Pilisi LeFaGySz

Hadd kezdjem ott, hogy ezt a túrát évek óta megrendezi Jaat és kedves csapata és amióta ismerjük egymást, mindig hív, de mindig közbejött valami ami miatt nem jutottam el, pedig a zempléni rendezés már igen nagyon birizgálta a fantáziámat :)  Aztán idén úgy döntöttem, mindenképp ott leszek és punktum. Beneveztem idejében, kellett is, ugyanis a 200-as létszámkorlát hamar betelt  (sajnos, sokan nem jelentek meg mégse...lelkük rajta, csak épp a szervezőkkel toltak ki nagyon)

Előzetesen nem is tudatosult bennem igazán, hogy közel 57km-re 2600m szint az elég sok. Konkrétan a Kinizsi 100kilométerében is majdnem ennyi van...  Olvastam ugyan az útvonalat, de mit nekem Pilis, Dobogókő, Vadálló-kövek, Rám-szakadék....önbizalom az volt :)  Frissítésnek tömény szénhidrátot vittem, Mars csokikat, műzliszeletet, Balaton szeletet és a tartályos zsákban vizet.



Hamar eljött a túra előtti pár nap, lett helyem Budáról a bevált Oszaczki-mobilban, megszerveztem a családot, aztán szombat hajnalban indult a mandula. Nem is én lettem volna, ha nem késem le a korábbi buszt és így késtem már a találkahelyről is...szerencsére akár 9-ig is lehetett volna rajtolni ha muszáj, de hamar a rajthoz értünk, a pilisszentléleki Klastrom Sörözőbe. Olyan merész terveim voltak, hogy megpróbálom valameddig tartani a tempót Gézával és Börcsök Andrással, de mire a mosdóból előkerültem ők elindultak. Egy futónak öltözött srác viszont épp indulni készült, utánalódultam, legalább az elején ne tévedjek el :)  (mint utóbb kiderült, épp Gézáék indultak rossz irányba és ekkor kerülhettem eléjük)



Hamar beigazolódott a sejtésem, a fiatalemberrel látásból és futófórumról "ismertük" egymást, Fridman volt az. (Itt is köszi a társaságot! A plázacicáért még megkergetlek! :)   Nem reméltem, hogy párszáz méternél tovább bírom a tempóját, de kiderült, hogy épp nagyon nincs formában, nem tervez nagy iramot csak egyenletes biztonsági teljesítést. Persze, olyan tereprutinja van amilyen nekem talán sose lesz, de erőnlétben most én sem álltam rosszul. Párszor mondta ugyan, hogy menjek csak gyorsabban, de féltem, hogy elfutom az erőmet és persze egyedül se akartam maradni aztán jól eltévedni....El nem zavart, így együtt maradtunk végig és állítólag motiváló voltam ahogy a botokkal csörtettem a nyomában :) Jó döntés volt a botokat elvinnem, a sáros, szintes terepen sokat segítettek, de még síkon is jobban haladtam velük, valamint a terepcipő se ártott, nagyon stabil volt a sáros részeken és a sziklákon se csúszott (kivéve persze a nedves, algás köveket, és a Rám-szakadék létráit, ott minden csúszik :) Persze azért a sár az sár, rögtön az elején dobtam egy kisebb hátast a dagonyába, de csak a kezem és a dzseki széle lett sáros. (A másik borulást a Vadálló köveknél adtam elő, lendületből hasas volt, fenn a gerincen, szerencsére, nem lefelé...)

Tájékozódásban nem vagyok jó, ezért sem szerettem volna egyedül menni. Szerencsére a jelzések és a szalagozás is jól követhető volt, illetve időnként ellenőriztük a térképet (bocs a királyi többesért, Fridman ellenőrizte, én hittem neki). Nem is tévesztettünk sehol.  Ha már jelölés, a túrát nem ismerők számára elmondom, itt nincs menet közben szolgáltatás, a pontokon tájfutó bóják és szúróbélyegzők vannak csak. Tulajdonképpen ez előny, hiszen nincs gond pontnyitásokkal-pontzárásokkal, nem kell a személyzetnek kint fagyoskodni, ázni naphosszat és a túrázóknak is időtakarékos, nem állunk le dumálni, csak lukasztunk és megyünk. Persze van hátránya is, nincs nasi, nincs kedves szó, meleg tea, izémizé :)



Ami az útvonalat és a pályát illeti, nehéz, de szépséges volt, kissé sáros, de alapvetően járható, az időjárással pedig óriási szerencsénk volt, az eső nem esett és hideg sem volt. Délelőtt viszont igen komoly köd ereszkedett a hegyekre, így a gyönyörű kilátásból semmi sem jutott. A Pilis szerpentinjén halava, mintha paplant terítettek volna a völgyre, csak a nagy fehérséget láttuk.  A Vadálló-kövekről talán már lehetett volna nézelődni, de ott leginkább a lábam elé próbáltam figyelni, több-kevesebb sikerrel, no meg sietni, mert egész szép célidő látszott elérhetőnek és alkalmi társamban feltámadt a harci szellem :) Reggel még a 12órával is kiegyeztem volna, aztán úgy tűnt, 11órán is belül leszünk. A 10 órás időt jól elbúcsúztattuk, kár volt, simán meg lehetett volna, például ha a szakadék bejáratánál nem ücsörögve eszünk :)

Igazából nem mesélném végig az útvonalat, az egész nagyon klassz, érdemes erre túrázni. Én elég ritkán keveredek a Pilisbe, így - bár beugrottak a más túrákon már bejárt részek, Kinizsi, Szurdok, stb. - igazán izgalmas volt.  Leginkább attól tartottam, hogy a végére nagyon fáradt leszek és a Vadálló-kövek ereszkedés, majd a Rám-szakadék megesz, pláne ha már sötétben érek oda. Szerencsére a vártnál sokkal jobban ment, így ezek a részek is abszolút élvezetesek voltak, a legvégén is vidáman tudtam futni. Sok ismerőssel találkoztunk menet közben, leginkább mi előzgettünk, de a kanizsai különítmény és a Végh is utolért :)

Az időzítés tökéletesre sikerült, épp még világosban értünk célba. Olyasmi flow élmény volt ez, mint a Rocki130, nem kizsigerelve hanem feldobódva értem a végére. Egyik oldalról, megint nem feszegettem a határaimat, máshonnét nézve ez egy túra, nem verseny, az élményfaktor és a biztos teljesítés a lényeges, nem a célidő.  A célban az igen kedves fogadtatás után nagyon finom zöldséglevest ettünk, az édes vackok után különösen jólesett.  Fuvar is került hazafelé, így este 11-re itthon is voltam. Persze, a vonaton már majdnem bealudtam :)  

A szervezés nagyszerű, a térkép-itiner igényes és informatív, az útvonaljelölés és a pontok tökéletesek, az ellátás a célban kitűnő. Jaat-nak és csapatának nagy köszönet! Attól tartok,bár az első, de nem utolsó LeFaGySz-om volt ez.


Technikai részletek: Idő: társam szerint 10:05. A túrán elfogyott kb 2 liter víz, három műzliszelet, két Balaton szelet, 3 Mars csoki. Előtte volt reggeli, egy adag fehérjeturmix és kávé még otthon, útközben pedig cirka 10dkg műzli vízzel forrázva.  A kellemes időben elég volt a vékony gatya, aláöltöző vékony széldzsekivel, nem kellett öltözködni, csak a zippzárt húzgáltam :) Kamásli nem ártott volna, de nélküle se volt vészes, egyszer szórtam csak ki a mocskot a cipőből.


Fotók forrás: hivatalos fotók és Bérczi Tamás, Facebook

Flúgos futók

A fentebbi néven alakult egy kis csapat a futótárs.com weboldalon, olyan őrülteknek, mint például én is :) Szuper ötlet, rögtön csatlakoztam is, hiszen egy ilyet nem lehet kihagyni!

Most szombaton is szerveznek egy klassz közös futást, Budapest összevarrása néven végigfutják a főváros hídjait, a Megyeritől a Lágymányosiig. Szerettem volna én is ott lenni, de mire végigzongoráztam a logisztikát rá kellett jönnöm, hogy anyagilag és időileg is sokkal többe volna, mint amit rá tudok most szánni (csak a vacak buszjegyem Pestre 900ft egy útra és akkor még el kéne jutni a megyerihez)..... Arról nem beszélve, hogy a 8órás rajthoz mikor kéne felkelni....

Remélem a következő megmozdulásra már eljutok!

Mikuláskocogtunk

Szép volt, jó volt, köszi a szervezőknek a szervezést,szponzoroknak a szponzorálást, futótársaknak a futást és a társaságot, fotósoknak a fotózást, a rend őreinek a derűs kíséretet, az utca emberének pedig a mosolyt! Jövőre veletek ugyanitt!

A nap plusz eseménye, taliztam Sportissimo sporival és kaptam tesztelésre egy Zensah sportmelltartót :P Teszt kb 1 hét múlva várható. A gyártó szerint a világ legkényelmesebb sportmelltartója, no lássuk! :P

Sajna a kocogásra még nem vehettem fel, mert babakék.....

Kocogós fotók a hunrunon, de itt van pár, ízelítőnek:

Fotózkodtunk az IGAZI Mikulással :)

Bemelegítettünk a jégpályán

Szaladtunk indiánszökelléssel az utcán

Énekeltünk a Nyugati lépcsőjén

Tények riport:

Mocsárfuti 2.rész

Ott tartottam, hogy már épp csak a déli hírek nem mondta be, hogy Mamba pulzusa kéccáz :P

A rajt előtti pár perc ugyanúgy telt, mint bármely versenynél, szpíker lökte a sódert csak épp nem értettük :) Amikor ordítottak, mi is ordítottunk, amikor számolni kezdtek és magyarul üvöltöttem, hogy tíz, kilenc, nyolc...aztán egyszercsak rohanni kezdett a nép üvöltve...

Csobb a tóba, vazze, elfelejtettem, hogy nem rögtön mély, kis híjján lábtörés :)))) de nyomulás a tömeggel. Yoyo és Mamba előttem álltak és beszippantotta őket a hömpölygő áradat, de még jódarabig láttam a buksijukat elérhetőnek tűnő közelségben. Aztán egyik tockost kaptam a másik után, próbáltam én is valakire kapaszkodni, hogy ne sodorjon ki az ár, hanem haladni tudjak vele, de nem sok sikerrel. Sajnos a Baddi és Mamba által emlegetett áramlaton utazásból nekem nem jutott. Pillanatokon belül a mezőny hátró traktusában találtam magam, de azért ez nem szegte kedvemet, csak dühített, hogy szarul helyezkedtem és mindenki engem használt létrának...

No de nem volt időm nyafogni, mert már másztunk is ki a partra, hogy pár méter futás után újra a nád közé vessük magunkat. Szúrt, vágott, botladoztunk, estünk-keltünk mint a részegek, de jó volt :) Még néhány tóba ki-be mászás után következett a vaddisznósabb rész: kevés terepfutás után ugrás bele a sáros patakfélébe, ami olyan sötétbarna volt, mint a csoki és sose tudhattuk, milyen mély, mi van a víz alatt és egyáltalán, mi következik. A lengyel lányok ezerrel nyomultak, simán bevetették magukat az ismeretlenbe, aztán max ordítottak egyet és hátraszóltak, hogy a többiek ne járjanak ugyanúgy. Nem akartam, hogy bunkónak gondoljanak, így párszor emlegettem, hogy magyar vagyok, nem lengyel, bocsika :) Pár csaj angolul válaszolt is, néhány szót váltottunk. Innen már biztosra vettem, hogy Mambát és Yoyot csak a célban látom viszont. Sajnáltam, hiszen megbeszéltük, hogy próbálunk együtt maradni, de belátom, ez itt nem lett volna egyszerű.

Gyűrtem, tapostam a dzsuvát hát magamban a lengyelekkel, koppantak a víz alatt orvul megbúvó farönkök a sípcsontomon, térdemen, ágak karistolták a karomat, de igazából csak utólag látszott a sok apróbb-nagyobb sérülés, akkor szinte fel se vettem. Káromkodtam persze, mint a kocsis, vagyis inkább mint valami angol szekér kocsisa :)) Néhány nagyobb csobbanásnál a képemet elborította a maszat, hamar rájöttem, hogy nem célszerű a kezemmel megtörölni :) Kimászás a csúszós, gyökeres partoldalon, majd vissza pár méterrel később, oda-vissza. Kezdek nem óvatoskodni, hopp bele a mocsárba, a mögöttem jövő taszít is rajtam egyet, erre roppanás kíséretében fájdalom hasít a bal térdembe. Sikerült úgy lépnem a vízbe, hogy egy gyökér épp térd alatt fogta meg a lábam, a testem meg ment tovább. Ordítással kísérve visszarántom magam és kihúzom a lábam a mélyből, mutatom a mögöttem nyomulónak a veszélyforrást, ő helyettem is sziszeg a látványon, majd próbálok továbbhaladni, mintha mi se történt volna. Baromira fáj rálépni a bal lábra, de gondoltam, majd elmúlik a fájdalom a hideg vízben. Idővel jobb lett, vagy csak úgy éreztem... :)

Haladunk tovább a csokifolyóban, mikor hallom, hogy valaki elöl kiabál, hogy Pozor, pozor! Mondom magamban, mi a bánat lehet itt ekkora nagy gáz, hogy így kell kiabálni.... Hamarosan rájövök, hogy ez Yoyo, aki a mocsárban állva, kissé elkeseredett ábrázattal utánam kiabál :P Jajjdejócillagom! Szóval semmi veszély, csak Bozóóóót, hol vagy? :))))

Együtt gyűrjük tovább, remélve, hogy Mambával is minden oké. Szegény Cillagom egymás után négyszer-ötször botlik nagyot valami vacakban, nem is merünk arra gondolni, mi lehet ebben a mocsárban. Hamar rájövünk, hogy okosabb dolog lesz valakit magunk elé engedni, aztán hadd mutassa az utat (vagyis a rossz utat, amerre ne menjünk ;-) Megyünk, megyünk, egyszercsak ismerős szavak ütik meg a fülem: Kefír, kefír! Totál azt hittem, meghibbantam, amíg meg nem láttam, hogy nemsokkal előttünk srácok állnak az ösvény mentén sok tálca kefírrel és osztják a futóknak. Naná, hogy kérünk belőle! Gyors lenyomunk kb fél pohárral aztán huss tovább. Yoyo hátrafordul, kérdi: Ugyemilyenjólesett? - én csak vihogni bírok, úgy néz ki, mint valami elcseszett vámpír, a mocskos kis pofiján kétoldalt csurog le a fehér kefír :)

Jön a tóátúszós rész, ahol ugyan úszni alig-alig sikerül, de elvergődünk egy mólószerű dologhoz, látjuk már messziről, hogy kötélhágcsón kell felmászni. Nem is okoz gondot, Yoyo felküzdi magát előttem, majd döbbenten konstatálja, hogy nem a mólón megyünk tovább, hanem le kell ugrani a másik oldalon a mélybe (én nem lepődtem meg, láttam távolról ahogy mások ugrottak) Gyorsan átlépem a korlátot és ugrok, hogy Cillagom lássa, milyen mély a víz, tudjam segíteni. Erre nem majdnem rámugrik az elvetemültje?! Alig jövök fel a víz alól, már csobban is, majd ahogy kibukkan a vízből, levegővétel helyett dől belőle a víz, mint valami vízköpőből, csak épp rémült ábrázattal krákog-öklendezik is hozzá...Ajjaj...:( Szerencsére sikerül levegőt is vennie és megnyugodni, hogy ez még nem a másvilág és még dolgunk van itt :)) Aszondja, nem gondolta, hogy ilyen mély...áááá

A móló vascölöpjei közt bújkálunk tovább majd következik az igazi mocsár, amolyan cuppogós, sohanemeresztős, sűrű, fekete trutyi. Ez ám a buli! Mögöttem az angolul beszélő csaj mondja, hogy eddig minden évben volt a versenyen, de ez a mocsár most a legdurvább. Szegény Yoyo, egyszer úgy bemerült, hogy közös erővel alig tudtuk kihúzni a lábait a mocsárból. Az

tán persze ahogy minden jónak, ennek a résznek is végeszakadt, futottunk még egy kicsit az erdőben (sajnáltam, hogy csak ilyen picit) , átugrottunk egy kis kerítést és következett a kommandós rész, egy elhagyatott épületben. Már a bejutás is muris volt, talajszintben egy pinceablak-félén kellett beereszkedni, majd a full sötétben topogtunk át egy lépcsőhöz, a lépcsőfordulóban tele voltr a fal tenyérnyomokkal, hát mi is jól odanyomtuk a magunkét és robogtunk tovább. Üvegezett vasajtó állta utunkat, Cillagom majd kirántotta a helyéből, de nem nyílt. Ekkor megláttuk, hogy az alsó üveg ki van törve, ott kell kibújni :) Innen már közel volt a cél. Még egy létramászás, rohanás és a cél előtt a parton, a nézők nagy örömére egy jó mély vizesárok, fölötte pici hidacskával ami alatt át kellett kúszni.

Nyomulok ezerrel, közben nézek hátra, hogy jöjjön már Yoyo, nyújtom a kezem, hogy együtt menjünk a végén. A pad után utol is ér, megfogja a kezem és így rohanunk a stégen a célba, ahol automatikusan felemelem a kezünket. Katonák akasztják a nyakunkba a jól megérdemelt láncospatkókat, egyikük magyaráz valamit, mondom, magyarok vagyunk, erre meglepett pofa : Wegry?! Kongratyulésönz! :D Hát köszi :)

Mamba már ott vár minket, félig megtisztulva, gratulál, mi is neki, majd tónak megyünk, hogy lemossuk a nagyja mocskot magunkról. Tonnányi sár jön le mindenkiről, még bugyimban is maroknyi mocsok van, de nem is tudok tökéletesen tisztálkodni, hiszen tök nyitottan, a parton áll a zuhany, tóvízzel :)

Megnézünk még pár befutót, szörnyülködünk, hogy milyen jó cuccokat is simán otthagynak a többiek (volt egy "szemetes" a dzsuvás holmiknak), aztán visszamegyünk a sátrainkhoz. A rajtcsomiban kaptunk kajajegyet, ezért sárgaborsós-zöldséges krémlevest adnak, nagyon finom, igaz, meg is éheztünk már. Lassan szedelőzködünk és hazaindulunk, hosszú még az út.

De még milyen hosszú.....de egy biztos: a mi utunk jövőre ugyanide vezet!

Hivatalos fotók még nincsenek, de ebben a blogbejegyzésben nagyon jók a fotók, épp ilyen volt, tényleg.

Illetve ezen a linken van egy tévéhiradó amiben kb 1:15-nél érdemes figyelni, épp mi mászunk elő Yoyoval a trutyiból :) Előbb én, piros felsőben, majd mögöttem Yoyo feketében, lomos fejjel :P Gyerekek, benne vagyunk a tévében ! ;-)