Nike feles

Idén már nem terveztem a Nike-n futni (leírtam már párszor, nem akkora ügy amilyen drága) , de szerettem volna ott lenni mégis, találkozni ismerősökkel, futók közt lenni, így dógozni fogok :) Aki Bozótot látni akar, jöjjön a ligetbe szombat délután vagy vasárnap délelőtt! A fürdőnél leszek, hivatalos póló árusítás, infó, meg ilyesmi sátor.

Jelmez?

Tippeket, ötleteket várok, hogy milyen jelmezben fussam az őszi 25. Budapest Maratont. Nincs lehetőségem drága anyagokat vásárolni hozzá, de valami ütőset és eredetit szeretnék. A két évvel ezelőtti társamhoz most nem kapcsolódnék, ő ünnepel, az 50. maratonját futja majd.

Eddigi ötletek:

Kengyelfutó Gyalogkakukk (megvalósítás nehézkes, madár meg volt tavaly szuper)

Drakula (nem annyira eredeti)

Úszó (vicces :) még mezítláb is mehetnék :P

Nudista (á, kösz most inkább nem....)

Turista (megfontolom, tetszik!)

Bozót+kutya (a "kutya" már lekopott ugyan a nevemből, de megfontolandó akár csak bozótként, akár kutyával...)

felmerült a hólapát, kukásmellény kombó is, igaz eredetileg nem a maraton kapcsán

Még, még!

Két cikk (angolul)

Cholesterol mythbusting

Fasting and training?

Még mocsárabb :) Sajna kicsit messzebb is van.....

Póló

Megnéztem a 25. jubileumi Budapest Maraton logóját/pólótervét. Nem nyűgözött le. Igaz, a Vivicitta fekete pólóját például nagyon is védelmeztem a kritikákkal szemben, nekem bejött a rendhagyó fekete alap, még ha nem is volt túl ünnepi a minta (mindent a szponzorért, ugyebár), de ez nem lopta magát a szívembe. Ha netán szándékoltan valami nosztalgikus emlékezés kívánt ez lenni a huszonévvel ezelőtti rendezésekre akkor még talán oké, retro motívumnak nem rossz. Bár egy vöröscsillag, netán sarló-kalapács sokat javítana rajta.

Mindenképp örvendetes viszont, hogy idén technikai mez foglaltatik a nevezési díjban (bár biztosan sokan örülnének egy olcsóbb nevezési opciónak is, póló nélkül)

Nyár

Már ismertem, de most olvastam épp és ezért megosztom azokkal akik netán nem hallották ezt a bölcsességet:

A ló izzad, a férfi verejtékezik, a nő felhevül

Mocsárfuti 2.rész

Ott tartottam, hogy már épp csak a déli hírek nem mondta be, hogy Mamba pulzusa kéccáz :P

A rajt előtti pár perc ugyanúgy telt, mint bármely versenynél, szpíker lökte a sódert csak épp nem értettük :) Amikor ordítottak, mi is ordítottunk, amikor számolni kezdtek és magyarul üvöltöttem, hogy tíz, kilenc, nyolc...aztán egyszercsak rohanni kezdett a nép üvöltve...

Csobb a tóba, vazze, elfelejtettem, hogy nem rögtön mély, kis híjján lábtörés :)))) de nyomulás a tömeggel. Yoyo és Mamba előttem álltak és beszippantotta őket a hömpölygő áradat, de még jódarabig láttam a buksijukat elérhetőnek tűnő közelségben. Aztán egyik tockost kaptam a másik után, próbáltam én is valakire kapaszkodni, hogy ne sodorjon ki az ár, hanem haladni tudjak vele, de nem sok sikerrel. Sajnos a Baddi és Mamba által emlegetett áramlaton utazásból nekem nem jutott. Pillanatokon belül a mezőny hátró traktusában találtam magam, de azért ez nem szegte kedvemet, csak dühített, hogy szarul helyezkedtem és mindenki engem használt létrának...

No de nem volt időm nyafogni, mert már másztunk is ki a partra, hogy pár méter futás után újra a nád közé vessük magunkat. Szúrt, vágott, botladoztunk, estünk-keltünk mint a részegek, de jó volt :) Még néhány tóba ki-be mászás után következett a vaddisznósabb rész: kevés terepfutás után ugrás bele a sáros patakfélébe, ami olyan sötétbarna volt, mint a csoki és sose tudhattuk, milyen mély, mi van a víz alatt és egyáltalán, mi következik. A lengyel lányok ezerrel nyomultak, simán bevetették magukat az ismeretlenbe, aztán max ordítottak egyet és hátraszóltak, hogy a többiek ne járjanak ugyanúgy. Nem akartam, hogy bunkónak gondoljanak, így párszor emlegettem, hogy magyar vagyok, nem lengyel, bocsika :) Pár csaj angolul válaszolt is, néhány szót váltottunk. Innen már biztosra vettem, hogy Mambát és Yoyot csak a célban látom viszont. Sajnáltam, hiszen megbeszéltük, hogy próbálunk együtt maradni, de belátom, ez itt nem lett volna egyszerű.

Gyűrtem, tapostam a dzsuvát hát magamban a lengyelekkel, koppantak a víz alatt orvul megbúvó farönkök a sípcsontomon, térdemen, ágak karistolták a karomat, de igazából csak utólag látszott a sok apróbb-nagyobb sérülés, akkor szinte fel se vettem. Káromkodtam persze, mint a kocsis, vagyis inkább mint valami angol szekér kocsisa :)) Néhány nagyobb csobbanásnál a képemet elborította a maszat, hamar rájöttem, hogy nem célszerű a kezemmel megtörölni :) Kimászás a csúszós, gyökeres partoldalon, majd vissza pár méterrel később, oda-vissza. Kezdek nem óvatoskodni, hopp bele a mocsárba, a mögöttem jövő taszít is rajtam egyet, erre roppanás kíséretében fájdalom hasít a bal térdembe. Sikerült úgy lépnem a vízbe, hogy egy gyökér épp térd alatt fogta meg a lábam, a testem meg ment tovább. Ordítással kísérve visszarántom magam és kihúzom a lábam a mélyből, mutatom a mögöttem nyomulónak a veszélyforrást, ő helyettem is sziszeg a látványon, majd próbálok továbbhaladni, mintha mi se történt volna. Baromira fáj rálépni a bal lábra, de gondoltam, majd elmúlik a fájdalom a hideg vízben. Idővel jobb lett, vagy csak úgy éreztem... :)

Haladunk tovább a csokifolyóban, mikor hallom, hogy valaki elöl kiabál, hogy Pozor, pozor! Mondom magamban, mi a bánat lehet itt ekkora nagy gáz, hogy így kell kiabálni.... Hamarosan rájövök, hogy ez Yoyo, aki a mocsárban állva, kissé elkeseredett ábrázattal utánam kiabál :P Jajjdejócillagom! Szóval semmi veszély, csak Bozóóóót, hol vagy? :))))

Együtt gyűrjük tovább, remélve, hogy Mambával is minden oké. Szegény Cillagom egymás után négyszer-ötször botlik nagyot valami vacakban, nem is merünk arra gondolni, mi lehet ebben a mocsárban. Hamar rájövünk, hogy okosabb dolog lesz valakit magunk elé engedni, aztán hadd mutassa az utat (vagyis a rossz utat, amerre ne menjünk ;-) Megyünk, megyünk, egyszercsak ismerős szavak ütik meg a fülem: Kefír, kefír! Totál azt hittem, meghibbantam, amíg meg nem láttam, hogy nemsokkal előttünk srácok állnak az ösvény mentén sok tálca kefírrel és osztják a futóknak. Naná, hogy kérünk belőle! Gyors lenyomunk kb fél pohárral aztán huss tovább. Yoyo hátrafordul, kérdi: Ugyemilyenjólesett? - én csak vihogni bírok, úgy néz ki, mint valami elcseszett vámpír, a mocskos kis pofiján kétoldalt csurog le a fehér kefír :)

Jön a tóátúszós rész, ahol ugyan úszni alig-alig sikerül, de elvergődünk egy mólószerű dologhoz, látjuk már messziről, hogy kötélhágcsón kell felmászni. Nem is okoz gondot, Yoyo felküzdi magát előttem, majd döbbenten konstatálja, hogy nem a mólón megyünk tovább, hanem le kell ugrani a másik oldalon a mélybe (én nem lepődtem meg, láttam távolról ahogy mások ugrottak) Gyorsan átlépem a korlátot és ugrok, hogy Cillagom lássa, milyen mély a víz, tudjam segíteni. Erre nem majdnem rámugrik az elvetemültje?! Alig jövök fel a víz alól, már csobban is, majd ahogy kibukkan a vízből, levegővétel helyett dől belőle a víz, mint valami vízköpőből, csak épp rémült ábrázattal krákog-öklendezik is hozzá...Ajjaj...:( Szerencsére sikerül levegőt is vennie és megnyugodni, hogy ez még nem a másvilág és még dolgunk van itt :)) Aszondja, nem gondolta, hogy ilyen mély...áááá

A móló vascölöpjei közt bújkálunk tovább majd következik az igazi mocsár, amolyan cuppogós, sohanemeresztős, sűrű, fekete trutyi. Ez ám a buli! Mögöttem az angolul beszélő csaj mondja, hogy eddig minden évben volt a versenyen, de ez a mocsár most a legdurvább. Szegény Yoyo, egyszer úgy bemerült, hogy közös erővel alig tudtuk kihúzni a lábait a mocsárból. Az

tán persze ahogy minden jónak, ennek a résznek is végeszakadt, futottunk még egy kicsit az erdőben (sajnáltam, hogy csak ilyen picit) , átugrottunk egy kis kerítést és következett a kommandós rész, egy elhagyatott épületben. Már a bejutás is muris volt, talajszintben egy pinceablak-félén kellett beereszkedni, majd a full sötétben topogtunk át egy lépcsőhöz, a lépcsőfordulóban tele voltr a fal tenyérnyomokkal, hát mi is jól odanyomtuk a magunkét és robogtunk tovább. Üvegezett vasajtó állta utunkat, Cillagom majd kirántotta a helyéből, de nem nyílt. Ekkor megláttuk, hogy az alsó üveg ki van törve, ott kell kibújni :) Innen már közel volt a cél. Még egy létramászás, rohanás és a cél előtt a parton, a nézők nagy örömére egy jó mély vizesárok, fölötte pici hidacskával ami alatt át kellett kúszni.

Nyomulok ezerrel, közben nézek hátra, hogy jöjjön már Yoyo, nyújtom a kezem, hogy együtt menjünk a végén. A pad után utol is ér, megfogja a kezem és így rohanunk a stégen a célba, ahol automatikusan felemelem a kezünket. Katonák akasztják a nyakunkba a jól megérdemelt láncospatkókat, egyikük magyaráz valamit, mondom, magyarok vagyunk, erre meglepett pofa : Wegry?! Kongratyulésönz! :D Hát köszi :)

Mamba már ott vár minket, félig megtisztulva, gratulál, mi is neki, majd tónak megyünk, hogy lemossuk a nagyja mocskot magunkról. Tonnányi sár jön le mindenkiről, még bugyimban is maroknyi mocsok van, de nem is tudok tökéletesen tisztálkodni, hiszen tök nyitottan, a parton áll a zuhany, tóvízzel :)

Megnézünk még pár befutót, szörnyülködünk, hogy milyen jó cuccokat is simán otthagynak a többiek (volt egy "szemetes" a dzsuvás holmiknak), aztán visszamegyünk a sátrainkhoz. A rajtcsomiban kaptunk kajajegyet, ezért sárgaborsós-zöldséges krémlevest adnak, nagyon finom, igaz, meg is éheztünk már. Lassan szedelőzködünk és hazaindulunk, hosszú még az út.

De még milyen hosszú.....de egy biztos: a mi utunk jövőre ugyanide vezet!

Hivatalos fotók még nincsenek, de ebben a blogbejegyzésben nagyon jók a fotók, épp ilyen volt, tényleg.

Illetve ezen a linken van egy tévéhiradó amiben kb 1:15-nél érdemes figyelni, épp mi mászunk elő Yoyoval a trutyiból :) Előbb én, piros felsőben, majd mögöttem Yoyo feketében, lomos fejjel :P Gyerekek, benne vagyunk a tévében ! ;-)

Mocsárfuti 1.rész

Két évvel ezelőtt Yoyo mesélt erről a versenyről, ő akkor egyedül ment ki és teljesítette a kiképzőtábor jellegű mocsártúrát és a beszámolójával teljesen fellelkesített, így jól meg is terveztük, hogy 2009-ben együtt vágunk neki hármasban (Böki lett volna a harmadik...) Aztán sajnos ember tervez, mint tudjuk, abban az évben egyikünk sem jutott el a versenyre, viszont idén már nem jöhetett közbe semmi, már gyalog is elmentünk volna odáig :)

Összeállt a kis csapat: Yoyo, Mamba, Baddi és én, Baddi kocsijával. Szombat reggeli indulással, vasárnap éjjeli hazaérkezéssel, így szólt a terv. Én pénteken még Pecsenyéékkel futogattam egyet, éjjel 1 magasságában értem haza, utna kezdtem mosdani, enni, pakolni és végül semmit sem aludtam. Jó kezdés, még szerencse, hogy csak vasárnap volt a verseny.

Szombat hajnalban kelés, itthoni tennivalók, majd futás a 6:20-as buszhoz, hogy biztosan felérjek a 8:15-re megbeszélt találkozóra a Délinél. Közben egy kis péksüti és egy kávé azért belefért, no meg a pénzváltás (nevezési díj:100zlotyi) Mambáék időben érkeztek, gyors pénzváltást követően suhantunk Nagykovácsiba Yoyoért. Kaptunk egy finom kávét, kigyönyörködtük magunkat az érem és oklevélgyűjteményében amelyeket szupi fotókkal illusztrálva, szépen kipakolva tart egy falon, majd indultunk. A gps megkönnyítette a dolgunkat, nem kellett térképet bújni, csak mentünk amerre mondta és szerencsére csak néhány kisebb kavar volt, útmunkálatok illetve frissen épült körforgalmak miatt. Csupán néhány pisi és mozgolódás-szünetet tartottunk, nagyrészt a kocsiból gyönyörködtünk a tájban. Yoyo mondta, hogy van egy gyönyörű hely, nagy hegyek, folyó, sziklás part, ahol klasszul lehetne piknikezni. Na, ez az a hely ami sose jött el, de Yoyo mindig várta és beharangozta ezerszer, hogy na, ez itt épp olyan csak a hegyek/folyó/sziklák/valami hiányzik, vagy nem a megfelelő oldalon van......

A lengyel határtól már igen be volt sózva a társaság, folyton a Lubliniec táblát vártuk, de még kellett autózni egy keveset, néhány pofás és néhány rettentően lepukkant városrészen keresztül. Azért végül csak megérkeztünk, a község szélén, egy nagy tó partján amolyan kaszálófélén volt a táborhely , már több sátor állt, a rendezők mutatták, hova álljunk a kocsival és mellé állítsuk a sátrunkat. Sátorállítás után elindultunk becsekkolni. Mivel előre neveztünk, de nem utaltuk át a nevezési díjat, a hölgyike ragaszkodott hozzá, hogy 150zlotyit fizessünk amit pwersze eszünk ágában sem volt. Még tavaly szépen leleveleztem a rendezőkkel, hogy nem kell utalnunk, fizethetünk a helyszínen is, csak épp az emailt felejtettem el kinyomtatni, hogy tudjam mutatni illetve tudjam az ember nevét aki ezt ígérte. Némi magyarázkodás után szerencsére előkerült a srác és rögtön emlékezett a levélváltásunkra, így sínen voltunk. Hogy a szívükbe lopjuk magunkat, még egyszer visszamentünk reklamálni, ugyanis a nőknek más fazonú pólót adtak, aminek a méretezése eléggé el volt tolva, kb gyerekméret volt az M-es is. Kaptunk másikat :)

Yoyo vezényletével megtekintettük a pálya nyilvános részét, itt Baddi egy kicsit érdekes arcot vágott amikor meglátta, hogy a pálya szélét jelző szalag eltűnik a sűrű nádasban....

Akklimatizálódás gyanánt csobbantunk is egyet a tóban, visongásunkkal mindenkinek elárulva, hogy magyarok vagyunk , de ugyebár :"Polak, Węgier, dwa bratanki, i do szabli, i do szklanki."

Ezen mondás ismeretével rögtön haverok voltunk :)

A nap további részét lustálkodással, dumával és borozással töltöttük, majd nyugovóra tértünk. Körülöttünk ugyan még javában szólt a zene és muriztak a lengyel népek, de Yoyo kivételével ez senkit nem zavart :P Ő bezzeg az éjszaka közepén ízes magyar szavakkal méltatta a még mindig dáridózókat, mert nem tudott tőlük aludni.

Reggel kényelmesen szedelőzködni kezdtünk, Yoyoka máris főzte a kávét a tábori tűzhelyen, tökéletesen indult volna a nap, ha nem gyülekeznek a felhők felettünk és nem kezd esni az eső....Szegény Yoyo nagyon kiakadt, hogy a két évvel ezelőtti után, ismét vacak időben jár itt. Szerencsére nem lett komolyabb eső, de egy kis napsütésnek jobban örültünk volna. Baddi az első menetben indult, így az optimális ruházatot érintő némi tanakodás után, elindultunk a rajthoz ahol már rengetegen voltak. Baddi beállt a rajthelyre, mi pedig előrerobogtunk, hogy lássuk a vízbecsobbanást és főként a nádtörő jelenetet :) Visszaszámolás, rajt! Halljuk a nagy csobogást és már jön is a mezőny eleje a híd alatt, majd megy az első néhány bátor vitéz bele a végeláthatatlan sűrű nádtengerbe. Recseg-ropog a nád, csobog-cuppog a víz, ordítások, röhögés kb ez hallatszik ki a partra, mi gyorsan rohanunk odébb ahol jönnek ki a szárazföldre, hátha megpillantjuk Baddit. Jön is, úgy a középmezőnyben, látszik rajta, hogy élvezi, de most kezd rájönni, hogy ez nem lesz sétagalopp :) Aztán újra vízbecsobbannak, eltűnnek a szemünk elől, ezután már csak távoli ordításokat hallunk, de azt folyamatosan, még a sátraktól is.

Lustizással töltjük el a maradék időnket, hogy aztán visszatérjünk a rajt-cél területre Baddi elé. Épp jókor érkezünk, rövid várakozás után fel is tűnik az utolsó kanyarban, ahol még egy igen mély vizesárkot és egy átugrandó padot kell leküzdeni, majd futás a stégen a célba. Másfél órán belül megcinálta! A lápiszörny hozzá képest frissen mosdott királylány :P Megkapja a szép láncospatkót a nyakába, meg aztán egy Mambát is :) Gratulálunk, elrobog zuhanyozni (a parton felállított nyilvános zuhany, a tó vizével) mert hamarosan mi is rajtolunk. Be is állunk a rajtzónába és hallgatjuk Mamba izgatott szövegelését :))))

Folyt.köv.

Hosszú

A tegnapi majdnemmaratont igazából cipőtesztnek szántam, no nem olyannak amik az edzesonline-on épp folyamatban vannak, csak azt akartam tesztelni, hogy az öreg, széthordott Adidas Response edzőcipőmet bírja-e még hosszútávon a lábam. Nagyjából mindenki tudja már itt rólam, hogy kacérkodom a minimalista hozzáállással, mind lábbeliben, mind egyéb felszerelésben, sőt a mezítlábas futással is, így tudni akartam, hogy a csillapítását már minden bizonnyal rég elvesztett öreg cipő milyen hatással lesz rám. Rövidebb futásokra ki szoktam vinni és nem tapasztaltam semmi furát, de hosszabb távon a tavalyi Balaton Szupermaraton egyik versenynapján kívül nem hordtam. Akkor télen vettem a Brooks Defyance-t, mert azt gondoltam, az alkalmankénti térdérzékenységem az elhasználódott cipő okozza, de aztán a Böszmén a régiben se volt rosszabb futni....

No tehát, amúgy is hosszút terveztem, aszfaltosat, hát akkor lássuk a cipőt. No igen, csak épp nem tudtam ellenállni egy kis iramjáték-jellegű tempóváltogatásnak, valamint bukdácsolós, gazos-füves terepen is mentem (magas térdemeléssel kb) így végül nem tudom, az enyhe tüneteket a vacak cipő, a hosszú távhoz képest időnkénti erősebb tempó, vagy simán a mostanság abszolvált futásokhoz képest hosszú táv és sok aszfalt okozta :)

Mindenesetre, először a terepes részen, alig 1 óra után éreztem valami furát a térdemben, de egy guggolástól elmúlt, így nem tekintem fontosnak. Kb 3 óra után kezdtem érezni a csípőmet, de nem nevezném fájdalomnak az érzést, inkább valami elnehezülés-tompa nyomás jellegű volt, de a tempóváltás után teljesen eltűnt. Hazaérve - 4 és fél óra futás után - teljesen lazának éreztem a lábaimat, állataim ellátása és egy zuhany után a korábban emlegetett fekvő hős pózban néztem a hosszútávúszást a tévében. Ma reggelre egy minimális, fájdalomnak alig nevezhető érzés volt a bal térd külső oldalán, a lábszárcsont végénél, de ezt inkább annak tulajdonítom, hogy a padka nélküli országúton mindig a menetiránnyanl szemben, tehát a bal szélén futottam, így a bal lábam valamivel alacsonyabban ért földet, ráadásul az út széle kifelé lejt, ugyebár. Ez több mint 4 órán keresztül biztosan számít.

Hogy mit akartam ebből kihozni? Végülis semmit :) Futottam egy jót. Az adidast meg még nem dobom ki.