UBorkaszezon

Attól tartok, ez nem lesz olyan "bozótos" beszámoló, a humorom (ha volt valaha) is Tihanyban maradt valahol a befutóknál... Szándékosan nem írtam rögtön hazaérkezés után, mert az egész esemény hangulata, a barátaim, sporttársaim sikere felett érzett öröm egészen elnyomta a feladás okozta kínt. Mondják, hogy idővel megszépül az emlék, nos, nálam fordítva van, magával sodort az esemény hangulata, elfeledkeztem a magam bajáról,a befutóknak örülve, más feladókat hallgatva és mondogatva, hogy ne bánd, meleg volt, tudsz te jobbat, majd jövőre, már én is majdnem elhittem, hogy megbocsáthatom magamnak, hogy nem értem célba. Aztán hazajöttünk, leülepedett ez a két nap és nagyon fáj...nem fizikálisan, jól vagyok, nem fáj semmim, az fáj, hogy saját hülyeségemmel ástam a gödröt amibe aztán beleestem, és még ahhoz se voltam elég erős, hogy kimásszak belőle. Nem írok részletesen az útvonalról, olyan volt mint tavaly, csak kicsit melegebben sütött le a nyári nap sugára...külső körülmény, alkalmazkodni kell. Ettől még nem kellett volna feladnom. A feladáshoz vezető hibák sorozatát kezdhetném a tisztességes felkészülés hiányával, de mivel ez tavaly sem volt másképp, sőt, idén még picivel több kilométerem is volt, így ezt hagyjuk. Miután biztossá vált, hogy indulok, egyeztettem szállás ügyben és úgy tűnt, meg is oldódott a dolog, Vászolyban alszom, mint tavaly is. Hamar eljött a verseny előtti péntek, Harcsabarna-mobillal repesztettünk a cél (vagyis a rajt) felé, útközben kellemesem szívva egymás vérét :) A tésztaparty klassz volt, nagyon sokakkal találkoztam , beszélgettünk, viccelődtünk, ám kezdett aggasztani, hogy bár szállásom lenne, de nem nagyon van aki lehozzon a rajtba reggel. Próbáltam érdeklődni a jelenlevők közt, hátha még valaki egyéni induló vagy kísérő ott száll meg és beférnék, de nem jártam sikerrel. Hálózsák végülis volt nálam, így eldöntöttem, ott alszom a rajtban (hülyeség No.1) Nem részletezném soká az éjszakát, mert még most is ideges leszek ha rágondolok, legyen elég annyi, hogy kutya meleg volt, és elviselhetetlen mennyiségű szúnyog, légy, bogárka. Védekezésül a fejem búbjáig próbáltam bevackolni a hálózsákba, így is bejutott nem kevés szúnyog miközben puhára főttem a hőségben. Még a zippzár is megadta magát, így minden moccanásnál utat engedett néhány újabb vérszívónak. Minden túlzás nélkül állíthatom, hogy öt percet nem aludtam egyhuzamban. Annyira viszont nem bírtam magamhoz térni, hogy bekuncsorogjam magam az iskolai öltözőbe legalább... Szombat Ötpercenként néztem az órát, végül négy fél körül nem bírtam tovább a zümmögést, zizegést, csípdesést és felkeltem. Már ekkor tudtam, hogy ku..a kemény napnak nézek elébe, de még menthettem volna valamelyest a helyzetet ha bepofátlankodok a suliba egy hideg zuhanyra, valamint ha a rajtig folyamatosan próbálom pótolni az éjjel kiizzadt rengeteg vizet. Nem tettem. (hülyeség No.2)Öltözködésnél rájövök, hogy a hűtéshez szánt két kendőt otthon hagytam.Csak baseball sapi van. (hülyeség No.3) Reggeli, csomagolás, várakozás. Szállingóznak lassan a futók, bicajosok, élettel telik meg a környék. Kicsit spanol a hangulat, a társaság, jönnek Pecsenyéék és mindenki más , meg sem próbálok felsorolni mindenkit, kicsit dumálunk, készülünk. Leadom a fejlámpát és egy-egy gélt a Keszthely utáni pontokra. Övtáska, kézikulacs, rajthoz! Már hatkor is meglepő a hőmérséklet, nagyon meleg lesz ez látszik. Nem kezdek gyorsan, sőt, lassan kocogunk Ádival egy darabig, aztán megyek egyedül, Wojtek Bélával, Nagyné Krisztával, mikor-kivel. Nem megy olyan lazán a futás, talán csak a tudat, hogy nem vagyok kipihent, csak idő kérdése a fejreállás. Vászolyban még tudok nevetni Ispiék marhaságain, a dörgicsei terepet a hőség ellenére élvezem, Szabadkáról érkezett sporttársakkal váltunk itt pár szót. Köveskál után már kevésbé élvezem a dolgot, meleg van, próbálom magam hűteni vízzel, iszom, haladgatok. Valahol beérem a német Udo-t, jó vele futni, szép egyenletesen megy és van kedve beszélgetni, no és beszél angolul :) Sajnos egy bokorlátogatásomnál szem elöl tévesztem és már nem tudom utolérni. Egy kis szakaszon a DK csapat egy tagjához van szerencsém, együtt koptatjuk az aszfaltot, majd a macskakövet, motiváló a társasága. Tördemicen épp nagyon elegem van, nagyon nyomaszt, hogy ennyire lassan értem idáig. Kedvesek a srácok, leültetnek az árnyékba tésztázni, pedig a kezembe kéne nyomni egy tányért, feltöltött kulacsot és egy jól irányzott mozdulattal kitessékelni a pályára. Sajnos elgyengülök fejben és engedek a vendégszeretetnek. Bevárom Ádit és Ebolát is, aztán mégis hamarabb elindulok Csikével. Aranyos tőle, hogy a nyaralásába beiktatta ezt a kis kitérőt és megnézett minket :) Bíztatása jólesik, igaza van, fizikálisan jól vagyok, csak menni kell, várni az estét, akkor jobb lesz. Szigliget előtt elválunk, egyedül döcögök tovább, rettentő rosszul tűröm a bringaútnál megszoruló forró levegőt. Tűz a nap és bár néha mozdul egy kis fuvallat, az is csak a még forróbb levegőt hozza a növényzet felől. Eszembe jut, hogy a ponton egy bringás combjára adtak jeget...én barom, kérnem kellett volna nekem is, bepakolni a topba, sapiba. Muszáj valahogy hűteni a testet,37fok körül van árnyékban, de mi végig napon vagyunk, saccra 40 fok...ha a testhőnk lesz ilyen forró abba bele lehet dögleni konkrétan...Bevárom Ádiékat, de még velük sem bírom tartani a lépést, az agyam folyton megállásért nyúz. Haladok, de gyökkettővel. Mentálisan nagyon odaver, hogy szinte mindeni lehagyott, mögöttem már talán senki sem ér majd célba....talán én se. A Golf Clubnál pancsoló kislányt játszom a kútnál, de csak rövid időre hoz enyhülést. A parton ismét dől a hőség, MJociba botlom (szó szerint) , sajnos a váltójuk már nincs versenyben. Színes, külföldi finiser póló tűnik fel előttem, lassan beérem, megszólítom. Francia, nincs jól. Megyünk együtt tovább, pár szót váltunk közben, bár nem túl közlékeny, pechje van velem :) Ismerős az arca, lesem a rajtszámát, Thierry? AZ a Thierry?! OMG! Együtt futok egy ilyen futóval?! ÉN? Na persze, így könnyű, ha a félprofi halálán van...Nem marad benne a kaja. Sajnálom őt, jobban mint magamat. Ez segít. Nem neki, nekem. Futok vele. Tudom, Vonyarcon Öcsi vár...már régóta várhat, őrülten rohan az idő. Azt is tudom, hogy bízik bennem és rossz érzéssel tölt el, hogy talán csalódást fogok okozni. Nagyon kedves ellátást kapunk a ponton, bár a fröccsöt nem kockáztatjuk. Thierry-t aggasztja a szintidő, mitagadás, engem is, ezért tovább is indulunk. Valahogy aztán mégis lemaradok, egyedül vergődök a part menti úton. Összefutok viszont másokkal, csak pechemre ők már gyalogolnak, én meg olyan hülye vagyok hogy lelassulok melléjük (hülyeség No.4) Gyenesdiáson ők kiszállnak, kapok egy magnéziumtabit búcsúzóul. A ponton is feladó ücsörög a földön..."motiváló" :-/ Minimális esélyt látok csak rá, hogy szintidőn belül Boglárra érjek, pedig van még idő bőven, csak indulni kéne. Túl sok időt tökölök el, megint a helper szindrómám áldozatává válok, külföldi futótársaknak próbálok segíteni, még Szaszát is felhívom nekik, hogy lesz-e szintidő módosítás a hőség miatt. Egyszercsak Thierry-t látom téblábolni...valami kaja kell neki, de nem igazán tudja, mit próbáljon. Az űrkaják sugárban jönnek ki belőle...Háztartási kekszet rág a presszóban vásárolt jégkásával. Megkívánom. Nem őt, hanem a kekszet :) Brutál időveszteséggel indulunk tovább, de legalább haladunk. Sajnos, futótársam továbbra sem túl közlékeny, bedugulok én is és követem. Fura látni egy nagy futót így szenvedni, hatoson kívüli tempóban totyogva, pár percenként belesétálva...Kettőnk közül fizikailag én vagyok jobb állapotban, mentálisan bizonyára ő az erősebb. A keszthelyi pont már tavaly is szörnyű lassan akart eljönni, idén ráadásul módosult is az útvonal ha jól emlékeztem. A parti sétányon már totál kivagyunk, legszívesebben beleugranék a vízbe és egy óráig ki se jönnék, mégis Thierry-t bíztatom mosolyogva, hogy a ponton lesz leves, talán az helyreteszi. Odaérünk, leroskadunk. Ismerős férfi fekszik a fűben...Földing Ottó :o Durva! Szegény, nagyon szarul néz ki :( Én se vagyok valami vidám. 71km...bameg, ennél bármikor megyek többet...bármikor, de úgy tűnik, nem ma. Számolok. Öt órás maraton ha hamar indulok tovább. Nem tűnne nehéznek, bármikor, de nem ma. És akkor valahogy eldöntöttem, hogy nem próbálok tovább versenyben maradni. (hülyeség No. 5) Pedig lett volna esélyem Boglárra időben érkezni, aztán talán az éjjel még kicsit jobban haladni. Többre talán nem, mert előbb-utóbb levert volna a kialvatlanság vagy legkésőbb a másnap délelőtti hőség, de legalább féltávon túl juthattam volna. Francia társammal vagy nélküle. És mégis elköszöntem tőle és hagytam egyedül tovább indulni...(sajnos, nem jutott messzire ő sem :( Abban biztos voltam, hogy nem indulok haza, hanem maradok vasárnapra, mert a befutókat és az eredményhirdetést látnom kell. Hosszabb pihi után elkocogtam-sétáltam a fenékpusztai pontig - ahol találkoztam a Láss egyesület tandemeseivel - majd vissza, mártóztunk a Balcsiban DK-val, elfogadtam egy kávét és megvártam a pontzárás után MárkusÖcsit, aki visszafuvarozott Tihanyba - útbaejtve egy halászlét :) Vasárnap Éjjel értünk Tihanyba, borzasztó fáradt voltam, de vártam is nagyon a befutókat; normális esetben ugye nem látom a többség célbaérkezését. Tébláboltam egy darabig, beért néhány bicajos, de nem bírtam ébren maradni, így elvonultam aludni két órát. Úgy saccoltam, így nem maradok le Szilvi befutójáról. Jól saccoltam. Hajnal négytől aztán szinte folyamatosan a célban lábatlankodtam, tapsikoltam, ölelgettem, kezet ráztam, jégkrémet hurcoltam és ettem, rengeteg ismerőssel találkoztam. Meg sem próbálok mindenkit felsorolni, mert biztos kihagynék valakit.Nagy élmény volt látni mások örömét és tanulságos volt hallgatni azokat is akinek idén nem sikerült körbefutni a tavat. Gratulálok mindenkinek!