Járt utat járatlanért....
Volt egy ilyen című blogbejegyzésem, ami aztán úgy folytatódott "...csak akkor hagyj el, ha nagyon ráérsz" Na, ez most is beigazolódott! Gyermektelen napom volt, gondoltam elnézek a pándi edzésre, természetesen futva. Ismerem az útvonalat, aszfalton 17km körül van, de van benne egy elég nagy kerülő, amit elvileg simán le lehet vágni a szántóföldek/legelő mentén átvágva. Eseménytelenül teltek a kilométerek Tápióságig ahol is rájöttem, hogy 1.durva meleg van és tűz a nap, 2. baromi éhes és szomjas vagyok, 3. a pulzusom az egekben. Egyik jobb, mint a másik. Viszavettem - a már akkor se acélos - tempóból, majd Tápióbicske előtt lekanyarodtam a műútról, hogy terveim szerint levágjam a felesleges kunkort. Tehénlepényeket kerülgetve ugrándoztam a legelőn, vágtam át kiszáradt nádason, aztán amikor már egész közel voltam a másik úthoz....jött a patak. Vagyis én értem oda hozzá. Nem nagy víz, de épp elég széles ahhoz, hogy átugrani ne tudjam. Lekaptam a cipőm, gondoltam, átmegyek simán, hát nem. Annyira iszapos volt a medre, hogy a második lépéssel combközépig merültem és még nem volt szilárd ott se. Basszus....
Hídnak nyoma se volt a közelben, jobb ötlet híjján elindultam a patak mentén visszafelé (legrosszabb esetben egészen a főútig visszamentem volna) és közben azon vacilláltam, megpróbáljak stoppolni vagy hagyjam az edzést a manóba és fussak haza. Szerencsémre, nem messze volt egy kis hidacska és kivergődtem a műútra. Mestert már nem akartam felhívni, fél öt volt majdnem, elvileg már kezdődik az edzés, biztos voltam benne, hogy rég Pándon vannak. Kocogtam az út szélén és próbáltam stoppolni...nem sok sikerrel. Majd egyszercsak egy meglepően gyorsan közeledő Opel mégis fékezett, abszolút mázli és meglepetés volt, a Mester és a lányai :) Így mégis odaértem az edzésre és utána is visszavittek Ságig, csak onnan futottam haza. Legközelebb újra próbálkozom, egy másik útvonalon:D
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése