Portyáztunk

Kedves barátok nemrég rávettek, hogy menjünk el egy cuki lengyel mocsárba…futni. Sajnos közbejöttek dolgok és végül a mocsár idén kimaradt, de kellett valami pótlék, így találtam rá a Bocskai Lövészdandár szervezésében elkövetett “Bocskai portya” nevezetű eseményre. Természetesen belerángattam egy kedves sporttársat is, nevezzük B.-nek, így ketten vágtunk neki a 70kilométernek a Hortobágyon. Hogy ne menjenek simán a dolgok, kötelező volt orvosi igazolást vinni, amit B. doktorbácsija az EKG-n feltűnő valamiféle vezetési zavarra hivatkozva megtagadott, így ő nem nevezhetett be hivatalosan, ergo nem számíthatott rá, hogy őt is kiszállítják a rajthoz. Persze feltalálta magát: kifutott Debrecenből a Kilenclyukú hídhoz(cirka 35kili)….

Majd egy órás késéssel indultunk a mezőny után, kicsit kavirgálva az elején, mert az irányjelző táblákat már felszedték. Már a nevezésnél kiderült, hogy nincs sok civil, köztük is kb hárman néztünk ki csupán futónak, a többiek méretes hátizsákkal, túracuccban voltak (a katonáknak egyenruha és 15kg málha kötelező volt). Később az is kiderült, hogy csak mi ketten tervezzük futni a táv egy részét, így felcsillant a remény, hogy utolsóként indulva mégis elsőként érhetünk célba. Azonban rohamos fáradtunk a tűző napon, frissítés csupán langyos víz volt 10kilométerenként, a kajánkat nem igazán kívántuk, így végül 35km után már nagyon sokat gyalogoltunk. Hamar megállapítottuk, hogy nagyobb szívás ez, mint a mocsár Kényelmesre vettük és nem törtünk az első helyre, hiszen megmondták előre, hogy nem verseny, nincs díjazás. A cél előtt nem sokkal találkoztunk egy katona sráccal és együtt kocogtunk-sétáltunk be a célba. A kapuban magunk elé emgedtük őt, hadd menjen. Hamar megbántam e cselekedetet, mert kiderült, hogy így ő lett a harmadik és egy csini kupát kapott…. Vígasztal, hogy így is egy civil nő lett az első