Dupla Élmény 2014 avagy szíveskedjen megvárni...

Bár nem állok olyan irodalmi magasságban, mint csapatnevünket adó Slavomir Mrozek, se olyan humort nem tudok fabrikálni, mint Chevy Van, de azért beszámolok, mert egy Dupla Élmény Lőw Andrással azért olyan, amiről írni kell :)



Nem részletezem soká, aki nem ismeri, olvassa el a rendező Terepfutas.hu-nál, ez egy páros terepfutó esemény a Mátrában, ahol egy 36 km hosszú, nyolcas alakú pályát kell kétszuer teljesíteni, így lesz a Kékes négyszeri érintésével 72 km és 3380 m szintemelkedés (a hozzá tartozó lejtőkkel) a lábunkban a végére. Erre adott 12 óra.

Már kétszer részt vettem, első évben Sznopek Józsit szivattam, mert extra gyenge és készületlen voltam, ráadásul akkor novemberben lámpa kellett a végére és bénáztam a gyenge fénnyel, alig húztuk be. Tavaly Boros Mikivel (powerhiker) klassz páros voltunk, rákészültünk, terveztünk, végrehajtottuk és egészen szép eredményt értünk el. Idén azt gondoltam, talán csak segítőnek megyek, mert alig futottam hegyen (gyakorlatilag csak a Mátra 40 volt) , ráadásul az UB óta eléggé kiengedtem, keveset edzettem. De ahogy közeledett az esemény, piszkálgatta a fantáziámat mégis, Miki viszont hasonló okokból nem kívánta ezt a bulit most, így egy levélváltás során, by the way, rákérdeztem Lőw Andrásnál. Ő azonban a tavalyi partnerével Korányi Balázzsal tervezett futni, de végül Balázs visszakozott, így tulajdonképp András kért fel engem keringőre :)


Ennyit arról, hogy hasonló erejű, képességű társat válasszunk :)  András most jött csak meg az UTMB-ről és mindjárt utazik a Spartathlonra (immár 17x....), elnyűhetetlen, tapasztalt, szikár, erős, magas, no és férfi...minden ami én nem vagyok. Sebaj, ünnepelni megyünk – mondta ő – nincs kényszer, csak futunk. A név már tavaly eldőlt, csak arra nem gondoltunk, hogy 16 karakterbe kéne beleférjen, így lettünk Szíveskedjenek e.  Még vicceskedtem rajta, hogy majd az eredmény függvényében döntünk, hogy előremenni vagy elengedni a vége :)


Nem agyaltunk sokat előre, bár én azért elgondolkodtam többször a felszerelésen, frissítésen, végül András a tavaly bevált zsákot hozta, én pedig abszolút minimál módon, csupán kézikulaccsal vágtam neki, viszont kihasználtam a depó lehetőséget és küldtem előre kiporciózott port a Kékesre (nem a drága cuccot, mint tavaly, csak isot), meg egy a nevezésnél kapott gélt, hátha jól jön majd. Ennél nem vettük tudományosabbra, rövidnaci, póló, aszfaltos futócipő, jóvan :)


Pesten volt dolgom péntek este, így – a logisztikát egyszerűsítendő - kaptam egy matracot a Lőw rezidencián és hajnali házikalács után, jó korán értünk együtt Mátrafüredre, bőven volt idő összekészülni, üdvözölni a többieket, ráhangolódni a versenyre. Ami ugye nem verseny. Itt nincsenek győztesek, csak túlélők – hirdeti Csanya. És tényleg, nincs dobogó, nincs serleg, minden teljesítő dögcédulát kap.



Tökéletes pontossággal rajtol el a mezőny, az eleje persze elhúz, mi maradunk a hátsó harmadban, hova siessünk. Kikanyargunk az utcákon és máris ott az erdő, indulhat a mászás a K1-re, vagyis a négy Kékes érintésből az elsőre. Tartalékolva, sokat gyalogolva haladunk, még szinte tömött sorban. Többen kielőznek, egész a végén lehetünk, de nem izgat. Tavaly az utolsó helyek egyikéről jöttünk előre a 10. pozícióra....  Szépséges a kora őszi erdő, kellemes az időjárás is. Hamar megvan a csúcs, villámgyorsan kulacsot töltök, felkapok egy zacsi port és már kapkodom is a fejem, mert András el is tűnt, rohanok utána:
-  nem láttam, hova tűntél. Nem szóltál...
-  enni sétálva is tudok.... 
Ez annyira ő, nagyon bírom :)  Nem dumál fölöslegesen, teszi a dolgát és kész.





Megkezdjük az első ereszkedést Parádsasvár felé, úgy 4 percesben :P  Előzgetünk, rombolunk lefelé, persze András gyorsabb, de nagyjából tartom a lépést, szökdelek a kövek-ágak közt, épp ideálisak a talajviszonyok, nem sáros, de nedves, nem porzik, alig csúszik. Igazi flow ez a szakasz, akárcsak tavaly, bár talán most még gyorsabban futunk. Parádóhuta előtt egy egyszerű kis balos letérésnél megbotlok egy gyökérben, átesek a saját lábamon, csúnyán odaverem a térdem, közben a kulacsra tenyerelve arcon fröcskölöm magam jó 3dl tömény isoval...nem annyira vicces :) A faluszéli kék kútnál a sár és a ragacs egy részét lemosom, legalább az arcomról és a sebről, közben utolér két  korábban lehagyott páros, de nem számít, amúgy sem vérre megy és messze még a vége. Ezt a kis hullámzó szakaszt nem kedvelem, futható, de belőlem sokat vesz ki, inkább belegyalogolok itt-ott, a szintutat viszont szépen kifutjuk és hopp, ott is vagyunk a  pontnál. Kedves segítők ajánlanának minden földi jót, de csak töltöm a kulacsot és húzunk is. Irány K2.


Óvatosan, lazán tartalékolva haladunk, csak a lejtőket futjuk, sok van még hátra. Persze a társam gyalogolva is sokkal gyorsabb, hamar lemaradok, aztán kocogok utána. Javasolja, hogy menjek csak előre, de nekem motiválóbb ha őt követem, mintha hátulról éreznék teljesítménykényszert (ami persze csak pszichés, nem volt elvárás). Így viszont folyton lemaradok, nem beszélünk, csak megyünk. Jön a híres sárga jelzés felfelé, de meglepően könnyen feljutok, valahogy nehezebbként élt az emlékezetemben. Utána a hosszas sunyi emelkedőn bele-belefutok, beérem Andrást és már meg is van a K2.


Veszünk el pár falat kaját, talán ropit és almát(?) fogtam, kulacsba a központi isot kértem és már megyünk is le. A downhill megint állati, repülünk, kb mint tavaly az utolsó lemeneten. Tök egyedül vagyunk, csak suhanunk át a tájon, patakcsobogás és léptek puffanása, tőlem egy-egy elharapott szitokszó ha olykor megbillenek, de egyébként csend és koncentráció. Az ösvény végén előbukkanó fotós, majd az aszfalt zökkent csak ki a flowból, a kisvasúttól elkanyarodva pillantok először az órára és nézek nagyot, bőven 5 órán belül toltuk az első kört. Még a rajt/cél előtt megegyezünk, hogy nem kell hosszas depó, köszönünk, töltekezünk és lépünk. András megiszik egy levest, én egy gélt nyelek le és lecserélem az isotól kellemetlenül ragadó, amúgy is kissé szűk pólót, és már lépünk is.


 


Az aszfalton erődemonstrálunk, végig futva megyünk föl, közben pacsizva a szembejövőkkel (vagyis akik mögöttünk jönnek le).  Az erdőbe érve gyaloglásra váltunk, csendben szedjük a lábunkat. Itt valahogy én kerültem előre, meglepetésemre egyszercsak András maradozik le, fura hangokat hallat, szinte botladozik, nem néz ki jól,  látszik, hogy valami nincs rendben, de annyira már ismerem, hogy tudom, megoldja. A nagy rohanás után csak azt a kis semmi levest itta, talán ez a baj, de nem akarok okoskodni meg amúgy is minek. Nem megyek nagyon előre, a ponton úgyis együtt kell lennünk, el is érjük szép lassan a csúcsot ismét,  K3.  Töltök kulacsot, küldtem ide egy gélt tartalékba azt András tolja be aztán egy szó nélkül lefekszik a padra. Sistergő jön, aggódva kérdezi, hogy a legendás 12 perces alvás következik-e. Hát az tuti nem, 12 percet nem hagyom :P Eszek addig pár falat sajtot, jólesik a sós oliva is mellé az édes cuccok után. Egyszercsak András felugrik és már futunk is lefelé. Arra nem volt idő, hogy megkérdezzem, jobban van-e, bár úgy tűnt, igen. Újabb száguldás lefelé, nem sokkal lassabban, mint az előző körben. Parádóhuta előtt egyszercsak mintha elszívták volna az erőmet, lassítok kicsit. A faluba érve feltűnnek előttünk Koós-ék, de nem bírom erővel, kóválygok.  Gyorsan benyomom a fejem a kék kút alá és nyomatom a hideg vízet a tarkómra, nyakamra. Ez segít, felfrissülök és  újra futok, de a többiek teljesen eltűntek a szemem elöl. A hullámzós szakaszt muszáj gyalogolnom, a szintút már megy lazán, de tök egyedül vagyok. Morgok is magamban, csak az hiányzik, hogy időbüntetést kapjunk, mert nem vagyunk együtt. Utolérem.
- Csakhogy itt vagy. Parádóhutánál még tök jól voltál...gondolom, elmúlt.
  Kész. Mit lehet erre mondani? :D



Keksz, kulacstöltés, tovább. Mission K4. Talán elszégyellte magát, hogy otthagyott, kicsit beszélgetünk egymás mellett gyalogolva.  Nem bántott a dolog, de azért megjegyeztem, hogy hátranézhetett volna néha.
- Egy versenyző soha nem néz hátra. 
 Oké, vettem :) de most ketten egy csapat vagyunk, vazze.....
Emlegetjük, hogy tavaly itt előztük meg őket Mikivel, de jövőre revansot vehetnek és megjavíthatják Balázzsal a mostani időnket is.


Továbbra se akarok én elöl menni, így aztán helyreáll a világ rendje, hétmérföldes léptekkel megy előttem fölfelé. Kicsit már izzasztóbb ez a mászás így a második körben, de csak tenni kell a lábakat szép sorban egymás elé és egyszer csak felér az ember, felesleges drámázni rajta. Még vacillálok egy bokorszüneten, de igazából nem sürgős, no meg bokor se sok van, és amúgy is már csak egy nagy lejtő és vége. A csúcsnál ismét beérjük a Koós házaspárt, én csokit eszem és csak vizet kérek a kulacsba az utolsó ereszkedésre. Együtt indulunk el lefelé, magamban azon gondolkodok, mennyire nincs kedvem versenyezni, üldözősdit játszani esetleg lefelé, de végül nem kell ilyesmin döntenem, simán elmaradnak mögöttünk.  Kissé megint hátramaradok, de élvezem a futást, szép az erdő, erőm még van, bár fáradok, próbálok nagyon figyelni, nehogy elessek. Egyszercsak beérem a Run or Die csapatot akikkel már többször kerülgettük egymást. Nem érzem az erőt, hogy csatázzunk, maradok mögöttük, majd hirtelen állati nagyot esek valamiben. Szegényeket jól megijesztem a káromkodós-sírós ordítással, de rendben vagyok, csak a feszültség teszi, no meg persze baromira fáj is :)  Összekapom magam, pár lépés séta után  döcögök tovább. Beérem Andrást aki próbál hergelni, hogy hajrázzuk le  a srácokat előttünk, de nem akarom. Az előző 71,8 kilométeren kellett volna jobbnak lenni, nem itt keménykedni, no meg a térdem és az oldalam is nagyon fáj az ütéstől, még úgy is, hogy az adrenalin részben biztos elnyomja. Kisebb szóváltás alakul ki, de tettlegességig nem fajulunk, kényelmesen, boldogan futunk be a célba. Pár perccel még jobb is lett az időnk, mint a tavalyi Mikivel, de nincs jelentősége (bocs azoktól akinek 20 percet mondtam, valamiért 10:40 rémlett tavalyról)


Nekem most jól megérdemelt pihenés következhet, Andrásnak pénteken Spartathlon. Szíveskedjen tizenhetedszer is célbaérni!








 Fotók: Ironphoto/terepfutas.hu, Molnár Erika Hanga

Látogatóban....

Bármit is tervezgettem volna erre a hétvégére, régóta tudott volt, hogy kedvenc sógornőm kerek szülinapját ünnepeljük nagy családi összeröffenéssel, így minden más ugrott. Nem bántam olyan nagyon, mert kedvelem a családtagokat és tudom, hogy a srácaim is odavannak az unokatesókkal (másod és akárhanyadíziglen) való játékért, de ráadásul a Mátrába ment a szent család, azt pedig kínzásként éltem volna meg, ha ott töltök két napot a hegyek közt, futás nélkül....

 

Tehát újratervezés. Borvidék, T50 és hasonlók kimaradnak, de terepfutás lesz, akárki meglássa! :)

 

Utazás, gyerekek, várlátogatás, pincevacsora, jó társaság, finom borok, ezek jellemezték a szombatot, sajnos az utazgatásból elég sok volt, nem szeretek ennyit buszban ücsörögni, fel-le szállni, de ez van. Szolídan bántam a borral este, inkább csak az ételeket kísértem vele, nem akartam érezni az alkohol hatását. Kajából lecsúszott igen tisztességes mennyiség, de legalább jóféle, viszonylag egészséges, tápláló cucc, no és egy kis torta is, ha már szülinapot ünnepeltünk. 

Este még közös program, beszélgetés, játék volt, de már a térképet böngésztem titokban, hogy merre is szaladgáljak reggel. Majdnem éjfél volt mire ágyba jutottam, de tudtam, hogy csak a napi edzésekhez és a munkához vagyok lusta korán kelni, az élvezetes, izgalmas dolgokért akár hajnalban is könnyen ébredek magamtól. Így is történt, 5 óra körül összeszedelőzködtem, fogtam egy fél literes vizet és kisurrantam a kempingből.

 

Előző este kiválasztottam az útvonalat, úgy saccoltam kb 2órát vesz igénybe és így kényelmesen visszaérek reggelire, nem reklamálhat a család. A kemping Parád és Parádsasvár közt található, innen a sárga sáv átvisz Parádsasvárra, onnan a piros kereszten a Mária útig/Kis-Lipót, a kék kereszten le a Mátra-nyeregig, piroson vissza Parádsasvárra és ismét a sárgán vissza a kempingbe. Térképen 16kilométerre saccoltam, a kütyüket elfelejtettem vinni, így pontosabbat nem is tudok és pulzusadatokat se. 

 

 

Tehát kiléptem az ajtón és megcsapott a hűvös reggeli levegő. Már innentől ujjongtam belül, mint egy kisgyerek, letörölhetetlen vigyorral az arcomon tekintettem fel a fölém magasodó hegyekre és indultam neki a turistaútnak. Olyan lelkesen, hogy majdnem benéztem a legelső kanyart :)   Épp csak párszáz métert haladtam a jól láthatóan nem agyonhasznált ösvényen amikor röffentést véltem hallani, de mire eljutott volna az agyamig, hogy minek a hangja, már robogtak is át előttem a vaddisznók. Csak ketten voltak, de engem igencsak megijesztettek. A harmadik ottmaradt és tovább turkált, lassan távolodva a másik irányba. Vártam, hogy a többiek után megy, de nem ment, így kissé óvatosabban, de én is folytattam utamat. Pár perc múlva ott is voltam Parádsasváron, megcsodáltam a kastélyt és az elhagyott, romos üveggyárat és megkezdtem a kapaszkodást a hegyre. Már el is felejtettem, milyen combos emelkedők ezek. Az erdőből a kopárabb hegyoldalra kiérve érezni kezdtem a hátamon az egyre magasabbra kúszó nap melengető sugarait.

 

 

Nem törődve az utált úszógumikkal, lekaptam a trikót, begyűrtem hátul a nadrág derekába és így másztam tovább. Nagyon szeretem ezt az érzést, mikor csak te magad vagy és a hegy, nem őt legyőzni jöttél, csak vele lenni, meglátogatni, megcsodálni. Kissé lihegve szedtem a lábam felfelé, mélyen beszívtam az egyre langyosabb, szinte harapható hegyi levegőt és élveztem a keveredő, olykor még hüvöskés szellőt és napsugarak simogatását a bőrömön. Szinte erotikus fordulatot is vehetne itt a beszámoló, de ez nem az a hely :) Néhol bevillant egy kis éhségérzet, de tudtam, hogy ez inkább az esti nagyobb kajálás hozadéka, nem kell gyengeségtől tartanom. Régebben ilyenkor pánikoltam, azt gondoltam, jajj, leesik a vércukrom, nem fogom bírni, mi lesz ha rosszul leszek, stb. Mostanra megértettem, hogy az üres gyomor önmagában nem probléma, jelezget szegény, de ha előző nap teleraktam a raktárakat akkor nem fogok éhenpusztulni :) Az elviselhető intenzitást illetve leadható teljesítményt persze befolyásolja, hogy mennyire könnyen elérhetők az energiaforrások, de futókirándulni saját zsíron is szuperül lehet :)

 

Aztán felértem, még nem a csúcsra, de ahol már ritkásabbak a fák és van kilátás a völgyre. Megfordulva csak ámultam. A völgyet finom ködtakaró borította, csak az üveggyár kéménye és a nagyobb hegyek csúcsai látszottak ki. Sajnos, csak telefont vittem és az is butácska, így a kép nem adja vissza a látványt, de azért megmutatom: (kattints a képre a másikért)

 

 

Hamarosan elértem a kék kereszt jelzést, elbúcsúztam a Galyatetőre tartó pirostól és ezen folytattam utamat. Ez a szakasz gyakorlatilag végig lejtő, az út néhol méretes kövekkel tele. Nem megszakadós, de élvezetes tempót választottam, kicsit kerülgetve a köveket - megértem a profibbakat, hogy a Hoka szinte tökéletes védelmét választják, ilyen terepen is lazán lehet vele bárhova lépni bizonyára, de nekem megfelel a kis minimalistám, az én tempómba belefér egy kis agymunka, egy kis odafigyelés, ruganyos, tudatos léptek, érezni, tapasztalni a lábbal is. Mezítláb azért nem futnék ilyen terepen, nem hiszem, hogy annyival többet adna ami megéri a sérülést, fertőzésveszélyt. 

 

A Mátra nyeregig tiszta flow állapotban haladtam, nagyon jó volt kikapcsolni, oly ritkán fordul ez elő.  Az aszfaltutat keresztezve rátértem a pirosra, végig lefelé a viszonylag széles, de néhol sáros és kátyús úton. Itt sem eresztettem neki teljesen a tempót, az éppen élvezetes, de kontrollált, tudatos futás volt. A flow után épp megfelelt. A parádsasvári kastély mögé érve megcsapott a frissen sülő rántotta illata, jó dolga lehet ott a szállóvendégeknek, nagyon fincsi volt csak az illat is :) Mennyire rabja az ember a reflexeknek, mint Pavlov kutyája kezdett azonnal korogni a gyomrom az illatra, pedig máskor is előfordul (mostanság minden nap), hogy reggel nem eszem, sőt akár egész délelőtt nem.

 

Innen már csak a rövid suhanás volt a bozótban a kempingig, a vaddisznók már elbújtak bizonyára, nem találkoztam csak a nyomaikkal. Jól saccoltam, két óra volt az út, még belefért a szemközti hegyoldal aljában egy pár sprint, csak úgy, mert miért ne....

 

A kevésbé hétalvó gyerekeket már a játszótéren találtam :)

 

 

P.s.: Nem volt ebben a futásban semmi extra, tudom. Ha ott laknék a hegyek közt, ez lenne a természetes, átélhetném bármikor. Nekem attól volt különleges, hogy imádom, de ritkán jutok oda, így minden alkalom egy ünnep, mint mikor rég nem látott barátot látogat meg az ember. Ilyenkor mindig sok mondanivalónk van egymásnak, bár főleg a hegy mesél, én csak nyitott szívvel-lélekkel hallgatom. 

 

 

 

Egyszer volt egy mezei....

Judit fehér felsőben elöl :

 

 

Csalóka a kép, nem ő rajtolt elsőként, de jól mutat :-)   Mondjuk, a testtartása tiszta sprint, a táv meg 1km volt :)))) 

 

 

Van hátulról is, lebegő fázis :

 

 

 

Sajnos, befutókép nem készült :(((  (kicsit morcosan vettem tudomásul, mert egyébként klassz fotókat készítettek, és mindenkit igyekeztek megörökíteni, csak épp a Judit előtt befutó kislányról készült 3darab fotó, meg az utána következőről is kettő, róla meg egy sem :(  Én vagyok a hülye, saját gépet kell vinni....

 

Az eredmény feledhető, de neki fontos :)  Abszolút 9. , körzeti 5. lett. A legjobb barátnője lett a második (körzeti 1.) 

 

A rendezvény klassz volt, itt lesz a megyei döntő is!

 

miCoach Pacer egy nem kütyümániás kezében :)

<

Az Adidas MiCoach rendszer talán már hallomásból ismerős a legtöbb futó számára, lényegében az ismert sportszergyártók aktuális közelharcának egyik megmozdulása, egy pulzusmérőt és footpod-jellegű sebességmérőt egyesít egy edzéstervező-edzést kísérő egységgel, nem hiába nevezik elektronikus személyi edzőnek olykor. Egyfajta átmenetet képez az egyszerű footpod megoldások és a bonyolult gps-szel kiegészített futókomputerek közt. Kistesójáról, a Zone-ról, olvashattunk már itt tesztet.

Tehát, a dobozból az alábbi darabok kerülnek elő:

Vegyük sorra az alkatrészeket és a tapasztalatokat:

1- többnyelvű használati útmutató: Rendkívül egyszerűen használatba vehető az eszköz, ez a pár soros útmutató elegendő is, a többit a weboldalról megtudjuk - feltéve, hogy értünk angolul.

2- USB kábel: ezzel csatlakoztatjuk a kütyüt a számítógéphez vagy okostelefonhoz az adatok átvitele illetve az akku töltése céljából.

3- összekötő kábel mp3lejátszó csatlakoztatásához: A Pacer összeköthető a már meglévő mp3 lejátszónkkal, így egyazon fülesen hallgathatjuk a kedvenc zenénket és kaphatjuk az instrukciókat vagy a lekért edzésadatokat a kütyütől. (Kipróbáltam, működött, de nem vonz a lehetőség, így nem használtam így)

4- , egyfüles fülhallgató: átlagos jack-dugós megoldás, így ha netán elvesztenénk vagy tönkremenne, bármilyen másik fülhallgatót is használhatunk helyette. Ez a félfüles megoldás praktikus, hiszen meglehetősen veszélyes a közterületeken mindkét fülünket bedugaszolva futni.

5 - pulzusmérő pánt és jeladó: Sok pulzusmérőtől eltérően, a pánt textil alapú, amire a jeladó patentos megoldással rögzíthető. A pánt maga mosható. Első kézbevételkor úgy éreztem, túl könnyen lepattan a jeladó egység, de használat közben már nem tapasztaltam ilyet. Könnyen állítható, becsatolható és kényelmes viselet, bár maga a jeladó elég nagy "pukli".

6 - cipőre rögzíthető (vagy kompatibilis cipőbe a talpban kiképzett helyre beilleszthető) szenzor: Praktikus klipsszel érkezik, így nincs probléma ha a cipőnk nem kütyükompatibilis, a fűzőre is rögzíthető a lépésszámlálós típusú sebességmérő. Nekem olyan szerencsém adódott, hogy egy teljesen hozzáillő Adidas Supernova Glide 4 -be tehettem, így kipróbálás után a klipsz visszatért a dobozba, a szenzor pedig elfoglalta helyét a cipőtalp erre a célra kialakított mélyedésében.

7 - a lényeg, maga a vezérlőegység vagyis a Pacer: meglehetősen aprócska, mp3-lejátszóra (azt hiszem az iPod Nano volt ilyen?) hasonlító kis "dobozka", hátoldalán csipeszes rögzítési lehetőséggel, amivel karpántra, nadrág derekára, zseb szélére, övtáska pántjára, stb csiptethetjük. Található még rajta egy tolókapcsoló a be- és kikapcsolásra illetve ezzel választhatunk, hogy előre feltöltött edzést hajtunk végre amihez instrukciókat kapunk vagy szabad edzés lesz (Free) és csak a mérést kérjük. A kis kapszula elején a középső rész maga egy nyomógomb, edzés közben ennek megnyomásával kérhetjük le az aktuális edzésadatokat, valamint kétoldalt is található egy-egy gomb, a "hullámokkal" hangerőt állíthatunk , a "futó emberke" pedig az edzés indítására és pillanatmegállítására való. Egy kis LED van még rajta, ami töltés közben piros-kék színben villog, használatban pedig zölden világít.

Most lássuk a működését röviden (hiszen megannyi helyen fellelhetők már ezek az információk)

A pulzusövet és a stride szenzort nem kell különösebben magyarázni, maga a Pacer viszont okos kis jószág, nem csupán az előbbiek által küldött adatokat tudja közvetíteni számunkra. Amint beüzemeljük az eszközt, kapunk egy saját profilt a miCoach weboldalon ahol rengeteg lehetőség vár minket. Először érdemes beállítani a személyes adatainkat, ami alapján a rendszer pulzuszónákat is javasol számunkra, de aki saját magának szeretné kiszámítani vagy nem tartja megfelelőnek a kapott értékeket, könnyűszerrel átírhatja őket.

A beszélő eszköz hangját is megválaszthatjuk, több női és férfi hangból és több nyelvből választhatunk, de sajnos magyarul egyelőre nem tud.

Az összeállított rendszerrel akár azonnal neki is indulhatunk sportolni, de a miCoach weboldalon számtalan edzéstervből illetve különálló edzésekből is válogathatunk, amelyeket ha kiválasztjuk, rögtön a virtuális edzésnaplónkba vezet és amikor szinkronizáljuk a Pacer-t akkor rá is tölti az összes edzést. Itt az adidas valóban kitett magáért, nagyon sok edzéstervből választhatunk, nem csak futás, kerékpár, edzőtermi erősítő edzés, lazító, bemelegítő, átmozgató edzések is vannak, sőt, külön tervek nőknek és férfiaknak. Ahogy arra a hasonló oldalakon szocializálódott user számít, más miCoach-felhasználó futókkal is kapcsolatot teremthetünk az oldalon.

Ha kiválasztottuk a vágyott edzést, a géphez csatlakoztatott Pacer felbukkanó ablakában kattintsunk a szinkronizálásra és már mennek is át az adatok a kütyüre. Pár másodperc és indulhatunk is!

Bekapcsoláskor kedvesen köszön a rendszer és keresi a szenzorokat. Egyszer tapasztaltam, hogy nem találta a stride szenzort, de pár lépés járkálás után már rendben volt. Eldönthetjük, hogy csak mérjen (Free edzés) vagy választunk a feltöltött edzésekből. Utóbbi esetben folyamatosan kapjuk a fülhallgatón az instrukciókat, gyakorlatilag levezeti nekünk ez edzést mint egy edzpő tenné. Ha bármikor szeretnénk aktuális adatokat kapni, csak megnyomjuk a középső nagy gombot és már mondja is (hogy automatikusan vagy gobnyomásra és pontosan mely adatokat, ezt a számítógépünkön a Pacer menüjében beállíthatjuk). "Szabad" edzés esetén is ugyanígy működik, csak -értelemszerűen- instrukciókat nem ad a rendszer. Bármikor megállíthatjuk és újraindíthatjuk a mérést, kikapcsoláskor pedig összesítést hallhatunk és menti az adatokat. Egyéni részidőket vagy szakaszokat viszont nem tud külön kezelni.

Edzés után a számítógéppel csatlakoztatott eszközről az adatokat pillanatok alatt feltölthetjük a weboldalra, a saját naplónkba és megtekinthetjük a pulzus, tempó, lépésszám, idő különféle kombinációit grafikonon ábrázolva is. Természetesen az összes elvégzett edzést tárolja, számolja a megtett távot, eltöltött időt, stb és folyamatosan követi az egyéni csúcsainkat is, távban, időben. Ha előre tervezett edzés volt akkor tanácsokat, véleményt is kapunk a mi kis "edzőnktől".

Tapasztalatok, vélemény:

Meglehetősen szkeptikusan, ám kiváncsian vettem kezembe ezt az eszközt, ugyanis egyszerű pulzusmérő sportóra kivételével, nem használtam/használok ilyesmit. A rendszer beüzemelését egyszerűnek találtam, a weboldalon az első alkalom után már könnyen elnavigáltam. Kiváncsiságból feltöltöttem egy edzéstervet és egy tesztfutás edzést.

A tesztfutást végül nem csináltam meg, nem igazán tudok értelmezni olyat, hogy tizes skálán x intenzitással fussak, hagytam inkább a manóba :)

A "napi 30perc" nevű edzéstervből kiváncsiságból csináltam meg kettőt. Igazán jópofa, ahogy adja az instrukciókat, lassíts, gyorsíts, még ennyi vagy annyi van hátra, stb és ha kérem, elsorolja az összes aktuális információt, pulzust, tempót, lépésszámot, megtett távot, illetve amit előzetesen beállítottam. Ugyan egy gombnyomással rögtön lekérhettem, de engem kissé zavart, hogy folyamatosan kijelezve nem látom a pulzust, se az időt. A feltöltött edzés adatait nagyon szépen lehet elemezgetni, a táv és ezáltal a sebességmérés meglepően pontos.

Free üzemmódban, vagyis előre feltöltött és instruált edzés nélkül, is futottam természetesen, kiváncsiságom okán sokszor megkértem, hogy regélje el nekem az edzésadatokat, talán ez, talán a vasút közelsége, talán a nem elég jól megnedvesített vagy nem elég szoros pulzusöv okozhatta, hogy az edzést visszanézve a grafikon eltorzult, mintha folyton nullára esett volna vissza a pulzusom :) Így persze az átlag is elszállt. Máskor ilyen nem fordult elő. Ugyanekkor akadt gondom a miCoach weboldallal is, nem volt hajlandó betölteni az edzésnaplót, se az adott edzés részletes nézetét. Talán csak türelmesebbnek kellett volna lennem, mert egy-két perc múlva már gond nélkül működött. Ez máskor is előfordult, valamint zavart, hogy hiába jelöltem be bejelentkezéskor, hogy emlékezzen rám a rendszer ezen a számítógépen, folyton újra be kell gépelnem a jelszavamat - pedig csak én, és csak ezen a gépen babrálom.

Résztávos jellegű hill repeats futásnál még szebb grafikonban gyönyörködhettem, a részletek iránt érdeklődők gyakorlatilag minden lényeges infót kigyűjthetnek a tárolt adatokból.

Mint fentebb írtam, nem csak futóedzésekre használható a miCoach Pacer, ennek szemléltetésére letöltöttem (vagyis feltöltöttem az eszközre) egy No-gym Workout nevű erősítő-átmozgató gyakorlatsort. Tényleg személyi edző hangulatú a dolog, csak - szerencsére :) - nem mond olyanokat, hogy "Jaj, de jó vagy, így tovább!" esetleg "Így a jó, égjen a zsír!" :)) A weboldalon részletesen megtaláljuk az egyes gyakorlatok leírását és mozgóképeket, amelyek segítenek a helyes végrehajtásban.

Végül, némileg kiváncsiságból és viccből, felvettem taekwondo edzésre is a pulzusövet és a Pacert, de csak a pulzusmérés kedvéért, valamint a lányom is kipróbálta egy kis gyermeki ugribugri idejére.

Összegezve:

A miCoach Pacer kényelmes, praktikusan viselhető edzéstámogató eszköz, a mérései kielégítő, sőt, igazán jó pontosságúak. Rengeteg adatot szolgáltat az edzésekről, melyeket opcionálisan hallgathatunk és tekinthetünk meg, elemezhetünk utólag. Az adidas miCoach weboldalon található számos edzésprogram közül mindenki találhat számára megfelelőt, akár első 5km lekocogására, akár sokadik maratoni PB döntésre készül.

Hátrányok: Nincs kijelzője, így menet közben csak hallható információt tud szolgáltatni. Nem kezel részidőket, résztávokat. A Pacer egy töltéssel max 10órát bír (bár USB-n gyorsan és könnyen tölthető) Nem tud magyarul.

Kinizsi

Lesz idén is és remélem, én is ott leszek!Még olyat is remélek, hogy időt javítok...de ezt egyelőre ne erőltessük :P

Nézegettem mások fotóit, ITT például egy nagyon szép sorozat, a túra útvonalának lényeges állomásairól, feliratozva. Tök fura volt az utolsó képeket nézni....szerintem még nem is láttam a Baji vadászházat világosban :) (pedig más túrán biztos voltam már arra....)

Beszóltá?! :D

Férjecskémtől kaptam dobokot, így már én is egyenfehérben nyomulok. Hamarosan joggal viselhetem a fehér övet is :) Remélhetőleg sárga csíkkal.

Judit is nagyon élvezi az edzéseket és lelkesen várja a vizsgát. Remélem, kitart ennél a sportnál, nagyon "jól áll" neki, szépen erősödik, ügyesedik, a Mester és a társak is jó fejek, jó hangulatúak az edzések.

Skizo maraton :)

Lelövöm a poént már az elején(bár már talán senkinek sem új), de épp most találtam rá erre a képre (kösz Skam!) és rögtön tudtam, hogy a kedvencem lesz a vasárnapi maratonról :) pedig nem tetszem magamnak rajta túlzottan.....

Még a rajt előtt készülhetett, van még rúzs a számon és - bár bárgyú - de őszinte a mosoly :)))) No, és a lényeg: az EO sátorban kaptak lencsevégre, valamint a kép szélén megbújik Malacka és Zilaci is, így együtt jelképezve mindazt ami megadta számomra az alaphangulatot a maratonra. Nem, semmi malackodáshoz nincs köze a dolognak...jaj, hogy mire nem gondoltok?!

Tehát maraton. Nem is akartam Budapest Maratont futni idén, de ugyebár jelmezes futással nyertem tavaly 3 ingyenes nevezést, így mégis indultam, naná, hogy most is jelmezben. Rengeteg ötletem volt, végül ezt találtam legmurisabbnak és kellőképp kihívásnak. Sajnos a szabás-varrás tanfolyamokat kihagytam mindig, így segítséget kértem a megvalósításhoz Házisárkánytól, aki örömmel vállalta a feladatot és szupergyorsan összehozta a fekete nacimat, fehér szoknyámat és blúzomat egy ilyen szuper szereléssé. Épp olyan lett ahogy és amilyennek elképzeltem! Köszi érte itt is!

Szokásosnak mondhatóan ha maraton előtti szombat akkor tésztaparty, kaja, sör, csevegés, kellemes asztaltársaság Sneci-ke és párja, Tzh és párja, Forgi és Pátyalsó személyében, utóbbival a szokásos, egymás finom iróniával történő ugratása :P , pár szavas üdvözlés sok-sok futócimbivel, Mira jelmezének megtekintése, Kockával megint csak a Rubik kocka-kirakás első lépéséig jutunk, Lydérch-cel bankautomatát keresünk, majd - jobb híján - egyedül vonatozom hazafelé. Persze nem érek haza túl korán - viszont későn - majd az egyéb készülődés mellé még palacsinta és sós süti készítése az éhenkórász edzésonline-os népeknek....hopp, már bőven vasárnap van mire sikerül ágyba kerülni. Reggel huss be a városba, az Örsön Zilaci-mobil vár és repít a cekkereimmel a Ligetbe. Igaz, parkolót fogni majdnem annyi idő, mint odajutni, de sebaj :) Hol öltözzek át? Zilaci kissé kétkedve (vagy döbbenten?) fogadja a "Tükör is kell, sminkelni akarok" megjegyzésemet, de biztosít róla, hogy az autóban akad tükör :P Á, maradjunk inkább az EO sátornál! :)

De előbb tesztcipőért szaladok a Nike járgányhoz, mivel már eldöntetett korábban, hogy Free-ben akarok futni. Tudom, nem is igazán futócipőnek árulják és pláne nem hosszútávra. Akkor is. A fiatalember nem kötekszik - nem mer? :) - rámhagyja a dolgot, már libegek is a sátorhoz a meglehetősen kényelmes, de tényleg nem futócipő érzetű lábbeliben.

A sátor....Tudnék regélni róla, de aki ott volt az tudja, aki meg nem annak úgyse tudom átadni azt a hangulatot. Pen és Sepi, Zilacival kiegészülve, a lelküket kitették értünk, nagyon jó volt a gondoskodásukat élvezni, ehhez a fantasztikus közösséghez tartozni! Sokakkal sikerült itt találkozni, ha csak pár másodpercre is, meg sem próbálom felsorolni, annyian voltunk!

Felöltöm a hacukámat, "sminkelek" és kilibbenek az öltözőből.....hatás az van! =) Zilaci megjegyzése marad meg leginkább: "Ez nagyon beteg!" A többiek egyetértésükről biztosítják :)

Készül a közös fotó, szerényen bedobom magam előre-középre (szörnyű, mennyire kihozza ez a futás az ember furcsa énjét - civilben meghúzódnék a hátsó sorban....) aztán kezdünk szétszéledni, hiszen mindjárt rajt! Feltankolok egy palacsintával és egy kávéval - rajt előtt uszkve húsz perccel - Maaaargit, nóóórmális?! - és elsomfordálok a rajtzónába ahol feltűnik rögtön a 4órás iramfutók és csapatuk...hűlt helyén tátongó űr....(később kiderült, hogy tévedésből a 4perces kilométereket jelző táblához álltak a 4órás helyett :P ) Még beszélgetünk pár ismerőssel, összefutok Lydérch-cel is, aki csak a szokásos formáját hozza :)) és már lövik is a rajtot! Off we go! Have fun! - vigyorgok egy mellettem álló külföldire, nem is nézve a nemzetiségét, de láthatóan érti amit mondok, hüvelykujját feltartva visszamosolyog :)

Az útvonalat nem részletezném, aki ott volt tudja, aki nem megnézheti a térképen :) Az eleje csupa buli, meglepően sok szurkoló a pálya mentén, verőfényes napsütés, a ruhám, cipőm, állapotom csekkolása, laza kocogás a tömegben. Jelmezben azért kicsit más ez, mint futónak öltözve, nem lehet beleolvadni a tömegbe, kicsit a verseny bohócának érzi magát az ember, kötelező mosolyogni, én legalábbis illendőnek érzem reagálni a szurkolóknak, bíztatni a futókat. Az első maratonomon, 2008-ban, Lydérch-cel szintén jelmezben mentünk, ütős volt az is, de egyikünk sem volt a topon, kevés energia maradt a szórakoztatásra, a kifelé figyelésre. Tavaly meg ugye vacak volt az idő, nem is voltak túl fogékonyak a futók a bulira. Most mintha szurkolókból is több lett volna és főleg a fordítóknál, rengeteg futónak sikerült legalább egy félmosolyt csalni az arcára :) A jelmez közepesen futható volt, hüvösebb időben még kényelmesebb lett volna. Vizezni nem mertem magam, hiszen az elázott ruha nem csak látványnak rosszabb, de cipelni se lett volna jó, no meg vizesen méginkább dörzsölhet. A melegen kívül talán csak a szoknya zavart néha, mikor a rakparton fújt a szél és a másik lábamra fújta, megnehezítve a normális futómozgást. Meglepett, hogy a naci nem dörzsölt ki, utólag is csak a szoknyás oldalon vettem észre combhajlatnál egy kis sebet, mert a szoknya súlya itt lehúzta kissé az amúgy rámfeszülő gatyót. A melltartó széle viszont elintézett....csúnyán :)

Na, és a futás. Majdnem féltávig örömfutás, aztán bejelzett a rendszer, hogy sürgősen kis kék helységet kéne keresni, ami eléggé meglepett, mert nem szokott futás közben ilyen gondom lenni. Az első talált példány igencsak "lelakott" volt, így továbbálltam, keserves kilométerek következtek amíg találtam egy másikat. Sajnos Sneci-kével és Pocokharcsával pont itt akadtam össze, sajnálom, hogy nem a legvidámabb oldalamat tudtam mutatni :-/ A kissé ugyan felforrósodott és igencsak szűk kék dobozka látogatása után viszont felszabadultabban tudtam haladni, csak épp az útvonal talán leguncsibb része következett ....amit néhány Futóbolondnak azért sikerült feldobnia a jelenlétével :) A dél-budai kitérő után a rakpartra visszatérve viszont elegem lett. Miből? Nem is tudom. Egyszerűen semmi kedvem nem volt még tizensok kilométert javarészt a rakparti napon megtenni, ráadásul visszacsúsztam eléggé a mezőnyben, még nem zombieföldre, de a már kevésbé motiváló szakaszba, az ismerősök vagy jóval előttem vagy kissé lemaradva....Nevezhetjük holtpontnak is, végülis az is volt, kellett valami vagy valaki aki továbblendít. Elvergődtem a pesti oldalra és hagytam, hogy előzzenek a futók, hátha jön Berzsó vagy Lbtibsz vagy Pocokharcsa és ráfoghatom a lazázást a közös futásra. Kívánságom teljesült, jött Tibor (lbtibsz) és bár nem volt túl kommunikatív, elkocorásztunk együtt egészen a célig. A kedvem fokozatosan jött vissza, kezdtem újra élvezni a futást, Monique-nak is őszintén örültem, mikor megpillantottam, próbáltam buzdítani a lassulókat, sétálókat, még az utálatos Dráva utcai fordító is hamarabb jött el, onnan meg már csak be kell csorogni :) Szerencsémre, szótlan Tiborom mellé akadt egy rövid szakaszra egy beszédesebb Tibor, majd a felüljárón csatlakozott Tibor tájfutó barátja, Imre, aki szurkolni jött ugyan, de futott velünk egy kicsit. A célegyenesben még megpendítem, hogy befutózhatnánk a Suhanj csapattal, de elhúznak, én meg már bunkóságnak érezném ha nem maradnék Tiborral végig. Az utolsó száz méterre összeáll a kis csapat, Tibor futótársaival kiegészülve, négyen kézenfogva lépjük át a célvonalat. Kocsis Árpi vár az éremmel, Tiborhoz irányítom, megérdemli, hatalmas PB-t futott, most először 5órán belül!

Visszasétálok az EO sátorhoz, még be sem lépek szinte, már jeges kólát nyomnak a kezembe, még meg sem ittam, már Zilaci adja a következőt :) Ez aztán a first-class VIP ellátás :) Átvedlés után még jó sokáig dumcsizunk, eszünk-iszunk, végül a szüleimmel és a gyerkőceimmel is ott találkozunk (szüleim szerencsére elég későn érkeznek, a félkegyelmű haverjaimmal már nem kell találkozniuk, Pen, Sepi és aki még ott van teljesen konszolidált, emberi viselkedést mutat =)

Záróakkordként elcsomagolom a megmaradt sütiket :) Egyszerű sétálgató családként hagyjuk el a helyszínt, de a buszon már a lányom nyakában lóg a 26. Spar Budapest Maraton emlékérme. Kérdésére nagyon határozottan válaszolom: igen, lesz még több is!

Vár a hármas

Na, legyen itt is, miért ne :)

Tehát úgy indult a történet, hogy már tavaly hallottam erről a versenyről, Rókalacitól, aki jól meg is ijesztett, hogy milyen brutál az útvonal és erre csak 6óra a szintidő. Megnéztem, hát valóban, maratoni távhoz 1740m körüli szintemelkedés és közel ennyi ereszkedés...combos :) Gondoltam, majd jövőre ....

Idén sem volt több bátorságom, addig tötyöltem, hogy merjek-e nevezni mígnem lezárult a nevezés :P Már épp azt tervezgettem, hogy akkor mentális edzésnek egy haláluncsi szigeti 30-ast futok, mikor Pecsenye beírását megláttam: segítőket keresnek a Vár a hármasra. Nosza, adjunk vissza a futókarmának valamit, jelentkeztem. Először úgy tűnt, a fogas svábhegyi megállójánál kezdek mint irányítóember, aztán átmegyünk másik szakaszra, ezért sok futást nem reméltem, de gondoltam, majd a végén lerohanok a HHH-ról, úgyis szeretek lejtőn futni.

Reggel fél ötkor ébresztő, állatok ellátása, buszhoz szaladás, metróra váltás, kis séta és máris Clark Ádám tér, rajt. Örültem, hogy több kedves ismerőst, barátot üdvözölhettem, Pecsenye kedves volt, a szia után azzal támadott : Hol a süti?! :-D Hát süti nem vót....

Rövid egyeztetés, technikai szünet, majd rendező Gyuri szavára el is rajtolt a mezőny. Engem felvittek kocsival a pontomra és olvasgatással igyekeztem elütni az időt az első futó érkezéséig. Tudtam, hogy nem kell soká várnom, ugyanis idén Hajduska Balázs is indult és már szóltak, hogy az első kilométereken perceket vert a mezőny többi részére! Hamarosan meg is érkezett vagyis inkább átrobogott a fogas megállón :) rövidesen követte őt a második, azt hiszem Urbán Zsolt, aztán hosszú szünet következett.....majd a többiek két kisebb bolyban, a végén pedig Kriszta (Nagy Zoltánné) egy fiatalemberrel. (Felvezető motoros dumája : egy virágos gatyós, kalapos néni az utolsó :-)))) Azé' mondtam neki, miket fut az a "néni" :P )

Miután elhaladt a mezőny és konstatáltam, hogy a szemközti cukrászda még nem nyit, felkocogtam a Normafához az ottani frissítősökhöz. Elég nehezen találtam magamra az emelkedőn, de azért felvonszoltam magam :) Édesen hajráztak nekem :P A ponton aztán dumáltunk, szurkoltunk kicsit, a jó üzleti érzékkel hamarabb nyitó rétesesnél vettem Pecsenyének rétest (Editre és Vézsére is gondolva vettem hármat) épp jókor, mert hamarost jöttek is. Pecsenye arca felragyogott a süti láttán és lazán be is gyűrt két rétest :) No, nem voltak valami nagyok, így nem volt nehéz. Társai nem kértek, így nekem is jutott egy almás - finom volt. Miután mindenki áthaladt a ponton, telefon Gyurinak, hogy hova menjek. Szabadon távozhatok, szólt a válasz, de persze várnak szeretettel a célban. Nosza, akkor fussunk! - felkiáltással a mezőny vége után vetettem magam és még a kilátó előtt be is értem Krisztát. Innentől együtt is maradtunk. Ugyan mondta, hogy fussak csak, de igazából jó volt ez így nekem, nem is lettem volna sokkal gyorsabb, talán néhány perccel, mert a lejtőket egyedül jobban megfutottam volna, de úgysem voltam versenyben, akkor meg minek? Kriszta utólag úgy nyilatkozott, jól jött neki a kíséret, akkor pedig abszolút megérte!

Az útvonalat megnézhetitek a térképen, nekem igazából az egész újdonság volt, mert nagyon ritkán járok Budán, no persze voltak más túráról, versenyről ismerős részek, de a 30-35%-os meredekségű utcák igazi unikumnak számítottak. Talán egy Unicum után jobban is mentek volna ezek az emelkedők :P

Valahol a hegyoldalban lehagytunk egy sporttársat, így Kriszta a lantern rouge pozíciótol is megszabadult, majd (talán a Nagykovácsi műútnál?) meglepetésemre beértük a Mateve-Pecsenye-Vézsé-Knight-Levicopter különítményt, de persze a következő masszív emelkedőn el is léptek :P Kavarogtunk a kis hegyi utcákban, bámultuk a csili-vili vityillókat, lihegtem Kriszta mögött ez emelkedőkön és robogtam előtte a lejtőkön (viccelődtünk is rajta, hogy ilyen béna nyúl nincs aki épp az emelkedőn nem megy elöl :))) Szinte folyamatosan azon járt az agyam, menne-e a teljes táv szintidőn belül, milyen lenne még azzal a plusz 18-19kilivel a lábamban. Talán menne, hiszen végülis nem fáradtam el nagyon a végére, de talán fáradtabb lábakkal még lassabb lettem volna a végefelé és kinyírt volna a HHH :-)

A Szépvölgyi úton lefelé csorogva eszembe jutott Yoyoka, fel is hívtam, de már elindult a piliscsabai terepversenyre :-( Kár, hogy nem korábban hívtam :-( Kriszta férje jött buzdítani (hajcsárkodni :P ) , igyekezzünk, igyekezzünk, mert még 400szintet be kell gyűjteni, de menni fog csak gyorsabban Krisztike, menjééé :)))))) Mentünk mi, mentünk :) El is jött a várva-várt emelkedés, elegánsan fújtatva haladtunk fel, fel, kicsit le, majd megint fel és még fel :) Jópofa feliratok ragasztottak ki a szervezők a végefelé "Innen kell hajrázni" "Már csak felfelé" :) Az utolsó kaptatón megint jön Zoli, mondja, mondja, de szerintem egyikőnk se figyel rá ;-) Megyek Kriszta előtt, próbálom "húzni", még egy kis hajrára is kapható az utolsó métereken ahol persze félrehúzódok és csak ő fut át a célkapun....Megvan! Szintidőn bőven belül 5:46! Gratula!

A Hangárnál piknikhangulat, kaja,sör, víz, szőlő, sportbaráti csevej, majd eredményhirdetés ahol minden teljesítőt név szerint szólít Gyuri és átadja az oklevelet valamint a technikai finisher atlétát (tökjó, nekem is kell ilyen!!) és szerencsére nem felejti el az érmeket sem. Nőknél Ganki és Bontovics Timi osztozik az első helyen, az abszolút első Hajduska Balázs, pályacsúccsal! Tombolahúzás emeli még a hangulatot, közönségdíjas a gömböcben rejlő bevásárlószatyor :)))

A muri végeztével a szervezők igyekeznek mindenkit autókba pakolni és lejuttatni a városba, de egyszerre nem férünk be, így elindulunk páran gyalog. Egyszercsak Vézsé viharzik el mellettem, utánalódulok és szaladunk kb 2kilit lefelé míg fel nem vesz az egyik járgány. Vézsé átszállít a Stadionokhoz - köszi érte- így emberi időben haza is jutok.

Nagyszerű kis verseny ez, nagyon ajánlom mindenkinek, kicsit szivatós az útvonal, jó az útvonaljelölés, megfelelő a frissítés, minden adott egy klassz futáshoz! Gratula a teljesítőknek!

Egy kis plusz: nem vicc a 30%-os emelkedő/lejtő, Villám utca, Rézsű u, Határ u, Tamara u, egyik szebb, mint a másik, bár a hirhedt 35%-os Táltos utcán épp csak egy picit futottunk, de körülötte a többi hasonlón bőven :)

Táltos utca

Határ utca (szintén fel)

Villám utca (itt "futottunk" felfelé) 30%

Jótifuti - Jótisüti - Segíts, hogy segíthessünk!

Mint már bizonyára hallottatok róla, Pecsenye barátom ismét jótékonysági futást szervez. Íme a plakát


Természetesen én is tervezek futni valamennyit a csapattal, de támadt még egy ötletem amivel segíthetnék. Ismeritek a gasztrobloggerek Segítsüti akcióját? Na, ez is olyasmi volna. Én felajánlok egy adag saját készítésű süteményt, árverésre bocsátom, ti pedig bőszen licitálhattok és a legtöbbet ajánló viszi a sütit, a pénz meg megy a jótifuti kasszájába. No mit szóltok? A süti típusát szavazással is eldönthetjük vagy a nyertessel egyeztetve is történhet, nekem nyolc :P

Azt gondolom, 1000 (egyezer) forint kikiáltási árnak jó is lenne, a licitlépcső rátok van bízva. Az aukció vége mondjuk augusztus 28. legyen mondjuk éjfél :) Licitálni az ehhez a bejegyzéshez írt hozzászólásban lehet.

Egy kis motiváció:


Ha még mindig nem kaptatok kedvet, túró(sbatyu) a fületekbe :P :P :P

Sülysápi futónap

Régóta terveztük a srácokkal, hogy idén is kimegyünk a hagyományosnak számító Sülysápi futónapra, Sápra, ám reggel az ablakon kitekintve mégis úgy tűnt, az időjárás a négy fal közé kényszerít minket ezen vasárnapon. Lydérch sporival is le volt beszélve, hogy jön, futunk, majd lófotózás és gyerekfotózás lesz, így törtem a fejem, hogy mi legyen. Végül úgy döntöttünk, hogy kicsit kivárunk és meglátjuk, változik-e az idő. Nem sokat változott, bár mikor végül nekiindultunk épp nem esett. Lydérchet felvettük az állomáson és irány a versenynek otthont adó sportpálya. Odaérve kiderült, hogy szervezők az eső miatt kicsit csúsztatták a rajtokat, sajnos a lányka számára érdekes gyerek 1-es futamot épp lekéstük....No, sebaj, úgyis esik :(

Kis szöszmötölés-gondolkodás után, Lydérch benevezett a félmaratonra én pedig a rövid távra, fussak egyet én is ha már ott vagyunk alapon. Azt ugyan el nem tudtam képzelni, hogy jelen állapotban még gyorsan is fussak, de reményhal ugyebár....

A rövid táv rajtjáig sétálgattunk, tébláboltunk, aztán levetkeztem és beálltam a rajthoz. Hideg volt nagyon és vigasztalhatatlanul esett. Maroknyi csapat ácsorgott a rajtban, hölgyekből pedig csak mutatóban volt, így tutira vehettem egy dobogós helyet, a kérdés csak a magassága volt :)

A rajt után igencsak meglódult az eleje, én középtájt ráragadtam a biztos női elsőnek tippelt Krisztire és meglehetősen tisztes tempót diktáltunk az első körben. A sportpályához visszaérve feltámadt benne a harci szellem valamint a társai is nagyon buzdították, hogy ne hagyja magát legyőzni (jaj, dehogy akartam én legyőzni....) és kicsit ellépett, én viszont nem éreztem magamban azt az erőt amivel a fokozott tempót egy egész körben tudnám tartani, így a látótávolságot tartva maradtam mögötte a korábbi tempóban (vagy picit lassulva). Nem érdekelt a dolog túlzottan most, érzem még mindig hogy nem vagyok százas, ráadásul totál szétfagyott a lábszáram és a karom is ekkorra, porcikám nem vágyott a versenyzésre. Mindennek ellenére sajnáltam amikor vége lett, mentem volna még csak lassabban és valami nagyobb védelmet nyújtó ruházatban :) A nagy mezőnynek köszönhetően a női második helyezés korosztályos elsőt is jelentett :P A gyerkőcöknek nagyon tetszett a dolog, mindkét körben ordítva buzdítottak mikor megláttak a kanyarban és futottak velem körben a sportpálya füvén :)

A félmaraton rajtját még megvártuk (Lydérch lekéste, rohant a mezőny után :P ), majd a srácokkal hazaszaladtunk átöltözni, kajálni. Kisfiam ki is dőlt, így csak Judittal mentünk vissza a családi futásra és az eredményhirdetésre. Muris volt a kézenfogva rohanó családok versenye, lányom gumicsizmában bukdácsolt, de így is bekúsztunk és utolsók se lettünk :) Az eredményhirdetés szokás szerint hosszas volt a szponzoroknak köszönhetően, hiszen az ovisoktól a felnőttekig minden korosztályban külön hirdettek helyezetteket, egyedi érmek, sapkák, pólók, virágcsokrok, édesség találtak gazdára.

A szomorkás és hideg idő ellenére a Tápiómenti Tömegsport Alapítvány ismét remek versenyt rendezett minden megjelent örömére. Köszönjük! Találkozunk ősszel, a Szecsői Futónapon!

Tavaszi teker(g)és

Dolgom volt a környéken, de végülis ráértem visszafelé, így pici aszfaltozás után Süly temető-Sűrűpuszta-Magdolnatelep kört tekertem, terepen. Erre bringával még nem jártam, futva se ezen az útvonalon. Csúcs volt! Kezdetnek keskeny, zötyögős dűlőút repcetábla mellett (imádom a repceföldeket, nagyonsárga zümmögő-illatozó rengeteg,bár töményen számomra a dögszaghoz hasonlít az illata; viszont csodás krémes mézet ad) nagytányéron megpörgetve kb nulla fékhatás mellett :) Majd a keresztútnál megkérdeztem egy fickót, járható-e a földút tovább bringával. Azt mondta, járható, csak a "folyón" kell átkelni, de van rajta fa keresztbe.... Hát lássuk :P Valóban járható volt, zötyögős, füves, zsombékos, később poros lejtő majd legelő :) De milyen legelő! Előbb szinte száraz, de virágos, perjés, vakondtúrásos rét majd a vízhez közelebb gyönyörű ringatózó élénkzöld mező, virágzó félvad és vad cserjéssel, lengedező fűzekkel, kopácsoló harkállyal, csörgedező patakkal, annak mentén buja sással, haragoszöld cuppogós lápos részekkel, telis-tele mocsári gólyahírrel, illatos mentával, zengő-bongó-zizegő bogárral, kuruttyoló békával...

És az illata! Sosem felejtem el nagyszüleim falujában a legelőt (bár nem voltam ott túl sokat). Épp ilyen volt, mint most ez, csak sokkal nagyobb és tehénillatú. Most csak távolról jött a többihez az állatok semmihez sem hasonlíthtó, édeskés tejes-szénás illata, - bár a birkabogyó jelezte, hogy járnak azért erre még jószágok - de agyam rögtön becserélte a fele vakondtúrást napon szikkadó tehénlepényre, hogy teljes legyen az idill :) Nosztalgikus élmény volt és teljesen elmerültem benne....akárcsak a mocsaras földben :) A "folyón" gond nélkül átjutottam, valóban voltak egy helyen vékony husángok keresztben, ezeken mentem át, de nem nagy víz ez, szinte átugorható (és amúgy sem mély) A másik parton láthatóan nem legeltetnek, mert valószerűtlenül hosszú és álompuha a fű és rengeteg a virág.

Szinte hihetetlen, hogy talán 200méterre sincs a főút és a vasútvonal, túloldalon a község házai...

Legközelebb viszek rendes fényképezőgépet!

Átlag futás és egy másik lépcső

Azt mondják akkor fussunk ha jólesik :) Jól esett, sőt szél is volt :)

Fél óra normál futás után átértem Sülybe és be akartam nézni a játékboltba (figyelmetekbe ajánlom, a környék egyik legjobb játékboltja! Breki a neve, a Fő utcában van :) Csak épp egykor becsuk egy órára... Amíg vártam, kihasználtam, hogy hideg esőben még a hardcore temetőjáró nénikék se mennek ki virágot babrálni, így nyugodtan futkoshattam a temetőben, hol máshol, mint lépcsőn :P Nem is tudom, ez-e a durvább vagy a sápi. Ez laposabbnak tűnik, mégis baromi meredek! A szint csak tipp, nem mértem meg. Összesen 4x fel és le + a templom előtti lépcsőfélén is pár kör. Negyedszerre már ritkult a levegő a csúcson :P

Kilátás fentről. A kép közepetáján, enyhén balra, látszik a ravatalozó vörös cserepes teteje, onnan indul a lépcsős járda fel.

Indulás lentről:

Félúton felfelé menet. A teteje nem látszik, a dombtetőn még megy föl.

A boltba visszatérve, kb 10perc nézelődés után folytattam utamat vagyis elindultam hazafelé. Eseménytelen, ám kellemes fél óra múlva otthon is voltam. Kakivá ázva és farkaséhesen :)

Mikuláskocogtunk

Szép volt, jó volt, köszi a szervezőknek a szervezést,szponzoroknak a szponzorálást, futótársaknak a futást és a társaságot, fotósoknak a fotózást, a rend őreinek a derűs kíséretet, az utca emberének pedig a mosolyt! Jövőre veletek ugyanitt!

A nap plusz eseménye, taliztam Sportissimo sporival és kaptam tesztelésre egy Zensah sportmelltartót :P Teszt kb 1 hét múlva várható. A gyártó szerint a világ legkényelmesebb sportmelltartója, no lássuk! :P

Sajna a kocogásra még nem vehettem fel, mert babakék.....

Kocogós fotók a hunrunon, de itt van pár, ízelítőnek:

Fotózkodtunk az IGAZI Mikulással :)

Bemelegítettünk a jégpályán

Szaladtunk indiánszökelléssel az utcán

Énekeltünk a Nyugati lépcsőjén

Tények riport:

Plecsni

A futós dumahely fórumtopik lakóinak csinálgattam érmeket a holnapi EDF éjszakai futásra és közben elmorfondíroztam az én szerzeményeimen. Kicsit Yoyoo múltkori jelvényes bejegyzése is inspirálta ezt a kis mazsolázást a kedvenceim közül. Mindet másért szeretem, másért kedves, bár alapvetően nem ragaszkodom ilyen tárgyi emlékekhez, nem várom el, hogy pusztán a teljesítést éremmel jutalmazzák. Tehát következzenek, nem fontossági sorrendben:

1. Ez a tavalyi Velencei tóparti közösségi futás érme, amely azért különleges amiért az egész esemény is az, vagyis mert Ajanó fejéből kipattant valaha egy ilyen baráti futás ötlete és az egyszemélyes kezdeményezésből egy szuper sportesemény nőtte ki magát. Ráadásul Janó meglepetés képpen , nevezési díjak nélkül csináltatott érmet a résztvevőknek.

From Bozót fut

2. Ezt a szépséget a Piros 85 teljesítménytúra terepfutó versenyén kaptam, leginkább azért kedvelem, mert igényes, szép kivitelezésű. Nem igazán érdemeltem meg, hiszen igen kényelmes túratempóban teljesítettük a távot, de minden beérkezőnek - az ígéretnek megfelelően - kipostázták.

3. Szintén terepen szereztem ezt a kis fémet, a Dobogókői Hegyi Félmaraton női harmadik helyezettjének járó bronzérem. Büszke vagyok rá, mert bár szerény volt a mezőny, úgy éreztem, tisztességesen megdolgoztam az eredményért.

4. Ahogy a képen is látszik, a 2008-as SM futás emlékérme. A teljesítményem elhanyagolható volt, de ez az esemény nem is rólunk szólt elsősorban. Lelkiekben adott nagyon sokat az SM társaság rendezvénye, az SM betegek részvétele és a futók társasága. Maradandó élményt nyújtott.

5. Bár más módon, de a lelkemnek nagyon jót tett a tavalyi női futás 10kilométeres száma is, ahol végre egy hivatalos egy órán belüli időm született ezen a távon. Nem mintha nem tudtam volna, hogy képes vagyok rá, de azért mégis jólesik látni leírva :) Ezennel ismét köszi Littleyu-nak a nyulazást, simán ellébecoltam volna ha nem szalad előttem/velem.

6. A négy egymást követő nap alatt eddig lefutott leghosszabb táv/legtöbb futóidő emléke. Az elért eredményre nem vagyok büszke, igen komoly ürességet éreztem a verseny után, de azért a táv mégiscsak elég hosszú ahhoz, hogy szívesen emlékezzek rá.

7. Ha már leghosszabb táv, az egyben lefutott leghosszabb természetesen a tavalyi sárvári 24órás versenyen elért 150kilométerem volt, ami a szerény mezőnyben korosztályos és női összetett harmadik helyezést ért. Tisztában vagyok a teljesítményem valós értékével, mind magamhoz, mind az ultrás átlagmezőnyhöz viszonyítva, de azért akkor is szépen fénylik ez a bronz :)

És egy a végére ami ugyan nem érem, de talán a plecsni kategóriába így is belefér. A tavalyi Kitörés túra hosszú távján kapott felvarró. Még mindig nem döntöttem el, hogy hova varrjam :P

Póló

Megnéztem a 25. jubileumi Budapest Maraton logóját/pólótervét. Nem nyűgözött le. Igaz, a Vivicitta fekete pólóját például nagyon is védelmeztem a kritikákkal szemben, nekem bejött a rendhagyó fekete alap, még ha nem is volt túl ünnepi a minta (mindent a szponzorért, ugyebár), de ez nem lopta magát a szívembe. Ha netán szándékoltan valami nosztalgikus emlékezés kívánt ez lenni a huszonévvel ezelőtti rendezésekre akkor még talán oké, retro motívumnak nem rossz. Bár egy vöröscsillag, netán sarló-kalapács sokat javítana rajta.

Mindenképp örvendetes viszont, hogy idén technikai mez foglaltatik a nevezési díjban (bár biztosan sokan örülnének egy olcsóbb nevezési opciónak is, póló nélkül)