2011. szeptember 30., péntek
This is Spartaaaaaa!
Hajrá magyarok!!!!!
Vasárnap 26. Spar Maraton !
Miért jelmezben?
- Kaptam olyan véleményt, hogy a jelmezben futás egyfajta menekülés a kihívás elől, egy álca ami mögé el lehet bújni és rá lehet fogni a gyalázatos tempót, kvázi elbohóckodni egy véresen komoly versenyt. Van ebben is igazság. Szemlélettől, nézőponttól függ. Ahogy írtam már másutt, kicsit szégyellem magam, hogy megint nem lesz hűdekomoly versenyzés, de ez van, nem tudom meghazudtolni magam, nem tudok kibújni a bőrömből, nekem ezek a versenyek nem versenyek, én az élményért megyek, a társaságért, élvezni azt a pár órát a hasonszőrű őrültekkel, hencseregni az EO sátornál, látni a profikat szembe suhanni a rakparton, pacsizni a nálam lassabbakkal, a cél után visszasétálva szurkolni a legkitartóbbaknak a végén....aztán csendesen hazasétálni zsebemben a plecsnivel... Ha bohóckodás, hát legyen az. Ha menekülés, nevezzük annak. Én nem érzem egyiknek sem. Talán lesz idő amikor komoly PB tervekkel megyek oda, nem mondom, hogy versenyezni, hiszen egy ilyen rendezvény annak a maroknyi elitnek verseny, a többieknek maximum harc az órával, a gyengeségeikkel, önmagukkal. De én most nem akarok harcolni. Senkivel és semmivel. Küzdeni egy kicsit jobb középszerűségért? Nem, én csak az élményt akarom. És biztos vagyok benne, hogy élmény lesz! Ugye ti is jöttök? Együtt még jobb!
Aki nem fut, jöjjön szurkolni! A mezőny látványa is klassz, ráadásul minden futó nagyon hálás egy kis tapsért, hajrázásért, sőt a versenyközpontnál a kiállítók sátrai is tartogathatnak érdekességet.
Remélem, ott lesztek, mert én igen! A jelmez meglepi, elsőként az edzésonline VIP-sátor közönsége láthatja :-)
2011. szeptember 20., kedd
Vár a hármas
Na, legyen itt is, miért ne :)
Tehát úgy indult a történet, hogy már tavaly hallottam erről a versenyről, Rókalacitól, aki jól meg is ijesztett, hogy milyen brutál az útvonal és erre csak 6óra a szintidő. Megnéztem, hát valóban, maratoni távhoz 1740m körüli szintemelkedés és közel ennyi ereszkedés...combos :) Gondoltam, majd jövőre ....
Idén sem volt több bátorságom, addig tötyöltem, hogy merjek-e nevezni mígnem lezárult a nevezés :P Már épp azt tervezgettem, hogy akkor mentális edzésnek egy haláluncsi szigeti 30-ast futok, mikor Pecsenye beírását megláttam: segítőket keresnek a Vár a hármasra. Nosza, adjunk vissza a futókarmának valamit, jelentkeztem. Először úgy tűnt, a fogas svábhegyi megállójánál kezdek mint irányítóember, aztán átmegyünk másik szakaszra, ezért sok futást nem reméltem, de gondoltam, majd a végén lerohanok a HHH-ról, úgyis szeretek lejtőn futni.
Reggel fél ötkor ébresztő, állatok ellátása, buszhoz szaladás, metróra váltás, kis séta és máris Clark Ádám tér, rajt. Örültem, hogy több kedves ismerőst, barátot üdvözölhettem, Pecsenye kedves volt, a szia után azzal támadott : Hol a süti?! :-D Hát süti nem vót....
Rövid egyeztetés, technikai szünet, majd rendező Gyuri szavára el is rajtolt a mezőny. Engem felvittek kocsival a pontomra és olvasgatással igyekeztem elütni az időt az első futó érkezéséig. Tudtam, hogy nem kell soká várnom, ugyanis idén Hajduska Balázs is indult és már szóltak, hogy az első kilométereken perceket vert a mezőny többi részére! Hamarosan meg is érkezett vagyis inkább átrobogott a fogas megállón :) rövidesen követte őt a második, azt hiszem Urbán Zsolt, aztán hosszú szünet következett.....majd a többiek két kisebb bolyban, a végén pedig Kriszta (Nagy Zoltánné) egy fiatalemberrel. (Felvezető motoros dumája : egy virágos gatyós, kalapos néni az utolsó :-)))) Azé' mondtam neki, miket fut az a "néni" :P )
Miután elhaladt a mezőny és konstatáltam, hogy a szemközti cukrászda még nem nyit, felkocogtam a Normafához az ottani frissítősökhöz. Elég nehezen találtam magamra az emelkedőn, de azért felvonszoltam magam :) Édesen hajráztak nekem :P A ponton aztán dumáltunk, szurkoltunk kicsit, a jó üzleti érzékkel hamarabb nyitó rétesesnél vettem Pecsenyének rétest (Editre és Vézsére is gondolva vettem hármat) épp jókor, mert hamarost jöttek is. Pecsenye arca felragyogott a süti láttán és lazán be is gyűrt két rétest :) No, nem voltak valami nagyok, így nem volt nehéz. Társai nem kértek, így nekem is jutott egy almás - finom volt. Miután mindenki áthaladt a ponton, telefon Gyurinak, hogy hova menjek. Szabadon távozhatok, szólt a válasz, de persze várnak szeretettel a célban. Nosza, akkor fussunk! - felkiáltással a mezőny vége után vetettem magam és még a kilátó előtt be is értem Krisztát. Innentől együtt is maradtunk. Ugyan mondta, hogy fussak csak, de igazából jó volt ez így nekem, nem is lettem volna sokkal gyorsabb, talán néhány perccel, mert a lejtőket egyedül jobban megfutottam volna, de úgysem voltam versenyben, akkor meg minek? Kriszta utólag úgy nyilatkozott, jól jött neki a kíséret, akkor pedig abszolút megérte!
Az útvonalat megnézhetitek a térképen, nekem igazából az egész újdonság volt, mert nagyon ritkán járok Budán, no persze voltak más túráról, versenyről ismerős részek, de a 30-35%-os meredekségű utcák igazi unikumnak számítottak. Talán egy Unicum után jobban is mentek volna ezek az emelkedők :P
Valahol a hegyoldalban lehagytunk egy sporttársat, így Kriszta a lantern rouge pozíciótol is megszabadult, majd (talán a Nagykovácsi műútnál?) meglepetésemre beértük a Mateve-Pecsenye-Vézsé-Knight-Levicopter különítményt, de persze a következő masszív emelkedőn el is léptek :P Kavarogtunk a kis hegyi utcákban, bámultuk a csili-vili vityillókat, lihegtem Kriszta mögött ez emelkedőkön és robogtam előtte a lejtőkön (viccelődtünk is rajta, hogy ilyen béna nyúl nincs aki épp az emelkedőn nem megy elöl :))) Szinte folyamatosan azon járt az agyam, menne-e a teljes táv szintidőn belül, milyen lenne még azzal a plusz 18-19kilivel a lábamban. Talán menne, hiszen végülis nem fáradtam el nagyon a végére, de talán fáradtabb lábakkal még lassabb lettem volna a végefelé és kinyírt volna a HHH :-)
A Szépvölgyi úton lefelé csorogva eszembe jutott Yoyoka, fel is hívtam, de már elindult a piliscsabai terepversenyre :-( Kár, hogy nem korábban hívtam :-( Kriszta férje jött buzdítani (hajcsárkodni :P ) , igyekezzünk, igyekezzünk, mert még 400szintet be kell gyűjteni, de menni fog csak gyorsabban Krisztike, menjééé :)))))) Mentünk mi, mentünk :) El is jött a várva-várt emelkedés, elegánsan fújtatva haladtunk fel, fel, kicsit le, majd megint fel és még fel :) Jópofa feliratok ragasztottak ki a szervezők a végefelé "Innen kell hajrázni" "Már csak felfelé" :) Az utolsó kaptatón megint jön Zoli, mondja, mondja, de szerintem egyikőnk se figyel rá ;-) Megyek Kriszta előtt, próbálom "húzni", még egy kis hajrára is kapható az utolsó métereken ahol persze félrehúzódok és csak ő fut át a célkapun....Megvan! Szintidőn bőven belül 5:46! Gratula!
A Hangárnál piknikhangulat, kaja,sör, víz, szőlő, sportbaráti csevej, majd eredményhirdetés ahol minden teljesítőt név szerint szólít Gyuri és átadja az oklevelet valamint a technikai finisher atlétát (tökjó, nekem is kell ilyen!!) és szerencsére nem felejti el az érmeket sem. Nőknél Ganki és Bontovics Timi osztozik az első helyen, az abszolút első Hajduska Balázs, pályacsúccsal! Tombolahúzás emeli még a hangulatot, közönségdíjas a gömböcben rejlő bevásárlószatyor :)))
A muri végeztével a szervezők igyekeznek mindenkit autókba pakolni és lejuttatni a városba, de egyszerre nem férünk be, így elindulunk páran gyalog. Egyszercsak Vézsé viharzik el mellettem, utánalódulok és szaladunk kb 2kilit lefelé míg fel nem vesz az egyik járgány. Vézsé átszállít a Stadionokhoz - köszi érte- így emberi időben haza is jutok.
Nagyszerű kis verseny ez, nagyon ajánlom mindenkinek, kicsit szivatós az útvonal, jó az útvonaljelölés, megfelelő a frissítés, minden adott egy klassz futáshoz! Gratula a teljesítőknek!
Egy kis plusz: nem vicc a 30%-os emelkedő/lejtő, Villám utca, Rézsű u, Határ u, Tamara u, egyik szebb, mint a másik, bár a hirhedt 35%-os Táltos utcán épp csak egy picit futottunk, de körülötte a többi hasonlón bőven :)
Táltos utca
Határ utca (szintén fel)
Villám utca (itt "futottunk" felfelé) 30%
Nike félmaraton - majdnem PB:)
Ha nincs a tavalyi jelmezes maratonnal nyert ingyenes nevezésem, tuti nem indulok ezen a túlértékelt tömegversenyen, de így, hogy csak az utazásba fájt még egész jó bulinak is bizonyult.
Ahogy mindenki számára ismeretes, jó meleg napot fogtunk ki, bár még mindig azt mondom, az egész időjáráspara túl van lihegve... Igen, meleg volt, sütött a nap, de az útvonalon több árnyékos szakasz is volt, rengeteg frissítőállomás, ráadásul a rakparton még szellő is.
Az edzésonline regisztrált felhasználói külön VIP sátorban készülhettek a megmérettetésre, így én is rögtön ide igyekeztem, hogy letegyem a holmim és üdvözöljem az ismerősöket. Sütikóstolás és némi duma után átlibbentem a Csemete Alapítvány sátrához és felvettem a támogatói pólómat amiben futni szándékoztam. Nem terveztem igazán nagy tempót menni, kicsit tartottam tőle, hogy nagy borulás lenne belőle, így a bemelegítéssel se nagyon foglalkoztam, de végül Csikével beálltunk a közös tánci-tánciba :) Muris volt!
A rajthoz vonulva benyomultam az 1:45-ös iramfutók mögé, persze nem terveztem velük futni végig, de jólesett kicsit "kilőni" az elején és nem a végefelé vánszorogni a kétszáz méter után már sétálgató emberkék közt. Az eleje nagyon kellemes volt, szokásos útvonal, pesti utak, híd, rakpart, az első tizes hamar le is ment, 55perc körül, de éreztem, hogy a második felében nehéz lenne ezt a tempót tartani. Utólag visszagondolva, ha figyeltem volna kicsit az órát és bevállalok egy kis szenvedést, simán futhattam volna egy 1:55-öt, de inkább kényelmesre vettem.
Furcsa volt, hogy mekkora a különbség a mezőny ezen része és a vége között. Itt is voltak belesétálók, sőt páran rosszul is lettek, de mégis sokkal hangulatosabb, motiválóbb volt, mint a 2óra felett célbaérkezők közt a mezőny végefelé lenni. Borzasztó lehangoló tud lenni amikor körülötted szinte mindenki folyton belesétál, szenvedő arcot vág, össze-viszza liheg, fújtat a nézők is unják már, alig van szurkoló, a pálya tájkép csata után...eh
Igazából nem történt semmi érdemleges a második tizes alatt se, jó volt a pesti rakparton a fordítónál lesni az ismerősöket, végre egyszer megfutni a nyugati téri felüljárót és vidáman beszaladni a ligetbe. Végülis nem lényeges az idő, de azért nézhettem volna órát, hogy ne 15másodperccel csússzak ki a 2órából :))
Az mindenesetre bíztató, hogy viszonylag laza futással, nem elfáradva, egy mindenki által nagyon melegnek titulált napon megy a 2órás félmaraton.
A verseny után még sokáig bandáztunk az EO sátornál, majd végül Lydérch elkísért a buszhoz. Klassz nap volt!
2011. szeptember 2., péntek
Jótifuti beszámoló
De azért kiegészíteném én is.
A futást megelőzően sokat agyaltam rajta egyáltalán mennyi időre sikerül csatlakoznom, hogy jutok oda és hasonlók, mert amikor először felmerült a Debrecenbe kéne menni akkor még felénk gondolkodtunk, de az útvonal végül jóval délebbre kerülte a fővárost. Családdal szerencsére sikerült lebótolni a dolgot és a második nap délutánjára már mehettem és velük lehettem végig. Ezúton is köszönöm a megértést a párom részéről (gyerekek még nagyszülőkkel nyaraltak). A távokat nézve, kezdetben még reálisnak találtam, hogy akár végig is fussak 1-2 napot, de ahogy mindenki által ismeretes, rekordhőség érte el a környéket, így harci kedvem hamar alábbhagyott és tisztességes helytállásra módosult a terv.
Komoly logisztikázás után végül vonattal közelítettem meg Örkény községet ahol Zilaci volt oly kedves és megvárt autóval, majd a csapat után vitt. Elmondta, hogy a helyzet szar ámde nem reménytelen, noszogassam vidáman a csapatot tovább. Mire csatlakoztam, már nem tűnt úgy, hogy nagyon noszogatni kell őket, de valóban látszott, hogy a tűző nap, a meleg és a táv már eléggé kiszívta mindenki erejét , a kezdeti lelkesedés meg már odébb van. Ezen a szakaszon maroknyi csapat voltunk, de a poénkodás ment ezerrel, a futók közt és a buszban egyaránt. Frank Tibort nem ismertem eddig közelebbről (na, azért most se nagyon), de ugyanolyan laza és jófej, mint a többiek. És jéghideg üdítője volt! *cupp*
Ceglédhez közeledve kezdtünk feléledni - én meg lemaradozni - és Véghattinak köszönhetően szuper kísérettel kocogtunk be a városba ahol elképesztően kedves fogadtatásban volt részünk. Akkor úgy gondoltam, ennél jobb már nem lehet, de még tudták fokozni Abonyban és Püspökladányban is.
A szállásunk kollégiumban volt, teljesen elégedettek lehettünk szerintem, maximum a melegre lehetett panasz, de hát nem volt mit tenni. Az emeletes ágy tetején több fokkal volt melegebb, nagyon nehezen aludtam el és pocsékul telt az éjszaka, ami nem jellemző rám.
Másnap üdén és frissen keltünk, Pecsenye mondogatta, hogy nem kell sokat zabálni, Abonyban reggelivel várnak, de én azért betoltam egy kaukázusi kefírt, egy kifliféle bucit és egy óriás túró rudit :) Nem bántam meg...
Abony nem annyira a szomszédban van. Viszont szintén fantasztikus volt a fogadtatás és fincsi a reggeli. Ovis tea, péksüti, zöldség, gyümölcs és négercsók! Gyermekkoromat idézte, habos, laza, édes, roppanós ostya és csokibevonat.....nyammm Szívesen becsomagoltattam volna az egész tálcával, ugyanis a többiek nem sokat ettek belőle. Teli hassal tovább....
A következő szakaszon Horváth Mónival tárgyaltuk ki az UB-t és a sérüléstémát, majd valahol Molnár Petit zaklattam az értelmes kérdéseimmel, miközben lusta pillanataimban kölcsönkértem a bringáját (vagyis gyöngéden lezavartam az épp rajta ülőt :P ) A nagy terveim úgy módosultak, hogy lehetőség szerint folyamatosan a csapattal haladok és nem ülök be járműbe, hogy ebből mennyi lesz futás és mennyi bringa az mellékes. Terv teljesítve!
Ahogy Csaba leírta, sajnos folyamatosan nőtt az időhátrányunk, így történhetett, hogy a rém forgalmas 4-es úton, még jó messze a napi célunktól, ránk sötétedett. Akinek volt világító és fényvisszaverő cucca felvette mind, a többiek beszálltak a kocsikba és így haladtunk tovább, de rá kellett jöjjünk, hogy hosszú és veszélyes út lenne ez még Püspökladányig, így Karcagig mentünk csak (elég volt...) Őszinte tisztelet a Püspökladányban minket váró különítménynek akik a tetemes késés és a késői időpont ellenére, csodálatos kedvességgel és természetességgel (és finom vacsorával!) fogadtak bennünket. A szállás itt is kollégiumi szobákban volt (keleti kényelem!) . Sztori: először a földszinti hálóterem kezdett megtelni srácokkal, Soós Peti invitált, hogy aludjak fölötte. Miért ne? :) Hurcolom be a táskám, az ajtóban megszólít Littleyu: Nem jössz a lányszobába? Van lányszoba?! És ki van ott? Hát az Ispi...... :D Felmegyünk a szobába, erre Mjoci ücsörög egyedül az ágyon. Aha, lányszoba :P De végülis az volt, hiszen Edit kivételével itt aludtak a csajok :) (vagyis részemről aludtam volna, csak nem nagyon sikerült...)
Alig vártam a hajnalt, hogy nyugodtan felkelhessek, mert nem akartam zavarni korábban a többieket. Gyors reggeli készülődés után finom reggelit kaptunk, de tényleg, full extrás volt, szendvicsek, kávé, sütik... Hamarosan előkerült a hajnali futócsapat akik visszamentek lefutni a hiányzó 10kilit. Lélekben szerettem volna velük menni, testben nem annyira :P Nagyon sajnáltam, hogy Németh Zoliék és Ispiék is elbúcsúztak a reggeli után, ráadásul Zilaci sem került elő.
De azért elindultunk, jókedvűen és viszonylag kellemes, enyhén felhős időben. Jódarabig Soós Peti és Rob foglalt le, futballszurkolói kiskonzíliumukat kellett nyelvileg támogatnom :) Olyan fontos nyelvi fordulatok is előkerültek, mint a hangzásbeli hasonlóság szecska és szöcske közt......pedig szerintem még nem ittak, csak vizet és kávét :D
Ezen a napon is nagyon kedves fogadtatásban volt részünk mindenhol és sokan csatlakoztak is rövidebb-hosszabb szakaszokra, aminek igazán örültünk (azért halkan meg kell jegyeznem, elég sokan láthatóan úgy vélték, a kísérőautó a csapat végén valaimféle garancia arra, hogy keresztül-kasul lehet cikázni az úttest teljes szélességében....hát most elmondanám: nem így van)
A célhoz közeledve egyre kevésbé érdekelt, hogy mennyit futottam, mennyit tekertem, futva teszem-e meg a végét és hasonlók, mert egyszerűen eltelített egyetlen érzés, az öröm, hogy itt lehettem a barátaimmal, ezekkel a remek emberekkel, újakat ismerhettem meg és közben még kedvenc sportjaimnak is hódolhattam, mindezt úgy, hogy segítettünk is vele másokat. A vége elég nyüglődősre sikerült, szétszakadozott a csapat rendesen, de végül eljött Debrecen (vagyis mi értünk oda) Itt sokakban feltámadt a lelkesedés, hogy futva érkezzenek be, így nekem is bringa maradt, de nem bántam (ráadásul Molnár Petié amit igencsak megkedveltem - mondanám, a gazdáját is, de talán nem illik ilyen nyilvánosan udvarolni egy majdnem-nős fiatalembernek :)) ...bár gyönyörű szemei vannak....Tényleg, ez ilyen speckó ultrafutó tulajdonság? ;-)
Naszóval, Debrecen. Városszélétől (elég amatőr) rendőri kíséret, fotó a táblánál, cikk-cakk a városban és máris ott vagyunk a Plázánál. KicsiYu-val jól kitaláltuk a befutót, bringát tolva szaladunk, nem mintha bárkit érdekelne rajtunk kívül :) Meglep a fogadtatás, a nagy nyilvánosság, hangosítás, meg minden. Mosoly, kézfogások, néhol könnyek csordogálnak a a sós verejtékpatakok mellett.... és vége, ide tartottunk 4 napon át. Köszöntő és köszönőbeszédek, a legmeghatóbb természetesen a Down-kóros sportoló, Sára őszinte szavai. Ezért jöttünk. Remélem, valóban segíthettünk!
Köszönöm, hogy ott lehettem veletek, Barátaim!