Suhanás Újratervezéssel

Tavaly szinte véletlenül csöppentem a Suhanj 6 órás jótékonysági futásba, természetesen egyedül futottam a 6 órát, nem éppen komoly edzésben, így egy gyenge ám reális 56,5 km lett a vége. Akkor nem nagyon gondolkodtam még rajta, hogy a következőn is részt veszek-e majd.

Ahogy közelgett az idei verseny napja, elkezdtem rajta gondolkodni, hogy talán kimegyek a gyerekekkel pancsolni, szurkolni...Időközben újrakezdő (inkább középhaladó :)  ) futó egykori osztálytársnőm is érdeklődött, mit tervezek a hétvégére. Felvetettem, hogy akár futhatnánk is együtt. A máris sikerre ítélt váltónkhoz (lásd Tápiómenti Maraton pár héttel ezelőtt)  csatlakozott Hajduska Balázs, őt azt hiszem, nem kell bemutatni.

A gyerekeim végül nem jöttek, Adrival indultunk útnak, Balázs pedig kicsit később indult utánunk. Vesztünkre, a gps segítségével próbáltunk Szigetmonostorra jutni, Balázsnál meg semmi navigáció nem volt...az eredmény, többszörös úttévesztés, telefonos navigáció, majd egymás bevárása és közös bénázás :) A tervezettnél később, de megérkeztünk, próbáltunk nevezni és készülődni - ez sem ment egyszerűen :) Egyértelmű volt a csapatnév: Újratervezés.

Balázs ismertette a taktikát amivel abszolút egyetértettem, mindhárman futunk egy-egy órát, aztán mindenki kétszer felet. Nem terveztünk nagy versenyzést, csak örömfutást, Balázs már aznap körbefutotta a Szelidi-tavat, Adriennek a táv is kihívás, én meg nem vagyok edzésben...

Eligazítás, megemlékezés SC-ről és elindulunk...Úgy gondoltam, 5:30 körüli tempó az, amit különösebb erőfeszítés nélkül tudok tartani egy órán át és még nem is fáradok bele túlzottan. Így is volt, gyakorlatilag ledaráltam az egy órát, közben kétszer ledöntöttem egy-egy fél pohárka izot a frissítőpontnál. Hiába volt éjjel, nagyon párás meleg volt, izzadtam mint a ló, de nem akartam sok időt húzni a frissítéssel futás közben, hiszen váltóban van elég idő pihenni és enni-inni is. Elégedetten adtam át a stafétát Adrinak, aki szép egyenletesen le is futotta az adagját. Balázst ugrattam korábban, hogy nem futhat 3:30-nál lassabban, de persze csak vicc volt :) Azért 4-4:30 közé ígérte és be is tartotta. Amig nem én futottam, igyekeztem pihenni is, de kicsit szurkoltam a pálya szélén is. Aludni a nyirkos pléden nem nagyon sikerült amúgy sem.

Úgy terveztük, innen fél órákat futunk, lefutottam a sajátom, de úgy éreztem, két kör ment egyenletesen, a harmadik már lassult és nehezebbnek érződött, ezért úgy döntöttünk, két körökkel folytatjuk inkább. Sajnos sikerült egyet hibáznom, lekéstem a váltást, így Balázs mégis három kört ment, de így se volt lassabb mintha én futottam volna :) Amikor leváltottam, megpillantottam Maráz Zsuzsit és reméltem, hogy tudok vele futni. Először megelőztem, de rájöttem, ötösön belül nekem erős lesz, így együtt futottuk a két körömet, beszélgetve, nyulazva. Köszi innen is!

Adri futása közben kiderült, hogy helyezésileg nem is állunk rosszul, nem ártana összekapni magunkat. Újratervezés: egy-egy tempós kört futunk. Nagyon izgalmas lett a végjáték, bár az óránként kapott infók miatt ezt akkor nem érzékeltük. Balázs négypercesei felhozták a csapatunkat az első helyre, de a mi lassabb köreink folytán mindig visszaestünk. Pedig Adri is kitett magáért, a korábbi 6:00-6:30 helyett, 5:30-as iramot is ment! Kicsit szégyelltem is magam amiért csak ötös tempó körül muzsikálok, de nem volt mit tenni. Az utolsó szakaszainkat már igencsak átszellemülten toltuk, mindenki igyekezett odatenni magát a csapatért. Végül ugyanannyi egész körrel zártunk az egyik négy fős vegyescsapattal, akik szintén a férfi 3-4 fős kategóriában voltak. A kitűzött listán mi szerepeltünk harmadikként és tényleg úgy tűnt, Adri ment át előbb a chipszőnyegen, ergo jó esélye volt messzebb jutni még....Legalább tuti izgalommal vártuk az eredményhirdetést :)

...amire sajnos elég sokat kellett várni, de ez legyen a legnagyobb probléma :) Addig ettünk-ittunk, megmosdottunk, beszélgettünk.   Végül eljött az igazság pillanata, a 3. helyen végeztünk, 200 méterrel megelőzve a 4 fős váltót. A kapott oklevelet aláírtuk, majd ha híresek leszünk árverésre bocsátjuk és a Suhanj!-nak adjuk a bevételt :P :D




Egész eddig csak magunkról írtam, de ennek a rendezvénynek a középpontjában a Suhanj Alapytvány és Suhancaik állnak, a testi fogyatékosságaik ellenére is életvidám és aktív emberek valamint a fantasztikus önkéntesek, segítők. Öröm volt velük lenni, értük futni. Köszönjük!

Maraton különleges formában - UNICEF Gyermekváltó - beszámoló

és akkor beszámoló :)

 

Egészen különleges élmény volt az idei Spar Budapest Maraton. Az a megtiszteltetés ért, hogy az UNICEF gyermekváltóját kísérhettem végig, külön megtisztelő, hogy mindezt Lőw Andrással tehettem.

 

Köszönöm a lehetőséget az Unicef-nek, a BSI-nek, és köszönöm a türelmet és fantasztikus társaságot a résztvevő gyermekeknek, végül de nem utolsó sorban futótársamnak! Óriási volt!

 

Gondolkodtam, hogy írjak-e részletesebben róla, hiszen eleget ömlengtem már itt-ott, teleszórtam fotókkal a fészbúkot, de valahogy vannak dolgok amiről írni kell, mert - mint az UB - még napokkal később is annyira eleven az emlék, annyira jár rajta az ember agya, no és persze kérdezgetik a sporttársak is, hogy mikor lesz beszámoló :) 

Úgy döntöttem, kétfelé bontom a történetet és külön írok magáról a projektről, és külön a futás részéről.

 

 

 

 

 

Unicef Gyermekváltó

 

Az ötlet az volt, hogy az Unicef aktuális gyermekvédelmi kampányának részeként, a maratonon sok-sok gyerkőc, a saját országát, nemzetét képviselve fusson. A BSI természetesen vevő volt az ötletre és örömmel engedte, hogy egy abszolút egyedi váltó színesítse a maratont : kilométerenként váltották egymást a különböző nemzeteket képviselő gyerekek, akiket rendkívül lelkes önkéntesek, illetve szüleik kísértek ki az egyes kilométerjelző táblákhoz.  És hogy kavarodás ne legyen, kellett egy-két kísérő futó aki terelgeti a srácokat menet közben. Itt jöttünk mi a képbe, bár azóta sem értem, hogy is mertek rám bízni egy ilyen feladatot :) Szerencsére, futótársam valóban igen tapasztalt volt, bízhattam benne. Maga a kezdeményezés és a mögöttes tartalom is szimpatikus volt, hiszen az Unicef a legkiszolgáltatottabbak, a gyermekek érdekeit védi szerte a világon. 

 

Meg kell említsem, hogy hatalmas szervezőmunka áll az egész akció mögött, rengeteg Unicef dolgozó és önkéntes munkája. 42 országot képviselő 57 gyermek koordinálása, a szülők tájékoztatása, a BSI-vel történő egyeztetés és még ki tudja mennyi dolog kellett hozzá, hogy mindez összeálljon vasárnapra. 

 

 

Részt vettünk egy előzetes megbeszélésen ahol megismerhettük a projekt résztvevőit, kicsit ismerkedtünk a gyerekekkel és pontosítottuk, hogy mi lesz a feladatunk. Nagyon picinek és alkalmatlannak éreztem magam András mellett állva, de igyekeztem leplezni a frusztrációmat és felnőni a feladathoz. Kiderült, hogy a verseny alatt folyamatosan fényképeznek és filmeznek majd, amitől tartottam egy picit, nem csupán hiúsági :)  sokkal inkább logisztikai, szervezési okokból. (szerencsére minden rendben volt).

 

Közvetlenül a maraton előtt már nem is volt más teendőnk, mint átvenni az alkalomra készült pólókat, felkötni a szép kék lufikat, pár szót váltani az operatőrrel, fotóssal és persze az első kilométeren velünk futó gyerekekkel. Kis készülődés után be is állhattunk a rajthoz. Nem részletezném az egész útvonalat, a lényeg végig ugyanaz volt : nagyon élveztem/élveztük a feladatot, az önkéntesek és a szülők nagyon lelkesek és kedvesek voltak, a gyerekek vidáman és tele energiával vártak minket a váltásoknál, minden szuperül zajlott. Nagyon jó volt látni, ahogy megvalósul Dávidék elképzelése. 

 

Minden egyes gyerekről sajnos nem tudok írni, de kiemelnék talán hármat, vagyis négyet. Volt egy kisfiú, Joey aki meg sem akart állni amikor leváltották, úgy kellett őt visszatessékelnem a szüleihez, miközben az izraeli kissrác kilőtt, mint  a nyíl, palesztin társa kicsivel utána. Idő nem volt kommunikálni, de megoldottuk, András az ifjú "sprinter" után vetette magát és lassításra bírta, én meg igyekeztem felkapaszkodni :) Ez volt a világsajtót bejárt jelenet előzménye, amikor is egy izraeli és egy palesztin fiú kézenfogva futott át a Lánchídon. Ha rajtuk múlt volna, sprintben :)   Szinte filmbe illő jelenet volt a célbaérkezés is, Dávid kisfia, Benji volt az utolsó váltótag és persze apa karjaiba szaladt a célban.  Természetesen az összes gyerkőc egyformán ügyes és aranyos volt, mindenkire szívesen emlékezünk vissza szerintem. 

 

 

A célbaérkezés után egészen megható volt, hogy mennyien köszönték nekünk, hogy bevállaltuk és hogy meg is csináltuk, nagyon jólesett a szülők érdeklődése, bizalma is. Tulajdonképpen mi tartozunk köszönettel az élményért. 

 

Az akcióról készült film a hírek szerint szombat este lesz látható a digin, de ebben a híranyagban is van rólunk szó. 

 

 

 

A maraton - mert ugye csak le kellett futni 42,2-t :)

 

Ahogy fentebb írtam, nem is értem, hogy jutottam Gabi eszébe, hogy merték rám bízni ezt a feladatot. Persze le tudok futni ennyit, de azért nincs akkora rutinom, mint Andrásnak és a nagyjából elvárt hatos átlag tempó is alig volt a képességeim alatt. Ráadásul itt nem figyelhettem csak magamra, sőt, kifejezetten a gyerekekre kellett figyelnem és együttműködni. 

 

Igyekeztem önbizalmat gyűjtögetni (hogy legyen mit sugározni :) és nagyon reméltem, hogy minden rendben lesz. Jó volt, hogy nálam sokkal tapasztaltabb, erősebb társat kaphattam, biztonságban érezhettem magam mellette, ha bármi extra probléma merülne fel. 

 

 

Az első 30kilométer abszolút gördülékenyen zajlott, nagyjából a tervnek megfelelően haladtunk, élveztem a futást, jó volt pár szót váltani a gyerekekkel, látni a sok szurkolót. Izomzatilag, energetikailag minden oké volt, a tempó enyhe változatossága itt még kifejezetten jólesett. A Margitszigeten volt egy kis holtpont, de ott még összekaptam magam, bár a feljáron elhalóan hörögtem András után, hogy ne itt fokozzuk a tempót - de szerintem meg se hallotta :)  

 

 

Sajnos a probléma nem is a tempóval vagy a fáradtsággal volt, hanem a táplálkozásban vétettem hibát ismét. Sokat és későn ettem előző nap, plusz jól bereggeliztem, hogy kitartson az energia és elég legyen folyadékot magamhoz venni futás közben, de ennek az lett az eredménye, különösen az elfogyasztott powerade-nek köszönhetően, hogy csuda rosszul lettem és először csak belassultam aztán sürgőssé vált egy technikai szünet.

 

 

Nagyon röstelltem, hogy nem bírok lépést tartani és miattam borul a terv, így először arra gondoltam, kiállok, aztán valahogy majd előrejutok. De ez amellett, hogy nehezen kivitelezhető, etikailag is megkérdőjelezhető lett volna, nem utolsó sorban András hallani sem akart róla :) Így történt, hogy muszáj volt egy pár percre megállnunk amíg én bevágódtam egy sarki kocsma mellékhelyiségébe. Utólag ismét köszönöm Andrásnak, hogy nem hagyott lemaradni és "tartotta a frontot" amíg én agonizáltam. Innen már sima liba volt, elmúlt a görcs és a hányinger, fáradt annyira nem voltam, ráadásul egyre kisebb gyerkőcök jöttek, így annyira rohanni sem kellett már, vidáman haladtunk a cél felé tovább. És célba is értünk, a tervezett hatos átlagon kicsit kívül.

 

Adatkedvelőknek: félmaraton 2:08, 31km-nél 3:08, cél 4:20:52

 

Kihasználtam az alkalmat és tesztcipőben futottam. A választott Nike Pegasus 30 jól vizsgázott, kényelmes volt. Ismét megállapítottam, hogy ilyen vagy még laposabb talp való nekem, egészen szokatlan és furcsa volt visszavenni az adidas glide-ot amit egyébként hordok. 

 

 

 

Hát így esett, hogy egyéniben, váltóban és kísérőként egyszerre voltam jelen a maratonon. Nem bántam meg :) 

 

 

 

 (Fotók: futanet.hu, dobogós kép - Szabó Adrienn/Unicef)

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Jótifuti beszámoló

Na, nem tőlem, Pecsenyétől :)

De azért kiegészíteném én is.
A futást megelőzően sokat agyaltam rajta egyáltalán mennyi időre sikerül csatlakoznom, hogy jutok oda és hasonlók, mert amikor először felmerült a Debrecenbe kéne menni akkor még felénk gondolkodtunk, de az útvonal végül jóval délebbre kerülte a fővárost. Családdal szerencsére sikerült lebótolni a dolgot és a második nap délutánjára már mehettem és velük lehettem végig. Ezúton is köszönöm a megértést a párom részéről (gyerekek még nagyszülőkkel nyaraltak). A távokat nézve, kezdetben még reálisnak találtam, hogy akár végig is fussak 1-2 napot, de ahogy mindenki által ismeretes, rekordhőség érte el a környéket, így harci kedvem hamar alábbhagyott és tisztességes helytállásra módosult a terv.

Komoly logisztikázás után végül vonattal közelítettem meg Örkény községet ahol Zilaci volt oly kedves és megvárt autóval, majd a csapat után vitt. Elmondta, hogy a helyzet szar ámde nem reménytelen, noszogassam vidáman a csapatot tovább. Mire csatlakoztam, már nem tűnt úgy, hogy nagyon noszogatni kell őket, de valóban látszott, hogy a tűző nap, a meleg és a táv már eléggé kiszívta mindenki erejét , a kezdeti lelkesedés meg már odébb van. Ezen a szakaszon maroknyi csapat voltunk, de a poénkodás ment ezerrel, a futók közt és a buszban egyaránt. Frank Tibort nem ismertem eddig közelebbről (na, azért most se nagyon), de ugyanolyan laza és jófej, mint a többiek. És jéghideg üdítője volt! *cupp*
Ceglédhez közeledve kezdtünk feléledni - én meg lemaradozni - és Véghattinak köszönhetően szuper kísérettel kocogtunk be a városba ahol elképesztően kedves fogadtatásban volt részünk. Akkor úgy gondoltam, ennél jobb már nem lehet, de még tudták fokozni Abonyban és Püspökladányban is.
A szállásunk kollégiumban volt, teljesen elégedettek lehettünk szerintem, maximum a melegre lehetett panasz, de hát nem volt mit tenni. Az emeletes ágy tetején több fokkal volt melegebb, nagyon nehezen aludtam el és pocsékul telt az éjszaka, ami nem jellemző rám.
Másnap üdén és frissen keltünk, Pecsenye mondogatta, hogy nem kell sokat zabálni, Abonyban reggelivel várnak, de én azért betoltam egy kaukázusi kefírt, egy kifliféle bucit és egy óriás túró rudit :) Nem bántam meg...
Abony nem annyira a szomszédban van. Viszont szintén fantasztikus volt a fogadtatás és fincsi a reggeli. Ovis tea, péksüti, zöldség, gyümölcs és négercsók! Gyermekkoromat idézte, habos, laza, édes, roppanós ostya és csokibevonat.....nyammm Szívesen becsomagoltattam volna az egész tálcával, ugyanis a többiek nem sokat ettek belőle. Teli hassal tovább....
A következő szakaszon Horváth Mónival tárgyaltuk ki az UB-t és a sérüléstémát, majd valahol Molnár Petit zaklattam az értelmes kérdéseimmel, miközben lusta pillanataimban kölcsönkértem a bringáját (vagyis gyöngéden lezavartam az épp rajta ülőt :P ) A nagy terveim úgy módosultak, hogy lehetőség szerint folyamatosan a csapattal haladok és nem ülök be járműbe, hogy ebből mennyi lesz futás és mennyi bringa az mellékes. Terv teljesítve!

Ahogy Csaba leírta, sajnos folyamatosan nőtt az időhátrányunk, így történhetett, hogy a rém forgalmas 4-es úton, még jó messze a napi célunktól, ránk sötétedett. Akinek volt világító és fényvisszaverő cucca felvette mind, a többiek beszálltak a kocsikba és így haladtunk tovább, de rá kellett jöjjünk, hogy hosszú és veszélyes út lenne ez még Püspökladányig, így Karcagig mentünk csak (elég volt...) Őszinte tisztelet a Püspökladányban minket váró különítménynek akik a tetemes késés és a késői időpont ellenére, csodálatos kedvességgel és természetességgel (és finom vacsorával!) fogadtak bennünket. A szállás itt is kollégiumi szobákban volt (keleti kényelem!) . Sztori: először a földszinti hálóterem kezdett megtelni srácokkal, Soós Peti invitált, hogy aludjak fölötte. Miért ne? :) Hurcolom be a táskám, az ajtóban megszólít Littleyu: Nem jössz a lányszobába? Van lányszoba?! És ki van ott? Hát az Ispi...... :D Felmegyünk a szobába, erre Mjoci ücsörög egyedül az ágyon. Aha, lányszoba :P De végülis az volt, hiszen Edit kivételével itt aludtak a csajok :) (vagyis részemről aludtam volna, csak nem nagyon sikerült...)

Alig vártam a hajnalt, hogy nyugodtan felkelhessek, mert nem akartam zavarni korábban a többieket. Gyors reggeli készülődés után finom reggelit kaptunk, de tényleg, full extrás volt, szendvicsek, kávé, sütik... Hamarosan előkerült a hajnali futócsapat akik visszamentek lefutni a hiányzó 10kilit. Lélekben szerettem volna velük menni, testben nem annyira :P Nagyon sajnáltam, hogy Németh Zoliék és Ispiék is elbúcsúztak a reggeli után, ráadásul Zilaci sem került elő.
De azért elindultunk, jókedvűen és viszonylag kellemes, enyhén felhős időben. Jódarabig Soós Peti és Rob foglalt le, futballszurkolói kiskonzíliumukat kellett nyelvileg támogatnom :) Olyan fontos nyelvi fordulatok is előkerültek, mint a hangzásbeli hasonlóság szecska és szöcske közt......pedig szerintem még nem ittak, csak vizet és kávét :D
Ezen a napon is nagyon kedves fogadtatásban volt részünk mindenhol és sokan csatlakoztak is rövidebb-hosszabb szakaszokra, aminek igazán örültünk (azért halkan meg kell jegyeznem, elég sokan láthatóan úgy vélték, a kísérőautó a csapat végén valaimféle garancia arra, hogy keresztül-kasul lehet cikázni az úttest teljes szélességében....hát most elmondanám: nem így van)
A célhoz közeledve egyre kevésbé érdekelt, hogy mennyit futottam, mennyit tekertem, futva teszem-e meg a végét és hasonlók, mert egyszerűen eltelített egyetlen érzés, az öröm, hogy itt lehettem a barátaimmal, ezekkel a remek emberekkel, újakat ismerhettem meg és közben még kedvenc sportjaimnak is hódolhattam, mindezt úgy, hogy segítettünk is vele másokat. A vége elég nyüglődősre sikerült, szétszakadozott a csapat rendesen, de végül eljött Debrecen (vagyis mi értünk oda) Itt sokakban feltámadt a lelkesedés, hogy futva érkezzenek be, így nekem is bringa maradt, de nem bántam (ráadásul Molnár Petié amit igencsak megkedveltem - mondanám, a gazdáját is, de talán nem illik ilyen nyilvánosan udvarolni egy majdnem-nős fiatalembernek :)) ...bár gyönyörű szemei vannak....Tényleg, ez ilyen speckó ultrafutó tulajdonság? ;-)

Naszóval, Debrecen. Városszélétől (elég amatőr) rendőri kíséret, fotó a táblánál, cikk-cakk a városban és máris ott vagyunk a Plázánál. KicsiYu-val jól kitaláltuk a befutót, bringát tolva szaladunk, nem mintha bárkit érdekelne rajtunk kívül :) Meglep a fogadtatás, a nagy nyilvánosság, hangosítás, meg minden. Mosoly, kézfogások, néhol könnyek csordogálnak a a sós verejtékpatakok mellett.... és vége, ide tartottunk 4 napon át. Köszöntő és köszönőbeszédek, a legmeghatóbb természetesen a Down-kóros sportoló, Sára őszinte szavai. Ezért jöttünk. Remélem, valóban segíthettünk!

Köszönöm, hogy ott lehettem veletek, Barátaim!

Végetért a Jótifuti - Elkelt a jótisüti

A licit nyertese Márkusöcsi!

Priviben keress meg, légyszives és egyeztetünk!

A jótifuti kasszája 15,000 magyar forinttal gazdagodik nemes lelkű - és édesszájú :) - sporttársunknak köszönhetően! Köszönjük!

Jótifuti - Jótisüti - Segíts, hogy segíthessünk!

Mint már bizonyára hallottatok róla, Pecsenye barátom ismét jótékonysági futást szervez. Íme a plakát


Természetesen én is tervezek futni valamennyit a csapattal, de támadt még egy ötletem amivel segíthetnék. Ismeritek a gasztrobloggerek Segítsüti akcióját? Na, ez is olyasmi volna. Én felajánlok egy adag saját készítésű süteményt, árverésre bocsátom, ti pedig bőszen licitálhattok és a legtöbbet ajánló viszi a sütit, a pénz meg megy a jótifuti kasszájába. No mit szóltok? A süti típusát szavazással is eldönthetjük vagy a nyertessel egyeztetve is történhet, nekem nyolc :P

Azt gondolom, 1000 (egyezer) forint kikiáltási árnak jó is lenne, a licitlépcső rátok van bízva. Az aukció vége mondjuk augusztus 28. legyen mondjuk éjfél :) Licitálni az ehhez a bejegyzéshez írt hozzászólásban lehet.

Egy kis motiváció:


Ha még mindig nem kaptatok kedvet, túró(sbatyu) a fületekbe :P :P :P

Egy barátságért

Van nekem egy barátom. Furcsa kapcsolat a miénk, több okból is, de barátság, az tény. Nagyon szeretem őt. Az UB-ra is ő készített nekem playlist-et, mert a zenei ízlésünk is kiözel áll.

Pár évvel ezelőtt beteges, de mégis életerős, vidám, majdhogynem átlagos fiatal fiú volt, amatőr hosszútávfutó, 3:30-as maratonista. Aztán az élet elkezdett az addiginál is csúnyább játékot űzni vele...Olyan nyavalyákat pakolt csőstül a nyakába amiből a legtöbbünknek egy is elég volna, hogy végleg megtörjünk. Aggódtam is, mi több, rettegtem, hogy ezt már élő ember képtelen kibírni, de ő kibírta és él. Mi több, a sterilszobából és a kerekesszékből eljutott oda, hogy boldog családi életet él és JÁR! Messze él innen, de ma, magyar idő szerint 3-kor elindult egy 5km-es gyalogláson! Még nem tudom, sikerült-e neki az egy órás szintidő alatt beérni, de lényegtelen is. Ha két óra alatt ér be én akkor is RETTENTŐEN BÜSZKE VAGYOK rá!

A mai futásomat neki ajánlom. Nem hiszek a spirituális izékben, mégis úgy döntöttem, kicsit szétfutom magam,(talán hogy fizikailag jobban tudjak azonosulni? inkább csak jólesett LOL ) majd pontban 3-kor legyalogolom "vele" azt az 5kilométert. Remélem érezted Derek, hogy veled voltam :)

Csak úgy, küldöm nektek is az egyik közös kedvencünket (angolul tudók előnyben, bár nem bonyolult szöveg)

Mikuláskocogtunk

Szép volt, jó volt, köszi a szervezőknek a szervezést,szponzoroknak a szponzorálást, futótársaknak a futást és a társaságot, fotósoknak a fotózást, a rend őreinek a derűs kíséretet, az utca emberének pedig a mosolyt! Jövőre veletek ugyanitt!

A nap plusz eseménye, taliztam Sportissimo sporival és kaptam tesztelésre egy Zensah sportmelltartót :P Teszt kb 1 hét múlva várható. A gyártó szerint a világ legkényelmesebb sportmelltartója, no lássuk! :P

Sajna a kocogásra még nem vehettem fel, mert babakék.....

Kocogós fotók a hunrunon, de itt van pár, ízelítőnek:

Fotózkodtunk az IGAZI Mikulással :)

Bemelegítettünk a jégpályán

Szaladtunk indiánszökelléssel az utcán

Énekeltünk a Nyugati lépcsőjén

Tények riport:

Mikuláskocogás

Gyertek!

Infók itt.

Jótifuti

Prológ

Stojesz már mesélt az útvonalról, így meg sem próbálom felidézni a községek sorrendjét és hogy pontosan ki-mi-hol volt, csak úgy szokás szerint hadoválok itt az egész hétvégéről, a sporttársakról, barátokról, segítésről, buliról és persze a futásról.

Azt már a jótékonysági futás tervének megszületésekor tudtam, hogy most nem csupán egy rövid szakaszon akarok csatlakozni a csapathoz, így kis családomnak időben beadagoltam, hogy anyuci hétvégén fut, ha törik, ha szakad. Ebből végül annyit voltam hajlandó engedni a házasság oltárán, hogy vasárnap Nagyvázsonyban elköszöntem a csapattól és hazaindultam. Nagyon sajnáltam, de most evvan. No, de ne szaladjunk előre...

Pénteken - jó szokásomhoz híven - megpróbáltam három napnyi tennivalót egy napba sűríteni, így végül este kilenckor álltam neki főzni a hétvégére (igen, ilyen kis rendes vagyok, hogy hagyok itthon kaját a Zuramnak) A rohadék kacsa sose akart megsülni, közben összecsomiztam a sütiket, előkészítettem a cuccom reggelre, stb. Jól kiröhögtem a késő esti időjárás-jelentésben hófúvást ígérgető hölgyikét és egy órakor le is feküdtem....

Első (felvonás) nap

........fél hatkor fel is kelhettem, naná, hogy havas tájra, hóesésre :P Mikor már a kocsival hadakoztam, felhívott Mjoci, hogy gáz van, talán nem tud jönni :(

Araszoltunk a főváros felé a havas úton és egyre biztosabb voltam benne, hogy elkésem a vonatot(közben Joci újra hívott, hogy sajnálja, de nem megy). A metrón már lemondtam róla, mikor látom, hogy Lencsés Éva nénire megszólalásig hasonlító hölgy beszélget mellettem és társával a 8:06-os vonatot emlegetik mérgelődve. Nem volt véletlen, Éva néni volt és Sanyi :) A remény hal meg utoljára ugyebár, ezzel a jelszóval startállásba helyezkedtünk a metróajtóban és 8:03-kor kirontottunk a szerelvényből a Déli pályaudvaron. Innen szerintem világcsúcsot javítottam jegyvásárlásban és civil ruhás-hátizsákos peronsprintben, ugyanis elértük a 8:06-os vonatot és jegyem is lett!

Beszélgetve hamar eltelt az idő Fehérvárig, ahol a hóban-latyakban tocsogva, de hamar elértük célunkat vagyis a rajtot. Jó hangulatban, bár néha kissé dideregve készültünk, jó volt látni a sok ismerőst, mindenki hozta a szokásos (értsd:idétlen) formáját :) Örültem az új arcoknak, az eddig csupán edzésnaplókból ismert sporttársaknak is! Még némi szervezkedés és a gyerekfutam után hamarosan útnak indultunk. Muris volt, hogy a sok profi mind nyári cipőmodellekben tolta, tehát az első kilométeren menetrend szerint beázott kb mindenkié a pocsolyáktól és a havas latyaktól :) A hangulat szupi volt, dumálgatva, egymást heccelve teltek a kilométerek, VéghAttit - meglepetésünkre - nem tartóztatták le a rend őrei, a csapat többé-kevésbé együtt haladt, a felvezető rendőrjárgány és a kísérő autó is megtalálta a helyét, valamint pár kilométer után szinte mindenkinél megszületett a döntés az időjáráshoz legpraktikusabb öltözetet illetően. Nálam ez némi vetkőzést jelentett, két technikai réteg és a böszmés széldzseki pont elégnek bizonyult. A szélnek köszönhetően időnként felvettem a kesztyűt és néha a sapit is, de később melegnek éreztem és levettem. Ez még párszor megismétlődött a nap folyamán. Az idő szeszélyeinek jobban kitett útszakaszokon igencsak ledermedt a lábam, különösen a jobb (ugyanis arról fújt a szél :) Valószínűleg ez és talán a kicsit szoros cipőfűzés okozhatta a másnap reggel érzett enyhe fájdalmat lábközépcsontjaim és a lábujjak környékén. De ez részletkérdés :)

A társaságból igazából senkit nem akarnék kiemelni, mert biztosan kihagynék másokat akik ugyanúgy említést érdemelnének. Természetesen extranagy tisztelet jár a legtapasztaltabbaknak, Éva néninek, Pali bácsinak, no és az ultrakemény lányoknak (khm...ifjú asszonyoknak) Matevének és Bense Krisztinek!

Tulajdonképp, mit is írjak? Futottunk, futottunk, futottunk, közben haladtunk településről településre, volt ahol vártak, de több volt ahol nem, mentünk, dumáltunk, viccelődtünk, frissítettünk és újra mentünk.Azt hozzá kell tegyem, hogy ahol várt valaki (polgármester, alpolgármester, megyei közgyűlés valakije, stb) az minden alkalommal nagyon kedves volt, elismeréssel szólt a megmozdulásunkról, ezt igazán értékeltük, szerintem. A csapat rohamosan fogyatkozott ahogy nőtt a megtett táv, sorra köszöntek el tőlünk a sporttársak, de a kis csapat csak ment tovább a távoli cél felé. Pocokharcsával kocogtam egy darabon, Ősitől ő aztán hazafutott még!

A szürkület közeledtével kezdtem - leginkább fejben - fáradni, kicsit szétesni és bekéredzkedtem az egyik autóba, de szinte rögtön frissítő-pihi következett, így felszerelkeztem láthatósági mellénnyel és futottam tovább. A bazi főút szélén aztán kicsit leeresztettem, hiába próbált Pecsenye motiváló célzattal társalogni :) így inkább behuppantam a kisbuszba minthogy a csapat végén kullogjak. Nem verseny.

Nagyon jólesett a melegben ülni a hátsómon egy picit, nem is tudom hány km volt, a hosszú egyenes kerékpárutat hagytam ki meg előtte a városi részt, de aztán úgy döntöttem, a szombati célhoz már futva akarok érkezni, így kiszálltam és OJ is fellelkesült még egy kis futásra. Almádiban finom meleg teát és búcsúzkodást követően megtámadtuk a szállást Öregsirály vezényletével. A pihenés csodát tett, csak úgy suhantam a srácok után :) (OJ szerint itt volt az ominózus 4:40 is :)

Szállásunk az iskola tantermében minden igényt kielégített. Itt is köszi, Süni! Bár három termet kaptunk, végül becuccoltunk egybe. Az érzékeny derekúak még ágybetétet is kaphattak :) , én a keményet szeretem, maradtam a vékony szivacsnál. Sok-sok tötymörgéssel körítve, de végül mindenki eljutott a zuhanyig, majd rendeltünk pizzát vacsira. Persze mindez sokkal szórakoztatóbban történt ezzel a társasággal, csak hát azt nem lehet leírni, át kell élni! :) Vacsi előtt még egy közértjáratot is megejtettünk TéZével, Bökivel és OJ-vel, majd drága mentős-Lajosunk profi gyúrása segített eltölteni az időt a pizza érkezéséig, no meg pár telefont is lebonyolítottam Dildivel és Jocival. Röpke két órával a rendelés leadása után meg is érkezett a futár a nagy határ pizzával, sörrel, kólával (még, hogy a sportemberek nem esznek éjjel pizzát?? :D Sokáig a csámcsogáson kívül más nem hallatszott :P Mikor mindenki jól telekajálta magát, Edit jó időzítéssel előkapta a somlóit és igazi barátként megkínált mindenkit (persze a csokiöntetet nem reklámozta :)))) Sajgó rekeszizommal tértem nyugovóra és elég sokáig nem tudtam még elaludni, talán a felfokozott hangulat, talán a megterhelő vacsi miatt (talán a horkolás miatt (kivoltaaaz?! :))))

Második (felvonás) nap

Reggel simán ébredtem az óra előtt és vártam, hogy mások is ébredezzenek. Néhányan igen fitten ugrottak fel, mások botorkálva, nyúzott arccal tápászkodtak, de időben összekaptuk magunkat mind :) A reggelből leginkább Stojesz réveteg tekintetére emlékszem és OJ kis "szemétdombjára" ahol még alig kapirgált, mikor már mindenki rég összepakolt :D :D

Az indulás szinte óramű pontossággal sikerült, 7:38-kor rajtoltunk a suli elől. Vérfrissítés is érkezett, Gurdon Évi, Vízfutár és mások is csatlakoztak kis csapatunkhoz. Kissé kihalt volt a város így reggel, az idő elég hűvös, picit tempósabban is indultunk, így hamarosan senki sem panaszkodott fázásra :) A kerékpárút néhol jeges volt, ropogott a jég, a hó a talpunk alatt, harapni lehetett a friss, téli levegőt. Szinte sajnáltam, hogy nem mentünk fel a hegyekbe, olyan gyönyörűek voltak a hóban :) (no persze megdöglöttem volna félúton felfelé, de akkor is)

Alsóörsön tisztára UB fíling volt, szuper frissítőállomást kaptunk és Pecsenyéék Évi szülinapjára is készültek meglepivel, egy tortával, amiből falatoztunk is természetesen.

Csopakon és Füreden is köszöntöttek bennünket a városvezetés részéről, valamint csatlakoztak hozzánk Ispiék és Frank tábornok úr. Miután a srácok kitárgyalták az előző napi focieredményeket valamint testi működésüket nekilendültünk a domboknak. No nem kell itt hegyekre gondolni, de nekem minden szint kihívás :) A táj csodás volt, mindenütt hó, a fákra rádermedt a hó és a zuzmara ...valami gyönyör volt! Közben kilogisztikáztam a hazajutásomat, pár telefonálásra beugrottam a kísérőjárgányba is, jólesett :) Lajossal kitárgyaltuk a mocsárfutást, szerintem lesz még folytatása.

Barnag, Vörös tó és Nagyvázsony nagyon közel vannak egymáshoz, gyorsabban eltelt itt az idő, mint szerettem volna. Annyira akartam nyújtani az időt, hogy maradhassak még, de megígértem, hogy kora estére hazajutok, nem volt mit tenni. Jó tempót mentünk, ugyanis a tervezetthez képest egy kerek órával hamarabb értünk Nagyvázsonyba :) Ennek azért örültem, mert így legalább eddig eljöhettem a csapattal, amúgy is kedvelem ezeket a falvakat, a párommal is jártunk már itt nem is egyszer! Nehéz volt elköszönni, de velem jött Döme spori is, legalább eldumálgattunk a busz indulásig meg a rém hosszú kanyargáson Veszprémig. Mázlimra onnan volt rögtön busz Pestre, ahol szakadó hó várt :) Hazáig még kissé macerás volt az út a hóesésben, de megoldódott. Épp akkor hívtam fel Bökit, mikor beértek Devecserre, együtt, fáradtan, de elégedetten.

Küldetés teljesítve! Örülök, hogy részese lehettem ennek a nagyszerű kezdeményezésnek és a megvalósításnak, ha nem is voltam ott a célban. Mindenkinek köszi az élményt! Remélem legközelebb valami vidámat ünneplünk futással! Egy debreceni kézfogó esetleg? :P :)))))

(fotók Pecsenye albumából valók, utólagos engedelmével(?))

Futunk, hogy segíthessünk!

Csatlakozz te is, fuss, bringázz velünk!!!!!!
Célunk a vörösiszap sújtotta területek ember- és állatáldozatainak megsegítése.
Szeretettel várunk a kétnapos megmozdulásunkon!
Mindenki annyit fut, amennyit szeretne. Lehet egyéniben, csapatban, ahogy jól esik!
Az út során bárhol becsatlakozhatsz!
Nevezési díj nincs, de adományodat szívesen fogadjuk!Ha nem tudsz jönni, de szeretnél segíteni akkor utalásodat várjuk az alábbi számlaszámra:
73900078-11067854 (Viking Sport Egyesület)
A közlemény rovatba kérlek írd be: "Futunk, hogy segíthessünk!"

Tervezett útvonal:
1. nap, ~50km: indulás: 10:30. SzékesfehérvárSárszentmihály-Sárkeszi-Nádasdladány-Ősi-Vilonya-Királyszentistván-Balatonfűzfő-Balatonalmádi
2.nap, ~65km:indulás: 7:30. BalatonalmádiAlsóőrs-Paloznak-Csopak-Balatonfüred-Balatonszőlős-Pécsely-Barnag-Vöröstó-Nagyvázsony-Vigántpetend-Pula-Ács-Padragkút-Kolontár-Devecser
Bővebb info, tájékoztatás:
Szalai Szabolcs (info@futohetvege.hu)
Lajkó Csaba (csaszi.run@gmail.com), 0670-941-8208
Köszönet a segítségért: Székesfehérvár Megyei Jogú Város Önkormányzata, Veszprém Megyei Önkormányzat,Viking SE, Honvéd Szondi György SE, MATASZ
A plakát letölthető

Ami az állatkákat illeti:

Amikor Pecsenye először felvetette, hogy ismét össze kellene fognunk és futni a kevésbé szerencsésekért, akiknek most nem az a legnagyobb gondjuk, hogy épp milyen edzést tartsanak, merre fussanak, hova bringázzanak, hiszen az életükért kellett menekülniük, életük munkáját vitte el a vörös mocsok... No, amikor ez először felmerült, az első reakcióm az volt, hogy bár tudom, ilyen helyzetben első az emberélet mentése, de vannak ott szenvedő állatok is, akikre sokan nem is gondolnak. Sajnos, még az emberek mentésére kidolgozott protokoll sem tökéletes, de a házi és haszonállatok mentése központilag egyáltalán nem megoldott, csupán a számos állatvédő szervezetre, a sok szabadidejében önként dalolva dolgozó állatszerető önkéntesre számíthatnak. Ezek a szervezetek szinte kizárólag támogatásokból tartják fenn magukat és próbálják segíteni az ártatlan állatkákat, akár az utcára dobott kutya, akár megunt ló, akár meggondolatlanul beszerzett egzotikus állat, akár iszaptól égett kacsa az illető, de még sorolhatnánk.

Azonnal írtam Pecsenyének, hogy én az állatkákkal vagyok és szeretném, ha nekik is segítenénk. Természetesen kedves sporttársam nem utasított vissza, ellenkezőleg, teljes mellszélességgel az öteletm mellé állt.

Tehát a futásunk bevételének egy részéből a mentésben talán legnagyobb részt vállaló állatvédő szervezetet, a Noé Állatotthon Alapítványt is támogatni fogjuk. Ha tehetitek, gyertek ti is és segítsetek! Vagy ajánljátok fel az adótok 1 %-át a javukra. Vagy menjetek ki egyszer az állatotthonba és vakargassatok meg pár fültövet, sétáltassatok meg egy kutyát, vigyetek egy kis kaját, netán fogadjatok örökbe egy állatot. Sőt, ha vásároltok valami klassz állatos cuccot a webshopjukban, azzal is az állatotthont támogatjátok. (TIPP: jönnek az ünnepek! Tökjó állatkás ajándékok vannak!)

Részletek a mentési munkálatokról és a mentett állatokról az alapítvány weboldalán ITT és ITT

Fussunk, hogy segíthessünk! Gyertek ti is!