Látogatóban....

Bármit is tervezgettem volna erre a hétvégére, régóta tudott volt, hogy kedvenc sógornőm kerek szülinapját ünnepeljük nagy családi összeröffenéssel, így minden más ugrott. Nem bántam olyan nagyon, mert kedvelem a családtagokat és tudom, hogy a srácaim is odavannak az unokatesókkal (másod és akárhanyadíziglen) való játékért, de ráadásul a Mátrába ment a szent család, azt pedig kínzásként éltem volna meg, ha ott töltök két napot a hegyek közt, futás nélkül....

 

Tehát újratervezés. Borvidék, T50 és hasonlók kimaradnak, de terepfutás lesz, akárki meglássa! :)

 

Utazás, gyerekek, várlátogatás, pincevacsora, jó társaság, finom borok, ezek jellemezték a szombatot, sajnos az utazgatásból elég sok volt, nem szeretek ennyit buszban ücsörögni, fel-le szállni, de ez van. Szolídan bántam a borral este, inkább csak az ételeket kísértem vele, nem akartam érezni az alkohol hatását. Kajából lecsúszott igen tisztességes mennyiség, de legalább jóféle, viszonylag egészséges, tápláló cucc, no és egy kis torta is, ha már szülinapot ünnepeltünk. 

Este még közös program, beszélgetés, játék volt, de már a térképet böngésztem titokban, hogy merre is szaladgáljak reggel. Majdnem éjfél volt mire ágyba jutottam, de tudtam, hogy csak a napi edzésekhez és a munkához vagyok lusta korán kelni, az élvezetes, izgalmas dolgokért akár hajnalban is könnyen ébredek magamtól. Így is történt, 5 óra körül összeszedelőzködtem, fogtam egy fél literes vizet és kisurrantam a kempingből.

 

Előző este kiválasztottam az útvonalat, úgy saccoltam kb 2órát vesz igénybe és így kényelmesen visszaérek reggelire, nem reklamálhat a család. A kemping Parád és Parádsasvár közt található, innen a sárga sáv átvisz Parádsasvárra, onnan a piros kereszten a Mária útig/Kis-Lipót, a kék kereszten le a Mátra-nyeregig, piroson vissza Parádsasvárra és ismét a sárgán vissza a kempingbe. Térképen 16kilométerre saccoltam, a kütyüket elfelejtettem vinni, így pontosabbat nem is tudok és pulzusadatokat se. 

 

 

Tehát kiléptem az ajtón és megcsapott a hűvös reggeli levegő. Már innentől ujjongtam belül, mint egy kisgyerek, letörölhetetlen vigyorral az arcomon tekintettem fel a fölém magasodó hegyekre és indultam neki a turistaútnak. Olyan lelkesen, hogy majdnem benéztem a legelső kanyart :)   Épp csak párszáz métert haladtam a jól láthatóan nem agyonhasznált ösvényen amikor röffentést véltem hallani, de mire eljutott volna az agyamig, hogy minek a hangja, már robogtak is át előttem a vaddisznók. Csak ketten voltak, de engem igencsak megijesztettek. A harmadik ottmaradt és tovább turkált, lassan távolodva a másik irányba. Vártam, hogy a többiek után megy, de nem ment, így kissé óvatosabban, de én is folytattam utamat. Pár perc múlva ott is voltam Parádsasváron, megcsodáltam a kastélyt és az elhagyott, romos üveggyárat és megkezdtem a kapaszkodást a hegyre. Már el is felejtettem, milyen combos emelkedők ezek. Az erdőből a kopárabb hegyoldalra kiérve érezni kezdtem a hátamon az egyre magasabbra kúszó nap melengető sugarait.

 

 

Nem törődve az utált úszógumikkal, lekaptam a trikót, begyűrtem hátul a nadrág derekába és így másztam tovább. Nagyon szeretem ezt az érzést, mikor csak te magad vagy és a hegy, nem őt legyőzni jöttél, csak vele lenni, meglátogatni, megcsodálni. Kissé lihegve szedtem a lábam felfelé, mélyen beszívtam az egyre langyosabb, szinte harapható hegyi levegőt és élveztem a keveredő, olykor még hüvöskés szellőt és napsugarak simogatását a bőrömön. Szinte erotikus fordulatot is vehetne itt a beszámoló, de ez nem az a hely :) Néhol bevillant egy kis éhségérzet, de tudtam, hogy ez inkább az esti nagyobb kajálás hozadéka, nem kell gyengeségtől tartanom. Régebben ilyenkor pánikoltam, azt gondoltam, jajj, leesik a vércukrom, nem fogom bírni, mi lesz ha rosszul leszek, stb. Mostanra megértettem, hogy az üres gyomor önmagában nem probléma, jelezget szegény, de ha előző nap teleraktam a raktárakat akkor nem fogok éhenpusztulni :) Az elviselhető intenzitást illetve leadható teljesítményt persze befolyásolja, hogy mennyire könnyen elérhetők az energiaforrások, de futókirándulni saját zsíron is szuperül lehet :)

 

Aztán felértem, még nem a csúcsra, de ahol már ritkásabbak a fák és van kilátás a völgyre. Megfordulva csak ámultam. A völgyet finom ködtakaró borította, csak az üveggyár kéménye és a nagyobb hegyek csúcsai látszottak ki. Sajnos, csak telefont vittem és az is butácska, így a kép nem adja vissza a látványt, de azért megmutatom: (kattints a képre a másikért)

 

 

Hamarosan elértem a kék kereszt jelzést, elbúcsúztam a Galyatetőre tartó pirostól és ezen folytattam utamat. Ez a szakasz gyakorlatilag végig lejtő, az út néhol méretes kövekkel tele. Nem megszakadós, de élvezetes tempót választottam, kicsit kerülgetve a köveket - megértem a profibbakat, hogy a Hoka szinte tökéletes védelmét választják, ilyen terepen is lazán lehet vele bárhova lépni bizonyára, de nekem megfelel a kis minimalistám, az én tempómba belefér egy kis agymunka, egy kis odafigyelés, ruganyos, tudatos léptek, érezni, tapasztalni a lábbal is. Mezítláb azért nem futnék ilyen terepen, nem hiszem, hogy annyival többet adna ami megéri a sérülést, fertőzésveszélyt. 

 

A Mátra nyeregig tiszta flow állapotban haladtam, nagyon jó volt kikapcsolni, oly ritkán fordul ez elő.  Az aszfaltutat keresztezve rátértem a pirosra, végig lefelé a viszonylag széles, de néhol sáros és kátyús úton. Itt sem eresztettem neki teljesen a tempót, az éppen élvezetes, de kontrollált, tudatos futás volt. A flow után épp megfelelt. A parádsasvári kastély mögé érve megcsapott a frissen sülő rántotta illata, jó dolga lehet ott a szállóvendégeknek, nagyon fincsi volt csak az illat is :) Mennyire rabja az ember a reflexeknek, mint Pavlov kutyája kezdett azonnal korogni a gyomrom az illatra, pedig máskor is előfordul (mostanság minden nap), hogy reggel nem eszem, sőt akár egész délelőtt nem.

 

Innen már csak a rövid suhanás volt a bozótban a kempingig, a vaddisznók már elbújtak bizonyára, nem találkoztam csak a nyomaikkal. Jól saccoltam, két óra volt az út, még belefért a szemközti hegyoldal aljában egy pár sprint, csak úgy, mert miért ne....

 

A kevésbé hétalvó gyerekeket már a játszótéren találtam :)

 

 

P.s.: Nem volt ebben a futásban semmi extra, tudom. Ha ott laknék a hegyek közt, ez lenne a természetes, átélhetném bármikor. Nekem attól volt különleges, hogy imádom, de ritkán jutok oda, így minden alkalom egy ünnep, mint mikor rég nem látott barátot látogat meg az ember. Ilyenkor mindig sok mondanivalónk van egymásnak, bár főleg a hegy mesél, én csak nyitott szívvel-lélekkel hallgatom.