2015. október 13., kedd

Dupla Élmény 2015 - Uraim, zárunk!

Már a tavalyi beszámolóm is úgy indult, hogy nem terveztem futóként részt venni, aztán mégis úgy alakult. Idén ez hatványozottan igaz, már a tavalyi verseny után írtam Csanyának, hogy írjon be önkéntesnek....

Az esemény közeledtével persze egyre jobban vártam, de tényleg segíteni szerettem volna, ráadásul edzésben sem vagyok, fel is szedtem egy kis "fókazsírt", eszembe se jutott a futás amíg meg nem tudtam, hogy a Lőw-Korányi duó idén sem indul....Hát persze, hogy lecsaptam a nevezésükre :)

Adott lett a kérdés: ki legyen a partner? Emlékeztem, a tavalyi beszámolómnál Böki önként jelentkezett, így őt invitáltam és nem kaptam kosarat :) A csapatnevet már nem lehetett átiratni, így maradt Uraim, zárunk!



A versenyről itt vannak részletek, egyébként egy kb 35 kilométeres nyolcas alakú pálya, amit kétszer kell megfutni, 4x mászva fel a Kékesre...és idén fordult a haladási irány ami nekem nem kedvezett, mert az enyhe emelkedőket se tudtam kifutni, maradt a gyaloglás és a lejtőkön futás.

Az előző két évvel ellentétben most hátizsákot vittem, tartályostul, nem készültem viszont saját frissítéssel, eltekintve két egyszerűbb energiaszelettől. A botokat is a rajtba depóztam, hátha jól jönnek a második körben. A versenyt megelőző napokban egyre ősziesebb időjárást ígértek, nekem pedig nem volt terepre alkalmas cipőm, a "kötött" felsőrészű adidas abszolút nem való terepre, a régi asics szakadt, jön le a talpa....Szombaton beszaladtam hát a decába és megvettem a legolcsóbb terepfutónak nevezett cipőt.

El is érkezett a versenynap, Koós-mobil repített a rajtba, találka Bökivel, rajtszámfelvétel, öltözködés, jajmindjártrajt...Hideg volt kint, szinte mindenki dzsekiben vagy több rétegben indult, én egy szál aláöltözőben....nem fáztam, hát még amikor elkezdtünk felfelé kocogni. A rend kedvéért dobtam is egy esést még az elején, ezzel az eggyel meg is úsztam a napot :)

Nagyon kevés futással, szinte végig gyalogolva, beszélgetve másszuk a Kékest, nem is tűnik olyan hosszúnak az a bő óra amíg felérünk. Jó hideg szél fúj és kissé ködös odafönt, gyors csippantás és pár falatka után indulunk is lefelé. Ez a sárga lemenet az egyik legjobb szakasz, most a talaj is optimális, nem száraz, de nem is csúszik. Csak a fenti világos színű köveken csúszik meg a cipőm, egyébként szépen lecsorgunk, utána is jól futható az egész szakasz Parádsasvárig. Utólag látszik, hogy itt még volt kraft, az első körben 51 perc volt az egész szakasz, a másodikban jóval több, bár inkább a depó volt hosszabb akkor.



Szinte csak csippantunk, palackomba kérem az izót és lépünk is. Kissé tartok a mászástól, tele van a szakasz kifutható emelkedőkkel csak én vagyok puding hozzájuk. Túl sok gyaloglás, lejtőkön kocogás, haladunk azért. Kirándulunk, nem verseny - mondogatom Bökinek, de elég gúnyos mosoly a reakció :) Lehet, tényleg csak kirándulni kellett volna jönni ;-) Vagy csak egy Szimplára, de azt meg illene keményebben végigfutni....maradjunk a jelennél. Rengeteg a gomba a hegynek ezen az oldalán, emlegetjük is Yoyokát sűrűn :) Parádóhutánál klassz a fák közt kanyargós futás, de aztán jön mászás, a Pisztrángos-tó és a kaptatók. Szabó Juciék érnek utol minket, Böki cseverészik, én küzdök .... de motivációnak tökjó, fel is érünk, helló K2 !  Befagy a popsim olyan hideg van és szél, de úgyis futunk majd lefelé, nem érdemes öltözködni. Kis izólötty a zsákba, sajt, keksz, menjünk. A lányokkal futunk lefelé, de persze hamarosan lemaradunk, persze miattam. Így se tart nagyon soká a lemenet, jól futható ez a piros végig, kicsit óvatoskodva, nehogy nagy zakó legyen, de élvezettel futok lefelé. A forrásnál megy el mellettünk a győztes Szimplás páros, szép volt fiúk!  Mátrafüred, aszfalt, meg is van ... a fele :)


Kicsit hosszas depózást követően indulunk neki a második körnek, úgy döntök, felviszem a botokat is, ha már elhoztam. Lazsálósan meggyalogoljuk az aszfaltot, tényleg kirándulunk...tiszta ciki, ez egy terepFUTÓverseny....az erdőbe érve szembejövő túrázóktól meg is kapjuk ezt a megjegyzést ("nem kell végig futni?") ...   Ahogy emelkedünk, érzem, hogy nem érzem az erőt :) Honnan is érezném ...ahhoz edzeni kell....

Eltévedt versenytársak jönnek szembe, nem mentek le a suliba a kör végén, most visszamennek...ouch :(   Aztán még egy páros, ők is benéztek valamit. Na, én legalább az utat tudom :) Jönnek és mennek a "kávézós" lányok ...hátezvan....  Lupusékat érjük be, beszélgetve, szép lassan, de meg van a Kékes harmadszor is, egyre hidegebb itt fönt, húzzunk! A lejtőn megint jól érzem magam, bár ebből lenne több! A Pisztrángos-Sötét-lápa murit elcserélném három vagy több Sombokor lejtőre.  Az első körnél lassabban, de lecsorgunk Parádsasvárra ismét, vételezek az energiaszeletből is, izólötyi a zsákba és huss....A nyavalyás laza emelkedők megint....kirándulunk, beszélgetünk, futnikéne...Akad futás is, nyomokban. Aztán a meredek szakaszon már nagyon fogy az erő, araszolok. A lustaságomnál erősebb a didergés, felveszem a szélkabátot. Visszanézve látom, hogy Tincáék közelednek....ez még nem a vég, de ne már :P  A csúcs alatt meg is előznek, de a síházban még együtt falatozunk, csak azt nem tudom, minek húzzuk ezzel az időt amikor hideg is van és kb egy óra múlva a célban is lehetünk...Gyömbér, csoki, mazsola, meleg tea,  menjünk már. Kilépve meglep a szél ereje, de tudom, hogy kicsit lejjebb már nem lesz ilyen vad az idő. Hamar beérjük a srácokat, de megállok vetkőzni, így másodszor is eljátsszuk az "üldözősdit". Tökjó ez a lefelé, csak már eléggé fáradok, nem merem jobban megereszteni a lejtőn, mert tartok a figyelmetlenségből adódó botláson, ami itt elég szívás lenne... Még alig szürkül mikor kiérünk a sík részre, még belefér egy kis gyaloglás, aztán már csak be kell futni a célba. Uraim, zárunk! - ja, még nem, még maradt 34 perc :)




Köszönöm Böki!  Köszi a szervezőknek, segítőknek a sok munkát!  Külön köszi az érintetteknek a fuvart.



Ezzel négyből négy :


2015. augusztus 11., kedd

Suhanás Újratervezéssel

Tavaly szinte véletlenül csöppentem a Suhanj 6 órás jótékonysági futásba, természetesen egyedül futottam a 6 órát, nem éppen komoly edzésben, így egy gyenge ám reális 56,5 km lett a vége. Akkor nem nagyon gondolkodtam még rajta, hogy a következőn is részt veszek-e majd.

Ahogy közelgett az idei verseny napja, elkezdtem rajta gondolkodni, hogy talán kimegyek a gyerekekkel pancsolni, szurkolni...Időközben újrakezdő (inkább középhaladó :)  ) futó egykori osztálytársnőm is érdeklődött, mit tervezek a hétvégére. Felvetettem, hogy akár futhatnánk is együtt. A máris sikerre ítélt váltónkhoz (lásd Tápiómenti Maraton pár héttel ezelőtt)  csatlakozott Hajduska Balázs, őt azt hiszem, nem kell bemutatni.

A gyerekeim végül nem jöttek, Adrival indultunk útnak, Balázs pedig kicsit később indult utánunk. Vesztünkre, a gps segítségével próbáltunk Szigetmonostorra jutni, Balázsnál meg semmi navigáció nem volt...az eredmény, többszörös úttévesztés, telefonos navigáció, majd egymás bevárása és közös bénázás :) A tervezettnél később, de megérkeztünk, próbáltunk nevezni és készülődni - ez sem ment egyszerűen :) Egyértelmű volt a csapatnév: Újratervezés.

Balázs ismertette a taktikát amivel abszolút egyetértettem, mindhárman futunk egy-egy órát, aztán mindenki kétszer felet. Nem terveztünk nagy versenyzést, csak örömfutást, Balázs már aznap körbefutotta a Szelidi-tavat, Adriennek a táv is kihívás, én meg nem vagyok edzésben...

Eligazítás, megemlékezés SC-ről és elindulunk...Úgy gondoltam, 5:30 körüli tempó az, amit különösebb erőfeszítés nélkül tudok tartani egy órán át és még nem is fáradok bele túlzottan. Így is volt, gyakorlatilag ledaráltam az egy órát, közben kétszer ledöntöttem egy-egy fél pohárka izot a frissítőpontnál. Hiába volt éjjel, nagyon párás meleg volt, izzadtam mint a ló, de nem akartam sok időt húzni a frissítéssel futás közben, hiszen váltóban van elég idő pihenni és enni-inni is. Elégedetten adtam át a stafétát Adrinak, aki szép egyenletesen le is futotta az adagját. Balázst ugrattam korábban, hogy nem futhat 3:30-nál lassabban, de persze csak vicc volt :) Azért 4-4:30 közé ígérte és be is tartotta. Amig nem én futottam, igyekeztem pihenni is, de kicsit szurkoltam a pálya szélén is. Aludni a nyirkos pléden nem nagyon sikerült amúgy sem.

Úgy terveztük, innen fél órákat futunk, lefutottam a sajátom, de úgy éreztem, két kör ment egyenletesen, a harmadik már lassult és nehezebbnek érződött, ezért úgy döntöttünk, két körökkel folytatjuk inkább. Sajnos sikerült egyet hibáznom, lekéstem a váltást, így Balázs mégis három kört ment, de így se volt lassabb mintha én futottam volna :) Amikor leváltottam, megpillantottam Maráz Zsuzsit és reméltem, hogy tudok vele futni. Először megelőztem, de rájöttem, ötösön belül nekem erős lesz, így együtt futottuk a két körömet, beszélgetve, nyulazva. Köszi innen is!

Adri futása közben kiderült, hogy helyezésileg nem is állunk rosszul, nem ártana összekapni magunkat. Újratervezés: egy-egy tempós kört futunk. Nagyon izgalmas lett a végjáték, bár az óránként kapott infók miatt ezt akkor nem érzékeltük. Balázs négypercesei felhozták a csapatunkat az első helyre, de a mi lassabb köreink folytán mindig visszaestünk. Pedig Adri is kitett magáért, a korábbi 6:00-6:30 helyett, 5:30-as iramot is ment! Kicsit szégyelltem is magam amiért csak ötös tempó körül muzsikálok, de nem volt mit tenni. Az utolsó szakaszainkat már igencsak átszellemülten toltuk, mindenki igyekezett odatenni magát a csapatért. Végül ugyanannyi egész körrel zártunk az egyik négy fős vegyescsapattal, akik szintén a férfi 3-4 fős kategóriában voltak. A kitűzött listán mi szerepeltünk harmadikként és tényleg úgy tűnt, Adri ment át előbb a chipszőnyegen, ergo jó esélye volt messzebb jutni még....Legalább tuti izgalommal vártuk az eredményhirdetést :)

...amire sajnos elég sokat kellett várni, de ez legyen a legnagyobb probléma :) Addig ettünk-ittunk, megmosdottunk, beszélgettünk.   Végül eljött az igazság pillanata, a 3. helyen végeztünk, 200 méterrel megelőzve a 4 fős váltót. A kapott oklevelet aláírtuk, majd ha híresek leszünk árverésre bocsátjuk és a Suhanj!-nak adjuk a bevételt :P :D

oklevél


Egész eddig csak magunkról írtam, de ennek a rendezvénynek a középpontjában a Suhanj Alapytvány és Suhancaik állnak, a testi fogyatékosságaik ellenére is életvidám és aktív emberek valamint a fantasztikus önkéntesek, segítők. Öröm volt velük lenni, értük futni. Köszönjük!

2015. július 14., kedd

Szupi-szuperkatlan

A gyakorlott Ttúrázók (teljesítménytúrázók) bizonyára ismerik a K100 (Kinizsi 100)  "katlan" néven elhíresült szakaszát, ami a Gete csúcsot és az utána kb Mogyorósbányáig következő, meglehetősen kitett és így általában dögmeleg útszakaszt takarja. Néhány különösen kegyetlen túraszervező úgy gondolta, csinál egy külön túrát ezen a szakaszon oda-vissza, az év jó eséllyel legmelegebb időszakában, július közepén....ráadásul déli rajttal....Maaaargit, nooormális?

Az idő végül nem lett olyan igazán-hűdenagyondurván-kánikula, de csak a mi kedvünkért, a hidegfrontok közt vasárnapra csak felkúszott a hőmérő a harmincas közelébe és zavartalan napsütés vidította a túrázók lelkét.

Részemről, hosszas vacillálás után indultam útnak Dorog irányába, ugyanis a fővároson keresztül közlekedés meglehetősen időigényes. Végül eldöntetett, hogy csakazértis... A rajt-cél központ nagyon jól megközelíthető helyen, Dorog központjához közel, egy söröző udvarán volt, a buszmegálló tőszomszédságában, így keresgélni egyáltalán nem kellett. Igaz, a rendelkezésre álló rajtidő már elmúlt, de a seprűk még nem indultak el, így simán engedtek rajtolni. Az előnevezésnek köszönhetően már kitöltve várt az itinerem, így gyors mosdás, hajigazítás, sapka fel, tatyó fel és el is indultam, a "mezőny" után...

Az itiner nagyon is informatív, kényelmes méretű, szöveges útvonal-leírás, szintmetszet és táblázatos táv- és szintadatok is találhatók rajta.   Elvileg emlékszem az útvonalra az évekkel ezelőtti Kinizsiről, de azért átolvasom, nehogy elkavarjak. Eseménytelenül telik az út az első pontig, vagyis a hírhedt Gete csúcsáig, illetve említésre nagyon is méltó esemény, hogy Molnár Peti már szembe jön...

A mászás nem is nehéz, a javát gyaloglom, majd a csúcson csak pecsét, de aki olvasta a kiírást, tudhatta, hogy itt nincs szolgáltatás. Neki is indulok a kissé technikás lefelének, kezdetben túlóvatoskodva, aztán bátrabban. Kalmár Karcsi jön szembe, eléggé el van készülve, de vidám. Nagyon meleg van "kint" - mondja, és el is hiszem, hogy könnyen megüthet a kitett, napos részen a nyári nap, pláne ha kevés a frissítés vagy a napvédelem.

Hamarosan ki is érek a tisztásra, kellemesen futható szakasz jön, egy bokaforgatóan köves lejtővel, majd kellemetlenül homokos emelkedővel és ismét könnyű szakasszal a szántóföldön át, miközben már messziről láthatóan magasodik előttünk a Hegyes-kő csúcsa, ami alatt vár a második ellenőrzőpont. Ez a kitett, poros rész most nem olyan vészes, de ha a Kinizsin itt már 50 km (és dél) körül járunk és ha épp szép nyári idő van, igencsak oda tud verni a meleg és a napsütés.

A ponton Papp Bálint és az esztergomi futóművek kis csapata limonádéval és kedves szavakkal vár, jólesik mindkettő, még a baráti vérszívás is :) Hamar lépek tovább, nincs messze Tokod, ahol állítólag komolyabb frissítő is lesz. Egy kis lejtő, egy kis aszfalt és már ott is vagyok a Tokodi pincéknél, a ponton kedves segítők, hangulatos élő (!) népzene, de sajnos a kaja nagyrésze elfogyott, mint később hallottam, a tervezettnél sokkal többen jöttek el a túrára. Felkapok pár szem meggyet és a kapott műzliszeletet is megeszem az emelkedőn. Nosztalgiázva mászok a susnyás domboldalban, anno a második Kinizsimen is itt kajáltam és szép lazán döcögtem fel. Egyre több a szembejövő, néha félrehúzódok, néha ők engednek el. Jön Tigyi Laci is Istivel, váltunk pár szót. Bizonyára utolérem még őket, mondja Lala és itt még én is hiszem, hogy így lesz.

Szép hosszú lejtő visz be Mogyorósbányára, nagyzsákos-privát túrázós emlékek villannak be miközben "suhanok" lefelé. A ponton jól meglepődök, Barát Gabi és Pálfy Livi fogad, tiszta BSI pont :)  El is dumálok velük vagy 10 percet, aztán fordulok. A kútnál azért megtöltöm a púpot és fejet vizezek, mielőtt megkezdem a visszautat. Érzem, hogy kevés a frissítés, inni csak vizem van, a ponton kaja már nem lesz...egy fél zacskó mazsolát beraktam vésztartaléknak, azt veszem elő és betolok egy nagy marékkal. Tokodnál kissé elvétem az utat, egy párhuzamos úton jutok le a pincék közt, de már nem megyek vissza. A ponton sajnos ehető cucc nincs, de van jó hideg víz.

Jókedvűen, viszonylag jó erőben haladok tovább, Hegyeskő alatt még vacillálok rajta, hogy felmenjek-e a csúcsra, de végül nem mászom meg a sziklát. Pecsételés után könnyű, de folyamatos kocogásba fogok, vesztemre, benézem a szántóföldön az utat és előbb csapok le jobbra...Várom a homokos meredek részt, de nem jön, helyette ismeretlen útkereszteződés. Gyanús, hogy nem vagyok nagyon rossz helyen csak kissé odébb, ezért ha már elbaltáztam, legalább nézelődök, elmegyek előbb a tutira rossz irányba, hangulatos szurdokszerű árokban folytatódna, de visszafordulok. A másik irányban egy tó mellett megyek el és visszajutok a helyes útra. Ha már lúd, legyen korrekt alapon, visszafutok a tévesztés helyéig és újra lejövök a homokos lejtőn. Néhány túratárssal így már harmadszor találkozok, elég hülyének nézhetnek.... A lelkesedés rossz tanácsadó - jól belendülve még egyszer tévútra megyek és ezt is meglesem, hova vezet...A kidőlt villanyoszlopok mentén elég nagy "szakadékon" kéne átvergődni, így visszamegyek a helyes útra ismét.
(Javaslom, senki ne keressen ebben logikát, nem időre mentem, belefért a mászkálás, amúgy sem olyan hosszú a túra)

A Getét támadva újra előzök többször elhagyott túratársakat, már mentegetőzni se akarok, de azért megemlítem, hogy el bírtak kavarni, azért vagyok itt újra :)  A mászás közben kezdek szép lassan elfogyni, a vizemmel arányosan....és a csúcstól még bő 5 km a cél, igaz, végig lefelé...Az utolsó korty vízzel lenyomom a maradék mazsolámat és mászok tovább. A pont után utolérem Őrsi Annát, neki is elmesélem hülyeségem történetét röviden, aztán együtt is maradunk, sokat kocogva, beszélgetve leérünk Dorogra, ahol még megtekintjük a városközpontot, mert követem Annát aki követi a kéket....de minek? :)

Célkajáról fantáziáltunk az utolsó lejtőn, de sajnos az oklevél és kitűző mellé kapott kupont csak sörre, limonádéra vagy jégkrémre válthattuk be. Természetesen, a melegben ezek nagyon is kellemesek, de azért 30 kilométeren egy műzliszeletnél több ellátást is el tudnék viselni :)   (az illendőség megkívánja, hogy hozzátegyem, a cél tőszomszédságában volt egy vasárnap is nyitva tartó pékség (?)/vegyesbolt )


Útvonal és kiírás rendben, itiner klassz, ellátás elfogadható (hát még ha nem fogy el), kitűző-oklevél egyszerű, de szép - ár-érték arány igazából korrekt. Talán csak az én vesszőparipám, hogy 30 kilin már legyen célkaja, akár önkiszolgáló rendszerben magunknak kenhető vajaskenyér szinten.


Köszönet a szervezőknek és a segítőknek!

2015. június 11., csütörtök

Mátra 115 - 127 km kirándulósan a Mátrában

Egyszer már nekifutottam ennek a túrának, akkor talán kicsit ambiciózusan, az elején Márton Daniékkal rohamozva a Kékest, és bár nem feladásnak éltem meg az átnevezést a rövid távra, azért visszavágytam bizonyítani. Sajnos az Ultrabalatonnal ütközött az időpont, így csak három évvel később került erre sor. 

Nem vagyok igazán edzésben, hegyen idén alig jártam, a konyhában annál gyakrabban, vagyis edzetlenül és dagadtan vágtam neki :) Ennek megfelelően, a biztos teljesítés és a túra maximális kiélvezése volt a célom, nem a tempó erőltetése és egy esetleges megborulás. Nem a táv öl, hanem az iram - ehhez tartottam magam.


A max élményt célozva egyértelmű volt, hogy még pénteken leutazom a rajtba, Kisnánára. Már  buszon összefutottam egy túratárssal, beszélgetéssel gyorsabban telt az amúgy eseménytelen út. Jó korán érkeztünk, le is öblítettük az út porát egy hideg sörrel, felvettük a rajtcsomagot, leadtuk a sütit*, majd később a Bari tanyán bevacsoráztunk jóféle ételből, mellé csúszott egy kis rozébor is. Jó volt sok ismerőssel találkozni és néhány új ismeretségre szert tenni: meglepetésemre szinte szomszédokra is bukkantam. 

(* A Mátra 115 egy közösségi túra, a nevezési díj egy tepsi süti vagy hasonló ehető cucc, amit szétpakolnak a pontokra. Persze van más étek is annak aki igényli. Ez egy gasztrotúra :) )


Viszonylag jól aludtam (köszi a sátrat András!) és könnyen ébredtem, túl korán is, de sebaj, több idő jutott szedelőzködni, reggelizni, kitalálni a depót, ruházatot...A várható meleg, napos idő miatt a vékony fehér rámcuppanó felsőt választom, ebben nem éget a nap és vizezve jól hűt. A kis zsákba víztartály, esőponcho, lámpa, krém, zsepi, telefon kerül, meg egy kis vizespalack. Depo csak Mátraszentimrére és Hidegkútra pár műzli, egy-egy alma és utóbbira a vékony szélkabát hajnalra (egyikre sem volt szükség, a műzliket ott is hagytam).

Még a cipőfűzőmet igazgatom amikor elrajtol az eleje....kicsit morgok is amiért szinte a végére maradtam, de persze nincs jelentősége. Tömött sorban gyalogolunk, úgy döntök, nem futok a Kékesig, max lejtőn,  és az emelkedőkön sem rohanok senki után, tartom a saját tempót akkor is ha lassú. A botok jó szolgálatot tesznek, bár inkább edzettség kéne...lassan kaptatva is lihegek, mint a kutya. Azért csak eljön a Kékes, sütit eszegetek, akár indulhatnék is, de mégis benézek a házba. Papp Bálinték készülődnek indulni, majd befut Ganki és Pepe is. Utóbbi páros romantikus kirándulását trollkodom szét, együtt indulunk neki a lefelének, kocogva, beszélgetve. A meredeken óvatoskodok, nagyon csúszik a kopott aszfaltos cipő a poros hegyoldalon. Annyira figyelünk, hogy túl ne menjünk, hogy hamarabb kanyarodunk jobbra, de szerencsére visszafüttyentenek. Parádsasvárig a Dupla Élményről nosztalgiázunk, sztorikat elevenítünk fel (pl. Pepe a Buff-szoknyás fotók esetét, ezen jót nevetünk, hogy komoly hatást tehetett rá ha még mindig emlékszik) telik az idő, fogy a táv vidáman. A ponton feltankolunk sütiből - emberkísérletet végzek, kizárólag a nevezési díjnak hozott kaján tervezek végigmenni, nem kértem ellátást (egyébként sikerült tartani, csak egy kis mentaszörpöt ittam "jogtalanul", elnézést érte....Mentségemre, két tepsi sütit vittem a közösbe :) Bálinték is befutnak és hamarabb indulnak tovább, de én Gankiékkal maradok és a faluszéli kék kútnál pancsolás után (ahol egy túratárs megjegyzi, hogy nem jó ötlet a fejet vizezni....) Galyatetőig hasonlóan kellemesen haladunk. A tetőn kihasználom az épülő  turistacentrum új mosdóját, majd megkezdjük az ereszkedést Mátraalmásra. A Galyavár 110 túra jut eszembe, ahogy akkor robogtunk-csúsztunk lefelé a hóban :)  Jövőre is lesz, szintén 110, csak épp mérföldben :)  A ponton a kútnak van a legnagyobb sikere, igencsak befűtöttek odafönt mára, de az erdőben nagyon kellemes a klíma, néha még szellő is lengedez, nem érzem azt a brutál meleget amire sokan panaszkodnak (no de én nem is rohantam....). Együtt másszuk meg a Galyavárat is és hamarosan újra Galyatetőn vagyunk. További sütihegyeket tüntetek el, meglepetésemre, több óra menet után, a melegben is jólesik az édes süti, kell az energia. Gankiék depóznak, cuccot igazítanak, így Papp Bálinték kis csapatához csatlakozok.  Szegény Bálintot mindenki azzal zaklatja, hogy miért csak itt tart, hogyhogy nem fut és egyáltalán....Pedig egy UTH+UB kombó után igazán megteheti, hogy kirándul és élvezi a tájat, a társaságot, teljesítménykényszer nélkül. Erről jól el is csevegünk lefelé kocogva, teljes egyetértésben : nekem is pörögne a lábam, de jó ez a kirándulós-beszélgetős iram, no meg, tartalékolok is, hosszú edzetlenül ez a táv és előttem van két ismeretlen hegy (Havas, Káva) és a Muzsla, amiről tudom, hogy mekkora szívás. Összeáll egy kis kompánia, kényelmesen kocogunk, majd egyszercsak Zsuzsa nagyot esik....szegény jól leveri a térdeit, inkább felületi sérülés, de nem szép és telement mocsokkal. A kulacsból próbálom neki kimosni valamennyire, aztán óvatosabban tovább indulunk. Hasonló pofáraesésben én is nagy vagyok, csak reménykedek, hogy most elmarad a produkcióm....(egyet azért sikerült)


Útközben megtudjuk, hogy a csapat egyik tagja, Attila is pórul járt, a bokája sérült, de nem adja fel, halad (tényleg nem adta fel, láttam célba érni amikor hazaindultunk ). Mátraházán elég sokat időzünk, néhány Csúcsfutás-éremmel mászkáló futó és pár vagány motoros figyelmét élvezzük. Itt ismét végigkajálom a sütikínálatot (nem egyszerű, annyira sokféle van!), aztán a fiúkat hesszelem, hogy menjünk már :) Mondjuk, el is indulhattam volna, nem voltunk összekötve :)  Lajosházán sikerül fertőtleníteni Zsuzsi sebét, újabb sütizabálás és lépünk tovább.
Azt hiszem, itt haladtunk egy darabig hármasban a srácokkal, az emelkedőn én folyton lemaradtam, aztán visszakocogtam rájuk. Az uncsi szakaszt csak egy vaddisznó dobja fel, ő is kerítés mögül néz ránk, néha Bálint fakad dalra, ezt nem tudom, a pozitív vagy a negatív oldalra soroljam ;-)


Mátraszentimre is eljön, bár a hozzá tartozó aszfaltot messzire kívánom. Kihasználom a civilizált wc-t, az ide depózott almámat a köznek adom és tulajdonképp indulnék is, szerencsére a srácok is így gondolják, együtt lépünk tovább. Robival képviseljük a rövidebb-lábú szekciót és hátramaradunk kissé, mosdás a kútnál, poroszkálás. Aztán Robi lemarad és egyedül gyűröm a lejtőt a zöldön, bár rendesen megfutni nem merem, mert ugye jönnek még a hegyek....




Sokáig nem tart a magányom, beérem a bicegő Attilát, majd Szorospataknál ismét együtt a kis csapat. Sütizabálás (nem, nem unom az édeset, köszi, kókuszgolyó, jöhet, piskóta, az is, jé muffin, nyamm), kulacstöltés, hajrá Ágasvár!


Néhol futhatnékom van, de tartom magam a tartalékolós gyalogláshoz, csak a tényleges lejtőkön kocogok bele. Az emelkedőkön kb mindenki lehagy, hátezvan...
Előzetesen azt gondoltam, ha naplementére megvan Ágasvár az jó jel a továbbiakra nézve, és határozottan úgy tűnik, megcsípjük a lenyugvó nap utolsó sugarait. A turistaházban nem is időzünk, rögtön indulunk a csúcsra, de elkéstünk, a nap nyugovóra tért. Persze, ilyen nyári estén ilyenkor még jól látni, megcsodáljuk a tájat és még lámpa nélkül le is tudunk ereszkedni. Nekem kicsit hosszú a pihenő, de mégis maradok a csapattal, nem akaródzik egyedül indulni a Muzslának sötétben, gyenge lámpával. Nem bánom meg a döntést, tényleg alig látok ahogy ereszkedni kezdünk az erdőben. Rám tör a mehetnék, egy jobb fényforrással tuti futnám a lejtőket, de maradok. Jobb is, egyedül lehet még most is ott tekeregnék :) Fallóskúton Makipont, válogatott kedvességekkel. Hidegkútig sok izgalom nem történik, szerencsére mennek előttünk lámpák, így nem kell keresni az utat, de elég lassan érünk föl. Amikor három éve itt jártam, kint volt a pont, most bent vagyunk a házban, itt-ott alvó, kómázó túrázók, a pontőrök viszont frissek, vidámak, körülugrálnak minket. Bocs, ha idegesítő voltam, de nagyon örültem, hogy jól vagyok, semmim nem fáj, jó a gyomrom, bírja a lábam, nem vagyok álmos se, biztatónak tűnt a nagy hegyek előtt és nem akartam „leereszteni”. A depócsomagom tök fölösleges, a kaját ki is teszem az asztalra a közösbe, a kis széldzsekit a zsákba.  A hosszabb pihenő alatt végigkóstolom az összes sütit, aztán csak elindulunk.  Jön a rettegett Muzsla, de előbb még lemegyünk a „pincébe”, hogy minél többet mehessünk fel :)


Bizonyára gyönyörű az erdő, de a lámpám hatalmas fényében örülök, ha a következő potenciális lépést látom. Minden kőnél, megbotlásnál, patakátkelésnél megfogadom, hogy többé nem megyek éjjel túrázni amig nem veszek egy jobb lámpát. Mászás közben elcsendesülünk, mindenki küzd :) Aztán egyszercsak fent vagyunk. Nem is olyan vészes, ha saját iramban döcög az ember....  (persze dögnehéz így is, de értitek)
Hangulatos fent a pont, tábortűz, banánfa, kövönsüti....nem is sietünk. Lefelé még mindig szeretek menni, csak látni lenne jó. Mindenesetre haladunk, az idő és a táv telik, a társaság vidám (vagy nem mindenki? ) Azt hiszem, itt tört ki Bálintból a Megasztár ismét. Én már a Havast várom, a Kávával együtt ők a meglepi-hegyek, nem emlékszem, hogy jártam volna rajtuk. Persze addig még Diós-patak, Zám-patak, János-vára, susnyás, köves, minden ami kell...János-váránál bénázok rendesen, azt hiszem Zoli világít, utat mutat, épp csak fel nem tol :P  Hamarosan megvirrad, lámpa el. Kénes forrásnál azt mondja a „bácsi” hogy elgyötörten nézek ki :) Hát köszi, nem érzem úgy magam, de jó tudni. Eljön a várva-várt Havas is, sok köszönet nincs benne. Igazából nem nehéz, nem meredek, nem is magas, nem is hosszú, csak épp 102 kilométernél van ...ennyike :) Őszinte megnyilvánulás túratársunktól a csúcs közelében: Hova a fa.ba tud még emelkedni?! ;-) 



 Azért persze felérünk és nem is toporgok soká, elindulok lefelé egyedül. Pont ott kezdek alkalmas bokrot keresni ahol egy sincs, de megoldom. Közben persze utolérnek a srácok, de Fajzathoz már megint együtt érünk. Bálint lába kezd rendetlenkedni, nagy empátiával otthagyom őket és indulok megnézni magamnak a Kávát. Amúgy tök szép kis hegy, csak ne most...Az elhagyott csapatom helyett Andrással (?) verődök össze, beszélgetve, belekocogva cammogunk Tót-hegyesnek. A fincsi melegben téli Fertő-tóról, Galyavár 110-ről és hasonlókról csevegünk. Három éve itt sötétben jöttünk a rövid távon, örülök, hogy világosban is megnézhetem ezt a részt. A csúcs egész trükkös, anno a sötétben csak a következő lépésre koncentráltam, most látom, milyen érdekes formája van. Egy darabon hármasban megyünk, hangulatos erdő után mindjárt itt az utolsó hegy. 



Sokunk kedvence a Világos-hegy, gyönyörű a kilátás róla, bár most a nap is nagyon tűz, nem esik jól nézelődni se. Azért ülve tolok be pár sütit, közben fölérnek Bálinték is, kicsit megváltozott összeállításban, de ismét együtt a kis csapat. Innen már együtt is maradunk, elbúcsúzunk az illusztris pontőrségtől és óvatos ereszkedésbe kezdünk. Igyekszem nem teljesen „kiengedni”, hátra van még pár kilométer a napon, különösebb izgalmak nélkül. Néha rám tör a futhatnék, erőm is lenne és hamarabb is érhetnék célba, de aztán mégis maradok. Latolgatjuk a célidőt, simán beérhetünk 10 órára, aminek persze semmi jelentősége, de legalább kerek :) A napsütötte réteket, szintén napsütötte szőlőhegyi dűlőutat, majd a faluban tekergést már nem igazán kívánom, de igazából nincs semmi bajom, kirándulunk. Azért eszembe jut, hova kívánhatja mindezt az aki a szintidőért küzdve lohol majd itt délután....


No de mi mindjárt be is érünk, csak mégegykanyar, mégegyutca, holaszalag, jéegytemplom, deszépvirág, ottazuszoda, ottasuli, ottazebra, pittypittytízóra, fenevigye....köszimindent, válasszunkövet.





Kis lézengés a célban, gratulálok a leggyorsabbaknak, pár szót váltok ismerősökkel, aztán jön is a kiscsaládom, a gyerekek ezerrel pörögnek a medence miatt. Van is tombolás, anyafogjálmeg, siessmár, dobjálel, etc. Jól is esik az ázás, még nem fájnak a fáradt izmok, nem támad az alváshiány, szép az élet... meg a Mátra!



Köszönet a szervezőknek, segítőknek, pontőröknek, túratársaknak!