Elég hirtelen döntöttem el, hogy megyek a Téli Sóútra, egészen tegnapig nem volt biztos. Nem a média által agyoncsámcsogott várható "rendkívüli hóhelyzet" bizonytalanított el ;-)
Este kikészítettem a futócuccot: dupla zokni, vékony aláöltöző alsó, télies futónaci, 2hosszúujjú tech póló, téli futófelső, csősál/csőkendő(?), sapka, fülpánt (fülmelengető fejpánt), kesztyű és még idejében rájöttem, hogy a rajt és a cél nem egy helyen lesz, úgyhogy futóhátizsák és csak annyi extra cucc ami belefér.
Reggel fél hetes tápászkodás - jé, esik a hó! - , állatsereglet ellátása, kényelmes reggeli, táskába féllityis palack mézes tea, pénz, sezamki, pótzokni és huss az állomásra. Lusta voltam (és tudtam, hogy hazafelé még fáradt is leszek, nem csak lusta) és kocsival legurultam az állomásra. A 7:57-es vonat pittyre pontosan jött és hamar Tápiószelére repített. Ahogy haladtunk, egyre szebb, egyre havasabb volt a táj. Itt mér reménykedtem, hogy csak a riogatásnak csak ez a része jön be és a szél (->hófúvás) nem....
Úgy döntöttem, a szélanorák-jellegű nacit és a kissé bélelt széldzsekit teszem el, elég lesz a téli futófelső, sapka, kesztyű.
Egy túratárssal társalogva értem a Művelődési Házhoz és gyors nevezés után 9 órás rajttal el is indultam. Beszélgetőtársamnak búcsút intettem, és kocogni kezdtem. Sorra hagytam el a túrázókat, bocsánat, ha valakit nem ismertem meg, eléggé be volt öltözve mindenki :) Azért sikerült egy-két ismerőst találni :)
A házak közül kiérve kezdődött a móka igazán. A táj nagyon szép volt, hó borított mindent amerre a szem ellát (és ugye az Alföldön elég messze ellát) és folyamatosan havazott is, csak épp jött hozzá egyelég masszív északi szél ami éppen baloldalról ért minket az útvonal 90%-án. Ez finoman fogalmazva durva volt. Hamar rájöttem, hogy a futófelső kevés lesz, legalább a vékony szélanorák kellett volna rá, valamint, hogy kell valami az államra, mert szétfagy. Az első ellenőrzőpontnál meg is ejtettem egy kis öltözködést (a pontként szolgáló autó szélárnyékában guggolva - fotó is készült valaki által:) Futófelső a hátizsákba, helyette a bélelt széldzseki, csősál-féle kendő nyakra - ezt fel tudom húzni az államra vagy akár az orromra, sapka helyett fülpánt és a dzseki kapucnija. Elindulva máris éreztem, mennyivel komfortosabb így, bár beletelt egy kis időbe mire az elfagyott arcom és hasizmaim kiengedtek, no meg amig a kezem sikerült felmelegíteni.
Az útviszonyok továbbra is jók voltak, még nem volt igazán sok hó, lehetett futni, csak a szél volt kellemetlen. Azért már látszott, ha így folytatja az időjárás, lehetnek még nehéz perceink (óráink.....)
Pokoltanyánál égett a tűz, reméltem, hogy teát főznek, de tévedtem. Kaptunk viszont valami töltött piskótaszeletet, ezt meg is ettem és indultam tovább. Ez az aszfaltos rész nagyon jól járható volt, az utat néhol bokrok-fák szegélyezték, jólesett hogy ha rövid időre is, de védtek a széltől. Nem volt túl izgalmas egyedül kocogni, de erre készültem. Előszedtem a táskából a teámat és igen bambamód meglepődtem rajta, hogy jégkását találtam tea helyett a palackban :P Azért ittam pár kortyot, kissé felmelengetve a számban.
A harmadik ponton aztán kaptunk finom meleg teát és szabad tűznél pirított kenyeret, frissen sült zsalonnazsírral. Fini volt!
Hamarosan jött a leves is. Feketeleves.
Egy darabig még egészen járható volt az út, keményre fagyott, a szél lefújta a hó jórészét így simán kocogható volt, de egyszercsak változott a táj, a nagy összefüggő szántóknak-mezőknek köszönhetően szabadon játszhatott a szél a hóval és egész komoly kupacokat hordott keresztben az útra.A nehézségeket rövid időre feledtette a hirtelen felbukkanő őzek kecses vágtája a havas tájban. Az útmenti kereszttől egyre nehezebb volt haladni, minden második-harmadik lépésre lábszárközépig süppedtem a hóba, néhol alig látszott az út. A szél persze fújt rendületlenül. Hátrapillantva láttam, hogy jön utánam egy futómozgással haladó alak és közeledik. A Máriácska kegyhelynél már egészen közel volt, így bevártam. Gondoltam, ha gyorsabb is, egy darabig nyulaz nekem. Végül együtt maradtunk a célig.
Társalgáshoz nem igazán volt alkalmas a helyzet, a széltől alig hallottuk egymást, no meg kellett a levegő is bőven, így csendben haladtunk, hol araszolva, hol nyuszimód szökellve a mély hóban. Egy nyuszival is találkoztunk, konkrétan megtámadott minket :P aztán mégis ő szaladt el :)
Abonyi út nehezen akart elérkezni, de csak meglett és a bélyegző valamint egy túró rudi féle édesség is. Nyilvánvalóvá vált, hogy nem sokan mehettek itt el előttünk, mert a vasút mellett végig mély hóban haladtunk, egyetlen felismerhető lábnyomot látva csak előttünk. Amikor kiértünk az aszfaltra, azt hittem, már nincs sok...hát de. Aztán amikor átmentünk a vasúti felüljáró alatt, azt gondoltam, mindjárt itt a cél, a Víg Bakter söröző bizonyára itt van a vasút mellett. Hát nem. Számomra borzasztóan hosszúnak tűnt a városi szakasz a célig, bele-belegyalogoltunk, aztán épp jókor néztünk rá az itinerre és a felüljáróról csigalépcsőn ledöcögve, meg is érkeztünk a célhoz (amit még körül is jártunk és a hátsó bejáraton közelítettünk meg :)
Nagy meglepésünkre, még csak egy túratárs ért célba és még a főrendező Úr sem ért oda. De nem kellett sokat várnunk rá, addig is rendbe szedtük magunkat:) Megkaptuk az oklevelünket, a kitűzőt és egy szép verset , no meg az elmaradhatatlan teát és virslit. A ruháimat is sikerült a konvektoron megszárítani. A vonatindulásig még beszélgettünk újdonsült futótársammal és kiderült, ő is edzesonline felhasználó, ráadásul a közelben lakik :) A dumapartit a vonaton is folytattuk, olyan sikeresen, hogy leszállt velem, pedig eggyel tovább kellett volna mennie. Jól jött, hogy ott a kocsim, így őt is át tudtam szállítani a csatlakozáshoz, majd hazatérhettem levezetésnek havat lapátolni :)
Köszönet a rendezőknek, a segítőknek és alkalmi társamnak!
