2010. május 10., hétfő

Sülysápi Futónap

Vasárnap kilátogattunk a futónapra és nem bántuk meg :) Most új helyszínen, az általános iskolánál rendezték ami nagyon klassznak bizonyult. A füves focipálya jobban is illeszkedik egy ilyen eseményhez, mint a korábbi mini park, ráadásul van egy szuper játszótér is.

Reggel az ovis futammal kezdtek ahol természetesen mindkét gyerkőcöm futott. Egy 310méteres kört kellett szaladniuk a füves pálya körül, utána pedig kaptak egy kisdobozos üdítőt és egy szép piros almát (jé, végre valahol nem édesség a jutalom!)


Ezután sorba jöttek az egyes gyerekfutamok, korosztályonként, majd a három hosszabb táv, 3,7km, 10km és félmaraton. Anyuék vigyáztak a srácokra amíg futottam és sajnos leszavazták a félmaratont, így beneveztem a két rövidebbre. Kedves futós-túrázó ismerőssel kocogtam a rövidet mezítláb, látványosak voltunk: ő babakocsit tolva én cipőtlenül :P Két kört kellett futni a környező utcákon kijelölt pályán, mindkét alkalommal a focipályán is körbefutva ahol Judit lelkesen csatlakozott hozzám. Egész ügyes ez a gyerek!

A tizesre azért visszavettem a lábbelit, mert nem ismertem az útvonalat és az előzőn is volt egy igen rusnya szakasz kavicsos aszfalt apró törmelékkel :) A mezőny még a félmaratonistákkal kiegészülve is igen szolíd volt, így nem okozott nagy meglepit, hogy meglehetősen laza futással a korosztályomban másodikként, a nők között ötödikként értem célba. Nem vittem órát, de érzésre épp hatoson belül volt az átlag. Nem vártuk meg az eredményhirdetést, így nem tudom, mit is nyertem a tapasztalaton és az élményen kívül, de beszéltem az egyik szervezővel és majd átveszem valamikor. Több ismerőssel is összefutottam, külön gratula a Makai párosnak és Rókalacinak és bocs, hogy nem vártam meg a befutótokat.

Amíg én futottam, a gyerkőcök játszótereztek, illetve a Hétpróbás Gézengúz nevű ügyességi játékon vettek részt ahol különféle feladatokat kellett teljesíteni (célbadobás, mocsárjárás, stb) és így lehetett elnyerni a játék nevében szereplő becses címet, no és egy klassz gumilabdát :)