2010. április 28., szerda

Ha nem lett volna Sárvár....

vagyis ha nem épp akkor lett volna, akkor a Mátrabérc túrára/terepfutásra mentem volna. Sajnáltam is, hogy egybeesik a két verseny, de ez van, örüljünk neki, hogy sok ilyen esemény van kishazánkban és lehet válogatni. Nem kifejezetten számítanak konkurenciának egymás számára, hiszen Sárvár tcai, körözős verseny a Mátra Trail meg terepfutás a javából.

No, a lényeg, hogy aki ott volt, biztosan nagyon élvezte (különösen a pihenést a végén :)
Szasza rittyentett egy szuper videót is és remélem nem bánja hogy benyomom ide. Élvezzétek!

Mátrabérc 2010 from szasza on Vimeo.

2010. április 26., hétfő

Első 24 órás próbálkozásom

Tehát amit mindenki vár vagy ami senkit se érdekel - bezsámoló!

Kezdjük az előzetes tervekkel, megelőző napokkal, hetekkel, hónapokkal (ígérem, röviden)

Tavaly is szerettem volna lejutni Sárvárra, de nem jött össze, de akkor elhatároztam, hogy idén mindenképp ott leszek. Akkor még 12órásban gondolkoztam, de aztán a balatonalmádi 12órás után úgy éreztem, egy 24óráson nem akarnék 12óra futás után ott lézengeni és irigykedni, valamint hogy tudnom kell, milyen érzés fél napnál is többet futni egyben.
A felkészülés elég bozótosra sikeredett (majdnemhogy lydérchesre) vagyis gyakorlatilag felkészületlenül vágtam bele az egészbe. Ennek megfelelően nem voltak nagy terveim :) 150km-t akartam megfutni, álomcél pedig a 100mérföld vagyis 161km lett volna. Visszagondolva, ha nem követek el amatőr hibákat, simán sikerülhetett volna az álom!

A verseny előtti nap kezdődött az amatőr hibák sora. Sőt, már korábban, hiszen egész héten nem aludtam eleget. Aztán pénteken még elmentem este tanfolyamra, nem ettem eleget, hiába feküdtem le időben nem sikerült elaludni. Mivel szombaton mentünk le kocsival Sárvárra, így hajnal 4-kor szólt is az ébresztő, busz, metró, vacogva várakozás Blue-ra a Moszkva téren, majd 3 órás autóút megállás nélkül.....

A helyszínen már sok ismerős készülődött, jó volt látni őket, beszélgetni pár szót, sok sikert kívánni nekik. A rajt/cél kapu már állt, a chipszőnyeget és a hangosítást állítgatták, a frissítőket pakolták a szervezők, miközben a futók beszélgettek, sétálgattak, néhány utolsó egyeztetést intéztek a segítőkkel, néhányan bemelegítettek, ruházatot igazítottak. Már ekkor érződött, milyen csodálatos hangulata van ennek a versenynek. A környezet is tökéletes volt, a sárvári vár látványos hátteret adott a küzdelemhez, különösen éjjel, kivilágítva. A pálya aszfaltja ugyan nem volt tökéletes, de engem nem zavart.

Felvettem a rajtszámom - ami mellé kaptunk egy remek technikai pólót és Spuri zoknit is - átöltöztem rövidnaciba és pár rövid társalgás után már állhattunk is a rajthoz. Gyula rövid köszöntőt mondott és elrajtoltunk. A nagy tömegrendezvényekhez képest maroknyi volt a mezőny, de hát az ultrafutás nem is kifejezetten tömegsport :)

Az elején még mindenki frissen, vidáman, vigyorogva futott, a szurkolók lelkesen bíztattak, beszélgettünk, ismerkedtünk. Jó volt rácsodálkozni az eddig csupán netről ismert futótársakra és élőben is váltani néhány szót, és persze jó volt együtt futni rég nem látott ismerősökkel is. Nem sorolnék fel mindenkit, mert biztosan kihagynék valakit annyian bíztattak, drukkoltak. A teljesség igénye nélkül, fura volt Yoyoot a másik oldalon látni, jó volt újra látni Szászi Tomit , akit a tavalyi Böszme után már sosem fogok elfelejteni :) akárcsak Balogh Ádit, Krisz porfelhője után nézni , Boros Mikit személyesen is megismerni, Lőw Adrással kezet fogni, Szőnyi Ferenccel két szót váltani, Csike szorongatós lelkesedését érezni :) , Makai Viki örök mosolyát látni, Mateve és Pecsenye őszinte bíztatását hallani, Yu küzdelmét látni, Éva néninek szurkolni, a segítő hozzátartozók profizmusát élvezni, Berzsótól kikapni, önmagamat legyőzni, a porba hullani és a semmiből feltámadni .... és a végén Farkas gratulációjától elérzékenyülni. A dobogó, a kupa és az érem már csupán hab volt ezen a tortán. Ezzel be is bizonyítottam tudományosan, hogy az ultrafutás habostorta :D

Na, de vissza a versenyhez. Az eleje könnyedén ment, jöttek a körök lazán, aztán jött a meleg is ahogy a napocska egyre feljebb kúszott az égen. Kora délután igazán meleg volt, árnyék csupán egy rövid szakaszon adatott, ez sokak teljesítményét vetette vissza. Voltak persze "gépek", mint Szőnyi Feri akit nem hiába emlegetnek Racemachine néven :) Elég rosszul esett a meleg nekem is, próbáltam viszonylag sok folyadékot fogyasztani, de utólag visszatekintve botrányosan keveset ittam (először 9óra elteltével voltam a mellékhelységben, akkor is röviden) . Fehér baseball sapit viseltem amit egy idő után elkezdtem néhány körönként vizezni és az arcomat is gyakran megmostam. Kizárólag a központilag rendelkezésre álló frissítőkből szándékoztam élni, de végül "becsúszott" pár tea, egy főtt krumpli ás pár falat pizza is Farkasék sátránál hajnalban.

Ahogy ment le a nap, úgy tudtam egyre többet és tempósabban futni. Jól ment és jól is éreztem magam. Emlékszem, egyszer az engem épp megelőző Mikinek odaszóltam egy Hajrá!-t és rosszallóan nézve azt mondta fejcsóválva "Ez nem a hajrázásról szól" :D Persze, hogy nem, de most mondjam, hogy Túlélés! ? :)

A 12órások és a váltók már a verseny végéhez közeledtek,Yu-val, Gurdon Évivel kocogtunk egy darabon, aztán egy elsőbálozó 12órás versenyzőnek nyulaztam az utolsó 3 körében, majd következett egy gratulálós kör a 12órásoknak. Talán jó is volt ez a kis pihenős szakasz. Amikor magunkra maradtunk a 24órás mezőnnyel, meg kellett állapítsam, hogy bármilyen felkészületlen voltam is, a többségnél jobban álltam fizikailag : nem futottam el az elejét, az örök problémás bal bokámtól eltekintve nem fájt semmim (enyhe húzódós valami volt még a jobb térdhajlatnál amire Farkaséktól kapott jégzselét használtam sikerrel), nem volt vízhólyagom, nem volt gyomorproblémám, tehát csak futnom kellett. Azért persze az idő előrehaladtával a fáradtság is épp elég nehezítő tényező volt :) Éreztem, hogy fáradok, nem izomzatilag, inkább fejben, no meg fogyott az energia úgy általában. Így utólag, azt gondolom, nagyon kevés volt a frissítés és még nagyobb gond volt az előzetes kialvatlanság. A lendületes haladás után egyszercsak olyan megborulást produkáltam, hogy magam is meglepődtem. Bökit láttam sétálni és mellé álltam le megkérdezni, mi a baj. Sajnos neki is, mint sokaknak, a gyomrával voltak gondjai. Örültem, hogy nekem legalább ilyen bajom nincs, csak a fáradtság, de mire elsétáltunk a Farkas rezidenciáig már nem láttam tisztán, szédültem, vacogtam és hányingerem volt, így leültem picit. A piciből végül lefekvés lett és egy háromnegyed órás kör.... Yoyookát kértem, hogy rugdosson fel negyedóra múlva, majd félig alvásszerű borzalomba süllyedtem. Arra riadtam, hogy Yoyoo kelteget és valaki (talán Csike?) mondogatja, hogy Berzsó rója a köröket és már többel megelőzött. Normál esetben ez a hír feltüzelt volna, de ahhoz nem éreztem elég erőt, hogy egyáltalán felálljak. Egészen szürreális volt, próbáltam elképzelni, hogy feladom és elmegyek Blue sátrába aludni és kész, vége, de egyszerűen nem ment. Futni akartam, de előbb a szédülést és a hányingert kellett elintéznem. Yoyoo és mások mondogatták, hogy talán ennem kéne, és tényleg, egy kis levest belapátolva egy fokkal jobban éreztem magam. Visszamásztam a pályára, vastag pulcsiban, vacogva futni kezdtem és csodák csodája, ment! Hamarosan erőre kaptam, zombiztunk Mikivel, csodáltam a Racemachine team-et, élveztem a Futóbolondok és a kitartó szurkolók támogatását. Később még egyszer előfordult a beájulós, szédelgős jelenet, de ekkor már csak leültem néhány percre, ittam egy teát és mentem tovább.
Az utolsó néhány óra küzdelmes, de egyben csodálatos volt. Visszatértek a többé-kevésbé kipihent 12órások és beálltak szurkolni, bíztatni, frissíteni. Yu olyan friss volt, mint aki semmi megerőltetőt nem csinált előző nap :) Szegény Berzsó a második holtponttal küzdött, Csike pedig próbált feltüzelni, hogy most meg tudnám előzni. Inkább becsületből próbáltam felvenni a harcot, de nem igazán volt erőm keményebb köröket futni. Jó volt látni a Mátrabércről átruccanó Lupusékkal kibővült Futóbolond kompániát ahogy mindkettőnknek lelkesen szurkoltak, bár bizonyára Berzsó győzelméért szorítottak csendben ;-) Nem is versenyszellem volt igazán ami feltámadt bennem, nem bántam cseppet sem, hogy Berzsó mögött végzek majd, de buli lett volna felfutni rá és együtt célba érkezni. De nem így lett. Az utolsó két órában végül csak rámvert még egy kört :) de már nem igazán küzdöttem. Az utolsó fél órában aztán fegyverszünetet ajánlott és mentünk együtt egy-két kört. Jót nevettem Lőw Andrison aki meglátva minket békésen sétálni, pompomlányokat megszégyenító bíztatásba kezdett :) A végére Berzsó elszaladt, így egyedül mentem, a sátornál levettem a cipőt, mert Mjocinak megígértem, hogy a végét mezítláb futom és épp belefért egy egész kör, plusz pár méter a frissítősátrakig, ahol megálltam és már meg is szólalt a tűzoltó sziréna ami a verseny végét jelezte. Tettem egy tiszteletkört visszafelé, gratuláltam és nekem gratuláltak, Farkas pedig kis híjján megkönnyeztetett :) Szép volt srácok!

Eredmény : 147 kör és 58méter = 151,6 km
Korosztályos 3.hely (na ja, nem voltak többen :)
Azért vicces volt ez a korosztályos dobogó! Mindhárom fokán elsőbálozó állt :) csak épp Böszörményi Edit egy félmaratonnal lealázott minket :D

Másnap: izmok, izületek teljesen rendben, bal boka kissé érzékeny, de semmi egyéb mozgásszervi probléma nincs. Egyszerre nem tudok sokat enni, viszont étkezés után 10perccel már megint éhes vagyok és még este is egy lukkal beljebb kellett csatolnom az övet a nadrágomon, hogy ne csússzon le.

Tanulság:
Ha szinte nulla felkészüléssel ilyet tudok futni, ideje lenne megtisztelni a versenyeket egy tisztességes felkészüléssel és megnézni, mire is vagyok képes valójában, ha nem bénázom el.

Aki sokat akar futni, aludjon eleget! A kimerültség nem jó dolog, hát még egy ultraversenyen.

Ha tizenezer kalóriát égetünk el, ne gondoljuk, hogy egy-két ezer kalória bevitele elegendő lesz.

Amatőr hiba mind. Előre egy még sikeresebb és okosabb teljesítésért!




2010. április 19., hétfő

Vivicitta 2010

Vasárnap a rendes évi Vivicitta volt terítéken és bár a kedves netbarátok közül végül senki sem tudott csatlakozni, én azért kivonultam kicsiny utódaimmal és jól éreztük magunkat. Le a kalappal a srácok előtt, hogy így bírták azt a rengeteg gyaloglást:
- reggel a buszhoz,
- elterelt troliról Hermina útnál leszállva át az egész Városligeten,
- oda-vissza ezerszer a Felvonulási téren (izé, 56-osok tere vagy mi)
- Vivi gyaloglás "versenyszámban" 3,3km a Ligetben,
- még néhány oda-vissza a téren, játszótér, csúszda, ugrálóvár,
- át a Ligeten a Hungária krt-ig,
- busztól haza. (új olvasók kedvéért, 3 és fél illetve 5 és fél évesek a srácok)

A két rövidebb futótávot átengedtem kedves futóbarátnak, mi a srácokkal addig szurkoltunk, játszottunk, sétáltunk, rágcsáltunk, gyalogoltunk. Nagyon élvezték az egészet, riszálták a hátsójukat a zenére és tapsikoltak a futóknak a lelátóról, aztán körülnéztünk a kiállítók sátrainál (egészen az Abonett rágcsákig el is jutottunk :P), majd megtámadtuk a nagy csúszdát és az ugrálóvárat is. Amíg anya (én) a *hosszú távot futotta, a kölkök kedves futóbaráttal játszótereztek. Állítólag egészen elviselhetőek voltak :)
(*hű, de fura 12kilit hosszú távnak nevezni ;-) pedig az)

Ami a futás részét illeti: Jó kis buli volt. Tudtam, hogy sok ismerős lesz, néhányukkal össze is futottunk a rajtnál és röviden morfondíroztam rajta, hogy a buli kedvéért velük kéne maradni és együtt örömfutni, de aztán ahogy elrajtoltunk, nagyon kedvem volt a saját tempómat menni és kicsit kifutni magamból az addigi tötyörgést :) Egy ismerőst követve kiverekedtem magam a lassabban haladó tömegből (itt megjegyezném, hogy soha nem fogom megérteni, miért kell a lassú futóknak és a kisgyerekeknek az első sorokba beállniuk, hogy aztán letapossák őket), de az Andrássy út végénél már kezdett nagyon begyorsítani így inkább visszaváltottam és saját tempóban haladtam az árral. Kellemes futás volt, bár szokás szerint éhesen sikerült nekiindulnom, így erősebb tempót nem bírtam volna, de az 5:30-as átlag csak meglett és így 1:06 körül lett a vége. Nem vittem órát, de a velem rajtolók szerint 4 percet slattyogtunk a rajtfolyosóban, a bruttó célidőm pedig 1:10 volt. Mellesleg ez még Vivi PB-nek is nevezhető, mert eddig még nem futottam 1:10 alatt. Azért az 59:59 még jobban mutatna :)
Befutó után visszakocogtam szurkolni az ismerősöknek, majd visszaszereztem a gyerkőceimet és vonultunk haza. Közkívánatra átgyalogoltunk az egész Ligeten ismét és villamosoztunk valamint metróztunk egyet mielőtt a buszunkra szálltunk volna. Bevallom férfiasan, jobban elfáradtam mintha maratont futottam volna....

2010. április 12., hétfő

Achilles - nyersen :)


Egyes felmérések szerint, különféle ínszalag-sérülések az összes sportsérülés akár 30 százalékát is kitehetik. Különösen gyakori futók körében a fájdalmas és nehezen gyógyuló Achilles-ín sérülés ami hosszú hónapokra visszavetheti az edzésmunkát, sőt egyes esetekben a sporkarrier végét is jelentheti. Az Achilles problémák nem vonhatók egy kalap alá, a kialakulásuk és okaik nagyon egyéniek, ennek megfelelően a kezelésükre sem létezik egyetlen varázsszer.

Szerkezetileg az Achilles egy vastag fehér szalag ami a vádli izmaiban ered és a sarokcsontnál tapad. Az egyes rostok kötegekbe rendeződnek és a kötegeket kötőszövet veszi körül. Sejtszinten,kétféle sejttípusból állnak, amelyek mátrixot alkotnak. Ez a mátrix jórészt 1-es típusú kollagén rostokból áll, melyeket fehérjékből és vízből álló anyag vesz körül. Az ín vérellátása nem különösen jó, csak épp megfelelő, és idegekkel is hasonlóképp van ellátva.


Az inak rendkívül fontos szerepet játszanak a futás folyamatában, hiszen rugalmas energiát biztosítanak. Ha megnézzük a leghatékonyabb szökellő mozgású állatokat, a kengurukat,azt látjuk, hogy ők a sebességük növekedésével egyre kevesebb oxigént használnak fel és ez a hatékonyság nagyrészt a különösen hosszú és ruganyos Achillesüknek köszönhető amely rendkívüli rugalmas energiát képes tárolni. Vizsgálatok megállapították, hogy ahhoz, hogy a nyújtott állapotú ín energiát tároljon a csatlakozó izmoknak megfelelő mértékben ellen kell tartaniuk az ín és az izmok nyúlásának.

Természetesen mi sosem leszünk olyan hatékonyak, mint a kenguruk, de a mi futásunkat is meghatározzák az Achilles tulajdonságai, az izmok ereje és az idegrendszer koordinációs képessége.
Az Achilles szerkezete a terhelésnek megfelelően alakul. Rendszeresen futók Achillese megvastagodhat az évek során és a nagy ellenállással szemben erősebbé, merevebbé válik. A rugalmasságért felelős fehérjék termelődése szintén a terheléssel arányosan növekszik. Az Achilles feszessége a korral csökken, de edzéssel fenntartható. Valamint a hölgyek esetében kevésbé látványos lehet a fejlődés.

Lássuk magát a sérülést:

Az ínsérüléseket korábban tendinitis néven diagnosztizálták, ám az állítólag gyulladásban lévő ínszalag vizsgálatánál nem találtak gyulladásra utaló sejteket sem egyéb jellemző anyagot, így mostanság a tendinopátia elnevezés használatos ezekre a sérüléstípusokra. A tendinopátián belül, a legtöbb futó Achilles problémája "tendinosis", tehát krónikus gyulladás-szerű állapot. Ultrahangos vizsgálattal állapítható meg a probléma, ám furamód az ultrahangon látható sérülés mértéke gyakran köszönőviszonyban sincs a páciens által tapasztalt fájdalom mértékével. Sokak esetében az ultrahangvizsgálat kimutatja a krónikus tendinitist, miközben nem is tapasztaltak fájdalmat, vagy fordítva. Kézenfekvő lenne azt állítani, hogy a fájdalom oka az ín gyengülése és a megmaradt rostok túlterhelése, ám tudományos bizonyíték ezt nem támasztja alá.

A tapasztalt fájdalmat összefüggésbe hozták az új idegek és vérerek növekedésével, bár gyakran a nem-fájdalmas Achilles is mutat erősebb erezettséget és vérbőséget, tehát a kapcsolat egyelőre nem egyértelmű.

Eddigi tapasztalatok arra engednek következtetni, hogy az Achilles fájdalom nem csupán lokális jelenség, és a központi idegrendszer szerepe nem elhanyagolható. Kísérletek azt sejtetik, hogy az Achilles fájdalom nagyobb valószínűséggel okoz központi idegrendszeri változásokat, mint más eredetű fájdalmak.

Az okok:

Számtalan elmélet létezik arra vonatkozóan, hogy mi okozhatja az Achilles sérüléseket. Jórészük a biomechanikai eltéréseket, mozgásszervi diszfunkciókat okolja a bajokért, ám néhány vizsgálat kivételével, ezt nem támasztják alá bizonyítékok. Egy tanulmány talált némi összefüggést a gyenge bokaizület talpi hajlítók (?) (a sípcsont melletti izom, amivel le tudod feszíteni a lábfejed) és az Achilles-problémák közt.

Középkorú egyénekkel végeztettek egy hatféle alsóvégtag erőt mérő illetve ugró gyakorlatot tartalmazó tesztet és találtak összefüggést a gyenge teljesítmény és az Achilles-problémák között. Különösen a mind a hat gyakorlatnál gyengén szereplők esetében (>90%). Azonban ugyanezek a kutatók azt is megállapították, hogy még a maradandóan kóros alsóvégtag funkciók esetében is lehetséges a teljes felépülés és a sporthoz való visszatérés.

Egyes géneket is összefüggésbe hoztak az Achilles-sérülésekkel.

Éééés, az Alfredson gyakorlat:

1998-ban egy svéd ortopéd sebész hozta nyilvánosságra rendkívüli eredményekkel zárult kísérletét, melyben egy 12-hetes nyújtó jellegű gyakorlatból álló programot végeztetett Achilles sérüléssel bajlódó betegekkel. Mindannyian a fájdalom azonnali csökkenéséről számoltak be és hamarosan visszatértek a rendszeres futáshoz.
A gyakorlat jól ismert, de azért leírom: állj egy lépcső szélére és ereszd le a sarkaidat. A testsúlyt helyezd a nem-fájdalmas lábra és emelkedj, majd a testsúlyt a problémás lábra helyezve ismét ereszd le a sarkat! A gyakorlatot végezd el nyújtott és hajlított térddel is! Mindkettővel 3x15 ismétlést, naponta kétszer. Tovább nehezíthető súly hozzáadásával (egyesek akár plusz 50kilóig is elmennek)
Érdemes megemlíteni, hogy az eredeti kísérletben krónikus Achilles-fájdalmakkal régóta bajlódó, középkorú atléták szerepeltek. Nem egyértelmű, hogyan adaptálható a módszer a fiatalabb egyénekre és akut esetekre.

Újabb vizsgálatok azt találták, hogy ezek a gyakorlatok növelik a rugalmasságért felelős kollagén rostok épülését, ami arra enged következtetni, hogy ez a fajta terhelés elősegíti a gyógyulási folyamatot. Elképzelhető, hogy a program hatékonysága a fájdalom csökkentésében rejlik elsősorban és nem az ín gyógyulásában avagy a vádli izmainak erősítésében.

Aktív terhelés:
Ajánlatos magas ismétlésszámmal végezni a gyakorlatokat, kissé kilépve a komfort zónánkból, majd súlyok hozzáadásával növelni az ellenállást.
Egészséges ínat nagy ellenállással végzett gyakorlatokkal erősíthetjük. Ahhoz, hogy serkentsük a kollagén beépülését(így a rugalmasságot), sérült ín esetében kisebb terhelés az optimális, mint egészséges ín esetén, ám az feszesség növelésénél ez nem egyértelmű. Elképzelhető, hogy a nagyobb terhelés ugyanolyan hatással lehet, mint a sok ismétléssel végzett kisebb terhelés.
Az arányos vádli izomzat fontos szerepet játszik az Achilles működésében és a futásból eredő terhelés elosztásában, így fontos az erősítése. Kezdetben izomlázra számíthatunk, ám a vádli hamar regenerálódik és hamar alkalmazkodunk majd.

Koordináció:
A futásképtelenséget általában a fájdalom, és a következményként megjelenő koordinációs problémák okozzák. Ilyen időszakban, boka erősítő gyakorlatok és enyhe ellenállással végzett gyakorlatok javasoltak.
Ha már enyhül a fájdalom, nagyon fontos mielőbb helyreálljon a vádli-Achilles és a láb rugószerű funkciójának koordinációja. Ehhez alacsony intenzitású szökkenő-ugró gyakorlatokat célszerű végezni majd fokozatosan rátérni a plyometrikus nyújtó-feszítő gyakorlatokra. Az áttérés mindenképp óvatosan történjen, mert a hirtelen nagy terhelés ismét fájdalomhoz vezethet.

Futás:

Bár a fájdalmas, akut szakaszban ajánlatos egy ideig teljes pihenőt tartani és kerülni a futást, majd a már említett gyakorlatokkal újrakezdeni a terhelést, de mivel a futás nagy terhelést és komoly koordinációt igényel, így célszerűnek tűnik mielőbb visszaépíteni a futást az edzésekbe. Valójában tudományosan alátámasztott, hogy érdemes folytatni a futást a rehabilitáció alatt, de csak amíg a fájdalom nem haladja meg a közepes mértéket. Egy kis kényelmetlenség elviselése segíthet megelőzni a hosszas kihagyás által okozott izomproblémákat. Természetesen a fájdalomérzet egyénenként különböző.
Napi szinten kövessük figyelemmel az állapotunkat és fokozatosan illesszük be újra a kényelmes tempófutásokat is, valamint óvatosan emeljük a távot vagy a futással töltött időt. Kezdetben praktikusabb kemény talajon futni, ugyanis puha talajon nagyobb terhelés jut az ínra és az izmokra.

Rövid erdei mezítlábas kocogás, esőben, nedves talajon. Kb 3,5km 22perc. Jólesett :) Kacérkodom a gondolattal, hogy a Vivi babatávját cipőtlenül tolom, de félek, hogy az aszfalt nem tetszene a talpamnak....talán ha addigra megcsinálom a lábtyűt...

2010. április 9., péntek

Mint aki halkan belelépett....

Ma megállapítottam, hogy bár még mindig az akácerdő a legkevésbé praktikus mezítlábas edzésre, de így a tavasz derekán a nyárfaerdő sem egészen szerencsés. Bizonyára mindenki ismeri a nyárfákról ilyentájt tömegekben potyogó rügyeket vagyis a rügyet borító kis "kupakokat". Nem lenne velük semmi bajom, sőt még a nyárfák igen jellegzetes "rügyezős" illatát is kedvelem, no de ezek a kis dögök egy határ ragacsos, kininsárga mézgával vannak béborítva, aminek köszönhetően több rétegben ragadnak az embör talpára és szinte lehetetlen eltávolítani őket. Olyan cucc ez, mint a propolisz (naná, hisz abban is ez van, meg még sok más) minden sárgás színű lesz tőle és ragad rettenetesen. A fél óra kocogást a nyárfáknak köszönhetően közel negyedórásra nyúlt zuhanyzás és hasonló időtartamú zuhanytálca-sikálás követte :)

Tényleg kéne egy VFF :) (bár akkor meg azt kéne sikálni...)