2010. március 8., hétfő

Márciusi hó :)


Nem tudom,tegnap az ország többi részén milyen idő volt, de itt a változóan felhős, enyhe napsütéses, de hideg közepette egyszercsak szakadni kezdett a hó. Kb egy órát esett, hihetetlen nagy pelyhekben, valami csoda volt. Aztán ahogy jött úgy el is röppent a hófelhő, közel 10cm laza porhavat hagyva a földön. Csak picit randalíroztunk benne tegnap a srácokkal, de tudtam, hogy ha reggelre még meg lesz, akkor ki kell mennem futni benne egyet.


Farkasordító hideg volt éjjel, így a hónak esze ágában nem volt elolvadni, csak épp összefagyott egy cseppet, így csak 5-6cm volt már.


Bemelegítésnek a szokásos körjárat: állatok - óvoda(persze szánkóval) - posta - közért , közben gúnyos vigyorgás a bénázó autósokon (sose fogom megérteni, miért gondolják, hogy a jégbordás úton tövig kell nyomni a gázt....) Gyors átöltözés után irány az erdő!



Valami meseszerű volt az egész, nem is emlékszem, mikor volt ennyire szép utoljára. Tiszta Winter Wonderland Vigyor A hatalmas pelyhek puha csomókban ültek az ágakon, mint a vatta, és ha egy-egy szellőfuvallatra vagy madár lába nyomán megrezzent valamelyik ág akkor finom zuzmara szállt, szikrázva a napsütésben. Időnként úgy jártam mint a Whiskas cica a téli reklámban, amikor épp felettem rezentette meg valami az ágakat. Azért volt valami mókás abban ahogy nyomultam a hóban, felettem pedig valaki folyamatosan trillázta, hogy Nyitnikék-nyitnikék Király



Szándékosan a fenyves felé vettem az irányt, mert amúgy is imádom a fenyőket, de télen, hóval borítva valami különleges bája van ezeknek a fáknak. Tovább is tekeregtem volna az erdőben, de a gyomrom már úgy korgott, hogy időnként azt hittem, maci van a bokorban, így laza 40 perces lett csak a köröcske, de nagyon jólesett. No meg utána a reggeli (már inkább brunch...)




Pici fenyők is vannak ám! Jön az utánpótlás :)


Szegénykék,néhol magányosan állnak és olyan kis gizdák, hogy egészen lenyomja őket egy kis hó

2010. március 7., vasárnap

Mátrahegy 40

Már egy héttel korábban elkezdtem agyalni ezen a hétvégén és leginkább a Bükki kilátások vonzott, csak a logisztika tűnt macerásnak. Szállást nem szerettem volna igénybe venni, Zoncsi is leszavazott, így végül megegyeztünk a Mátrahegyben, no és hogy beszállhatok az autókájába ismét.

Családomtól már pénteken "megszabadultam" így lett volna lehetőségem rápihenni a túrára, de kedves barátném feldobta az ötletet, hogy ha már így gyerek és férjtelenül lehetünk, akkor igyunk az új lakására. Az volt a mázlink, hogy a Pina Colada kissé régi volt és valami fura mellékíz érződött rajta, és azon kívül csak Blue Curacao és ananászlé volt kéznél, mert így végül nem ittunk sokat Kacsintás

Viszont éjjel kettőig pakolásztunk és dumáltunk, plusz a kedves kollegái még telefonáltak 3 óra körül. A buszhoz pedig 4:45-kor szólt az ébresztő.....

Eszembe jutott a jól ismert bölcsesség : hogy kell ilyenkor felkelni? Gyorsan! Így is tettem és gyors öltözés után irány a buszmegálló. Azajtón kilépve megcsapott a hideg levegő. Baromi hideg volt! Szerencsére időben jött a busz, Pesten felvett Zoncsi és suhantunk Mátrafüred felé. Zoncsi aggódott, hogy lekéssük a nevezést, ezért padlógázzal haladtunk :)

Odaérve rájöttünk, hogy nem maradtunk le semmiről, ennek örömére 40 percet(!) elszöttyögtünk öltözködéssel, pakolászással... Aztán csak elrajtoltunk végül 8:40-kor, a 40-esek közül talán utolsónak.

Természetesen az első lehetséges helyen majdnem el is kavartunk, de észrevettük, hogy rosszfelé megyünk és visszakocogtunk a kanyarhoz. A Múzslát lazán megmásztuk, ott mondták, hogy már elment a 40-es seprű (és akkor?!) Szerelékigazítás után robogtunk is tovább és a sástói pontnál találkoztunk is a seprűvel :) Megállapította, hogy nem úgy nézünk ki, mint aki kicsúszna a szintidőből és utunkra engedett. A következő tölgyerdőben egy darabon nem láttuk a jelzést, Zoncsi küzdött a gps csodával (eredménytelenül), aztán megláttuk az útjelző-táblát :) A sziklás lejtő izgis volt, akárcsak a Köves bércre vezető domboldal. Itt még nem láttunk havat, annak viszont örültünk, hogy az előző napokban hideg volt, mert különösebb sár sem volt, inkább ropogós fagyott talaj. Néhol azért voltak mocsaras részek(Zoncsi rögtön az elsőnél lábáztatott) és a patakok is csobogtak rendesen.

Tehát Köves bérc, pecsét, csoki, nyomás tovább. Innen egy darabig még együtt mentünk, de Zoncsi hamarosan megelégelte a tötyörgésemet és elköszöntünk. Egyedül folytattam utamat Galyatető felé. Egyre téliesebbé vált a táj, általánossá vált a fagyott hótakaró, az ösvényeken nagyon csúszós görönygyös jéggé fagyva, a hótalan foltokon pedig ragadós sár próbálkozott. Néhány helyen csörgedező vízfolyásokat kereszteztünk, de megúsztam szárazon. Azt hittem sose érek föl Galyatetőre, de egyszercsak elhagytam a műutat és elértem az EP-t. Kedves idős úr volt a pontőr, pecsételt és szódával kínált. A palackomba nem akartam szénsavas cuccot, erre adott sima vizet, majd miután teletöltötte a palackomat akkor mondta, hogy van bora is....Nem akartam méltatlan cselekedetre ragadtatni magam és kiönteni a drága ivóvizet, a vizemhez meg nem akartam bort önteni, így megköszöntem a munkáját és távoztam.

A piros kereszten suhanva elcsócsáltam a kekszemet, mert már nagyon éhes voltam. Szerencsére Parádsasvár nem volt messze és az Autós Büfében fantasztikusan finom zsíros deszkát kaptunk. Megleptem magam egy pohár vörösboros kólával ami picit fejbevágott, mert én 1 dl borral kértem a hölgy pedig két decit löttyintett, de végül nem szóltam érte Nyelvöltés Nagyon kedves gesztus volt az itt kapott nőnapi süti is!

Épp előttem szedelőzködött egy háromtagú kiscsapat és mikor utánuk indultam, mondta a zsíroskenyeret készítő férfi, hogy hajtsam má meg a srácokat, mert nem érünk be időben Kacsintás Mondtam, hogy nem együtt vagyunk, de megyek meghajtom őket.

A Sós-cseri tető gyorsan meglett, szúróbélyegző, utolértem az említett három srácot, picit mentünk együtt, aztán a lejtőn elkocogtam. Persze a műút után megint emelkedő jött, de a szinteken jól lehetett (volna) futni. Nagyon szép ez a fenyves, szerpentines szakasz, inkább nézelődtem, nem volt kedvem futni. Parádóhután a sörözőbe csak egy gyors bélyegzésre megyek be, aztán két fiatal sráccal indulunk tovább. Egy darabig együtt mentünk, dumáltunk, de a meredekebb szakaszon leszakadoztak. A Pisztrángos tóig egyedül haladtam, meglepően könnyen mentek az emelkedők,bár a jeges-kristályos-havas talajon nem volt egyszerű a haladás, főleg a meredekebb szakaszokon nem ártott figyelni, hova teszi a lábát az ember. Akikkel ezen a szakaszon találkoztam már igen fáradtak voltak, nem volt túl vidám rész. Gyors bélyegzés a ponton, utána indult a menet : Gabi halála, Kékes. Megettem a magammal vitt banánt, nem ártott már egy kis kaja és legalább azt sem kell tovább cipelni.

Úgy éreztem, jól haladok, bár nem néztem az órát. Megelőztem pár igen hulla túrázót, köztük egy iskolás csoportnak tűnő társaságot akik már nem igazán élvezték a dolgot. Egyszercsak feltűnt az adótorony és vidáman, kocogva értem az étteremhez. Nagyon jólesett a meleg tea, tankoltam is belőle a palackomba, zsebrevágtam az almát és nekilódultam a lefelének. Vályús kút előtt épp arra gondoltam, hogy felhívom Zoncsit (azt beszéltük meg, hogy hív ha célbaért) és amint elővettem a telefont már csörgött is Vigyor Azt mondta, megvár a célban, haladjak, lefelé jól lehet futni. Haladtam Futottam. Estem is hamarosan nagyot Nyelvöltés A hóban még nem volt gond, azt élveztem is nagyon, de aztán eltűnt a hó és száraznak tűnt a talaj, miközben apró jeges foltok bújtak meg gonosz módon a falevelek alatt, illetve a vízfolyásoknál a mohás-jeges kövek és a vizes fadarabok nagyon csúsztak. Csak egyet estem, de az nagy volt. Egy jeges foltocskán csúsztam meg és hanyattestem, de sikerült letenni a kezem, így viszont a vállamat is jól megrántottam. (Csak később kezdtem rémüldözni, hogy pont az övtatyóban lévő telefonra estem rá a kőre, de megúszta. Az almából viszont püré lett)

Ahogy ereszkedtünk egyre többször kellett átugrálni, kerülgetni a sáros részeket, vízfolyásokat, majd a patak mellett a kissé mocsaras utacska és a botladozós gerinc közül lehetett választani. Itt elég lassú lehettem, mert nem akartam megmártózni, se mégegyet esni. A faluba leérve egy pillanatra elbizonytalanodtam, aztán leesett a tantusz, hogy még lejjebb kell mennem az út mellett és úgy be az utcába a sulihoz. Bekocogtam a kapun és egy kifelé jövő kissrác azt mondja az apjának : "Nézd apa, ez biztos lekéste"Meglepett Hát nem. Nem késtem le semmit.Király

Hivatalos idő 9:09 ami röhejesen lassú ahhoz képest amit terveztem, de valójában tökmindegy. Főleg azután, hogy a rajt után párszáz méterrel még azt mondtam Zoncsinak, hogy max a huszasra kellett volna nevezzek, olyan nyomi voltam.

Oklevél, kitűző, virlsi, tea, átöltözés. Kicsit még társalogtunk, aztán irány haza. A parkolóban csatlakozott két túrázó, így négyesben suhantunk Pest felé. Naná, hogy 1 perccel késtem le a buszomat, így várhattam bő félórát, de végül hazaértem. Reggelre a szokásos problémától eltekintve (bal boka) minden szuper!

Klassz túra volt, köszönet a szervezőknek, és köszi Zoncsinak a fuvart és a pólót!

2010. március 2., kedd

Versenyezzünk!

Az eddigi tervek (kövéren szedve amit AKAROK, dőlten ami nem valószínű)


Március:

6. Bükki Kilátások vagy Mátrahegy TT - Mátrahegy pipa :)
18-21 . Balaton Szupermaraton - egészben idén nincs rá pénzem, de az egyik napra talán leruccanok - nem ruccantam, távszurkoltam

27 : 6 órás bajnokság
vagy
28: Vértesi terepmaraton

Aprilis:

3. : Velencei Tóparti Futóparti
18: Vivicitta
24 : Sárvári 24 órás OB forduló

30 : Sárga 70 TT/terepfutás

Május:

2.: Borvidék Félmaraton
9 : Sülysápi Futónap - félmaraton

15 : Terep Százas
29. : Kinizsi Százas TT

Június:

Valamikor a hónapban: Valami nagyon őrült dolog a szülinapomra :)
19-20 : Ultrabalaton - nem futok, de talán kísérek egy egyéni futót bringán


Augusztus:

15. Bieg Katorznika -mocsárfutás


A többit majd meglátjuk!




2010. február 8., hétfő

Kitörés 60

Péntek este még Yoyookát zaklattam, hogy mennék vele amíg bírok (pár kilire becsültem), meg hogy nincs kamáslim és egyáltalán nyirm...Végül egyedül rajtoltam 6-kor a Várból és csatlakoztam egy kocogni látszó ifjú titánhoz. Már szállingózott a hó, így valóban extrém éjszakára készültünk. A fogaskerekű melletti masszív emelkedőt szépen meggyalogoltuk, majd beértünk egy futóruhás sporttársat akiről kiderült hogy Szabo zé. Az erdőben az ifjú titán lemaradt, én meg reméltem, hogy Z tempóját bírni fogom. Hamar kiderült, hogy eddigi érdemeit tekintve nem vagyunk egy súlycsoportban, de szerencsére az emelkedőket nem akarta megfutni, így volt esélyem. Ismét rájöttem, hogy egész tempósan is tudok gyalogolni ha van motiváció (jajjlenemaradjakittegyedül), sorra előzgettük a túrázókat. A Normafa-János-hegy-Hárs-hegy környéket talán sose fogom szeretni, olyan baromi hosszúnak tűnik mindig a felfelék és túl hamar vége a lefelé rohanásnak, de azért jó volt. Itt már kezdtem szomjas lenni, de gondoltam, valamelyik pontnál csak lesz egy korty víz. Yoyoo mondta, hogy nem kell sok cucc, mert jó az ellátás és neki hiszek :) Jobb híján nyaltam egy kis havat, utólag belegondolva életemben annyi havat nem zabáltam, mint ezen a túrán. Az Újlaki-hegyre felérve majdnem rosszfelé indultunk le, de ránk szóltak szerencsére és lerobogtunk a jó irányba. Zé biztos hülyének nézett, mert a lejtőkön visongtam, mint egy szűzlány :) Eljött a Virágos-nyereg is, ahol depóztunk vagy félórát. Szegény Yoyoo biztosan csuklott, mert nagyon számítottam a kajára és teára itt, erre közölte a pultos hölgy, hogy csak a 25-ös távon itt végzőknek jár :( Utálok pénzt lejmolni másoktól, de végül kértem egy százast Zolitól teára. Vártam a soromra mikor Yoyooék befutottak. Cillagom még engem is felfalt volna ha nem engedem gyorsan előre :D Csak kérdezte, hogy kivel megyek aztán már ott se volt. Hamarosan mi is összekaptuk magunkat, Zoli nem mondta, hogy kopjak le, így kaptattam utána tovább. Nehéz volt a hegyoldalban haladni, folyton megcsúszott a lábunk a hóban, már láttam magam a völgyben gurulva, de azért megúsztuk. Az alsó-jegenye völgyi pont volt az egyik leghangulatosabb, a tábortűzzel és harmonikaszóval. A srác, asszem német egyenruhában, épp a Katyusát játszotta mikor odaértünk :)Jó kis menet volt a Kerek-hegy ésatöbbi a Zsíros-hegyig ahol rögtön béfordultunk a kiskocsmába és nem tiltakoztam, mikor Zoli forraltbort javasolt. Bár ha nem lettem volna olyan bamba és tudom, hogy ott a pont a kocsmával szemközt, forró gulyáslevessel, hát lehet hogy zargattam volni Zolit kifelé :) De így itt is eltököltünk némi időt, Zoli lenyűgözött egy tinilányt aki a szomszédban zajló házibuliból libegett át :))) Kiscsaj: "Ez valami kirándulás?"- Aha, olyasmi. "És honnan jöttök?" A Várból. "És ma indultatok???!" ....Ja. :) Aztán megtörtént a pecsételés és a levest is megkóstoltuk. Féltem Szénástól, Yoyoo fotói beijesztettek, hogy térdig ér a hó, így meglepett, hogy nem is volt olyan vészes (én marha, azt hittem túl vagyunk a nehezén...) Hó azért volt, a földön is, meg hullott is, meg brutál köd, a Kutya-hegyen Amundsennek éreztem magam. A szűzlányos visongás itt is megvolt, mondogattam mekkora buli, erre a srácok közölték, hogy hát még mekkora buli volna, ha nem tudnánk az utat.....na, igaz.A sárgán lefelé szépen haladtunk, aztán elértük a szántóföldet és rádöbbentem, hogy a java még most jön. Valami hihetetlen nehéz volt a mély hóban, illetve a keskeny, alig kijárt keréknyomban haladni. A végeláthatatlan pusztában néhány halovány fényköröcske jelezte a túrázókat, akik most behatoltak a hó birodalmába. A másik leghangulatosabb ellenőrző pontot itt találtuk, ugyanis a srácok beásták magukat a szántóföld közepén egy kis facsoportnál. Egészen szürreális volt a lövészárokszerű gödör, korabeli egyenruhát viselő "katonák", forró tea katonai víztartályból, velük szemben modern technikai ruházatban a túrázók :) Elücsörögtem volna velük szívesen, de menni kellett. Ráadásul el akartuk érni mindenképp a 6:49-es buszt Szomorról, Zé alig hagyta, hogy lenyeljem a teámat, már robogott is tovább. Innen egy kicsit összemosódnak az emlékek, gépiesen trappoltunk a táblácskákkal kijelölt sárgán a hóban. Csak egy keskeny keréknyom volt, de már kezdtem elfáradni és nem tudtam ennyire egymás elé rakosgatni a lábaimat és még egyensúlyban is maradni. Folyton beleléptem a mély hóba vagy megcsúsztam és bokánrugdaltam magam. Perbálon egy tinédzserforma srác megkérdezte "Ti is Szomorra mentek?" Mondtuk, igen. "Honnan jöttök?" A Budai várból. Némi áááá meg óóóó kíséretében még valami olyasmit rebegett, hogy hány napja megyünk :))))A gomba-üzemnél majdnem rosszfelé mentünk, de utánunk kiáltottak. Az erdőszélen se volt járhatóbb az út, mint a nyílt szántóföldön. Anyácsapusztán gyors pecsét aztán huss tovább. Először nem akartunk az aszfalton menni, de kb 200méter szitkozódással kísért botladozás után visszacaplattunk a műútig - amit teljesen betakart a hó - és azon vonultunk be Szomorra. Zé olyan tempósan gyalogolt, hogy időnként kocognom kellett, hogy le ne maradjak. Így utólag, érdemes lett volna itt futni, és akkor több időnk lett volna a célban a buszindulásig. A műút végeláthatatlannak tűnt, néhol valahogy bekómáztam, mert pillantaképeim vannak csak és időnként arra eszméltem, hogy az előbb még egymás mellett haladtunk és egyszercsak vagy 30méterrel le vagyok maradva ... Azért végül beértünk, adminisztráció, gratulációk, gyors kaja és nyomás a buszhoz. Mire a Moszkva térre értünk teljesen felébredtem, ha nem ígértem volna meg otthon, hogy reggel megyek haza, akkor elmentem volna a Barlangtól barlangig-ra (bár belehaltam volna kissé, az tuti) Akárcsak a Piros85 után, most is egy tevékeny nap következett, de este 8 körül nem kellett estimese :)
Köszi a társaságot Szabo zének! Tanulság: inkább cipeljek feleslegesen kaját és vizet, de havon és saját zsíron túrázni nem praktikus....


2010. február 3., szerda

Tundrabugyi?

A manóba. Most kezdtem elmélkedni rajta, hogy ha elmegyek az éjszakai túrára, mi a búbánatot vegyek fel, hogy ne fagyjak meg, de ne is kelljen cipelnem a fölös holmit? Itthon egy 1-2 órás futásra mínusz 20-ban is simán elmegyek két gatyóban, polárpulcsiban, széldzsekiben, de tizenvalahány órára a hegyekben?! Ráadásul nagy a hó és nincs kamáslim se....
Nem, pénzem sincs :)
A múltkor a Piroson két vékony technikai felső volt rajtam, egy nagyon vékony széldzseki a tatyómban és egy vékony polárpulcsit raktam le a depóba éjjelre. Futás közben nem is igazán kellett mind, de akkor csak épp fagypont körülre ment le a hőmérséklet. Most végig éjszaka lesz és mínusz sok fokot ígérnek.....

Na, majd kitalálok valamit!

2010. február 1., hétfő

Ki éji menet?

Ha minden jól alakul, talán idén eljutok a Kitörésre. Remélem sikerül!