Ma nagyon kellemeset kocogtam a gyömrői tó körül. Igen "környezettudattalan" módon, autóval közelítettem meg a helyszínt és ott futottam ahelyett, hogy odafutottam volna, de tanfolyi után igyekeztem haza és így kicsit gyorsabb volt. Szép volt a tó, a hó ropogott-csikorgott a lábam alatt, szikrázott a nap, minden klassz volt. Kényelmes tempóban futottam 10kört (kb 900m egy kör), ötöt az egyik irányba, aztán ötöt a másikba, majd egy nagyon laza kört és egy tempósabbat, végül levezetésként sétálgattam egy picit és nyújtottam. A 10 kör épp egy órába tellett, a tempós megvolt 4:30 alatt. Annyira nagyon nem rohantam, mert nem ebédeltem és nem is vittem frissítést magammal, így délután 4-kor, egy óra futás után már nem voltam túl kirobbanó formában :) Mindezekhez képest viszont elég jól ment.
A tó körüli útvonal(térkővel végig kirakott, de lehet mellette is futni) sunyi emelkedőkkel-lejtőkkel tarkított, gyakorlatilag bukkanók szinte, de a sokadik körben már elég strapásak. Futás közben azon gondolkodtam, mekkora kitolás lenne ilyen pályán megrendezni egy ultraversenyt :D
A szépen kialakított lejárat a tóhoz:
A bejárattól indulva ezen jövünk le(a valóságban meredekebb, a kép nem adja vissza)
Már majdnem körbeértem:
Ezen a képen jól látszik mennyivel magasabban van ez a partrész:
Az előbbi képek sorrendjében ezen felfelé jövünk, vissza a bejárathoz
Ha erre jártok szaladjatok egyet körülötte! Ha nyáron akkor fürdőruhát hozzatok!