No és én? Tavaly elhatároztam, hogy idén ha fene fenét eszik is ott leszek Sárváron. Aztán pár héttel a verseny előtt elhatároztam, hogy a 24órásra nevezek. Felkészülés, tervezés nem volt. 2010 első negyedévében összesen 260km-t futottam és 133km-t túráztam, szinte csak hangulatra hagyatkozva, koncepció nélkül. Persze, valahol gondoltam rá, hogy idén szeretnék futni egy 24 órást, de hogy mikor, hol és főleg, hogyan, arról nem elmélkedtem.
Hogy miért feltételeztem, hogy edzés nélkül lehet csak úgy lazán 24órát futni? Nem tudom. Eddig is csak a tempómmal voltak gondok, a táv ritkán okozott nehézséget. A kezdeti hirtelen terhelések óta különösebb láb vagy egyéb mozgásszervi problémáim sem voltak, hólyagokra pedig egyáltalán nem vagyok hajlamos. Úgy gondoltam, ha Almádiban relatíve lazán megvolt 88km akkor a duplája álomszerű volna, de 150-160 nem lehetetlen. Csak "okosan", lassan, aztán lesz valahogy.
Így indultam neki és azzal a feltett szándékkal, hogy bármennyire futom is szét magam, itthon nem fog rajtam látszani, hogy épp kerek egy napig kocogtam. Ez persze sokak számára hülyén hangozhat, de nekem fontos.
És bejött! Az első 12 órában megvolt 80km, ebből 140körülre saccoltam a lehetséges végeredményt. Fura volt, hogy pár óra után a szokásos részek kezdtek fájdogálni, úgymint bal boka, deréktáj, vállak, néha csípő és talp, de ahogy telt az idő ezek egyszerűen elmúltak. Akkor azt gondoltam, talán csak az endorfin hatott és azért nem éreztem fájdalmat, de később sem lett rosszabb, így bizonyára nem ezért volt. Talán a takarékos kocogás afféle "kutyaharapást szőrivel" effektust váltott ki, de tényleg rendben volt mindenem a végére. A fürdőben is csak a csúszós padló és a bokám miatt óvatoskodtam. A kocsiban ücsörgés nem esett jól, főleg hogy nem tudtam rendesen kinyújtani a lábamat, de hazaérve már úgy éreztem magam, mint bármelyik félnapos túráról hazajövet és másnap reggel ott folytattam mindent ahol szombaton abbahagytam. Ha valaki netán olvas, ne vegye ezt nagyképűségnek, csupán tény.
Az egész dolog valahogy szürreálisnak tűnt. 150km végülis nem kevés, de így hogy utána szinte alig éreztem, valahogy szégyelletesnek tűnt. Mindenki úgy gratulált, mintha a Spartathlont teljesítettem volna, miközben - bár az élmény kétségkívül óriási volt - én egyáltalán nem éreztem falrengető teljesítménynek. Előtte viccelődtem Berzsóval, hogy majd meccselünk és készüljön, de valójában kevés komolyság volt benne. Csupán hajnalban kergettem meg őt kicsit, hátha sikerül lefaragni a hátrányt, de azt gondolom, ha sikerült volna utolérnem akkor sem előztem volna le. Egyszerűen én nem versenynek fogtam fel. Persze klassz lett volna ha nem köröz le két egész körrel, ezért tempóztam egy picit :)
A szekszárdi félmaraton alapján azt hiszem fizikailag ugyanott vagyok, mint Sárvár előtt. Ha igaz a két hetes szuperkompenzáció sztori, most hétvégén nagy PB-t kéne fussak. No, majd meglátjuk :) A T100-on biztosan nem indulok, tisztességes teljesítéshez nem vagyok elég felkészült, lazázni meg ez most kicsit költséges buli lenne. A K100 viszont valószínű és remélem sikerül tempósan teljesíteni. Kéne találnom egy-két társat az éjjeli szakaszra, hogy ne tévedjek el :P
