24. Spar Budapest Maraton

Első fontos tény:nem futottam :)
Hogy miért? Minden ökörségem dacára, valahol tisztelem a távot, a klasszikus maraton nagyságát és tisztában vagyok a felkészületlenségemmel is, így eldöntöttem már jóelőre, hogy idén nem futok maratont. Ultrát persze szívesen :)
A tavalyi idétlenkedés nagyon klassz volt (új olvasók számára itt egy beszámoló), de idén nem akartam Lydérch jubileumi futását zavarni, egy tisztességes versenyhez pedig készülni illett volna. Ráadásul csak úgy szaladgálni egy jót, egy kissé drága lett volna ez a maraton. (És persze az is hozzátartozik az igazsághoz, hogy a következő alkalommal 1 órával meg akarom javítani az első maratonom idejét, mert az olyan jól hangzik HIHI )

Tehát nem futottam, de azért ki nem hagytam volna a futás nagy ünnepét, így mentem szurkolni a többieknek. Gyártottam egy csini pólót Hajrá Fórum! Hajrá FB-ok! felirattal (melyből előbbi a Futanet futófórumára utal, a második a Futóbolondok egyesületre) ; megtűzdeltem még néhány futós/maratonos bölcsességgel inglisül és magyarish és kész is voltam. El akartam vinni a srácok békás kereplőjét, de eltüntették valahova a gyerekszoba rumlijában...

A Felvonulási térre érve már kissé sajnáltam, hogy nem futok. A hangulat teljesen magával ragadott, ha lett volna nálam futócucc és nem számítana az a néhány ezer forint, lehet hogy beneveztem volna ott helyben :) Lestem az ismerős arcokat, de nem sokakkal sikerült a rajt előtt összefutnom. Ádi hívott fel, hogy rohan, de alig fog odaérni, mert vissza kellett mennie a rajtszámáért...áááá! Végül odaért épp időben!

Akartam vért adni, de az erre e a célra szolgáló sátrat még akkor söpörték. Mondta a hölgy, hogy majd 10:30 után. Bocs, akkor én szurkolok, majd talán a verseny után - gondoltam. (Erre végül nem került sor, mert egész nap nem ettem, az előző esti vacsi óta összesen a reggel elfogyasztott McD's tejeskávé volt a gyomromban.)

A rajtpisztoly eldördülte után összefutottam pár ismerőssel, akik a 30km-es távot futották és velük mentem az ő rajtjukig, vagyis a 12km-hez. Itt rátaláltam egy kedves futóbarát férjére, aki motorral járja az útvonalat és fotóz rengeteget. Gyorsan felkéredzkedtem mögé :) Nagyon örültem, hogy megtaláltam őt, mert így komolyabb logisztikai bonyodalmak nélkül ott tudtam lenni több ponton is és buzdítani a srácokat. A 12km-től átmentünk a 20.-hoz, immár a budai oldalra, majd a 27-hez, újra Pestre, onnan a 32-höz a rakpartra, majd a 37-hez valahol a Parlament mögött, és még a cél előtt megálltunk picit a nyugati-téri felüljárón is. Innen már a célba mentünk, ahonnan én visszasétáltam a Kós Károly sétányon lelkesíteni az utolsó párszáz méteren a futókat(rémes oda-vissza szakasz volt), majd a célban megvártam az utolsó néhány befutót.

Szuper volt így kívülről szemlélni az egész versenyt. Az élbolyt és az üldözőket ugyan nem láttam, javarészt a középmezőnytől csatlakoztunk be az eseményekbe, de így is nagy élmény volt. Sok ismerőst sikerült észrevennem és remélem a nagy Hajrá! ordításaim elérték céljukat. Jót vigyorogtam a jelmezes futókon, bár úgy tűnt, idén kevesebben voltak, mint szoktak. Ha adhatnék egy különdíjat, az biztosan egy francia csapaté lenne, akik kerekesszékes társaikkal együtt futottak, mosolyogtak végig és még énekeltek is sokszor. Fantasztikusak voltak!


Egy ilyet szeretnék csinálni egyszer én is, de egy jó nagy csapatot!