Előzetesen nem is tudatosult bennem igazán, hogy közel 57km-re 2600m szint az elég sok. Konkrétan a Kinizsi 100kilométerében is majdnem ennyi van... Olvastam ugyan az útvonalat, de mit nekem Pilis, Dobogókő, Vadálló-kövek, Rám-szakadék....önbizalom az volt :) Frissítésnek tömény szénhidrátot vittem, Mars csokikat, műzliszeletet, Balaton szeletet és a tartályos zsákban vizet.
Hamar eljött a túra előtti pár nap, lett helyem Budáról a bevált Oszaczki-mobilban, megszerveztem a családot, aztán szombat hajnalban indult a mandula. Nem is én lettem volna, ha nem késem le a korábbi buszt és így késtem már a találkahelyről is...szerencsére akár 9-ig is lehetett volna rajtolni ha muszáj, de hamar a rajthoz értünk, a pilisszentléleki Klastrom Sörözőbe. Olyan merész terveim voltak, hogy megpróbálom valameddig tartani a tempót Gézával és Börcsök Andrással, de mire a mosdóból előkerültem ők elindultak. Egy futónak öltözött srác viszont épp indulni készült, utánalódultam, legalább az elején ne tévedjek el :) (mint utóbb kiderült, épp Gézáék indultak rossz irányba és ekkor kerülhettem eléjük)
Hamar beigazolódott a sejtésem, a fiatalemberrel látásból és futófórumról "ismertük" egymást, Fridman volt az. (Itt is köszi a társaságot! A plázacicáért még megkergetlek! :) Nem reméltem, hogy párszáz méternél tovább bírom a tempóját, de kiderült, hogy épp nagyon nincs formában, nem tervez nagy iramot csak egyenletes biztonsági teljesítést. Persze, olyan tereprutinja van amilyen nekem talán sose lesz, de erőnlétben most én sem álltam rosszul. Párszor mondta ugyan, hogy menjek csak gyorsabban, de féltem, hogy elfutom az erőmet és persze egyedül se akartam maradni aztán jól eltévedni....El nem zavart, így együtt maradtunk végig és állítólag motiváló voltam ahogy a botokkal csörtettem a nyomában :) Jó döntés volt a botokat elvinnem, a sáros, szintes terepen sokat segítettek, de még síkon is jobban haladtam velük, valamint a terepcipő se ártott, nagyon stabil volt a sáros részeken és a sziklákon se csúszott (kivéve persze a nedves, algás köveket, és a Rám-szakadék létráit, ott minden csúszik :) Persze azért a sár az sár, rögtön az elején dobtam egy kisebb hátast a dagonyába, de csak a kezem és a dzseki széle lett sáros. (A másik borulást a Vadálló köveknél adtam elő, lendületből hasas volt, fenn a gerincen, szerencsére, nem lefelé...)
Tájékozódásban nem vagyok jó, ezért sem szerettem volna egyedül menni. Szerencsére a jelzések és a szalagozás is jól követhető volt, illetve időnként ellenőriztük a térképet (bocs a királyi többesért, Fridman ellenőrizte, én hittem neki). Nem is tévesztettünk sehol. Ha már jelölés, a túrát nem ismerők számára elmondom, itt nincs menet közben szolgáltatás, a pontokon tájfutó bóják és szúróbélyegzők vannak csak. Tulajdonképpen ez előny, hiszen nincs gond pontnyitásokkal-pontzárásokkal, nem kell a személyzetnek kint fagyoskodni, ázni naphosszat és a túrázóknak is időtakarékos, nem állunk le dumálni, csak lukasztunk és megyünk. Persze van hátránya is, nincs nasi, nincs kedves szó, meleg tea, izémizé :)
Ami az útvonalat és a pályát illeti, nehéz, de szépséges volt, kissé sáros, de alapvetően járható, az időjárással pedig óriási szerencsénk volt, az eső nem esett és hideg sem volt. Délelőtt viszont igen komoly köd ereszkedett a hegyekre, így a gyönyörű kilátásból semmi sem jutott. A Pilis szerpentinjén halava, mintha paplant terítettek volna a völgyre, csak a nagy fehérséget láttuk. A Vadálló-kövekről talán már lehetett volna nézelődni, de ott leginkább a lábam elé próbáltam figyelni, több-kevesebb sikerrel, no meg sietni, mert egész szép célidő látszott elérhetőnek és alkalmi társamban feltámadt a harci szellem :) Reggel még a 12órával is kiegyeztem volna, aztán úgy tűnt, 11órán is belül leszünk. A 10 órás időt jól elbúcsúztattuk, kár volt, simán meg lehetett volna, például ha a szakadék bejáratánál nem ücsörögve eszünk :)
Igazából nem mesélném végig az útvonalat, az egész nagyon klassz, érdemes erre túrázni. Én elég ritkán keveredek a Pilisbe, így - bár beugrottak a más túrákon már bejárt részek, Kinizsi, Szurdok, stb. - igazán izgalmas volt. Leginkább attól tartottam, hogy a végére nagyon fáradt leszek és a Vadálló-kövek ereszkedés, majd a Rám-szakadék megesz, pláne ha már sötétben érek oda. Szerencsére a vártnál sokkal jobban ment, így ezek a részek is abszolút élvezetesek voltak, a legvégén is vidáman tudtam futni. Sok ismerőssel találkoztunk menet közben, leginkább mi előzgettünk, de a kanizsai különítmény és a Végh is utolért :)
Az időzítés tökéletesre sikerült, épp még világosban értünk célba. Olyasmi flow élmény volt ez, mint a Rocki130, nem kizsigerelve hanem feldobódva értem a végére. Egyik oldalról, megint nem feszegettem a határaimat, máshonnét nézve ez egy túra, nem verseny, az élményfaktor és a biztos teljesítés a lényeges, nem a célidő. A célban az igen kedves fogadtatás után nagyon finom zöldséglevest ettünk, az édes vackok után különösen jólesett. Fuvar is került hazafelé, így este 11-re itthon is voltam. Persze, a vonaton már majdnem bealudtam :)
A szervezés nagyszerű, a térkép-itiner igényes és informatív, az útvonaljelölés és a pontok tökéletesek, az ellátás a célban kitűnő. Jaat-nak és csapatának nagy köszönet! Attól tartok,bár az első, de nem utolsó LeFaGySz-om volt ez.
Technikai részletek: Idő: társam szerint 10:05. A túrán elfogyott kb 2 liter víz, három műzliszelet, két Balaton szelet, 3 Mars csoki. Előtte volt reggeli, egy adag fehérjeturmix és kávé még otthon, útközben pedig cirka 10dkg műzli vízzel forrázva. A kellemes időben elég volt a vékony gatya, aláöltöző vékony széldzsekivel, nem kellett öltözködni, csak a zippzárt húzgáltam :) Kamásli nem ártott volna, de nélküle se volt vészes, egyszer szórtam csak ki a mocskot a cipőből.
Fotók forrás: hivatalos fotók és Bérczi Tamás, Facebook
