Nyugi, nem forog veszélyben a házasságom :-)
Tőlem abszolút szokatlan módon, egy ruhadarabba szerettem bele.
Sose voltam egy igazi lányos lány, inkább fiús voltam illetve az szerettem volna lenni nagyon: vagány, sportos, izmos, fiús kiscsaj. Nem sikerült túl jól, de mindegy :P
Később ez annyit változott, hogy néha nőies, csinos, sőt elegáns nő akarok lenni, néha a vagány kis fiús csaj akinek folyton le van horzsolva a térde, kócos a haja és elmaszatolt portól és izzadtságtól szutykos a pofija :) A sportban inkább az utóbbi, no de azért egy nő a lelke mélyén mégiscsak nő.
Felfedeztem nemrégiben a futószoknya nevű ruhadarabot. Ez így nem is igaz, rég felfedeztem, hogy létezik tenisz-szoknya, alatta kisgatyóval és elgondolkodtam, milyen vagány és csinos szerkó volna nyáron, futáshoz, túrázáshoz, csavargáshoz. Szeretem ugyanis a miniszoknyát, viszont utálom, hogy "viselkedni" kell benne, nem lehet csak úgy lehajolni vagy széttett térdekkel leülni :P Csini tenisz-szerkókat viszont csak überdrágán láttam, illetve nagyon pici bugyival vagy gatyóval, nekem viszont összeér a combom sajna, így futás közben tuti, hogy dörzsölne az ilyen.
No, és itt lépett a képbe a futószoknya. Láttam többfélét, de nagyon kevés tetszett, mert általában épp nem a tenisz-szoknyák bővülő fazonját utánozták, hanem béna zsákszerű, egyenes oldalú példányok voltak, kb csak egy cső az anyagból, deréknál összevarrva egy kisgatyával. Az ilyenek a futócsajokon sem tetszenek és szerintem rajtam se állnának jól. Hagytam is a témát egy darabig, de most az UB ruházat kapcsán eszembe jutott újra, hogy utánanézzek, hátha vannak más fazonok is azóta. Egy gyors google keresés megmutatta, hogy igenis akadnak nem egyenes szabásúak is és hamarosan megláttam ŐT. Love. Period.
Sajnos, az árába nem tudok beleszeretni, de még megideologizálni se nagyon. Tudom, vannak helyek ahol ennyiért egy zoknit se kapni, de én nem ott vásárolok :P....Aki ügyesen varr és megfelelő gépe is van hozzá, akár házilag is varrhat ilyet: egy jó kompressziós(vagy csak passzentos, bringásgatyó-szerű) nacira rá lehet applikálni egy ilyen kis szoknyarészt.
Szóval szerelmes vagyok.
2013. május 17., péntek
Látogatóban....
Bármit is tervezgettem volna erre a hétvégére, régóta tudott volt, hogy kedvenc sógornőm kerek szülinapját ünnepeljük nagy családi összeröffenéssel, így minden más ugrott. Nem bántam olyan nagyon, mert kedvelem a családtagokat és tudom, hogy a srácaim is odavannak az unokatesókkal (másod és akárhanyadíziglen) való játékért, de ráadásul a Mátrába ment a szent család, azt pedig kínzásként éltem volna meg, ha ott töltök két napot a hegyek közt, futás nélkül....
Tehát újratervezés. Borvidék, T50 és hasonlók kimaradnak, de terepfutás lesz, akárki meglássa! :)
Utazás, gyerekek, várlátogatás, pincevacsora, jó társaság, finom borok, ezek jellemezték a szombatot, sajnos az utazgatásból elég sok volt, nem szeretek ennyit buszban ücsörögni, fel-le szállni, de ez van. Szolídan bántam a borral este, inkább csak az ételeket kísértem vele, nem akartam érezni az alkohol hatását. Kajából lecsúszott igen tisztességes mennyiség, de legalább jóféle, viszonylag egészséges, tápláló cucc, no és egy kis torta is, ha már szülinapot ünnepeltünk.
Este még közös program, beszélgetés, játék volt, de már a térképet böngésztem titokban, hogy merre is szaladgáljak reggel. Majdnem éjfél volt mire ágyba jutottam, de tudtam, hogy csak a napi edzésekhez és a munkához vagyok lusta korán kelni, az élvezetes, izgalmas dolgokért akár hajnalban is könnyen ébredek magamtól. Így is történt, 5 óra körül összeszedelőzködtem, fogtam egy fél literes vizet és kisurrantam a kempingből.
Előző este kiválasztottam az útvonalat, úgy saccoltam kb 2órát vesz igénybe és így kényelmesen visszaérek reggelire, nem reklamálhat a család. A kemping Parád és Parádsasvár közt található, innen a sárga sáv átvisz Parádsasvárra, onnan a piros kereszten a Mária útig/Kis-Lipót, a kék kereszten le a Mátra-nyeregig, piroson vissza Parádsasvárra és ismét a sárgán vissza a kempingbe. Térképen 16kilométerre saccoltam, a kütyüket elfelejtettem vinni, így pontosabbat nem is tudok és pulzusadatokat se.
Tehát kiléptem az ajtón és megcsapott a hűvös reggeli levegő. Már innentől ujjongtam belül, mint egy kisgyerek, letörölhetetlen vigyorral az arcomon tekintettem fel a fölém magasodó hegyekre és indultam neki a turistaútnak. Olyan lelkesen, hogy majdnem benéztem a legelső kanyart :) Épp csak párszáz métert haladtam a jól láthatóan nem agyonhasznált ösvényen amikor röffentést véltem hallani, de mire eljutott volna az agyamig, hogy minek a hangja, már robogtak is át előttem a vaddisznók. Csak ketten voltak, de engem igencsak megijesztettek. A harmadik ottmaradt és tovább turkált, lassan távolodva a másik irányba. Vártam, hogy a többiek után megy, de nem ment, így kissé óvatosabban, de én is folytattam utamat. Pár perc múlva ott is voltam Parádsasváron, megcsodáltam a kastélyt és az elhagyott, romos üveggyárat és megkezdtem a kapaszkodást a hegyre. Már el is felejtettem, milyen combos emelkedők ezek. Az erdőből a kopárabb hegyoldalra kiérve érezni kezdtem a hátamon az egyre magasabbra kúszó nap melengető sugarait.
Nem törődve az utált úszógumikkal, lekaptam a trikót, begyűrtem hátul a nadrág derekába és így másztam tovább. Nagyon szeretem ezt az érzést, mikor csak te magad vagy és a hegy, nem őt legyőzni jöttél, csak vele lenni, meglátogatni, megcsodálni. Kissé lihegve szedtem a lábam felfelé, mélyen beszívtam az egyre langyosabb, szinte harapható hegyi levegőt és élveztem a keveredő, olykor még hüvöskés szellőt és napsugarak simogatását a bőrömön. Szinte erotikus fordulatot is vehetne itt a beszámoló, de ez nem az a hely :) Néhol bevillant egy kis éhségérzet, de tudtam, hogy ez inkább az esti nagyobb kajálás hozadéka, nem kell gyengeségtől tartanom. Régebben ilyenkor pánikoltam, azt gondoltam, jajj, leesik a vércukrom, nem fogom bírni, mi lesz ha rosszul leszek, stb. Mostanra megértettem, hogy az üres gyomor önmagában nem probléma, jelezget szegény, de ha előző nap teleraktam a raktárakat akkor nem fogok éhenpusztulni :) Az elviselhető intenzitást illetve leadható teljesítményt persze befolyásolja, hogy mennyire könnyen elérhetők az energiaforrások, de futókirándulni saját zsíron is szuperül lehet :)
Aztán felértem, még nem a csúcsra, de ahol már ritkásabbak a fák és van kilátás a völgyre. Megfordulva csak ámultam. A völgyet finom ködtakaró borította, csak az üveggyár kéménye és a nagyobb hegyek csúcsai látszottak ki. Sajnos, csak telefont vittem és az is butácska, így a kép nem adja vissza a látványt, de azért megmutatom: (kattints a képre a másikért)
Hamarosan elértem a kék kereszt jelzést, elbúcsúztam a Galyatetőre tartó pirostól és ezen folytattam utamat. Ez a szakasz gyakorlatilag végig lejtő, az út néhol méretes kövekkel tele. Nem megszakadós, de élvezetes tempót választottam, kicsit kerülgetve a köveket - megértem a profibbakat, hogy a Hoka szinte tökéletes védelmét választják, ilyen terepen is lazán lehet vele bárhova lépni bizonyára, de nekem megfelel a kis minimalistám, az én tempómba belefér egy kis agymunka, egy kis odafigyelés, ruganyos, tudatos léptek, érezni, tapasztalni a lábbal is. Mezítláb azért nem futnék ilyen terepen, nem hiszem, hogy annyival többet adna ami megéri a sérülést, fertőzésveszélyt.
A Mátra nyeregig tiszta flow állapotban haladtam, nagyon jó volt kikapcsolni, oly ritkán fordul ez elő. Az aszfaltutat keresztezve rátértem a pirosra, végig lefelé a viszonylag széles, de néhol sáros és kátyús úton. Itt sem eresztettem neki teljesen a tempót, az éppen élvezetes, de kontrollált, tudatos futás volt. A flow után épp megfelelt. A parádsasvári kastély mögé érve megcsapott a frissen sülő rántotta illata, jó dolga lehet ott a szállóvendégeknek, nagyon fincsi volt csak az illat is :) Mennyire rabja az ember a reflexeknek, mint Pavlov kutyája kezdett azonnal korogni a gyomrom az illatra, pedig máskor is előfordul (mostanság minden nap), hogy reggel nem eszem, sőt akár egész délelőtt nem.
Innen már csak a rövid suhanás volt a bozótban a kempingig, a vaddisznók már elbújtak bizonyára, nem találkoztam csak a nyomaikkal. Jól saccoltam, két óra volt az út, még belefért a szemközti hegyoldal aljában egy pár sprint, csak úgy, mert miért ne....
A kevésbé hétalvó gyerekeket már a játszótéren találtam :)
P.s.: Nem volt ebben a futásban semmi extra, tudom. Ha ott laknék a hegyek közt, ez lenne a természetes, átélhetném bármikor. Nekem attól volt különleges, hogy imádom, de ritkán jutok oda, így minden alkalom egy ünnep, mint mikor rég nem látott barátot látogat meg az ember. Ilyenkor mindig sok mondanivalónk van egymásnak, bár főleg a hegy mesél, én csak nyitott szívvel-lélekkel hallgatom.
Egyszer volt egy mezei....
Judit fehér felsőben elöl :
Csalóka a kép, nem ő rajtolt elsőként, de jól mutat :-) Mondjuk, a testtartása tiszta sprint, a táv meg 1km volt :))))
Van hátulról is, lebegő fázis :
Sajnos, befutókép nem készült :((( (kicsit morcosan vettem tudomásul, mert egyébként klassz fotókat készítettek, és mindenkit igyekeztek megörökíteni, csak épp a Judit előtt befutó kislányról készült 3darab fotó, meg az utána következőről is kettő, róla meg egy sem :( Én vagyok a hülye, saját gépet kell vinni....
Az eredmény feledhető, de neki fontos :) Abszolút 9. , körzeti 5. lett. A legjobb barátnője lett a második (körzeti 1.)
A rendezvény klassz volt, itt lesz a megyei döntő is!
2013. március 13., szerda
Balaton
Akartam egy hosszú terepet, túrát tavaszra, de nem nagyon néztem utána, hogy mik vannak. A Kinizsi ott lenne, de elég soká lesz, inkább nyári, mint tavaszi túra, ráadásul tömeg van és drága. Nekem nem jelent annyit a neve vagy a múltja, hogy megérje a költséget.
A múltkori Galyavár túra után írt Piedcat, hogy menne a Kék Balaton nevű túrára, de keres valami őrültet társnak. Persze, máris kattintottam a TTT honlapra, hogy megnézzem :-)
Balaton, +100km, TTT rendezés, a március 15-i hosszú hétvége szombatján. Menjünk!
Férj el volt ragadtatva az ötletemtől :P Hát még, amikor az időjárás jelentésben a napokban elkezdték emlegetni a komoly hidegfrontot ami viharos szelet és igazi téli időt hoz, mikorra ha nem a hétvégére.....
Természetesen nem hátrálunk meg, a szelet és a csapadékot inkább csütörtök-péntekre ígérik, szombatra és vasárnapra csak baromi hideget, pláne éjjelre, de megoldjuk. Imádom a havat, keveselltem is idén a telet, de most már nem vágyom rá, hogy visszajöjjön. Jött volna novembertől februárig.... Viszek meleg ruhát, nem ácsorgunk sokat, és remélem, hogy vasárnap reggel normális lesz a közlekedés és hamar hazajutunk. Időterv nincs, időjárás és talajviszony-függő. Azt is remélem, hogy passzol majd a tempónk és egyikünk sem érzi majd béklyónak a másikat. Közös témánk akad :-)
Beszámoló várható...
A múltkori Galyavár túra után írt Piedcat, hogy menne a Kék Balaton nevű túrára, de keres valami őrültet társnak. Persze, máris kattintottam a TTT honlapra, hogy megnézzem :-)
Balaton, +100km, TTT rendezés, a március 15-i hosszú hétvége szombatján. Menjünk!
Férj el volt ragadtatva az ötletemtől :P Hát még, amikor az időjárás jelentésben a napokban elkezdték emlegetni a komoly hidegfrontot ami viharos szelet és igazi téli időt hoz, mikorra ha nem a hétvégére.....
Természetesen nem hátrálunk meg, a szelet és a csapadékot inkább csütörtök-péntekre ígérik, szombatra és vasárnapra csak baromi hideget, pláne éjjelre, de megoldjuk. Imádom a havat, keveselltem is idén a telet, de most már nem vágyom rá, hogy visszajöjjön. Jött volna novembertől februárig.... Viszek meleg ruhát, nem ácsorgunk sokat, és remélem, hogy vasárnap reggel normális lesz a közlekedés és hamar hazajutunk. Időterv nincs, időjárás és talajviszony-függő. Azt is remélem, hogy passzol majd a tempónk és egyikünk sem érzi majd béklyónak a másikat. Közös témánk akad :-)
Beszámoló várható...
Tavaszváró
Hétvégén voltunk egy klassz kis versenyen a srácokkal. A MAHFUSZ rendezett Tavaszváró Terepversenyt a Naplás tónál, nosza, menjünk, nincs túl messze, ismerős környék, talán még jó idő is lesz :)
Kicsit száguldozva de bőven odaértünk reggel az ovisok rajtjára. Öcsi nem törte magát különösebben, lekocogta szépen a 300méteres távot, kicsit még köhögött, így nem bántam, hogy nem rohant ezerrel. Kaptak szörpöt, csokit a végén, igazán elégedett volt :-) Judit az 1-2.osztályosok futamában indult, egész szépen ment, csak kár, hogy a rengeteg gyereket egyben rajtoltatták, sokan kiugrottak, illetve aki nem az első sorokból indult az bajosan tudott előrejutni később. No, de nem is győzelemre hajtottunk, futott egy jót a lányka, aztán kipihegte magát és mehettünk egészséges frissítőnek vattacukrot venni :-)
Lézengtünk a tóparton, a srácok élvezték a szaladgálást, vizezést, én meg titokban aggódtam, hogy valamelyik tuti beleesik a vízbe - szerencsére nem így történt. A felnőttek nyílt futama csak délután volt esedékes, így némi játszadozás után elmentünk anyuékhoz és a gyerkőcöket hátrahagyva visszamentem futni.
Nagyon jópofa, gyors versenyt találtak ki a szervezők: egy 2km-es körön kell 5kört futni, de nem egyben, hanem 12 percenként újra rajtolva. Tehát amennyivel hamarabb ér be az ember, mint 12 perc, annyit pihenhet a következő kör előtt. Okozott egy pici kavart, hogy lehetett folyamatos 10km-re is nevezni és volt olyan is, aki nem ért be 12 perc alatt és ezért teljesítette egyben a távot.
Az első kört eléggé megrántották az elején és ment mindenki mint a meszes :) Klassz kis domb van ott, három kisebb kaptatón kellett felmenni illetve a lejtőkön lerobogni, de sajna igazi terepfutó még mindig nem vagyok, így felfelé gyengeségem okán voltam lassú, lefelé viszont nem mertem nagyon rohanni, mert elbénázva a folyadékpótlást, a futás előtt otthon ittam sok vizet és már igencsak kikívánkozott..... Sajnáltam, mert a lejtőkön hozhattam volna némi időt és simán összejöttek volna a negatív részidők. Így lett egy pici lassulás. Egész gyorsan eltelt az 5kör, maradt is bennem kraft. Megvártam az eredményhirdetést illetve sorsolás is volt, a bőkezű szponzor komoly futócipőket ajánlott fel. Sajnos nem én nyertem.
Nagyon klassz nap volt, megyünk máskor is!
Hivatalos beszámoló
Kicsit száguldozva de bőven odaértünk reggel az ovisok rajtjára. Öcsi nem törte magát különösebben, lekocogta szépen a 300méteres távot, kicsit még köhögött, így nem bántam, hogy nem rohant ezerrel. Kaptak szörpöt, csokit a végén, igazán elégedett volt :-) Judit az 1-2.osztályosok futamában indult, egész szépen ment, csak kár, hogy a rengeteg gyereket egyben rajtoltatták, sokan kiugrottak, illetve aki nem az első sorokból indult az bajosan tudott előrejutni később. No, de nem is győzelemre hajtottunk, futott egy jót a lányka, aztán kipihegte magát és mehettünk egészséges frissítőnek vattacukrot venni :-)
Lézengtünk a tóparton, a srácok élvezték a szaladgálást, vizezést, én meg titokban aggódtam, hogy valamelyik tuti beleesik a vízbe - szerencsére nem így történt. A felnőttek nyílt futama csak délután volt esedékes, így némi játszadozás után elmentünk anyuékhoz és a gyerkőcöket hátrahagyva visszamentem futni.
Nagyon jópofa, gyors versenyt találtak ki a szervezők: egy 2km-es körön kell 5kört futni, de nem egyben, hanem 12 percenként újra rajtolva. Tehát amennyivel hamarabb ér be az ember, mint 12 perc, annyit pihenhet a következő kör előtt. Okozott egy pici kavart, hogy lehetett folyamatos 10km-re is nevezni és volt olyan is, aki nem ért be 12 perc alatt és ezért teljesítette egyben a távot.
Az első kört eléggé megrántották az elején és ment mindenki mint a meszes :) Klassz kis domb van ott, három kisebb kaptatón kellett felmenni illetve a lejtőkön lerobogni, de sajna igazi terepfutó még mindig nem vagyok, így felfelé gyengeségem okán voltam lassú, lefelé viszont nem mertem nagyon rohanni, mert elbénázva a folyadékpótlást, a futás előtt otthon ittam sok vizet és már igencsak kikívánkozott..... Sajnáltam, mert a lejtőkön hozhattam volna némi időt és simán összejöttek volna a negatív részidők. Így lett egy pici lassulás. Egész gyorsan eltelt az 5kör, maradt is bennem kraft. Megvártam az eredményhirdetést illetve sorsolás is volt, a bőkezű szponzor komoly futócipőket ajánlott fel. Sajnos nem én nyertem.
Nagyon klassz nap volt, megyünk máskor is!
Judit rózsaszín melegítőben középen :)
2013. február 20., szerda
Galyavár tízszer
Egy lelkes fiatalember, nevezzük Marcinak, kitalálta, hogy az általa is sokszor megjárt Mátra 115 sokak által különféle válogatott negatív jelzőkkel illetett ajándék körét, külön TT-ként megszervezi. De persze, ez a kör rövidke még ha szintes is, így a túrázóknak felkínálták az 1, 3, 6 illetve 15 körös verziót is. A távokból eredően, minimaraton, félmaraton, maraton és 110 névre hallgattak ezek. (részletesen a túráról, az ötletről, a kiírás, adatok, stb ITT)
Amint megláttam az előzetes kiírást, tudtam, ezen ott kell lennem. Akkora marhaság, hogy muszáj :) Naná, hogy én voltam a hosszú táv első női előnevezője....Aztán a túra hetében egyre világosabbá vált, hogy felkészületlenségem mellett, meglehetősen nagy akadályt jelent, hogy a rajthoz 7:30-ra Galyatetőre kéne érjek, no meg az, hogy csigaságom okán, talán csak vasárnap dél körül végzenék és akkor még onnan haza..... Fájó szívvel, de átiratkoztam a maratonra és így fuvarom is lett Csanyánál.
Előkészületek: Ruházatban nem terveztem semmit, nem ígértek nagy hideget, így a téli futónaci, aláöltöző, rövidujjú tech póló szettet választottam, illetve volt nálam egy mikropolár pulcsi és egy leheletvékony széldzseki. No meg kamásli a hó miatt, mert bár a futócipő így is-úgy is beázik, azért nem mindegy, milyen időközönként és milyen mennyiségű hó ömlik bele... Apropó cipő, új cipőt próbáltam ki - don't try this at home! Vivobarefoot Neo Trail . Valamint botot is tudtam vinni, a héten lebonyolítottuk Urssal a botbizniszt, így lett egy használt ámde nem rossz összecsukható túrabotom. Sose botoztam korábban, de a túra körözős volta miatt ha nem jött volna be, bármelyik körben letehettem volna. Ivótartályos zsákot vittem, kajának pár szelet saját gyártású műzliszeletet, vésztartaléknak két gélt. Egy az enyémnél erősebb fejlámpát is kaptam kölcsön.
Szombat reggel Pestről indultam, így nem kellett annyira korán kelnem, ettem egy tányér rizskoch-félét , ittam egy kávét és huss. Eseménytelen utunk volt szerencsére, jódarabig úgy tűnt, a hójelentés csak vicc volt, de aztán megmutatta magát a télies hegyoldal is, valóban 20-50cm hótakaróval.
Az előnevezésnek hála nagyon egyszerűen és gyorsan rajtolhattunk 9:45 került a papíromra. Az első körben nem akartam nagyon tolni, inkább csak felmérni a viszonyokat. Mátraalmásig végig lefelé kell menni, az út részben egynyomos keskeny csapás, máshol szélesebb összetaposott-csúszkált porhavas-kásás, megint másutt szinte sáros, néhol jól járható, széles, keményre taposott. A táj gyönyörű mint mindig, de inkább a lábam elé kell nézzek, a lejtők már most csúsznak, próbálok ügyeskedni a botokkal, úgy érzem, érdemes. Hamar lecsorgok a faluba, pecsét és nyomás felfelé. Galyavár emelkedőjében nem is maga a meredekség a nehéz, hanem, hogy a nagyon meredek kaptató előtt is hosszan kell felfelé haladni. Jól futható rész lenne az alsó szakasz, ha bírnám erővel, de csak a sík és a lejtős részeken futok, így itt az emelkedőt végig gyalogolom. A csúcsnál köteleket is raktak ki a szervezők a biztonság kedvéért, még nem érzem szükségét,hogy használjam, de feltételezem, hogy később, ha jobban ki lesz taposva a pálya, jól fognak jönni (ez bejött). A csúcsmászás után single track, ráadásul a bakancsos taposástól kis huplikkal amiken idővel meg-megcsúszik a láb, a sokadik körben már rettentő idegesítő, így az elején még elmegy. Sípálya, még egy kis szintút és hamar ott a kilátó és a rajt/cél. Tea még nincs, így nem kérek semmit, vizem van, bár baromi hideg. 5 csoki jár a maratoni távosoknak, még ebből sem kérek, pecsét után megyek tovább.
Igazából nincs mit írni az egyes körökről, az út azonos, a hó minősége változik csupán a taposástól, a hőmérséklettől, a lefelé egyre csúszósabb, a sáros rész mellé új csapást taposnak a túrázók, a csúcs egyre nehezebben adja magát, felfelé mindig szinte érzéketlenre fagy a lábfejem, aztán lefelé forróra melegszik, de a lejtőn mindig megy a futás, a botokkal egész jó tempóban tudok gyalogolni (magamhoz képest), jól érzem magam, a fáradtság várat magára, minden jó. A 2.-3.-4.kör után elkértem a csokimat, ettem egy fél szelet lekváros kenyeret és teát töltöttem a púpba. Elfogyott még néhány darab saját készítésű műzliszelet is.
Egész hamar elröpül az öt kör, Ispi kérdezi, hogy kimegyek-e az utolsóra, hát persze, azért jöttem, hogy megcsináljam. Ők hazamennek együtt, Yoyoka is megelégszik öt körrel, na ja, őt Csanya így ajtóig viszi gondolom :P Az utolsó kör előtt előbányászom a lámpát is, úgy saccolom, Galyavára már sötétben mászom meg. Ez is be is jött, Mátraalmásig világosban tudtam menni, aztán csak besötétedett, de a lámpát csak az igazán meredek részen kapcsoltam fel, addig elég volt a hó világító fehérsége, a nyom külön fény nélkül is látszott, előre és felfelé, nem egy nagy was ist das. Látszólag hamar megvan a csúcs, és hamar vége a körnek is. Örültem, naná, de volt bennem elégedetlenség, hiányérzet. Nem ezért akartam ide jönni.
A házban klassz a hangulat, a szervezők kedvesek, jófejek, a teljesítők közül többen a társaikat várják, levest eszünk, beszélgetünk, szabad préda a csoki, közben olykor jön valaki, pecsétel, segítjük és útjára bocsátjuk újra. A maratoni távon már szinte mindenki beért, bizonygatják, hogy nincs az a motiváció ami kivinné őket még egy körre. Még nem traktálom őket a terveimmel, hogy márpedig én kimegyek és nem is egyre. Közben a kályhát is begyújtják, jólesik melegedni a tűznél.
Két tányér leves és hosszabb pihenő után, fogalmam sincs hány órakor úgy döntök, elindulok újra. A házban lévők épp csak nem hívnak elmeorvost.... Kicsit furcsállom is, de nem esik nehezemre elindulni, kimenni a hidegbe (mázlink volt, alig fagypont körül), a sötétbe. A lejtő még jobban csúszik, már a kilátó mellett dobok egy hátast/térdest, óvatos a lefelé, de tiszta flow, nagyon élvezem. Persze olykor morgunk, jaj, de csúszik, affene, sár, ágak, jég, emelkedő, de ez csak olyan ártatlan morcogás, small talk, szinte csak szavakkal megerősített metakommunikáció "Én is itt vagyok és azt érzem amit te" . Ahol egyedül megyek ott meg azért jó. Csak a természet és én, a léptek tompa puffanása, a bot sercegése ahogy karistolja a havat, a koccanása a köveken, a lélegzetvételeim zaja, apró neszek a távolban, a halálmadár hangja....aztán megérkezni a civilizációba, belépni az ajtón a fénybe, a melegbe, az emberek közé amely valahol a biztonságérzetet kell adja az embernek, de aztán mégis vonz a kinti hideg, sötét, olykor magányos éjszaka és egy újabb erőfeszítés.
A korábbi hat körhöz így mentem még négyet, három hosszabb pihenővel, az utolsó két kört egymás után, pihi nélkül. A pihenés ugyan pihentető nem volt, de legalább lehetett enni, társalogni és láthattam beérkezni és újra elindulni az igazán keményeket akik a hosszútávot tolták. Elgondolkodtam többször, vajon sikerült volna a 110? Bizonyára. De így is jó volt. Tényleg jó volt. Azért persze ott van az ember agyában hátul a kisördög és csúnyán vigyorog ...
Köszönet a szervezőknek és a túratársaknak!
Amint megláttam az előzetes kiírást, tudtam, ezen ott kell lennem. Akkora marhaság, hogy muszáj :) Naná, hogy én voltam a hosszú táv első női előnevezője....Aztán a túra hetében egyre világosabbá vált, hogy felkészületlenségem mellett, meglehetősen nagy akadályt jelent, hogy a rajthoz 7:30-ra Galyatetőre kéne érjek, no meg az, hogy csigaságom okán, talán csak vasárnap dél körül végzenék és akkor még onnan haza..... Fájó szívvel, de átiratkoztam a maratonra és így fuvarom is lett Csanyánál.
Előkészületek: Ruházatban nem terveztem semmit, nem ígértek nagy hideget, így a téli futónaci, aláöltöző, rövidujjú tech póló szettet választottam, illetve volt nálam egy mikropolár pulcsi és egy leheletvékony széldzseki. No meg kamásli a hó miatt, mert bár a futócipő így is-úgy is beázik, azért nem mindegy, milyen időközönként és milyen mennyiségű hó ömlik bele... Apropó cipő, új cipőt próbáltam ki - don't try this at home! Vivobarefoot Neo Trail . Valamint botot is tudtam vinni, a héten lebonyolítottuk Urssal a botbizniszt, így lett egy használt ámde nem rossz összecsukható túrabotom. Sose botoztam korábban, de a túra körözős volta miatt ha nem jött volna be, bármelyik körben letehettem volna. Ivótartályos zsákot vittem, kajának pár szelet saját gyártású műzliszeletet, vésztartaléknak két gélt. Egy az enyémnél erősebb fejlámpát is kaptam kölcsön.
Szombat reggel Pestről indultam, így nem kellett annyira korán kelnem, ettem egy tányér rizskoch-félét , ittam egy kávét és huss. Eseménytelen utunk volt szerencsére, jódarabig úgy tűnt, a hójelentés csak vicc volt, de aztán megmutatta magát a télies hegyoldal is, valóban 20-50cm hótakaróval.
Az előnevezésnek hála nagyon egyszerűen és gyorsan rajtolhattunk 9:45 került a papíromra. Az első körben nem akartam nagyon tolni, inkább csak felmérni a viszonyokat. Mátraalmásig végig lefelé kell menni, az út részben egynyomos keskeny csapás, máshol szélesebb összetaposott-csúszkált porhavas-kásás, megint másutt szinte sáros, néhol jól járható, széles, keményre taposott. A táj gyönyörű mint mindig, de inkább a lábam elé kell nézzek, a lejtők már most csúsznak, próbálok ügyeskedni a botokkal, úgy érzem, érdemes. Hamar lecsorgok a faluba, pecsét és nyomás felfelé. Galyavár emelkedőjében nem is maga a meredekség a nehéz, hanem, hogy a nagyon meredek kaptató előtt is hosszan kell felfelé haladni. Jól futható rész lenne az alsó szakasz, ha bírnám erővel, de csak a sík és a lejtős részeken futok, így itt az emelkedőt végig gyalogolom. A csúcsnál köteleket is raktak ki a szervezők a biztonság kedvéért, még nem érzem szükségét,hogy használjam, de feltételezem, hogy később, ha jobban ki lesz taposva a pálya, jól fognak jönni (ez bejött). A csúcsmászás után single track, ráadásul a bakancsos taposástól kis huplikkal amiken idővel meg-megcsúszik a láb, a sokadik körben már rettentő idegesítő, így az elején még elmegy. Sípálya, még egy kis szintút és hamar ott a kilátó és a rajt/cél. Tea még nincs, így nem kérek semmit, vizem van, bár baromi hideg. 5 csoki jár a maratoni távosoknak, még ebből sem kérek, pecsét után megyek tovább.
Igazából nincs mit írni az egyes körökről, az út azonos, a hó minősége változik csupán a taposástól, a hőmérséklettől, a lefelé egyre csúszósabb, a sáros rész mellé új csapást taposnak a túrázók, a csúcs egyre nehezebben adja magát, felfelé mindig szinte érzéketlenre fagy a lábfejem, aztán lefelé forróra melegszik, de a lejtőn mindig megy a futás, a botokkal egész jó tempóban tudok gyalogolni (magamhoz képest), jól érzem magam, a fáradtság várat magára, minden jó. A 2.-3.-4.kör után elkértem a csokimat, ettem egy fél szelet lekváros kenyeret és teát töltöttem a púpba. Elfogyott még néhány darab saját készítésű műzliszelet is.
Egész hamar elröpül az öt kör, Ispi kérdezi, hogy kimegyek-e az utolsóra, hát persze, azért jöttem, hogy megcsináljam. Ők hazamennek együtt, Yoyoka is megelégszik öt körrel, na ja, őt Csanya így ajtóig viszi gondolom :P Az utolsó kör előtt előbányászom a lámpát is, úgy saccolom, Galyavára már sötétben mászom meg. Ez is be is jött, Mátraalmásig világosban tudtam menni, aztán csak besötétedett, de a lámpát csak az igazán meredek részen kapcsoltam fel, addig elég volt a hó világító fehérsége, a nyom külön fény nélkül is látszott, előre és felfelé, nem egy nagy was ist das. Látszólag hamar megvan a csúcs, és hamar vége a körnek is. Örültem, naná, de volt bennem elégedetlenség, hiányérzet. Nem ezért akartam ide jönni.
A házban klassz a hangulat, a szervezők kedvesek, jófejek, a teljesítők közül többen a társaikat várják, levest eszünk, beszélgetünk, szabad préda a csoki, közben olykor jön valaki, pecsétel, segítjük és útjára bocsátjuk újra. A maratoni távon már szinte mindenki beért, bizonygatják, hogy nincs az a motiváció ami kivinné őket még egy körre. Még nem traktálom őket a terveimmel, hogy márpedig én kimegyek és nem is egyre. Közben a kályhát is begyújtják, jólesik melegedni a tűznél.
Két tányér leves és hosszabb pihenő után, fogalmam sincs hány órakor úgy döntök, elindulok újra. A házban lévők épp csak nem hívnak elmeorvost.... Kicsit furcsállom is, de nem esik nehezemre elindulni, kimenni a hidegbe (mázlink volt, alig fagypont körül), a sötétbe. A lejtő még jobban csúszik, már a kilátó mellett dobok egy hátast/térdest, óvatos a lefelé, de tiszta flow, nagyon élvezem. Persze olykor morgunk, jaj, de csúszik, affene, sár, ágak, jég, emelkedő, de ez csak olyan ártatlan morcogás, small talk, szinte csak szavakkal megerősített metakommunikáció "Én is itt vagyok és azt érzem amit te" . Ahol egyedül megyek ott meg azért jó. Csak a természet és én, a léptek tompa puffanása, a bot sercegése ahogy karistolja a havat, a koccanása a köveken, a lélegzetvételeim zaja, apró neszek a távolban, a halálmadár hangja....aztán megérkezni a civilizációba, belépni az ajtón a fénybe, a melegbe, az emberek közé amely valahol a biztonságérzetet kell adja az embernek, de aztán mégis vonz a kinti hideg, sötét, olykor magányos éjszaka és egy újabb erőfeszítés.
A korábbi hat körhöz így mentem még négyet, három hosszabb pihenővel, az utolsó két kört egymás után, pihi nélkül. A pihenés ugyan pihentető nem volt, de legalább lehetett enni, társalogni és láthattam beérkezni és újra elindulni az igazán keményeket akik a hosszútávot tolták. Elgondolkodtam többször, vajon sikerült volna a 110? Bizonyára. De így is jó volt. Tényleg jó volt. Azért persze ott van az ember agyában hátul a kisördög és csúnyán vigyorog ...
Köszönet a szervezőknek és a túratársaknak!
2013. február 14., csütörtök
Még a kajáról...
Most nézem, hogy szinte eltelt egy hónap mióta belekezdtem a harcos táplálkozásba. Nem állítom, hogy tökéletesen betartom a a rendszer kiagyalójának elképzeléseit, de túl nagy kilengések nem voltak. Reggel kezdetnek mindig víz, ennek mennyiségét igyekszem növelni, egyelőre 1-2 pohár tehát cirka 2-4dl. Később általában tea vagy nagyon híg tejeskávé kevés mézzel. Napközben 3-4 adag gyümölcs és zöldség, nyersen (kivéve a sütőtök, az sütve). Mostanában alma, narancs, cékla, sütőtök, sárgarépa, karalábé állt leginkább rendelkezésre, így ezeket variáltam és olykor kiegészítettem pár falat sajttal, kis pohár joghurttal, kevés olajos maggal. Este amit egyébként is ettünk családilag, ez nagyon változó.
A tapasztalatok:
Mérleget nem láttam közelről, így súlyban nem tudom, hogy van-e változás. Deréktájon vártam némi méretcsökkenést, de egyelőre csak kismértékű változást érzek. Ami abszolút pozitívum, hogy könnyebbnek érzem magam és ez akkor is klassz ha a súlyom esetleg valójában nem változott. Éhséget ritkán érzek és akkor is elég pár falat gyümölcs, hogy elmúljon.
Nem edzek valami hűdekeményen mostanság, de egyelőre nincs probléma. Hétvégén például simán lement egy laza két és félórás hóban futás ami előtt napközben csak két almát, leveszöldséget és pár kanál "rozskását" (rozspehely áztatva, fahéjjal, pici mézzel) ettem, illetve közvetlen a futás előtt ittam mézes teát. Nem éreztem gyengeséget vagy komolyabb éhséget és hazaérve se téptem fel a hűtőajtót :) A délutáni taekwondo edzéseket is jól bírom, sőt, ott érzem leginkább, hogy valamelyest könnyebb lettem. A spárga sajnos ettől még nem megy jobban :P
Tehát folytatni fogom.
Amin viszont úgy érzem, változtatnom kéne, az az esti étkezések nagy CH-tartalma. De ez sajnos szinte "genetikai" dolog nálam, imádom a tésztát, sütit, kenyeret :-( Hús nélkül akármeddig el tudok lenni, de ezeket nehéz kerülnöm, de még mértékkel fogyasztanom is. Még próbálkozom :-)
A tapasztalatok:
Mérleget nem láttam közelről, így súlyban nem tudom, hogy van-e változás. Deréktájon vártam némi méretcsökkenést, de egyelőre csak kismértékű változást érzek. Ami abszolút pozitívum, hogy könnyebbnek érzem magam és ez akkor is klassz ha a súlyom esetleg valójában nem változott. Éhséget ritkán érzek és akkor is elég pár falat gyümölcs, hogy elmúljon.
Nem edzek valami hűdekeményen mostanság, de egyelőre nincs probléma. Hétvégén például simán lement egy laza két és félórás hóban futás ami előtt napközben csak két almát, leveszöldséget és pár kanál "rozskását" (rozspehely áztatva, fahéjjal, pici mézzel) ettem, illetve közvetlen a futás előtt ittam mézes teát. Nem éreztem gyengeséget vagy komolyabb éhséget és hazaérve se téptem fel a hűtőajtót :) A délutáni taekwondo edzéseket is jól bírom, sőt, ott érzem leginkább, hogy valamelyest könnyebb lettem. A spárga sajnos ettől még nem megy jobban :P
Tehát folytatni fogom.
Amin viszont úgy érzem, változtatnom kéne, az az esti étkezések nagy CH-tartalma. De ez sajnos szinte "genetikai" dolog nálam, imádom a tésztát, sütit, kenyeret :-( Hús nélkül akármeddig el tudok lenni, de ezeket nehéz kerülnöm, de még mértékkel fogyasztanom is. Még próbálkozom :-)
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)