Olimpia

Kisgyerekként a téli olimpiát szerettem nézni - már amennyit közvetített belőle a magyar televízió - talán azért is, mert miközben imádtam a telet és a téli mocorgást, téli sportokat nem igazán próbáltam, így különleges volt csodálni a síugrókat a számomra elképesztő nagysáncon vagy a szánkóverseny félelmetes száguldását. Később beköszöntött a parabola antennák és velük az elérhető eurosport közvetítések időszaka és akkor nézhettem (volna) sportot a tévében amikor csak akartam, ahogyan az olimpiai közvetítés is non-stop folyt. Talán épp ezért volt már kevésbé izgalmas :) De azért olykor néztem; az autó/ motorsporton kívül szinte bármilyen sportközvetítés előtt ott tudok "ragadni" most is :-) Idén leginkább a magyarok szereplésével zajló versenyeket néztem/nézem (8 arany bakker!), illetve kifejezett érdeklődéssel egyes atlétikai számokat és persze az életemben új sportként nemrég feltűnt taekwondot. Utóbbit a tévé nem nagyon közvetíti, de ugyebár minden nézhető online is :) Érdekes, hogy míg a futás és a taekwondo azért érdekel, mert ha sokkal gyengébb szinten is, de én is "üzöm" őket, a lovassportok például alig-alig vonzanak, pedig lovagolgatok én is. Talán azért, mert nekem ló nem sport, "csak" szórakozás, kikapcsolódás, csak felülök a hátára és kószálunk. Amit még nézni terveztem az a maraton, de a nőiről lemaradtam, mert vendégeink voltak, a férfiak pedig vasárnap futnak majd amikor túrázni megyünk... Remélem, a paralimpia maratoni száma is követhető lesz valahol, mert ugye Ezüsthegyi Kabóca barátunk ott lesz a mezőnyben!

UBorkaszezon

Attól tartok, ez nem lesz olyan "bozótos" beszámoló, a humorom (ha volt valaha) is Tihanyban maradt valahol a befutóknál... Szándékosan nem írtam rögtön hazaérkezés után, mert az egész esemény hangulata, a barátaim, sporttársaim sikere felett érzett öröm egészen elnyomta a feladás okozta kínt. Mondják, hogy idővel megszépül az emlék, nos, nálam fordítva van, magával sodort az esemény hangulata, elfeledkeztem a magam bajáról,a befutóknak örülve, más feladókat hallgatva és mondogatva, hogy ne bánd, meleg volt, tudsz te jobbat, majd jövőre, már én is majdnem elhittem, hogy megbocsáthatom magamnak, hogy nem értem célba. Aztán hazajöttünk, leülepedett ez a két nap és nagyon fáj...nem fizikálisan, jól vagyok, nem fáj semmim, az fáj, hogy saját hülyeségemmel ástam a gödröt amibe aztán beleestem, és még ahhoz se voltam elég erős, hogy kimásszak belőle. Nem írok részletesen az útvonalról, olyan volt mint tavaly, csak kicsit melegebben sütött le a nyári nap sugára...külső körülmény, alkalmazkodni kell. Ettől még nem kellett volna feladnom. A feladáshoz vezető hibák sorozatát kezdhetném a tisztességes felkészülés hiányával, de mivel ez tavaly sem volt másképp, sőt, idén még picivel több kilométerem is volt, így ezt hagyjuk. Miután biztossá vált, hogy indulok, egyeztettem szállás ügyben és úgy tűnt, meg is oldódott a dolog, Vászolyban alszom, mint tavaly is. Hamar eljött a verseny előtti péntek, Harcsabarna-mobillal repesztettünk a cél (vagyis a rajt) felé, útközben kellemesem szívva egymás vérét :) A tésztaparty klassz volt, nagyon sokakkal találkoztam , beszélgettünk, viccelődtünk, ám kezdett aggasztani, hogy bár szállásom lenne, de nem nagyon van aki lehozzon a rajtba reggel. Próbáltam érdeklődni a jelenlevők közt, hátha még valaki egyéni induló vagy kísérő ott száll meg és beférnék, de nem jártam sikerrel. Hálózsák végülis volt nálam, így eldöntöttem, ott alszom a rajtban (hülyeség No.1) Nem részletezném soká az éjszakát, mert még most is ideges leszek ha rágondolok, legyen elég annyi, hogy kutya meleg volt, és elviselhetetlen mennyiségű szúnyog, légy, bogárka. Védekezésül a fejem búbjáig próbáltam bevackolni a hálózsákba, így is bejutott nem kevés szúnyog miközben puhára főttem a hőségben. Még a zippzár is megadta magát, így minden moccanásnál utat engedett néhány újabb vérszívónak. Minden túlzás nélkül állíthatom, hogy öt percet nem aludtam egyhuzamban. Annyira viszont nem bírtam magamhoz térni, hogy bekuncsorogjam magam az iskolai öltözőbe legalább... Szombat Ötpercenként néztem az órát, végül négy fél körül nem bírtam tovább a zümmögést, zizegést, csípdesést és felkeltem. Már ekkor tudtam, hogy ku..a kemény napnak nézek elébe, de még menthettem volna valamelyest a helyzetet ha bepofátlankodok a suliba egy hideg zuhanyra, valamint ha a rajtig folyamatosan próbálom pótolni az éjjel kiizzadt rengeteg vizet. Nem tettem. (hülyeség No.2)Öltözködésnél rájövök, hogy a hűtéshez szánt két kendőt otthon hagytam.Csak baseball sapi van. (hülyeség No.3) Reggeli, csomagolás, várakozás. Szállingóznak lassan a futók, bicajosok, élettel telik meg a környék. Kicsit spanol a hangulat, a társaság, jönnek Pecsenyéék és mindenki más , meg sem próbálok felsorolni mindenkit, kicsit dumálunk, készülünk. Leadom a fejlámpát és egy-egy gélt a Keszthely utáni pontokra. Övtáska, kézikulacs, rajthoz! Már hatkor is meglepő a hőmérséklet, nagyon meleg lesz ez látszik. Nem kezdek gyorsan, sőt, lassan kocogunk Ádival egy darabig, aztán megyek egyedül, Wojtek Bélával, Nagyné Krisztával, mikor-kivel. Nem megy olyan lazán a futás, talán csak a tudat, hogy nem vagyok kipihent, csak idő kérdése a fejreállás. Vászolyban még tudok nevetni Ispiék marhaságain, a dörgicsei terepet a hőség ellenére élvezem, Szabadkáról érkezett sporttársakkal váltunk itt pár szót. Köveskál után már kevésbé élvezem a dolgot, meleg van, próbálom magam hűteni vízzel, iszom, haladgatok. Valahol beérem a német Udo-t, jó vele futni, szép egyenletesen megy és van kedve beszélgetni, no és beszél angolul :) Sajnos egy bokorlátogatásomnál szem elöl tévesztem és már nem tudom utolérni. Egy kis szakaszon a DK csapat egy tagjához van szerencsém, együtt koptatjuk az aszfaltot, majd a macskakövet, motiváló a társasága. Tördemicen épp nagyon elegem van, nagyon nyomaszt, hogy ennyire lassan értem idáig. Kedvesek a srácok, leültetnek az árnyékba tésztázni, pedig a kezembe kéne nyomni egy tányért, feltöltött kulacsot és egy jól irányzott mozdulattal kitessékelni a pályára. Sajnos elgyengülök fejben és engedek a vendégszeretetnek. Bevárom Ádit és Ebolát is, aztán mégis hamarabb elindulok Csikével. Aranyos tőle, hogy a nyaralásába beiktatta ezt a kis kitérőt és megnézett minket :) Bíztatása jólesik, igaza van, fizikálisan jól vagyok, csak menni kell, várni az estét, akkor jobb lesz. Szigliget előtt elválunk, egyedül döcögök tovább, rettentő rosszul tűröm a bringaútnál megszoruló forró levegőt. Tűz a nap és bár néha mozdul egy kis fuvallat, az is csak a még forróbb levegőt hozza a növényzet felől. Eszembe jut, hogy a ponton egy bringás combjára adtak jeget...én barom, kérnem kellett volna nekem is, bepakolni a topba, sapiba. Muszáj valahogy hűteni a testet,37fok körül van árnyékban, de mi végig napon vagyunk, saccra 40 fok...ha a testhőnk lesz ilyen forró abba bele lehet dögleni konkrétan...Bevárom Ádiékat, de még velük sem bírom tartani a lépést, az agyam folyton megállásért nyúz. Haladok, de gyökkettővel. Mentálisan nagyon odaver, hogy szinte mindeni lehagyott, mögöttem már talán senki sem ér majd célba....talán én se. A Golf Clubnál pancsoló kislányt játszom a kútnál, de csak rövid időre hoz enyhülést. A parton ismét dől a hőség, MJociba botlom (szó szerint) , sajnos a váltójuk már nincs versenyben. Színes, külföldi finiser póló tűnik fel előttem, lassan beérem, megszólítom. Francia, nincs jól. Megyünk együtt tovább, pár szót váltunk közben, bár nem túl közlékeny, pechje van velem :) Ismerős az arca, lesem a rajtszámát, Thierry? AZ a Thierry?! OMG! Együtt futok egy ilyen futóval?! ÉN? Na persze, így könnyű, ha a félprofi halálán van...Nem marad benne a kaja. Sajnálom őt, jobban mint magamat. Ez segít. Nem neki, nekem. Futok vele. Tudom, Vonyarcon Öcsi vár...már régóta várhat, őrülten rohan az idő. Azt is tudom, hogy bízik bennem és rossz érzéssel tölt el, hogy talán csalódást fogok okozni. Nagyon kedves ellátást kapunk a ponton, bár a fröccsöt nem kockáztatjuk. Thierry-t aggasztja a szintidő, mitagadás, engem is, ezért tovább is indulunk. Valahogy aztán mégis lemaradok, egyedül vergődök a part menti úton. Összefutok viszont másokkal, csak pechemre ők már gyalogolnak, én meg olyan hülye vagyok hogy lelassulok melléjük (hülyeség No.4) Gyenesdiáson ők kiszállnak, kapok egy magnéziumtabit búcsúzóul. A ponton is feladó ücsörög a földön..."motiváló" :-/ Minimális esélyt látok csak rá, hogy szintidőn belül Boglárra érjek, pedig van még idő bőven, csak indulni kéne. Túl sok időt tökölök el, megint a helper szindrómám áldozatává válok, külföldi futótársaknak próbálok segíteni, még Szaszát is felhívom nekik, hogy lesz-e szintidő módosítás a hőség miatt. Egyszercsak Thierry-t látom téblábolni...valami kaja kell neki, de nem igazán tudja, mit próbáljon. Az űrkaják sugárban jönnek ki belőle...Háztartási kekszet rág a presszóban vásárolt jégkásával. Megkívánom. Nem őt, hanem a kekszet :) Brutál időveszteséggel indulunk tovább, de legalább haladunk. Sajnos, futótársam továbbra sem túl közlékeny, bedugulok én is és követem. Fura látni egy nagy futót így szenvedni, hatoson kívüli tempóban totyogva, pár percenként belesétálva...Kettőnk közül fizikailag én vagyok jobb állapotban, mentálisan bizonyára ő az erősebb. A keszthelyi pont már tavaly is szörnyű lassan akart eljönni, idén ráadásul módosult is az útvonal ha jól emlékeztem. A parti sétányon már totál kivagyunk, legszívesebben beleugranék a vízbe és egy óráig ki se jönnék, mégis Thierry-t bíztatom mosolyogva, hogy a ponton lesz leves, talán az helyreteszi. Odaérünk, leroskadunk. Ismerős férfi fekszik a fűben...Földing Ottó :o Durva! Szegény, nagyon szarul néz ki :( Én se vagyok valami vidám. 71km...bameg, ennél bármikor megyek többet...bármikor, de úgy tűnik, nem ma. Számolok. Öt órás maraton ha hamar indulok tovább. Nem tűnne nehéznek, bármikor, de nem ma. És akkor valahogy eldöntöttem, hogy nem próbálok tovább versenyben maradni. (hülyeség No. 5) Pedig lett volna esélyem Boglárra időben érkezni, aztán talán az éjjel még kicsit jobban haladni. Többre talán nem, mert előbb-utóbb levert volna a kialvatlanság vagy legkésőbb a másnap délelőtti hőség, de legalább féltávon túl juthattam volna. Francia társammal vagy nélküle. És mégis elköszöntem tőle és hagytam egyedül tovább indulni...(sajnos, nem jutott messzire ő sem :( Abban biztos voltam, hogy nem indulok haza, hanem maradok vasárnapra, mert a befutókat és az eredményhirdetést látnom kell. Hosszabb pihi után elkocogtam-sétáltam a fenékpusztai pontig - ahol találkoztam a Láss egyesület tandemeseivel - majd vissza, mártóztunk a Balcsiban DK-val, elfogadtam egy kávét és megvártam a pontzárás után MárkusÖcsit, aki visszafuvarozott Tihanyba - útbaejtve egy halászlét :) Vasárnap Éjjel értünk Tihanyba, borzasztó fáradt voltam, de vártam is nagyon a befutókat; normális esetben ugye nem látom a többség célbaérkezését. Tébláboltam egy darabig, beért néhány bicajos, de nem bírtam ébren maradni, így elvonultam aludni két órát. Úgy saccoltam, így nem maradok le Szilvi befutójáról. Jól saccoltam. Hajnal négytől aztán szinte folyamatosan a célban lábatlankodtam, tapsikoltam, ölelgettem, kezet ráztam, jégkrémet hurcoltam és ettem, rengeteg ismerőssel találkoztam. Meg sem próbálok mindenkit felsorolni, mert biztos kihagynék valakit.Nagy élmény volt látni mások örömét és tanulságos volt hallgatni azokat is akinek idén nem sikerült körbefutni a tavat. Gratulálok mindenkinek!

Gödöllő 30 éjjel

Pár nappal a túra előtt kezdték emlegetni a fórumon a csajok, aztán Skia hívott konkrétan, hogy kocogjuk le. Nem volt még biztos a hétvégém, de aztán leszerveztem nagyszülőkkel a gyerekőrzést és már semmi nem állhatott az utamba. Itthon elláttam minden állatkát, hogy a várható vihar esetén se ázzon, legyen kajája, vize, stb., aztán fél 8 után kicsivel megjött Skia és suhantunk Gödöllőre. Bendegúz már ott volt, dumáltunk, neveztünk, vártuk a többieket. Hamarosan befutott Pátyalsó és Forgi, majd később Runka és Ernő. Zolibaba dünnyög az itiner felett, régimódi, vacak, stb...hát ez van, feladat adott, oldd meg :P Némi szöszmötölés, szerelékmustra, lámpabemutató után útnak indultunk, Bendegúz futni akart, Runkáék túrázni, Skia vacillált, én viszont ruházatban futáshoz készültem, nem lett volna kedvem rövid-rövidben, szakadó esőben 7órát sétálni...éjjel.... Így végül hárman kocogva folytattuk a parktól, a többiek túráztak. Bendegúz abszolút készült, ivótartályos hátiszatyor, műzliszeletek, Skia minimálban, bár esőkabáttal :) , nálam volt egy gyümölcspüré, egy fél Powerbar vésztartaléknak és kb másfél deci mentatea. Skia igencsak telve volt energiával, ment volna mint a mérgezett egérke, mondtam, hogy menjenek ha akarnak és nem versenyezni jöttem és azt sem tudom, hogy bírja majd a lábam így egy héttel a Mátra után. Nem mentek, inkább lassítottak :-) A parkból kiérve, egyszercsak Dani (Rushboy) rohan szemből, utánakiabálok - Szia, Dani! - szegény meglepve pördül vissza, de aztán megismer. Futották előbb a 12-t, majd jönnek a hosszúra mindjárt. Biztosra veszem, hogy hamarosan hátbavágnak, de aztán nem így történt :P Felüljáró híd után újra bevesszük magunkat az erdőbe, brutális a páratartalom, meleg van, dől rólunk a víz, miközben jól hallhatóan dörög az ég és a villámok is egyre közelebb csapdosnak. Várom, hogy "leszakadjon az ég", de még várat magára a vihar. (nem sokáig...) Szerencsére elég sok a túrázó, kielégítő a szalagozás, így nem kavarunk (még...), de az itiner valóban gyöngécske, legnagyobb hiányossága, hogy nem tartalmazza az egyes helyek nevét, így a turistatérképpel se nézhető össze normálisan. A térképvázlat közepesen informatív. Az erdő szép mint mindig, az útvonal viszonylag változatos, dombocskák, kellemes lejtők, buja növényzettel tarkított részek és tisztások váltják egymást. Az első néhány ellenőrzőponton szinte sorbaállunk a pecsételéshez, annyian vannak, de megy gördülékenyen a dolog. A túrázók kedvesek, elengednek, nem morognak, de mi is igyekszünk udvariasan helyet kérni, jó utat kívánunk mindegyikőjüknek. Talán így kéne tennie mindenkinek és nem lenne konfliktus..... Több helyen kapunk vizet, csokit, műzliszeletet, utóbbit elteszem, helyette a gyümölcspürémet eszem meg. Minden szuper, szépen haladunk, de Kerepesen aztán csak sikerül elkavarnunk. A nagyfeszültségű oszlop előtt megyünk el balra fel....addig mondom, hogy gyanús, hogy nincs szalagozás, míg elhiszik nekem és visszamegyünk. Naná, hogy az oszlop UTÁN és nem erősen balra, csak az úttal párhuzamosan kell haladni. Semmi gond, beletettünk 2kilit, na és? :P A dörgés-villámlás már sorozatos, majd egyszercsak megnyílnak a csatornák és zuhog is az égi áldás. Skia tempót vált, mintha lenne hova menekülnünk a felhőtakaró alól :) Futunk a búzatábla mellett, le-fel, eső szakad, ázunk...lakott terület, HÉV, mi csak zúgunk tovább az aszfalton. Csendesedik az eső, pillantás az itinerre, Gödöllői, Szadai, jóvan. Már az autópálya hídnál vagyunk majdnem, amikor rájövünk, egy lépés kimaradt....még nem is volt 9.EP ami.....a kilátó! Bakker....ott magasodik a hátunk mögött a domb.... Hátra arc, fel a kilátóba. Eső újból szakad, kerülgetjük a túrázókat, ázott kutyákat, gyönyörködünk a tájat pillanatokra nappali világosságba borító villámokban. Kilátó, ázot itinerre bélyegző, nápolyi, tea, tovább.... Merre? Hát lefelé! A száraz időben betonkemény agyag most lesiklópályává változik, a második lépésnél majdnem leülök...onnan óvatosabb vagyok, helyettem Skia tart esésbemutatót sikítással és röhögéssel körítve :) Azé' leéreünk épségben és a már csendesebben, de kitartóan szemerkélő esőben nyomulunk tovább. A már ismerős aszfaltos szakasz után hosszú-hosszú erdei ösvény, majd szélesebb földút. Szalagozás ugyan nem nagyon van, de más út se, így nem aggódunk. Futunk-gyalogolunk, nagysokára meg van az utolsó EP is, inenn még egy kis földút, majd unalmasan hosszú aszfaltos utca a célig, de megérkezünk bőrig ázva, de vidáman. Kívül az 5órán, eltévedés nélkül belül lettünk volna bőven, csúszkálás nélkül még kevesebb lett volna, de nem számít. Izomzat, minden 100%, szuperkompenzáció vagy mi szösz?! :D Oklevél, kitűző, mosdó, zsíroskenyér, tea, búcsúzás... Skia hazahozott kocsival, köszönet érte! Gyors zuhany után ágyikó és négy óra meglepően pihentető alvás. Pici feszülés bal vádliban, ennyi :) Kellemes túrácska, bár a végét én visszavezetném a parkba, az elejével azonos úton, mert ez a hosszú utca dögunalom, nagyon nem passzol a többihez. Tavaly a srácaimmal itt voltunk a nappali túra rövid távján és megdöbbentett, hogy a 6km-ből majdnem 3 egy városi út :-/ Köszi a társaságot Bendegúznak és Skiának! És gratu a túrázó szekciónak!

A Mátra humora

Mátra 115 helyett 88, valójában 95 plusz egy kicsi

 

Régóta szerepel a bakancslistámon ez a túra, de a legnehezebbek egyikeként tartják számon, és magam is ismerem annyira a Mátra hegyeit, hogy tudjam, nem kisasszonyok piknikje, nem könnyű séta, hanem kemény menetelés hegynek fel és le.....és fel és le és fel....  A tavalyi K100 adott egy kis önbizalmat, de aztán UB lett a folytatás, nem Mátra. Azt persze akkor is tudtam, hogy a K100 kertiparty ehhez képest és igazából az ott elért eredmény semmit sem jelent.  Idén aztán másként alakultak a dolgok, nem jártam túrázni, nem volt K100 se végül, csak egy könnyűnek ígérkező és mégis meghalós Dolina56. Futóedzésekből se volt sok, volt viszont heti 2-3 küzdősport, jelentős lábmunkával.  Ilyen előzményekkel neveztem elő a Mátra 115-re. Természetesen, nem vagyok hülye, jól tudtam, hogy az erőnlétem, állóképességem nem megfelelő a 6000méter feletti brutál össz szintemelkedéshez, de meg akartam próbálni, részese akartam lenni ennek a közösségi eseménynek, és nagyon vágytam már rá, hogy ismét olyan közelségbe, olyan kapcsolatba kerüljek a hegyekkel amilyenbe csak a hegyi sportok által kerülhet az ember. 

Előzetesben lebeszéltem Jaat-tal az utazást, ellátott pár jótanáccsal, elolvasgattam a beszámolókat és újra megnéztem az imádott videókat. Szitó Ervin támogatta a projektem egy ajándék fejlámpával, köszönet érte! Igyekeztem az útvonallal is ismerkedni, de oly régen jártam a Mátrában, hogy alig-alig tudtam beazonosítani a dolgokat. A Muzsla utáni rész például teljesen ismeretlen volt számomra. Nem túl sok gondolkodást követően, összeállítottam a csomagomat is, ivótartályos hátizsák, kis szopókás palack pohár helyett, két gyümölcspüré, két póverbár ketté vágva, sótabletta,  hosszú ujjú tech felső, vékony szélkabát, hosszú aláöltöző gatyó, mini esőponcho, fejlámpa, külön táskába váltóruházat és cipő a célba, törölköző(ezt el szoktam felejteni :)  Előző nap megsütöttem a nevezési díjat, csokidarabos kekszet, és mellécsomagoltam még egy üveg mézet, no meg a festett köveket. Reggelire két sajtos-salátás zsemle, mentatea.

Hamar eljött a várva várt nap és rögtön egy méretes, de szerencsére nem végzetes bakival indult. Elaludtam. Mikor Jaat felhívott, azt se tudtam, hol vagyok, mi van...:o  Azt hittem, csak valamit még egyeztetni akar, erre kiderült, nem voltam ott a megbeszélt helyen, feljött a kapuig. Aztakúúúú!  Ugrás ki az ágyból, férjet kiküld a kapuhoz magyarázkodni, öltöz, cuccot felkap, túlzás nélkül 8 perc alatt kint voltam, menetkészen. Fiúk megmosolyognak, elindulunk...

A kocsiban kellemes várakozásteli ám mégis nyugodt hangulat, beszélgetünk, sztorizunk, a Tápiómenti Maratont emlegetjük, no meg a Palóc Lefagysz-ot, és persze az előttünk álló Mátrát, melynek vonulatát hamarosan szélesvásznon láthatjuk. Egyszerre ijesztő és csodálatos. Az idő kristálytiszta, a levegőt harapni lehet mikor Gyöngyösre érünk. Kocsi leparkol, várjuk a rendezői buszt ami a rajtba, a kisnánai várhoz visz. A buszon ismeretlen túrázó mellé ülök, nem beszélünk, csak nézzük a tájat, eszegetünk. 

Kisnána - dobszó, hellójózsikámteisindulsz, tavalyaztmondtamsohatöbbet, milyenidőttervezel, deszépidőnkvan, milyensütithoztál, holacsomag, ittacsomag, hovakellleadni, nincsapróm, köszJaat, Yoyokacillagom, háttemeg, ménemahosszúra, nanáahosszúra, mévanmásis, mingyárajt,vanmárajtcsomagod, írdalá, köszszépenjóutat, ezismegvan, kelletérkép, kellepulcsi, nincsishideg,sziadani, hogyvanalábad, dehülyevagydeokosan, ittacsanyais, jénemindulpontőrlesz, kivelmész, kivelmenjek, mittudomén, futniakarod, dehogyfutok, örülökhabeérek, deúgyöltöztél, ígykényelmes, dejópólódvan, japerszeénaterepfutó, nembajazhalassú, csakügyesen, fejlámpamegvan, pisilnikellettvolna,axaxavagyhogyishívnak, üdvmindenkinek, mingyámegyünk, jélőwandrás, egyszálgatyában, ezsenomrális, tíz-kilenc-nyolc...hajrápusziviszlátacélban

És indul a mandula!

Jaat mellett robogva kezdek, de persze tudom, hogy ez nem az én helyem. Rushboy mellé szegődök, beszélgetünk. Azt állítja, óvatosan fog menni, ahogy a lába engedi, így talán hasonló tempót megyünk. Így is van, daráljuk a métereket, szinte még libasorban támadjuk a Jagus majd az Oroszlánvár csúcsot. Előbbin Csőre Ernő, utóbbin Zoncsi vár, illusztris pontőrsereg várható másutt is, Pygmea, Csanya, Lupus és mások. Gyors pecsét és már mennénk is, de befutnak cseh és szlovák túratársak akikkel Rush külföldi túrákon ismerkedett össze. Csatlakoznak, nagyon jól nyomják és ketten biztosan beszélnek angolul, beszélgetünk is pár szót. Kékestetőre kapaszkodva kicsit lemaradozok, ők szinte hetente mennek százasokat, mint más a sarki boltba, én meg idén nem is túráztam, még a sík Dolinán is ki akartam nyiffanni :o  A síházban találkozunk, terülj-terülj asztalkám van a javából, iszom teát, eszek egy zsíros és egy szalámis kenyeret, paradicsommal, olajbogyóval, sajttal, kánaán :) Felkapok pár szem cseresznyét és suhanunk. A szlovák lánynak magyarázom, miért vannak kordonok fent, csúcsfutás is ma van, de mi szebb úton jöttünk fel :)  Dani bíztat, maradjak velük, de érzem, sok lesz a tempó. Igazam lesz, a nagyon meredek részen leszakadok, csúszkálok lefelé a sárgán, rönköket kell átlépni, egyedül vagyok, követem az ösvényt, egyszercsak műútat keresztezek, de rémlik ilyesmi az itinerből, így megyek tovább. Újabb műút, kilépve Mátraháza tábla...  Basszus! :o  Parádsasvárra indultam...  Itiner elő, vissza kell menni. Túrabotos lány rohan szembe, László Szilvi az, nyomában Yoyoval...elkavartak ők is, de még tovább is mentek jóval...Együtt megyünk vissza, ebből az irányból jól látszik a sárga négyzet letérés...affene...Ezerrel zúgunk le Parádsasvárra(25km), a ponton pecsét és pár falat, én sütit és aszalt barackot veszek, és már megyünk is. Az ő tempójuk sem éppen laza, de emelkedőn gyalogolunk, csak épp Szilvi kétszer gyorsabb úgy is :P El is lép kicsit, Yoyokával másszuk a Kis- majd a Ngy-Lipótot, durva ez a 360méteren lévő faluból megint 756méterre, aztán Galyatetőre 960méterre emelkedni, 5km távon...Yoyo telefonnal videóz, először azt hittem telefonál csak :o , élvezi, hogy ott lihegek mögötte :)))  A csúcs közelében aztán ő is ellép, fut Szilvi után :) Nekem jó gyalog is, így is majdnem egyszerre érünk a ponthoz. Igazi csúcspont, rengeteg kaja, leves, sütihegyek, innivalók. Kanalazzuk a levest miközben a gyorsak már az ajándék körről (Mátraalmás-Galyavár) érnek vissza. Kihasználom a civilizált mosdót, bár addig Yoyoék lelépnek, de aztán nekiindulok a körnek. Épp arra gondolok, Jaat talán pont ennyivel járhat előttem, amikor meg is jelenik szemből :) Lottó ötös :)) 

Élvezem a kocogást Mátraalmásra, bár kissé röhejes, hogy itt érek be olyanokat akiket még a Kékesre felfelé egyszer már megelőztem...csak ugye az eltévedés... A faluból meredek út vezet Galyavár sziklás, szinte félelmetes csúcsára(alig kb 1200méter távon közel 300métert emelkedünk), majd elfúj a szél, felveszem a széldzsekit, de hamar melegem lesz, ugyanis jön Galyatető II.felvonás, még 120méter szint. Az esőfelhők nem bírják tovább, elengedik terhüket. A ponton (38,74km-7óra25perc) már ernyők alatt a technika és a frissítők. Gábor mellé sodor a lét, vele utaztunk reggel, lelkes elsőbálozó ő is. Adja magát a helyzet, együtt indulunk lefelé. Ázunk és ereszkedünk, kis bizonytalankodással a zöld négyzet levágást várva, de megvan és suhanhatunk Mátraházára. A Hatökör uránál a pontőr szerint Yoyo csak negyed óra-húsz perc előnnyel ment át, amit furcsállok (na, ja, megint elkavartak) A mátraházai ponton isteni vajas-téliszalámis-sajtos szendvicset készítek, bodzaszörpöt vételezek hozzá és indulunk is, menet közben tömöm magamba a kaját. A lefelén egész sokat kocogunk, emelkedők gyalog, az eső hol rákezd, hol szinte eláll. Nagyon nem zavar, bár akkor kezd rá legerősebben amikor hosszabban haladunk védelmet nyújtó lombkorona nélkül :P Lajosháza annyira nem hagyott bennem nyomot, hogy képtelen vagyok felidézni, Mátraszentimre(60,54km - 11óra18) viszont emlékezetes, mert kellemesen felmelegített az itt kapott leves és még mellékhelyiségnek nevezhető dolog is akadt az udvarban. Továbbindulva, majdnem csúnyán benézzük az irányt, de szerencsére mindkettőnknek feltűnik a turpisság és párszáz métert megyünk csak feleslegesen. Visszafordulva kit látunk? Naná, hogy Yoyokát és Szilvit :D Cillagomék bejárták Tolnát-Baranyát. Innen ismét négyesben haladunk, mit haladunk, suhanunk egészen Szorospatakig, ami a 806méteren lévő előző ponthoz képest ismét majdnem 500méterrel van lejjebb. Igaz, közben van két kisebb emelkedő. Ernőék a ponton nagyon kedvesek, magnéziummal, kalciummal kínál a sok finomság mellett, elfogadom, ártani csak nem árt. Yoyo nekiáll vacsizni, én csak megragadok egy szendvicset, töltök vizet a púpba és elindulunk Gáborral Ágasvár felé. Ahogy kezd meredekebbé vélni az út, Gábor ellép egy gyorslábú túratárs nyomában. Csendesen fújtatva érem el az Ágasvári th-t, és kezdek neki Ágasvár csúcsának megmászásához. Jó meredek, nem is baj, hogy sötétedik, legalább nem látom, mennyire. A csúcson már sötét van, Csanya pecsétel,  lefelé már fejlámpával jövök, tipegve a sötétben. Kényelmes frissítés után, két túrázóhoz csatlakozva megyek tovább, a szalagozást majdnem elvétik, de nem is bántuk volna nagyon utólag, mert bokaforgató és sáros terep. akárcsak a Fallóskút utáni rész. Fallóskúton Kató néni vár, aki már lenyomott egy Tápiómenti Maratont aznap! Lecsorgunk Mátrakeresztesre és rövid tanakodás után, a nagy kanyartól megyünk kissé vissza a sárga jelzésen a Hidegkúti nyereg felé. Féltem, hogy ez meredek szakasz lesz, de nem annyira vészes, ellenben hosszú, legalábbis érzésre. A turistaháznál alkalmi társaim rövid frissítés után továbbindulnak a hosszú távon, győzködnek kicsit, hogy menjek én is, de már rég döntöttem, bejelentem a pontőrnél lenevezési szándékomat. Hogy miért neveztem le? Jó kérdés. Éjfél volt, 82km-nél jártunk, 11órám lett volna még megmászni a maradék 1800méter szintet egy maratonnyi távon. Most is azt gondolom, sikerülhetett volna, de nem könnyen. Izomzatilag jól bírtam, némi fáradtságtól eltekintve nem volt bajom, de az emelkedőket egyre lassabban tudtam megmászni, így hiába tudtam még futni is lefelé, szenvedősnek, kétesnek tűnt a teljesítés. A szenvedéssel még nem is lett volna baj, de hogy valahol a szintidőért küzdve, déltájban vergődjek a végén...nem, ez a túra megérdemli, hogy felkészültebben visszajöjjek és megcsináljam tisztességesen. 

Tehát lenevezek, levesezek, kókuszgolyó, sütike, kávé, tiszta piknikhangulat, közben jönnek és mennek a hosszútávosok, de nem inog meg az elhatározásom. Összeszedem magam, kérdezgetem, hátha akad valaki a röviden és már indulnék is egyedül tovább, amikor befut Gábor, korábbi időszakos túratársam, nem túl fényes hangulatban. Szegény, Ágasvár után benézte a szalagozást, megjárt valami ismeretlen falut, majd Mkeresztesen is rossz helyen kanyarodott le (talán a régi sárgán?), így kavargott sokat futva feleslegesen, elege van, elfáradt, lenevez ő is, menjünk együtt. Megvárom amig gyorsan frissít és nekilódulunk a maradéknak. Tót-hegyesre elvileg hamar kéne érjünk, de hiába haladunk tempósan, csak nem jön a zöld négyzet. Gábor még telefonos segítséget is kér, menjünk csak tovább, hangzik a válasz, de nehezen hisszük. Közben Jaat-ot is hívom, nem jó híreket kapok, túl van  Múzslán, de megzuhant, csak remélem, összeszedi magát hamarosan. Kísérteties, éjsötét erdőben baktatunk, gyanúsan sokat lefelé, Gábor felveti, menjünk vissza mert biztosan elvétettük a leágazást. Nem engedek, szerencsére, ugyanis pár méter múlva ott virít jól láthatóan a zöld kereszt, majd háromszög. Megkönnyebbülve megyünk tovább, mikor szemből lámpák fénye villan fel, félviccesen mondom, talán Yoyoék tévedtek el megint, bár már a Múzslán kéne járniuk amennyivel gyorsabbak voltak nálam, erre tényleg ők azok!   Visszamentek keresgélni a zöldet, beletettek itt is pár kilit....Megmásszuk a Tót-hegyest, ami valóban elég hegyes, a csúcs tiszta sziklás gerinc....brrrr...a pontőr viszont kedves, palacsintát és vizet kapunk (basszus, ide is felcipeltek egy csomó vizet?!) majd ereszkedünk vissza a zöld háromszögön, aztán a hírhedt zöld négyzet ahol a jelzés valóban tökéletes, csak épp út nincs, botladozunk az avarban a kövek közt. Hamarosan elérjük az utolsó mászókánkat, Világos hegyet, ami ugyan nem nagy, de roppant meredek felfelés is, hát még lefelé. Lupus vár a hegyen pecséttel és jó szóval. Megbeszéljük az élmezőny állását, búcsúztatjuk Carlos pályacsúcsát, és nekilódulunk a célig tartó nem túl izgalmas szakasznak. A hegyről ereszkedés nagyon durván meredek, szinte félek lemenni, onnan viszont javarészt sík vagy kissé lejtős az út, viszont poros, aprókavicsos és a felső réteg nedves (gondolom, a harmattól), így minden lépésnél rétegenként tapad a talpunkra és hullik a cipőnkbe. Idegesítő. Nagyon. Alig várjuk a falut és végre ott vagyunk,felhívjuk Jaat-ot, úgy tűnik, sikerült összeraknia magát, aminek örülünk.  Gyöngyöstarján, cél. 21óra és 9perccel a kisnánai rajt után megérkeztünk. Taps fogad, követ választunk, levest eszünk, én zuhanyzom, kicsit beszélgetünk, aztán  kerül fuvar hazafelé, így eljövünk. Utólag ezt bánom csak, nem a lenevezést. Jó lett volna még maradni, megvárni a többi beérkezőt. De jövök még, vár a Múzsla, a Havas és egy 115-ös kő!

 

Hatalmas köszönet illeti az egész szervezőgárdát, mert ez egy monumentális rendezvény, rengeteg melóval és rengeteg élménnyel! Igazi közösségi esemény, családias, barátságos, feledhetetlen. 

 

 

Dolina 56 - szánalom :/

Vágytam valahova a hétvégén, de kezdetben úgy tűnt, gyerekes programot kell keressek, aztán a gyerkőceim megszervezték maguknak a papás-mamás hétvégét és hirtelen itt állt előttem egy magányos szabadszombat :)  Rögtön a TT naptárra ugrottam (Szekszárd óriási volt, de egy porcikám nem vágyik aszfaltra mostanság) és feltűnt a Dolina túra amelynek téli verzióját Szekszárdról jövet Krisztián említette, mint végig futható, kellemesen lankás útvonalú túrát. És még közel is van!  Ezzel el is döntetett, hogy ide megyek - ismételten bocs Skiától és az úri srácoktól, de megalomániás pillanatomban ez az 56km jobban hangzott:) Mert ugye naná, hogy a leghosszabb távra terveztem...

Előző délután persze nem hagytuk ki lányommal a TKD edzést, így kellemesen elfáradt lábakkal vártam a másnapot (hüjjjeség 1.) Kora reggeli ébresztőt terveztem, jó lett volna legkésőbb 7-kor elrajtolni, ehhez képest alig sikerült 7 után elindulnom itthonról....Szigorúan szabálykövető száguldás Albertirsáig, vasútállomáson kocsi leparkol, övtasi felcsatol(kütyü, telefon, fél zacsi csipsz, kulcs, féllityis palack), irány a nevezés. Hatszáz pénz a hosszú távon, A3méretű színes térképvázlat, itiner, ellenőrzőlap egyben. Hamar indulhattam, rengeteg iskolást kerülgetve akik a rövidebb távok valamelyikén indultak. Már az elején, a Pesti utat elérve gyanússá vált, hogy nem jó az irány, ekkor néztem csak meg az itinert és jöttem rá, hogy másik utcán kellett volna lejönni és van egy kis kitérő a templom felé az útvonalban amit a körülöttem haladók közül kivétel nélkül mindenki kihagyott :/  Kb hülyének néztek, hogy visszafordultam, de nem pistázok szándékosan....Homokos földúton közelítjük meg a horgásztavat, egyben az ellenőrző pontot.  A főuton átkelés nem a nap fénypontja, de nem tehetünk semmit, Albertirsa mellett fut el, kikerülhetetlen ebben az irányban. A következő EP-nél ismét kisebb kavarás, az itiner szerint megyünk balra, majd jobbra, de épp rossz iránynak bizonyul, de lehet, hogy csak én hagytam el másik irányból az EP-t, mindenesetre így legalább megnéztem egy szép nagy kereszteződést :)  Hamarosan kikeveredünk a községből, a temetőnél gyorsan vételezek finom hideg vizet és a "hegynek" vesszük az irányt. A falvak/községek széle itt sosem szép látvány, szegénységről és súlyos nemtörődömségről árulkodnak a porták, a romok, a gaz, a szemét...  De elhagyjuk a civilizációt és élvezzük a tájat. A pilisi pincék előtt beér egy sporttárs, az egyetlen futó akivel találkoztam, kicsit dumálunk, fogjuk még kerülgetni egymást, de ő a negyvenes távon indult amúgy is, így nem jósolok hosszú közös haladást. A pincesor - ami valójában inkább nyaralók sorának néz ki - kifejezetten szép, csupa rendben tartott ház, gondozott telek, előttük virágok, sövény, díszfák, stb. Üde színfoltja ez a környéknek!   Többen is szénát hordanak, egy ilyen lovaskocsinál kedvesen hajráznak és kérdik, messze megyek-e még :) A szokásos ámudozást váltja ki a válasz. Nagyon hangulatos erdei részen kaptatunk fel az Ikerfenyőkhöz, ahol az EP -t csak tábla jelzi, illetve az itinerbe ragasztandó matricát veszünk el magunknak. A dombocskáról lerohanást nagyon élvezem, kár, hogy nagyon rövid és nem is lesz ilyen több. A továbbvezető út viszont szép, burjánzik a növényzet, illatoznak a virágzó fák, különösen az akác illata kivehető és a virágok körül zsongó ezernyi méhecske szárnyzúgása is messze hallik. A madárfütty már fel sem tűnik, annyira megszoktam, de daloltak lelkesen a hőség ellenére.  A már említett sporttárssal másszuk meg a Sas-hegyet, az útvonal másik említésre méltó magaslatát. Pár szó a pontőrrel és a meredekebb úton leereszkedünk, hogy rövid dzsungel hangulat után nekiinduljunk a kitett, napsütötte szántóföldeknek. Hamarosan elválik a két hosszabb táv útja, innen jó sokáig megyek teljesen egyedül, de eltévedni nem nagyon lehet. Kezdem lassan, de biztosan érezni, hogy hülyeség volt a hosszú távot választani, a lábaim se százasok, de leginkább a kraft fogy és rég elmúlt már a reggeli lekváros bukta, az azóta elfogyasztott aprócska búrkifli és műzliszelet nem ad sok energiát. De azért haladok, kocorászva, elérem az 5.EP-t, Hosszú völgy, ami valóban egy szép lankás völgyben található. Friss ásványvizet és almát kapok, valamint a pontőr högy figyelmeztet, hogy az út mellé méheket telepítettek és javasolja, hogy tegyek nagy kerülőt az erdősáv széle felé. Gyalogolva, almát csócsálva megyek tovább, jó indok az alma, hogy miért is nem futok egy szép, enyhe lejtős szakaszon :)  Feltűnnek a méhek, tényleg rengeteg kaptár, saccra száz megvan, a méhészek is ott matatnak velük. Nem kerülöm őket, csak pár méterre, házi méhtől nem félek, nem engem akar hanem a nektárt :) Néhány túrázó hasonlóképp tesz.  Köszöntésemre a méhész, odakiált: Nem kóstolnak meg egy kis friss fedelezést? Kedves tőle, kedvem is volna elfogadni a szíves invitálást, de sajnos tudom, milyen következményei vannak, ha közel éhgyomorra friss, pláne viaszos, mézet zabálok, így megköszönöm, de elhárítom az ajánlatot. Méhészünk széles mosollyal nyugtázza, mikor mondom, hogy mi is méhészkedünk, bár csak kicsiben.  Persze nem én lennék ha egy zümike nem követne kitartóan, de végül különösebb csapkodás nélkül távozik (sajnos valamiért a fényes sötét haj a mániájuk, itthon is folyton megtalálnak - az öreg méhészek azt mondják azért, mert medvének néznek :) hát köszi :))

A méheket elhagyva már bent is vagyunk Káván. A szélső utcák itt sem túl szépek, de szerencsére csak rövid szakaszt megyünk a faluban és ismét kint vagyunk a szántóföld szélén. Megemlítendő viszont, hogy Káván a legszélső utca legutolsó utcai kútja is működik, se tönkretéve se elzárva, mint ahogy a környékbeli településeken oly jellemző:( (pl. Pánd vagy akár Szecső....) Ügyesen beszántották a dűlőutat is, így lehet a kukoricás szélén botladozni, majd az ellenőrzőpont érintése után a fél szántót megkerülve indul a mandula, vagyis egy jó hosszú napos szántóföldes szakasz ismét. Szépnek ugyan szép, de kevéssé tudom élvezni, egyértelműen túlhevültem, magas a pulzus, lesült a képem, vedelem a vizet, de nem oltja a szomjam, nem érzek éhséget, de fogy az energia vészesen és érzem, hogy kezd kidörzsölődni a combom, hiába krémeztem....szép kilátások alig 30kilométernél... (hülye, miért nem indultál harmincon, elég lett volna...) Közben rájövök, hogy van nálam chips, meg is eszem a felét, egy kis vízzel lemosom a combom, hátha szárazon nem dörzsölődik vagy legalább addig se csípi az izzadstág és a kosz. Tötyörgök csak, igazából nincs nagy dráma, kéne egy fenéken billentés, de nincs a közelben senki. A déli forróságban vánszorgok be a Török-hídhoz ami ellenőrzőpont (itt futottam elsején Pándra menet, akkor is melegben). Langyos ásványvíz, fél alma (én kértem csak felet) és indulok is, menekülnék a nap elől, de nincs hová. Baromi erősen tűz, forró a levegő, tiszta sivatag feeling, bár ahhoz kevés a homok...nekem épp elég :P  Hullámzó szántóföldek közt megyünk Pándra, persze nem egyenesen, az nem lenne izgalmas :) Próbálnám uralni a pulzust, de gyalogolva is magas, csigalassú vagyok, (m)elegem van, éhen döglök, röhej, fel kéne adni az egészet, de a kocsim Albertirsán van, tömegközlekedés keresztben nulla, ergo menni kell tovább és kész. Mire ezt megbeszélem magammal, már be is érek Pándra. Tetszik ez a falu, kicsit Úrira emlékeztet. A főutcán haladva szemben kisbolt, eszembe jut, hogy a nevezésből visszajáró pénz nálam van, vennék egy kólát vagy valamit, de a testes asszonyság döbbent arccal int nemet, mikor a nyitvatartást firtatom....(pedig jó üzletet csinálhatott volna, még ha nem is jöttek sokan a hosszú távon)  Ezt a részt nem ismerem, a Hársas-völgyről ugyan már hallottam, de majdnem túlmentem a "bejáratán", mert a msáik irányban is völgy van, csak az út fogy el :)   Itt már tényleg kezdett durvulni a helyzet, gondolom a nap is megütött kicsit, és mentálisan is rosszul hatott, hogy a völgy bejáratánál vártam a pontot, de még sokat kellett menni onnan, végig napon és a vizem is elfogyott. Oké, én voltam a hülye, de ez akkor nem vígasztalt :) Rettentően belassultam és bár nem szoktam magamért aggódni, de azért kicsit megijesztett, mikor random izomgörcsök támadtak rám, hol a lábamban, hol a hasizmom valamelyik részén, és nem igazán tudtam futni. (soha nem szokott ilyen gondom lenni!) Persze a tempó csak nekem volt dráma, szintidő volt bőven, de én futva akartam, 8 órán belül, de inkább jóval belül....És haza akartam érni, mire a férjem is hazaér. Itiner szerint a két pont közt csupán 8,6km a távolság (minimális szint), ehhez képest 1óra 37percembe telt ez a szakasz..áááá  Amikor totál azt hittem, hogy csak nem vettem észre a pontot és kihagytam, feltűnt egy napernyő és egy bringázó gyerek a távolban. Beporoszkáltam a pontra, a pecsét mellé kaptam egy félliteres langyos ásványvizet és siettem volna tovább, ha tudtam volna sietni :)  Így utólag szinte vicces, akkor nem volt humorom hozzá. Felrémlett, hogy ha egyáltalán nem tudok futni akkor innen még hosszú lesz, hiszen 15km hátravan. És nem tudtam futni. Így utólag belegondolva,nem tudom, hogy valóban a testem volt ennyire gyenge vagy már fejben adtam fel és az rontotta a fizikai tüneteket, de kissé átadtam magam az önsajnálatnak és az önostorozásnak. Megérdemeltem. Hogy hihetem még mindig, hogy rendes frissítés nélkül le tudok futni egy ötvenest, nyáron, terepen?! Hüjjje....    Leültem az út szélén, megettem a chips maradékát, megittam a vizet aztán lesz ami lesz, nekiindultam. A következő 5km vetekedett az UB-s támolygással, bár akkor legalább nem görcsölt semmim, csak erőm nem volt :) Letéptem a pulzusövet is, hátha számít, de a hasizmomnak nem azzal volt baja. Arra gondoltam, mennyire szánalmas ez és hogy nem is írok beszámolót, mert az is borzasztó szánalmas volna. Sz@r kis 50-es túrába akarok itt belehalni, mikor épp ma van a T100 ahol nemrég még indulni akartam. Röhej...

Döglődés közben is feltűnt, milyen szép a Gesztenyesor, egy kis árnyas allé a szántóföld közepén. Valahol itt kezdtem magamhoz térni, az ellenőrzőpontnál végre találkoztam túratársakkal is, ez adott némi löketet a továbbhaladáshoz. Az utolsó 10km nyomokban futást is tartalmazott :)  A cél előtti utolsó pontnál isteni illatú húspogácsákat sütögettek, de nem bírtam enni belőle, pedig lehet, nem ártott volna meg, időben meg már úgyis mindegy volt. Túratársak méltatták a tempómat, de inkább csak udvariasan megköszöntem...Jött egy kis csapat, gyerekekkel, ők a nagyvenest nyomták, hát le a kalappal előttük! Az utolsó szakaszban már nagyon nem találtam a szépet, csak a nagyon egyértelmű lejtőkön kocogtam, minden mindegy alapon. Pedig szép ez a táj, a szántóföldeket elválasztó erdősávokkal, kerek kis "szigetekkel", lankás huplikkal, no meg az anyagfal a  gyurgyalag kolóniával. Nagyon cukik, de rettentő büdösek :P

A célban maga voltam a megtestesült demotiváltság....nem vagyok büszke.

A hazaindulás méltó volt ez eddigiekhez, átcaplattam a városon a kocsihoz, majd alig tudtam elindulni, mert a kuplungolásnál a lábam görcsölt, a sebváltón meg az ujjaim :)  Sírni ciki lett volna, így csak megmosolyogtam a hülyeségemet. Azért hazajutottam végül:) 

Hogy minek írtam le mindezt? Pláne ilyen hosszan? Nem tudom. Magamnak. Hátha máskor okosabb leszek.

A túráról, rendezésről:   A Dolina kifejezetten hangulatos alföldi túra, meg van itt minden amiért az alföldet szeretni és utálni lehet, de mégsem annyira sík és monoton, mint a Hortobágy. A rendezés jó, a nevezés-rajtoltatás gördülékenynek tűnt (bár én a végén indultam és a hosszú távon), a hosszú távon nincs tömeg, az útvonal jól jelzett, végig futható. A pontnyitások is futóbarátak, a pontőrök kedvesek, ellátás ásványvíz, 1ponton péksüti, 3helyen műzliszelet, 2helyen alma, a célban a megszokott zsíroskenyér. Ráadásul, a cél az albertirsai strand és a tényleg jelképes 600forintos nevezési díjért meg is mártózhatunk!  

Az útvonalról szép fotókat találtam ITT.

Verseny

Amit érdemes csinálni, azt érdemes jól csinálni.

Vagy:

Amit érdemes csinálni, azt rosszul is érdemes csinálni.

Hogy mi juttatta ezeket az eszembe? Részben a futás, vagyis a futóversenyek. Mert ugye, lássuk be, többségünk szabadidős tevékenységként fut és a büdös életben sosem fog versenyt nyerni (hacsak nem übergyenge a mezőny), akkor minek a versenyzés? Tudom, tudom, magunkat legyőzni ésatöbbi... Talán csak számomra ordító az ellentmondás: a verseny attól verseny, hogy versengünk másokkal a győzelemért, versengük, hogy eldöntessen, ki a jobb, gyorsabb, ügyesebb, stb. Ha nem másokkal versenyzünk akkor minek odamenni? Akkor futhatunk egyedül is...És mégis. Én is elmegyek versenyekre, hiába végzek az utolsó harmadban sokszor. Sőt, urambocsá', olykor szándékoltan bulifutásnak tekintek versenyeket és mégis benevezek, mint minden normális versenyző, hogy aztán bohóckodjak. Ki érti ezt?! :)

Na van ám másik ok is amiért ezen morfondíroztam és ez nem más, mint az új sportunk, a taekwondo. Alig pár hónapja járunk a lánnyal, de már ő volt egy versenyen és itt a nyakunkon a következő kettő, hónap végén forma OB és a goldstars kupa májusban. Gyerek talán megy az utóbbira, a formagyakorlatozást nem igazán kedveli, engem viszont nyaggatnak, hogy kezdők és "túlkorosak" is nyugodtan indulhatnak (és akár nyerhetnek is), ráadásul a formagyakorlatnál meg se vernek :) És itt jön az ellentmondás (vagy nem is az): nagyon nem érzem úgy, hogy ezzel a pár hónapos minimális tudással bármi keresnivalóm is lenne egy versenyen, miközben persze nagyon is szeretnék résztvenni, hiszen a futásnál kvázi megszoktam, hogy esélytől függetlenül megyek. De ez mégis más. A futóversenyeken már annyian vannak, és olyan sok a hobbi kocogó, kezdő futó, hogy a mezőny elnyúlik, sokan vannak a végén is, simán el lehet lavírozni egy gyengébb eredménnyel is. Az ultrában meg még épp az a helyzet, hogy nem annyira népszerű, így a gyengus eredménnyel is látszólag nagyot lehet alkotni. Látszólag. A küzdősportnál kis túlzással életveszélyes kellő felkészültség nélkül odaállni, pláne itt ahol a fejrúgás alap és mindenki a K.O.-ra hajt. A formagyakorlat versenyben persze ilyen veszély nincs, ott csak nagyot lehet égni ha ez ember elbénázza. Én meg olyan vagyok, hogy ha bámulnak, folyton elrontom azt is amit egyébként nagyon tudok. Ami még vicces, szenior kategória lennék :D

Járt utat járatlanért.... 2nd edition

Járt utat járatlanért....

Volt egy ilyen című blogbejegyzésem, ami aztán úgy folytatódott "...csak akkor hagyj el, ha nagyon ráérsz" Na, ez most is beigazolódott! Gyermektelen napom volt, gondoltam elnézek a pándi edzésre, természetesen futva. Ismerem az útvonalat, aszfalton 17km körül van, de van benne egy elég nagy kerülő, amit elvileg simán le lehet vágni a szántóföldek/legelő mentén átvágva. Eseménytelenül teltek a kilométerek Tápióságig ahol is rájöttem, hogy 1.durva meleg van és tűz a nap, 2. baromi éhes és szomjas vagyok, 3. a pulzusom az egekben. Egyik jobb, mint a másik. Viszavettem - a már akkor se acélos - tempóból, majd Tápióbicske előtt lekanyarodtam a műútról, hogy terveim szerint levágjam a felesleges kunkort. Tehénlepényeket kerülgetve ugrándoztam a legelőn, vágtam át kiszáradt nádason, aztán amikor már egész közel voltam a másik úthoz....jött a patak. Vagyis én értem oda hozzá. Nem nagy víz, de épp elég széles ahhoz, hogy átugrani ne tudjam. Lekaptam a cipőm, gondoltam, átmegyek simán, hát nem. Annyira iszapos volt a medre, hogy a második lépéssel combközépig merültem és még nem volt szilárd ott se. Basszus....

Hídnak nyoma se volt a közelben, jobb ötlet híjján elindultam a patak mentén visszafelé (legrosszabb esetben egészen a főútig visszamentem volna) és közben azon vacilláltam, megpróbáljak stoppolni vagy hagyjam az edzést a manóba és fussak haza. Szerencsémre, nem messze volt egy kis hidacska és kivergődtem a műútra. Mestert már nem akartam felhívni, fél öt volt majdnem, elvileg már kezdődik az edzés, biztos voltam benne, hogy rég Pándon vannak. Kocogtam az út szélén és próbáltam stoppolni...nem sok sikerrel. Majd egyszercsak egy meglepően gyorsan közeledő Opel mégis fékezett, abszolút mázli és meglepetés volt, a Mester és a lányai :) Így mégis odaértem az edzésre és utána is visszavittek Ságig, csak onnan futottam haza. Legközelebb újra próbálkozom, egy másik útvonalon:D