2011. január 19., szerda

Erdő, erdő...

A tervezett hosszúfutás (+2óra) érdeklődés hiányában elmaradt, de mentem helyette egy karikát (erősen konkáv sokszöget...) az erdőmben.

Klassz volt elnézegetni a hétfői pacinyomokat :) Előttünk jártak ott egy nagyobb, mellsőkre patkolt lóval és egy mezítlábas pónival is.

Kivételesen kimentem az erdőből Kókára, majd egy szélső utcán vissza. Egy tanyánál rohant velem szembe szőrborzolva egy n.j. keverék, aztán mikor közel ért és rászóltam, hogy Helyedre! akkor - továbbra is ugatva és borzolva - nekiállt vadul csóválni a farkát és megszaglászott. Akkor végre befogta a csőrét :) és a szimatolás után visszasétált amerről jött :)
A következő kanyarban viszont feltűnt egy quados fickó és mellette egy borjúméretű jószág, szerencsére beforduéltak a kapun és a pasi óbégatott a kutyának hogy menjen be. Bement, de én nem kockáztattam a nyitott kapu előtt elfutást így inkább tájfutó módra bevágtam jobbra és keresztülvágtattam az erdőm. Brutálisan eltévedtem persze :)
Jó, hogy a múltkor mondtam a gyereknek, hogy erre nincsenek vaddisznók :o Hát most se találkoztam velük, de olyan túrásokat láttam, már csak a dagonya hiányzott a röfikkel! Vadetetőt is láttam, de vad nélkül. Meg rengeteg ragadozó madarat (mi a fenét keresnek ködben?!)
Végül nagy meglepetésemre, egy jól ismert részen bukkantam ki az erdőből, kb 10perc kocogásra a házunktól.

idő: 1:10

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése