Szeretem a kihívásokat.
Szeretem feszegetni a saját határaimat.
Szeretek hátranézni, és azt mondani, igen, ezt megtettem.
Ultrafutó vagyok, és triatlonista. Hobbiból.
Nagyszerű érzés, mikor legyőzöd a távot, harcolsz az elemekkel, és a két lábad erejével lefutsz száz kilómétereket, de utána még marad a lábujjaidon köröm, és másnap még le tudsz menni a képcsőn-nem úgy, mint egy 100 éves vénember...
Utána Ember tudsz még maradni. Ember, és győztes.
Igen, a kivastagított rész elsősorban. Mert persze hardcore és hősies dolog dacolni fájdalommal és akár sérülten, vánszorogva, az eszméletvesztés határán vagy négykézláb, de átlépni azt a célvonalat, de nekem mégis ez az "igazi" teljesítmény, mikor a célban (és később) majd minden szempontból ember tudsz maradni...testben és lélekben egyaránt.
szia
VálaszTörlésnem tudom, a tavalyi decaironmanről olvastál-e beszámolókat.
Ott Feri a 3.lett. az első helyezett az ájulás határán volt a célban, szinte öntudatlan volt. A másodiknak egyetlen ép lábkörme se maradt. Feri hazahozta mind a 10 lábkörmét, és a verseny után 2nappal már autót béreltek,és bejárták mexikót.
"Day 12 Deca Ironman 2008 Post 1"erre keress rá. elrettentő képek...
VálaszTörlésSzia x! Igen olvastam-láttam :) Nem mintha a lábkörmök sokat számítanának, de valahogy nekem is jobban imponál ha valaki úgy ér el fantasztikus eredményeket, hogy közben nem teszi tönkre magát. Eszembe jut egy nyári túrán hallott instrukció: a célt harcképes állapotban kell elérni.
VálaszTörlésCsodálom Feri állóképességét, szurkolok most is nagyon!
azért amikor az ember 3napja úgy fut, hogy a lábán helyenként nincs bőr, és köröm, azért az mégiscsak egy életérzés:)
VálaszTörlés