2013. március 13., szerda

Tavaszváró

Hétvégén voltunk egy klassz kis versenyen a srácokkal. A MAHFUSZ rendezett Tavaszváró Terepversenyt a Naplás tónál, nosza, menjünk, nincs túl messze, ismerős környék, talán még jó idő is lesz :)


Kicsit száguldozva de bőven odaértünk reggel az ovisok rajtjára. Öcsi nem törte magát különösebben, lekocogta szépen a 300méteres távot, kicsit még köhögött, így nem bántam, hogy nem rohant ezerrel. Kaptak szörpöt, csokit a végén, igazán elégedett volt :-) Judit az 1-2.osztályosok futamában indult, egész szépen ment, csak kár, hogy a rengeteg gyereket egyben rajtoltatták, sokan kiugrottak, illetve aki nem az első sorokból indult az bajosan tudott előrejutni később. No, de nem is győzelemre hajtottunk, futott egy jót a lányka, aztán kipihegte magát és mehettünk egészséges frissítőnek vattacukrot venni :-)

Lézengtünk a tóparton, a srácok élvezték a szaladgálást, vizezést, én meg titokban aggódtam, hogy valamelyik tuti beleesik a vízbe - szerencsére nem így történt. A felnőttek nyílt futama csak délután volt esedékes, így némi játszadozás után elmentünk anyuékhoz és a gyerkőcöket hátrahagyva visszamentem futni.

Nagyon jópofa, gyors versenyt találtak ki a szervezők: egy 2km-es körön kell 5kört futni, de nem egyben, hanem 12 percenként újra rajtolva. Tehát amennyivel hamarabb ér be az ember, mint 12 perc, annyit pihenhet a következő kör előtt. Okozott egy pici kavart, hogy lehetett folyamatos 10km-re is nevezni és volt olyan is, aki nem ért be 12 perc alatt és ezért teljesítette egyben a távot.

Az első kört eléggé megrántották az elején és ment mindenki mint a meszes :) Klassz kis domb van ott, három kisebb kaptatón kellett felmenni illetve a lejtőkön lerobogni, de sajna igazi terepfutó még mindig nem vagyok, így felfelé gyengeségem okán voltam lassú, lefelé viszont nem mertem nagyon rohanni, mert elbénázva a folyadékpótlást, a futás előtt otthon ittam sok vizet és már igencsak kikívánkozott..... Sajnáltam, mert a lejtőkön hozhattam volna némi időt és simán összejöttek volna a negatív részidők. Így lett egy pici lassulás. Egész gyorsan eltelt az 5kör, maradt is bennem kraft. Megvártam az eredményhirdetést illetve sorsolás is volt, a bőkezű szponzor komoly futócipőket ajánlott fel. Sajnos nem én nyertem.

Nagyon klassz nap volt, megyünk máskor is!


Judit rózsaszín melegítőben középen :)

Hivatalos beszámoló

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése