Ahogy már mindenki tudja, ma van a szülinapom. Harmincegy éves lettem én, meglepetés e költemény....ja, mégse. Meglepi viszont volt, a javából! De ne szaladjunk előre!
Tegnap megírtam az ominózus blogbejegyzést az UB nevezés körüli tökölésemről, de valóban nem vártam semmi csodát, csak úgy jólesett leírni a nyafit. Igazából addigra már túlléptem rajta, de azért mára beterveztem egy szivatós szülinapi 31km-t, hogy a maradék kedvem is elmenjen mindenféle romantikus képzelgéstől, hogy én a nagy víz partján, futva Tihanyból-Tihanyba, és hasonló őrültségek..
Nem indultam korán, nehogy megússzam a meleg egy részét, nem ettem sokat reggel, egy tejeskávé és egy minijoghurt csúszott le közel két órával futás előtt (két napja amúgy is szénhidrátmegvonás van, de erről később) és elhatároztam, hogy a vasút mentén futok, terepen, napon. És kutyával :)
Két részre osztottam az edzést, mert nincsenek annyira edzésben az ebek, hogy tűző napon egyszerre 31kilit bármelyiket magammal vonszoljam. Először Rumbával indultam neki, első 3km a községből kijutásra telt, járdán, betonon, ez van... Utána miénk volt a földút a vasúti töltés mentén, javarészt tűző nap, néhol húszcentis árnyat nyújtó fák, nagyon néha egy kis hűs szellő. Rumbát nem engedtem szabadon, mert nem bízom még benne, így viszont néhány gyík és nyuszi miatt kis híjján kirántja a derekamat, hiába szupi rugalmas a póráz. Lassan azért megérti, mit várok tőle és már csak oda-odaszimatol ha érez valamit moccanni a susnyásban. A fordulónál (7,5km) láttam, hogy eléggé felhevült az eb, ezért visszafelé picit lassabban haladtunk az árnyékos részeken és a faluba visszaérve meg akartam itatni, de a vasútállomásnál a felújításkor frissen telepített gyönyörű dizájnos díszkút természetesen el van zárva....A zöldséges udavrán láttam, hogy épp locsoltak, megkérdeztem, hogy megitathatnám-e az ebet, de a buta jószág nem kért. Picit hagytam az árnyékban hűsölni legalább. Az utolsó két kilin már nagyon kivolt szegénykém, de csak hazértünk.
Gyors megitattam az ebet, ittam egy nagy pohár vizet és pár korty kólát, fogtam a másik kutyut és huss. (10perc depó)
Indy kutya nagyon lelkesen jött velem, főleg, hogy mostanság nem vittem őt futni. Sajnos tipikus kankutya, minden függőleges tereptárgyat meg kell jelölnie :) de persze ha az a parancs akkor haladunk folyamatosan. Mire elérjük a terepet már rettentő éhes vagyok, logikus, eltelt bő két óra futással, ráadásul előtte se voltam túltöltekezve. Egy fáról szedek pár szem kissé éretlen vadringlót, finom fanyar íze, lédús húsa jólesik nagyon, de se a szomjam se az éhségem nem oltja. Pulzuson látszik hogy meleg van és nem százas a helyzet, lassan kocogva is veri a 160-at bőven :( Próbálom alatta tartani, de megaszívás, frusztrál a tempó és a lábaim se örülnek a tötyörgésnek. Kicsit gyorsabbra váltok, de úgy meg érzem, hogy erős, a tarkómban dobog a pulzus, nem lesz ez jó. Marad a kényszerű lassú tempó (utólag visszanézve-számolva nem is volt olyan vészesen lassú) Kutya jól bírja, szabadon szaladgál, gyíkot kerget, szimatol, néha lemarad aztán felzárkózik. Jólesik, hogy vele nem kell foglalkozzak, de a nyavalyás pórázt vihetem kézben :) A fordulónál az órámra pillantok, de minek? Csak idegesítem magam, hogy hét perccel lassabb, mint az előző kör ezen szakasza...Ésakkor?! Semmi :) Visszafordulunk, már Indy se rohangál, sőt, igyekszik mindig az árnyékos részeken haladni. Jó neki, az ő magasságában több árnyék van :) Párszor belesétálunk ha árnyék adódik, hadd nyugodjon a pulzus, hűsöljön a kutya. Közben eldöntöm, ha hazaérek törlöm a korábbi blogbjegyzést, a hozzászólásokat elmentem magamnak ínségesebb időkre, jövő hétvégére pedig betervezem a közelünkben szervezett teljesítménytúrát, 50km Szolnok-Nagykáta, éjjel, végén strandolás ingyen. Azon morfondírozok, talán lefutok előtte Kátáig, vagy tovább...vagy Kátától Szolnokig és aztán a túra, az úgy egy százas, itt a fődemen... Közben jönnek rám a böglyök, úgy korog a gyomrom, hogy folyton körbenézek, mi a fene morog és alig várom, hogy visszaérjek a civilizációba és igyak-egyek valamit. Megaszívás ez a javából. Azért egyszercsak eljő az utolsó átjáró is és már a vasútállomásnál vagyunk újra. Kutya már árnyéktól árnyékig szalad, jó is hogy feltűnik egy eperfa amit eddig észre sem vettem, legalább pihizünk pár percet és egy kis cukrot is vételezek. Lila ujjakkal indulok tovább immár a járdán, csak úgy süt vissza a meleg róla, légmozgás semmi, kánikula van, de már gyűlnek a távolban a felhők, nyári zápor közeleg. Az utolsó egy kilométerbe Indy sétál bele többször, de hazajutunk végre és jöhet a jól megérdemelt zuhany és egy fini jeges-meggyes tejeskávé. Köntösben, kezemben bögrével nyomom be a laptopot és mit látok? Nem ez volt a megaszívás. Az jövő szombaton lesz :)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése