Szerdán ilyen volt a Mátra: Vajon milyen lesz holnap a Pilis és a Budai hegyek? Remélem ugyanilyen szép és az időjárás is kegyeibe fogad bennünket. Bár egy kedves futóbarát szava járását idézve a szél a barátom, az eső a szövetségesem , de ez nekem maximum a nyári harminc fokban jön be. Most inkább maradnék a szél és esőmentes időnél és lehetőleg mérsékelt mínuszoknál. Az a gond ezekkel az egésznapos akciókkal, hogy közben változik az idő és jó lenne átöltözködni, de mindent amire szükség lehet cipelni kell magunkkal, tehát nem viheti az ember az egész ruhásszekrényt :) A cumóterv már megvan, a kölcsönkapott övtáskába kerül: pótzokni, pótpóló, széldzseki, kaja, magnézium, só, sebtapasz, fejlámpa, tartalék elem, telefon, zsepi + kulacs teával töltve. Egyelőre úgy gondolom, nem küldetek előre semmit, csak a célba a váltócuccot hazafelére. Jó lenne tudni, mennyire is lesz hideg estére, mert fázni is utálok, meg fölös holmit cipelni is....
Tehát ott tartottam, hogy elkezdtem kis versenykékre járogatni párom kolléganőjével és a középsulis lányokkal-fiúkkal. Három, öt, nyolc, tíz kilométerek, ami épp volt. Aztán egyszer úgy gondoltam, el kéne indulni egy félmaratonon. Elindultam, lefutottam. Talán 2:15 körül lehetett az időm, de nem érdekelt különösebben, a lényeg az volt, hogy rájöttem, ez a táv se túl hosszú, se túl rövid, épp jó. Aztán az iskolások lelkesedése alábbhagyott, én egyedül ritkán mentem, no meg minden időmet a kutyasuliban töltöttem amúgy is. Rövidesen vége is szakadt a futásnak egy időre, volt más : esküvő(2003), gyerekek(2004, 2006). Terhesség alatt és szülés után is végig abszolút aktív voltam, heti 30km-t gyalogoltam legalább,kutyáztam, kertben melóztam, de futni nem esett jól egyáltalán. Évek maradtak ki, már ami a futást illeti.
És akkor egyszercsak hiányozni kezdett! Újra látogatni kezdtem a futófórumot, futogatni kezdtem itthon is és tavaly tavasszal beneveztem a Vivicittára. Majd még 13 verseny követte abban az évben, többek között az első ultrám és az első maratonom (ebben a sorrendben).
ó, szerintem sose voltam komplett. Ami a sportot illeti, sosem voltam egy sportos kölök. Nagyon vágytam azzá lenni, valahol, mélyen, de túl (akarat)gyenge, félénk, határozatlan voltam, lassú, nem egy atléta-alkat és a családom sem igazán terelt a sportok felé. Persze akkor nem is nagyon mentem volna, mert félénk voltam, mint a fene, plusz leginkább labdajátékokra gondoltunk akkoriban mind ha sportról volt szó és hát én a térlátás hiányával és durva fényérzékenységgel azokra nagyon nem voltam alkalmas. Szerencsére tornából nem mentettek fel és azért engedtek mozogni az ősök, így volt bringázás, tollasozás, rohangálás, korcsolya, népitánc, de egyik sem versenyszerűen. No meg futkostam a kutyáimmal rengeteget és időnként az unokatesómra is rájött a kampányszerű joggingolás és mentünk kocogni a környéken. Aztán megismertem egy pasit (a Zuram) aki történetesen testnevelő is volt és egy kolléganője lelkesen szervezte a diáklánykákat főként BSI-szervezésű, rövidebb távú versenykékre, és valahogy engem is megkérdezett, hogy van-e kedvem óccsón nevezni az iskolai csapattal. Naná! És elindultam a lejtőn...
Játékra fel srácok! Ezt már eljátszottuk máshol egyszer és tök vicces volt, úgyhogy gyertek, játszunk!
Ha olvasod ezt a bejegyzést, még ha nem is ismersz vagy csak ritkán beszélünk is, kérlek hagyj egy hozzászólást és írj le egy kitalált emléket amit kettőnkről őrzöl. Lehet bármi, csak nélkülözzön minden valóságalapot és kettőnkről szóljon. Ha megvan, tedd ki te is a blogodra ezt a kis szöveget és lássuk, nekünk milyen szép emlékeink vannak Rólad!
Úgy történt, hogy őszi futónaptárt egyeztettünk egy baráttal és mondta, hogy az okt. 31-i Pirosra feltétlenül megy. Én meg azon filóztam épp, hogy valamit kéne nézni arra a hétvégére, mert temetőbe tuti nem járkálok, gyerekeket férj elígérte anyósnak, ergo ráérhetek túrázni/futni. Adódott a kérdés, miért nem megyek velük a Pirosra? Á, nem, én??!, nem, dehogy, hosszú, sok az nekem, izé..., mikor is? merre? kivel? végülis, miért ne? oké, naná!
Szóval jövő hétvégén Piros :) 85, mert az szép szám, mivel 88,5 :) Elindulok Velük, aztán ha nem bírom a tempót, akkor max bevárok valakit. Sötétedés előtt mindenképp, a fenének van kedve éjjel eltévedni az erdőben :P Persze feltett szándékom együtt haladni a csapattal és együtt célbaérni. Elégtétel lenne az elmaradt mocsárfutásért.
Klassz terveim voltak az ünnepi péntekre(BéBu befutó vagy Szomor túra vagy csak itthon egy jó hosszú), de az élet zajlik és nem mindig úgy ahogy épp jólesne, így egyik sem valósult meg. Szombaton viszont már itt volt a Zuram, úgyhogy délután ráaggattam a kölköket és huss kifelé. Egy fórumfélén 5 vagy 10kilis háziversenyt találtak ki, ehhez igazodva szaladtam egy tizest viszonylag tempósan. Van egy lemért 1 kilométeres köröm, kis emelkedővel és lejtővel ahol néha szoktam időre szaladgálni, most is azt céloztam meg egy pici bemelegítő kocogás után. Az első 5 kör tényleg tempós volt, onnantól nagyon untam a banánt és elkezdtem fantáziálni, álmodozni - jól be is lassultam - és az utolsó körben jöttem rá, hogy bírtam volna gyorsabban is. Ennek megfelelően nem lett újabb PB, de majdnem :) Kéne már futni egy tizest úgy igazán tempósan, ami a csövön kifér. Tuti be tudnám húzni 50 alá.
Ez az interneten megjelent írás David Hirsh szösszenete(picit kivonatolva fordítva). Kicsit olyan ő, mint a mi Pecsenyénk. 30 évesen, sok év dohányzás és mozgásszegény életmód után kezdett kocogni és ért el pár éven belül 16:xx eredményt 5km-en (most 41 éves és még képes erre az eredményre). 5km és maraton közötti távokon versenyez, versenyszervezőként is dolgozott, és döbbenet mennyiségű anyaga van a futással kapcsolatban, amit talán egyszer könyv formába szerkeszt majd :)
Miért is foglalkozzunk a futóstílusunkkal? A sérülések megelőzése érdekében például. Ezenkívül gondoljunk bele, hogy minden futólépéshez energiát használunk fel és ha figyelünk a futóstílusunkra akkor kevesebb energiabefektetéssel megelőzhetünk egy velünk azonos képességekkel rendelkező futót. Futóstílusunk könnyen fejleszthető és amint gazdaságosabbá válik, sokkal profibb látványt nyújtunk majd és jobban is fogjuk élvezni a futást.
A karok
A futóstílus természetesen részben egyéni dolog, nem minden egyértelműen jó vagy rossz. Tipikuspéldája ennek a kar helyzete a futás közben – vagyis a behajlítás mértéke és így a kéz által elért legmagasabb pont- amiben még profi edzők sem értenek egyet. Én a kissé magasabb, zártabb tartásban hiszek, főként hosszútávfutók esetében. A sprinterek és középtávon versenyzők karja sokkal nagyobb szerepet játszik a futásban, ezért számukra előnyösebb az alacsonyabbról indított kar, de a legtöbbünk itt 5km és a maraton közötti távokon indul, amihez tapasztalataim szerint gazdaságosabb/energiatakarékosabb ha a karok , a lendítés legmagasabb pontján nézve , 90foknál picit kisebb szögben vannak behajlítva és a kezek körülbelül a mellkas magasságában vannak. Úgy gondolom, a karok súlyának megtartásához is kevesebb energia kell a magasabb pozícióban, ez könnyen szemléltethető egy súlyzó segítségével. Annál könnyebb tartani, minél közelebb kerülünk a függőlegeshez. Természetesen a karjainkra szükségünk van az egyensúly és a lendület megtartásához, ezért nem lenne célszerű egészen behajlítva tartanunk őket.
Ha helyzet megvan, arra kell figyelnünk, hogy a karok ne lendüljenek túlságosan előre. A kar valójában egy alaphelyzetből hátrafelé mozog és vissza, előremozgás külön nincs, csak az alaphelyzetbe visszaállás. Közben próbálunk áramvonalasak is maradni, ezért a könyök ne mozogjon kifelé csak egy íven hátra és vissza. Ha kifordítjuk a könyökünket, nagy a valószínűsége, hogy a vállunkat is felhúzzuk és a kezek elöl szinte keresztezik egymást, ami mind nagyon gazdaságtalan. Képzeljük el a karunkat, mint egy sarlót. A kéz a mellkas előtti alaphelyzetből indul, és ennél előrébb nem kerül, a kar hátralendül és vissza, de csak az alaphelyzetig. Közben koncentráljunk arra is, hogy ne nyomjuk ki a mellkasunkat! Légzésünk akkor lesz hatékony, ha hasi légzést alkalmazunk (mint az énekesek), így elkerülhetőek a kellemetlen szúró fájdalmak és több oxigénhez jutunk.
Figyeljünk a vállunkra és a kézfejre is! Tartsuk lazán, ha szükséges, leengedett karokkal „rázzuk ki” a vállainkból a feszültséget, a kézfej pedig szintén legyen laza, ne szorítsuk ökölbe.
Ha sikerül betartanunk mindezt, érezni fogjuk mennyivel hatékonyabb. Emlékezzünk rá, hogy a futó előrehaladását segítő erők a súlypont alatt és a futó mögött hatnak.
A csípő
Nagyon gyakori hiba még gyakorlottabb futók körében is, hogy szinte előrehajolva futnak, medencéjüket hátra billentik, mintha épp le akarnának ülni. Ez a tartás nem szerencsés. Hogy megértsük a helyes pozíciót, képzeljük el, hogy egy-egy zsinór van a csípőlapátjainkhoz kapcsolva és ezek húznak előre. Hogy érezzük, miért is jobb ez, álljunk fel, húzzuk ki magunkat és kezdjük lassan billenteni a medencénket. Érezni fogjuk, hogy feszül a „hip flexor” izmunk vagyis az amit a láb emelésekor is érzünk(ha fáj :) ). Ezek az izmok rendkívül fontosak a futásnál, mert ők segítenek egyenesen tartani a medencénket és hozzájárulnak a hát egyenes tartásához is, biztosítva a súlypontmegfelelő helyzetét.Hosszabb futás közben tapasztalhatjuk is, hogy egyre nehezebb a medencénket a helyes pozícióban tartani és előbb-utóbb kissé hátrább billen, előrébb hajlik a felsőtest, elmozdul a súlypont, veszítünk a lendületünkből és vészesen lassulni kezdünk. A megváltozott tartás a légzést is befolyásolja.
A lábak
Természetesen a lábak a legfontosabbak a futáshoz, hiszen ők végzik a munka nagyrészét. Konkrétabban a combhajlítók és a vádli izmai, valamint –elsősorban emelkedőn - a combfeszítők. Azonban hacsak nem folyton felfelé futunk, a combhajlítók dolgoznak többet, ezért a kezdő futók körében gyakori az aránytalan combizomzat az elülső combizmok előnyére. Ez az aránytalanság egész sor továbbihoz vezethet , például a térd körül tapadó szalagok sérüléséhez is. Mindez megelőzhető ha betartjuk a fokozatosság elvét, nem emeljük túl hirtelen a kilométeradagot és megfelelő cipőt viselünk.
Ahogy korábban már említettem, semmi sincs a futó előtt ami segítené az előrejutásban. Ez különösen igaz a lábak esetében. Nagyon sok futó halad túlságosan nagy lépésekkel ami a legtöbb esetben erős sarokra érkezéssel párosul. Valójában a lábnak a test súlypontja alatt kell földet érnie, vagyis a medencénk alatt. Ha nem kifejezetten lefelé tekintünk, nem is szabad látnunk a lábfejünket.
Hogy a térdünket mennyire emeljük az két dologtól függ, a tempótól és a talaj lejtésétől. Ha kényelmes tempóban és sík talajon futunk, a térd alig emelkedjen. A láb súly, ne emelgessünk többet , mint amennyit szükséges.
A futómozgás nehezen tökéletesíthető része, az hogy a láb a futólépés mely pillanatában érjen földet. Ahogy már említettem, rengeteg futó lép túl nagyokat, a súlypontnál előrébb fog talajt, ami minden lépésnél megtöri a mozgás folytonosságát. Ne a sarok fogjon talajt! A sarok is érintkezik a talajjal, de a pillanat törtrészével később, mint a lábfej elülső része. Ha nagy a lépéshossz és sarokra érkezünk, a láb előre irányuló lendülete megtörik és feleslegesen energiát kell áldozzunk rá, hogy ezen túljussunk.
Analógiaként képzeljük el ahogy kerékpározunk: amikor a lábfej a legalsó pozícióba kerül, már visszafelé halad a mozgássorban, ahogyan a talajfogásnál is a futásban.A helyes technika itt is gyorsulást eredményez, amellett, hogy csökkenti a becsapódás erejét is.
Alapvetően másodpercenként 3 lépés az ideális. Érdekes módon, ez jól működik az egészen lassú kocogástól, a meglehetősen tempós futásig(kivéve a sprintet). Ha megfigyeljük az elit futókat, láthatjuk, hogy ahogy fáradnak a verseny végefelé, a lépésszámot növelik és nem a lépéshosszt. A kezdő futók hajlamosak épp az ellenkezőjét tenni, amivel a már említett módon csupán megtörik a mozgás lendületét.Legközelebb próbálj rövid, de gyorsabb lépéseket tenni a verseny végén.
Tehát van egy futónk aki tökéletes stílussal fut percenként 180 lépésszámmal . Még hogyan javíthat a tempóján? Úgy , hogy előveszi azt, amihez eddig nem nyúltunk, a lépéshosszt, és megnyújtja a lépéseit.Mivel a lépésszám egy igen nagy tempóintervallumon belül állandó, a sebesség növelésének útja a lépéshossz(valójában a repülő fázis) megnövelése úgy, hogy közben a helyes tartásra vonatkozó szabályokat nem szegjük meg, vagyis hogy minden a futó mögött történik és nem gazdaságos a súlypont előtt talajt fogni. Az elit kenyai futók 3 percen belüli kilométereknél is úgy néznek ki, mintha kocognának. Ez azért van, mert a lépéseik óriásiak az átlag futóhoz képest, de a stílusuk szinte ugyanolyan, mintha sokkal lassabban futnának. A repülő fázis lényegesen hosszabb, de ugyanúgy a súlypontjuk alatt fognak talajt, nem előrébb.
Emlékezzünk, minden a futó mögött történik. Az előrehajtó erő nem az előrelendülésben, hanem az elrugaszkodásban van. Amikor egy gyors, hatékony stílusú futó gyorsít, az elrugaszkodása válik határozottabbá, valamint a hátul lévő láb emelkedik magasabbra (és a térd hajlik) néhol rendkívüli mértékben. Hogy ez miért jó? Az alsó lábszár súlya a minél magasabb pozícióban terheli legkevésbé a futót, valamint a futó mögött magasabbra lendülő láb(súly) hozzájárul az elrugaszkodás robbanékonyságához.
A korábban említett fejlámpát visszavittem a boltba és kiderült, hogy csak nem szorította be a kupak rendesen az elemeket és nem érintkezett áááááááááááá...
Előrebocsátom, hogy nem igazán tartom számon az időeredményeket, nem mintha nem érdekelnének, de úgy érzem azon a szinten ahol most állok, valójában nem sokat számít egy-két perc főleg, hogy inkább a hosszabb távokat részesítem előnyben. Sőt, elsősorban a táv növelése volt a célom mostanság és nem a sebességé. De talán szép lassan megdőlni látszik az évekig álló tézisem, miszerint én képtelen vagyok a komfortzónámat messze elhagyva, gyorsabban futni a szájbantejmegalvós 6perces kilométereimnél.
Tehát idők: 3.1km - 15:20 (hivatalos) 5km - 25:20 (nem hivatalos) 10km - 54:10 (hivatalos) félmaraton(21.1km) - 1:59:56 (hivatalos, 2008 ősz) maraton - na, ez persze csak vicc kategória - 5:08 (2008 őszi maraton, lásd beszámolót alább) 50km - 6 óra (nem hivatalos) 12 óra - 88km (hivatalos, 2009)
Úgy gondoltam, lefutom mindkét távot és végül úgy alakult, hogy még egy váltó első embere is lettem. Időben értem a tett színhelyére, hála érte egy ismeretlen környékbelinek aki felvett és elvitt kocsival az állomásig. Menet közben benyomtam egy gyorséttermi tejeskávét kakaóscsigával körítve (lotsa carbs :) és felrajzoltam Troyt a trikómra.
Hamar eljött az első rajt, épphogy beraktam a cuccomat a ruhatárba, már ment is bemelegítés. Kihagytam aerobik bajnokunk bemelegítő gyakorlatait és inkább megkerestem Lydérchet egy puszi erejéig (a csomagosztásnál serénykedett), aztán beálltam a rajthoz. Péter Attila hülyeségei kíséretében eldördült a rajt és gyorsan lezavartuk a 3,1km-t. Egy kis keringés volt a Ligetben és már vége is volt, 15:20, ha jól nyomtam az órám.
Felkaptam gyorsan a dzsekim, hogy ne dermedjek meg, aztán elindultam ismerősöket felkutatni. Össze is találkoztam jónéhányukkal és a leendő váltótársam is könnyedén megleltem. Egy kis nápolyi a befutócsomagból, ásványvíz, tracsi, pisiszünet és már mehettünk is a 10km rajtjához. Yu-val döcögtünk a váltóhelyig. Egész jó volt az útvonal, a fordítókat szeretem, mert jó nézni a szembejövőket, keresni az ismerősöket és jó nagy "Hajrááááá!"-kat ordítani :) A váltóhelyen gyorsan letéptem a chipet, rátapasztottam társam bokájára és már suhantunk is tovább. Yu kicsit belassult, gondoltam, majd utolér, de végül 37másodperccel megelőztem őt és 54:10 lett a vége. Ezer éve nem figyeltem 10km-es időt és nem is futottam meg rendesen ezeket a távokat, így ez most végre egy hivatalos PB. Bár remélem nem sokáig fog állni ;-)
Vettem végre egy fejlámpát, hogy biztonságosabb és könnyebb legyen a haladás sötétben akár futva, akár bringán, akár gyalog, ráadásul a Piros 85 vége még a legjobb esetben is koromsötétben ér majd miket, így kelleni fog a lámpa. Én kis hülye, nem próbáltam ki a boltban, csak később, és láss csodát, nem működik. Az elem vadiúj, valószínűleg a LED-ek adták meg magukat vagy érintkezési hiba. Óccsó kis izé, nincs rá túl széleskörű garancia, de ugyebár 3napon belül mindent vissza lehet vinni. Persze, ha megvan a blokk. Hát nincs, a néni nem adott blokkot, nekem meg nem tűnt fel.
Ha majd novembert írunk, egész pontosan 8-án lesz a Tudás Útja félmaraton, ami tavaly egész jó volt, majd 14-én a BSI féle Balaton félmaraton, de erősen valószínű, hogy idén mindkettőt kihagyom, mert sokkal fontosabb számomra két terepfutás: a Piros és a Dobogókői férfi hegyi maraton(az utóbbi némi feminista felhanggal)
Tehát félmaratonok helyett, még október 31-én szeretnék célbaérni a Piros 85 terepfutáson, aztán helyrehozni magam kellőképpen, hogy egy hónappal később legalább tisztes helytállással képviseljük a gyengébbik nemet Dobogókőn, a kissé nomád stílusban megrendezett hegyi futáson. Ha mindkettő sikerülne, az szép zárása volna ennek az évnek.
Ja, és természetesen nem maradhat el a decemberi Mikulás kocogás(6-án), ahol ismét nyári kánikulát idéző öltözetben riogatjuk a jónépet - szigorúan jótékony céllal - a Nagykörúton.
Itt az ősz és tervezgetni kezdtem, hogy mi fér még bele ebbe az évbe. Pénzügyileg még a vaj sem a zsömlémre, de azért tervezni jó :) Tehát lássuk, milyen futásokat is szeretnék még idén (az edzegetéseket persze nem tudom most felsorolni, csak a versenyekre-túrákra gondolok)
Jövő hét végén Coca-Cola Női Futógála, új helyszínen a Városligetben. Remélem, jönnek kedves ismerősök(khm..Bogár, khm...Jucus...) és gyalogolgatunk is egyet, de persze futni is szándékozom a 10-es és a 3,5-es távon is. Talán folytatom a tavaly megkezdett hagyományt és szoknyát húzok. Azon gondolkodom, hogy full csiniben kéne lenyomni, hiszen nem hosszú a táv. Vicces volna:) Mondjuk miniszoknya, hosszú csizma, mintás harisnya, blúzocska/topocska? Mit szóltok? ;-)
23-án a Bécs-Budapest Szupermaraton befutója esedékes és ilyenkor az utolsó napi félmaratont külön számként is megrendezik. Kedves futóismerősök lesznek ott, sőt a blogrollon fellelhető Pecsenye egyéniben is végignyomja, úgyhogy jó lenne ott lenni, de a családot se kéne nagyon heccelnem a sok elmászkálással. Tehát ez még kérdéses.
A maratonos bejegyzésből kimaradt a link a tavalyi beszámolóhoz. Pótoltam. Viszont miután előkerestem, újraolvastam és olyan kis muris, hogy az egóm nem engedi, hogy csak a linket tegyem ide, úgyhogy nesze nektek első idióta maratonom beszámolója futótársam tollából:
„Rabok legyünk vagy szaladok” (23. Budapest Maraton - 2008)
A múlt hétvégén sikeres rajtaütést követően sikerült kézre keríteni Lydérch néven elhíresült, többszörösen visszaeső maratonistát. Az MIB (Maratonisták Ideges Bizottsága) ezidáig 38 maraton, másfél tucat ultrafutás (50-130 km es távok), 50-nél több félmaraton és számtalan rövidebb távú futás elkövetését bizonyította rá a vádlottra, de a vádak közt szerepel többrendbeli futásra, maratoni futásra való felbujtás is.
A gyanúsított elfogását nehezítette az a tény, hogy hétköznapokon bujkál a futók elől, csupán egyes hétvégi versenyeken húz futócipőt és borzolja a kedélyeket a gyanútlan futók közt.
Elfogására Bozót fedőnevű ügynök vállalkozott, aki ezzel nem kevés veszélyt vállalt magára. Kezdő félmaratonistának adva ki magát, a hortobágyi félmaratonon próbálta először a gyanúsítottat megkörnyékezni. Női bájainak bevetése mellett el kellett játszani elmebeli állapotának normálistól eltérő voltát is... A nyár folyamán kisebb biciklis túrák után a Velencei tó kétszeri megkerülésével bizonyította elszántságát, majd a Székesfehérvári SM futásával végleg sikerült a gyanúsított bizalmába férkőzni. Mivel a nyomozással eddig megbízott ügynököknek nem sikerült egyértelmű bizonyítékot szolgáltatni, ezért a tett elkövetése közben kellett lefülelnie. A Plus Budapest Maraton közeledtével - kihasználva Lydérch felelőtlen jellemét és önpusztító hajlamát, felvetődött a közös futás lehetősége. Az elfogási terv biztonsága érdekében a nyilvánosság kizárásával tették meg az előkészületeket. Az élet természetesen közbeszólt, hiszen a gyanúsítottat a versenyt megelőző napon több atrocitás is érte: számára fogyaszthatatlan ételek és italok tálalása a tésztaparty-n, ahol ráadásul a saját gondolatait is alig hallotta a zajtól. Eközben sikerült valami csúf vírust is beszereznie, mert az estét és az éjjelt többnyire üldögélve töltötte egy egyszemélyes kis helyiségben...
A rajt előtt néhányan jóakarója próbálta figyelmeztetni, hogy jobb lett volna, ha inkább otthon marad. Bozót ügynöknek egyéb területeken is vállalt kötelezettségei miatt komoly problémát okozott, hogy nehogy szem elől tévessze a gyanúsítottat, aki - mint azt több szemtanú is állítja - eleinte nem adta jelét az átlagos futástól való eltérésének sem viselkedésben, sem öltözékben. Ráadásul sikerült elvegyülnie a tömegben, így felmerült a gyanú, hogy megneszelt valamit. Szerencsére egy - nevének elhallgatását kérő - Fórumlakó megkörnyékezte és szóval tartotta, míg az ügynök odaért a találkozóhelyre. A rajtpisztoly eldördülésekor tettetett sietséggel kapkodták magukra „jelmezüket", s egy óvatlan pillanatban már Lydérch csuklóján kattant is a bilincs, aki még viccelődött is az „élethűségén".
Egy szervezési probléma miatt a rajtvonalat egy plusz csomaggal a kézben kellett átlépniük, ám a csomagtól Lydérch egy ismerőse megszabadította őket az Operánál. A tömegnek nem mindig tűnt fel elsőre, hogy mi a helyzet, így sokan nevetve biztatták őket. Sajnos óhatatlan, hogy egy hosszabb idejű bevetés alkalmával az ügynök ne hasonuljon szerepével, így eleinte a 4.30-as iramfutók mögött haladtak. A rakparti szél és Lydérch meglepő szótlansága után a Margitszigeten kezdődtek a problémák. Ugyanis a gyanúsított eddig bevált felszerelése elmozdult, így egy csúf kis vízhólyag kezdett növögetni a talpain. Szerencsére a terv, miszerint Bozót ügynök a célig „pórázon vezetve" felügyeli Lydérchet és ott az MIB más embereire bízza, erősen támaszkodott - és támaszkodhatott - a gyanúsított makacs eszementségére, így ezen az apróságon nem fennakadva továbbhaladtak. Sokan viccelődtek velük az út folyamán, illetve nevettek is rajtuk - érthető okokból főleg a rabon. Az első komolyabb eset a Lágymányosi híd után, a Prielle K. utca előtti frissítőnél történt, ahol Lydérch mindenáron el akart szakadni egy kis időre, mondván a verseny előtt el nem végzett folyó ügyeit rendezné. Önmagát leleplezni nem szándékozó ügynök ezért rövid időre kinyitotta a bilincseket, de szemmel tartotta. Lydérch azonban minden aggodalom ellenére becsülettel visszatért a fogságba, s tovább folytatták útjukat. Sajnos a lágymányosi szakasz meglehetősen kopár tájékán a jó zene és a szembejövő futótársak ellenére a természet ismét megállásra kényszerítette őket. A 24. km-nél elhelyezett zöld bódék egyikében Lydérchnek ismét szembe kellett néznie felelőtlenségének (gyomorrontással való futás) fizikai megnyilvánulásaival. Ekkorra már Bozótban újabb veszélyérzetek kezdték felütni fejüket, ugyanis az ő térde is kezdett rendetlenkedni, valamint egyre kevesebb futó volt mögöttük, már - már a záróbuszt kezdte keresni szemeivel. Márpedig az az a jármű, amire Lydérch semmiképp nem hajlandó felszállni, ezért mindenképp tovább kellett menni. Érdekes módon a szél is mindig szemből fújt, egyre intenzívebben. A Pesti rakparton megtett kilométerek során újabb jelzések érkeztek mindkettőjük számára, hogy ez a nap nem úgy zajlik, ahogy tervezték. Szerencsére egyikük kellően erős, a másikuk kellően elszánt volt ahhoz, hogy felküzdjék magukat a rakpartról. Az utcákon megtört a szél lendülete, s a frissítőállomáson is megjelent a kóla, ami új reményt öntött Lydérchbe, ő pedig Bozótba. Közben kiszivárgott az esemény, mert egyre többen követeltek amnesztiát, de ezen mindketten csak nevettek. Bozót azért, mert bízott a Hivatalban, Lydérch meg azért, mert azt hitte, csak viccelnek. A célkanyarba fordulva kissé álmosító zene várta őket a téren, s jópár szembejövő futó, akik büszkeséggel telve viselték az érmet a nyakukban. Ez új erőt adott nekik és bevetették magukat a Városliget fái közé. A célegyenesben széles(nek hitt) mosolyt öltöttek magukra, s a Főszervező jelenlétében fogoly és fogvatartó együtt lépett át a célszőnyegen. A célban Bozót ügynököt meglepő hír várta: az MIB döntése értelmében a hivatalos kivégzés elmarad, Lydérch tetteiért a leginkább érintettek előtt, a Futók Társadalma előtt felel majd. A várt megkövezés viszont meglepő módon - holmi fáradtságra hivatkozva - a jelenlévők bizonytalan ideig elhalasztották. A bilincsek eltávolításakor Lydérch úgy nyilatkozott, hogy ilyen rendőri felügyelet mellett szívesen maradna még rab.
És látszott a szemén, hogy nem tanult az esetből...
Tereztem mára egy hosszú futást. Ebben persze nincsen semmi különös. De ügyesen nem vittem magammal inni, mert vannak utcai nyomós kutak, gondoltam, majd azokból iszom. Csak épp a nyomós kutak valamilyen nyomós indokból el vannak zárva, le vannak szerelve... Na, a futás azért persze ettől még nem maradt el, csak a távot redukáltam 30-ról 22-re, mert kezdtem érezni, hogy lassacskán romlana a teljesítményem, nincs sok értelme erőltetni azt a 8km-t. Kedves baráatim jótanácsainak erősen ellentmondva, eddig is gyakran futottam "hosszúkat" frissítés nélkül, mert szerintem jó az. Persze, könnyen lehet, hogy tévedek, de akkor majd a saját káromon megtanulom. Mint az okos a mondásban. Vagy az a buta? :-)
Az első 13km egy szokásos aszfaltos szakasz volt, itt hamar rájöttem, hogy inkább az erdőt kellett volna válasszam, hiszen gyönyörűek az őszi színekben pompázó fák és az éjjeli eső után a levegőt is harapni lehet. Ezután megettem a banánomat (a kekszet víz hiányában visszatettem inkább) és belevetettem magam az erdőcskébe. A többé-kevésbé működő honvédségi objektum mellett elosonva rátértem a tőlük induló, elhagyatott vasútszakaszra ami ugyan nagyon rövid, de valamiért imádok rajta futni. Tettem még egy kis kört a fák közt, aztán hazakocogtam. Itt még utamba esett egy tutira működő kút, de már csakazértse álltam meg :P
(A honvédségi lakótelep szélén, mármár a bozótosban, egy remek nyújtófélére leltem! Sőt kettőre! Valaha biztos használták valamire, talán a - azóta szintén az enyészeté lett- játszótérhez tartozott, de tuti hogy régóta nem nézett rá senki. Kissé rozsdás is, nem is tudom, mivel kéne lefesteni vagy milyen kesztyűfélében próbálkozzak húzódzkodni rajta? Van korlát is, de olyan rohadt magas, hogy azt esélyem sincs használni :( Új kedves olvasóm rögtön segíthet is, hogy milyen-mennyi húzódzkodást célszerű csinálni ha "csak" erősebb szeretnék lenni, de eszemben sincs méretesebb izmokat gyártani. Per pill még egy is nehezemre esik a dead hang fajtából (vagyis ha nem rángatózom, hanem lógásból csak erővel húzom fel magam) )
Első fontos tény:nem futottam :) Hogy miért? Minden ökörségem dacára, valahol tisztelem a távot, a klasszikus maraton nagyságát és tisztában vagyok a felkészületlenségemmel is, így eldöntöttem már jóelőre, hogy idén nem futok maratont. Ultrát persze szívesen :) A tavalyi idétlenkedés nagyon klassz volt (új olvasók számára itt egy beszámoló), de idén nem akartam Lydérch jubileumi futását zavarni, egy tisztességes versenyhez pedig készülni illett volna. Ráadásul csak úgy szaladgálni egy jót, egy kissé drága lett volna ez a maraton. (És persze az is hozzátartozik az igazsághoz, hogy a következő alkalommal 1 órával meg akarom javítani az első maratonom idejét, mert az olyan jól hangzik HIHI )
Tehát nem futottam, de azért ki nem hagytam volna a futás nagy ünnepét, így mentem szurkolni a többieknek. Gyártottam egy csini pólót Hajrá Fórum! Hajrá FB-ok! felirattal (melyből előbbi a Futanet futófórumára utal, a második a Futóbolondok egyesületre) ; megtűzdeltem még néhány futós/maratonos bölcsességgel inglisül és magyarish és kész is voltam. El akartam vinni a srácok békás kereplőjét, de eltüntették valahova a gyerekszoba rumlijában...
A Felvonulási térre érve már kissé sajnáltam, hogy nem futok. A hangulat teljesen magával ragadott, ha lett volna nálam futócucc és nem számítana az a néhány ezer forint, lehet hogy beneveztem volna ott helyben :) Lestem az ismerős arcokat, de nem sokakkal sikerült a rajt előtt összefutnom. Ádi hívott fel, hogy rohan, de alig fog odaérni, mert vissza kellett mennie a rajtszámáért...áááá! Végül odaért épp időben!
Akartam vért adni, de az erre e a célra szolgáló sátrat még akkor söpörték. Mondta a hölgy, hogy majd 10:30 után. Bocs, akkor én szurkolok, majd talán a verseny után - gondoltam. (Erre végül nem került sor, mert egész nap nem ettem, az előző esti vacsi óta összesen a reggel elfogyasztott McD's tejeskávé volt a gyomromban.)
A rajtpisztoly eldördülte után összefutottam pár ismerőssel, akik a 30km-es távot futották és velük mentem az ő rajtjukig, vagyis a 12km-hez. Itt rátaláltam egy kedves futóbarát férjére, aki motorral járja az útvonalat és fotóz rengeteget. Gyorsan felkéredzkedtem mögé :) Nagyon örültem, hogy megtaláltam őt, mert így komolyabb logisztikai bonyodalmak nélkül ott tudtam lenni több ponton is és buzdítani a srácokat. A 12km-től átmentünk a 20.-hoz, immár a budai oldalra, majd a 27-hez, újra Pestre, onnan a 32-höz a rakpartra, majd a 37-hez valahol a Parlament mögött, és még a cél előtt megálltunk picit a nyugati-téri felüljárón is. Innen már a célba mentünk, ahonnan én visszasétáltam a Kós Károly sétányon lelkesíteni az utolsó párszáz méteren a futókat(rémes oda-vissza szakasz volt), majd a célban megvártam az utolsó néhány befutót.
Szuper volt így kívülről szemlélni az egész versenyt. Az élbolyt és az üldözőket ugyan nem láttam, javarészt a középmezőnytől csatlakoztunk be az eseményekbe, de így is nagy élmény volt. Sok ismerőst sikerült észrevennem és remélem a nagy Hajrá! ordításaim elérték céljukat. Jót vigyorogtam a jelmezes futókon, bár úgy tűnt, idén kevesebben voltak, mint szoktak. Ha adhatnék egy különdíjat, az biztosan egy francia csapaté lenne, akik kerekesszékes társaikkal együtt futottak, mosolyogtak végig és még énekeltek is sokszor. Fantasztikusak voltak! Egy ilyet szeretnék csinálni egyszer én is, de egy jó nagy csapatot!
