A tavalyi szervezés szörnyű volt, de az volt az első, így sokmindent el lehetett nézni a szervezőknek. Az viszont megdöbbentő, hogy második évben még lejjebb sikerült jutni a szinvonal tekintetében. Nincsenek nagy elvárásaim egy futóversenynél, nem lehet mindenhol olyan terülj-terülj asztalkám, mint a Lowe Alpine-on, és belefér némi csúszás vagy egy kis adminisztrációs kavarodás, de amit itt tapasztaltunk azt nehéz lenne felül(vagyis alul)múlni. A rajt másfél órát csúszott, mert mindenkinek újra ki kellett töltenie egy nevezési lapot és sorbaállni a rajtszámfelvételhez, amit ha jól láttam, kettő ember intézett. Többszáz indulónál ez lehetetlen. Szerencsére a társaság jó volt, sok ismerőssel talákoztam, ami feledtette a fáradtságot és az elégedetlenségemet. Álmos és éhes voltam, hiszen hajnali négykor kellett kelnem, hogy elérjem a buszt és beérjek Pestre a találkahelyre időben. Vittem ugyan kaját, de a 8 órás rajthoz tervezve, nem 9:40-hez.
A futás mondhatni jólesett, bár én sem úsztam meg fájdalmak nélkül, de ez vele jár :) Az első körben Lívia sporttásnővel kocogtunk kényelmesen, ami később igen jó ötletnek biozonyult, mert maradt bennem bőven erő a második körre. Az első kör végén már éreztem a bal bokámat (ez régóta problémás, bár futás közben nem szokott fájni, csak utána) és valami mittudoménmilyen izmot a combnyaknál, de reméltem, hogy nem lesz exponenciálisan rosszabb a folytatásban. A második kör eleje elég brutál volt, mert akor támadt fel nagyon a szél és ugyebár pont ott vannak a dombok....Baromi lassan, leszegett fejjel tempóztunk az emelkedőkön, dacolva az időjárás humorával. Egy darabig két bajai srác "között" haladtam, egyik mögöttem kb 100méterrel, a másik előttem ötvennel. Aztán a második frissítő utáni dombon beértem az előttem haladót és onnan együtt kocogtunk sokáig. Kedves fickó volt és nagyon örült, hogy akadt társasága, mert bár volt bringás kísérője azért egy másik futó mégis más. Az utolsó kb 5kilométeren aztán lemaradt és én bunkó módon haladtam a saját tempómban és nem törődtem vele. Meglepő módon, alig hátráltatott a sajgó tappancsom, visszagondolva belefért volna egy erőteljesebb tempóváltás az utolsó egy-két ezerre, de nem sok értelme lett volna. A célban nagyon jólesett, hogy a srácok ott vártak és örültek nekem, mert amúgy már igencsak pangás volt. Ha nem szólunk külön, akkor befutócsomagot se kapunk...Kicsit furcsállottam, hogy ott volt a chipszőnyeg és mégse tudtak egy időt mondani. Akkor minek? A végén nem bántam volna én sem egy gyúrást, de nem úgy tűnt, mintha még lett volna rá lehetőség....
Vicces volt, hogy a célban megállás után alig tudtam elindulni. Mjoci kis híjján hahotázott a kacsázó járásomon, ami nagyon kedves volt tőle, de már megszoktam :) A kocsiban való egyórás ülés után a Moszkva téren hasonlóan izgalmas stílusban közelítettem meg a metrót(Joci barátom további derültségére), majd a távolsági buszon töltött következő egy óra után a hazasétálás is vicces volt. Mára már egész normálisan közlekedek, de csak akkor futnék ha minimum egy medve kergetne.
Ami a futás tanulságait illeti: úgy tűnik végre megtanulok okosan hosszút futni. Vittem magammal egy szendvicset(okulva a tavalyi frissítésből) amit 3 részletben fogyasztottam el( első kör felénél, második kör elején, második kör kétharmadánál), ettem barackot minden frissítőnél és folyamatosan kortyolgattam a vizemet. Vittem sótablettát is, abból asszem kettőt ettem meg a második kör elején. Szépen nyugodtan, egyenletes tempóban haladtam, nem futottam el az elejét, így sehol sem kellett belegyalogolnom, és lassan bár, de végig futottam és nem purcantam ki a végére sem. Így kéne a továbbiakban is, aztán majd idővel gyorsulni kissé.
Vicces volt, hogy a célban megállás után alig tudtam elindulni. Mjoci kis híjján hahotázott a kacsázó járásomon, ami nagyon kedves volt tőle, de már megszoktam :) A kocsiban való egyórás ülés után a Moszkva téren hasonlóan izgalmas stílusban közelítettem meg a metrót(Joci barátom további derültségére), majd a távolsági buszon töltött következő egy óra után a hazasétálás is vicces volt. Mára már egész normálisan közlekedek, de csak akkor futnék ha minimum egy medve kergetne.
Ami a futás tanulságait illeti: úgy tűnik végre megtanulok okosan hosszút futni. Vittem magammal egy szendvicset(okulva a tavalyi frissítésből) amit 3 részletben fogyasztottam el( első kör felénél, második kör elején, második kör kétharmadánál), ettem barackot minden frissítőnél és folyamatosan kortyolgattam a vizemet. Vittem sótablettát is, abból asszem kettőt ettem meg a második kör elején. Szépen nyugodtan, egyenletes tempóban haladtam, nem futottam el az elejét, így sehol sem kellett belegyalogolnom, és lassan bár, de végig futottam és nem purcantam ki a végére sem. Így kéne a továbbiakban is, aztán majd idővel gyorsulni kissé.
kicsit fantáziáltam, na 
Kényelmesre vettük és nem törtünk az első helyre, hiszen megmondták előre, hogy nem verseny, nincs díjazás. A cél előtt nem sokkal találkoztunk egy katona sráccal és együtt kocogtunk-sétáltunk be a célba. A kapuban magunk elé emgedtük őt, hadd menjen. Hamar megbántam e cselekedetet, mert kiderült, hogy így ő lett a harmadik és egy csini kupát kapott…. Vígasztal, hogy így is egy civil nő lett az első 
Mintha lopnám az érmeket 
(Időket nem igazán néztem, de a “verseny” 1:26 volt, utána közel 1 óra téblábolás a célban,lefelé menet közben rengeteg megállás bámuldozni-fotózni, kb 20perc Mfüreden, így végül 5 órára értem Gyöngyösre)