Duplaélmény-duplakutya

Történt egyszer, hogy egyik legkedvencebb versenyszervezőnknek elgurult a gyógyszere és kitalált egy páros terepfutó versenyt, hol máshol, mint a Mátra izzasztó útjain. Természetesen a kellően mazohista és önpusztító hajlamú futóknak azonnal megtetszett az ötlet és serényen járultak is a nevezéshez....legalábbis a bátrak és a vakmerők.
Egyszerű de nagyszerű útvonalról volt szó, Mátrafüred-Kékes-Parádsasvár-Kékes-Mátrafüred, aztán ugyanez mégegyszer, összesen 73km élvezet, több mint 3000méter szinttel, négyszer érintve kis hazánk legmagasabb csúcsát. A hozzám hasonlóknak nem is ezek az adatok okoztak fejtörést, sokkal inkább a szintidő, ami 13 óra volt. Első hangzásra bőségesnek tűnt, aztán belegondolva a tempómba és hegyi tapasztalatomba (illetve annak hiányába) már erősen neccesnek.  De mindenképp meg akartam próbálni.
Előbb azonban találnom kellett egy futótársat. A jó ég tudja, mi vezette Sznupit az utamba, de rövid chat társalgás után eldöntetett, hogy együtt nevezünk. Csapatnévnek a fantáziadús Bozót&Sznupi nevet választottuk :)
Természetesen aggódtam és voltak bennem kétségek, melyeket meg is osztottam Sznupival, de biztosított róla, hogy nem fog egész hátralevő életében  utálni ha nem sikerül, mert úgyis sikerül és kész :)   Ebben a részben igyekeztem egyetérteni. Fejben dől el, ahogy mondani szokás, és valóban, elengedhetetlen, hogy el tudjuk hinni, hogy menni fog, elszántság kell, hogy ne törődjünk másokkal, körülményekkel, apró-cseprő dolgokkal, felesleges gondolatokkal, csak haladjunk előre rendíthetetlenül - ahogy az angol ajkú ultrásoktól hallottam olykor: relentless forward motion, mindig csak előre!
El is jött hamar november második hete, megoldódtak a logisztikai kérdések, eldöntöttem, hogy viszem az ivótartályos zsákot (kösz Jaat!), fogok enni gélt, és egyéb apróságokat. Szombaton, a verseny napján utaztunk  le Mátrafüredre Oszaczki-mobillal, kényelmesen leértünk időben, felvettük a rajtcsomagot és készülődni kezdtünk.
Én rögtön pörögni kezdtem, hogy mit vegyünk fel, mit küldjünk előre, mennyi vizet a zsákba, mennyi gélt hova, stb, mire Sznupi néz rám ártatlan, nyugodt kiskutya szemekkel és megkérdi: Miért vagy ideges? :D  Éééén? Ideges?! Csak mindjárt rajt....  Nagyon jó volt a rajt-cél helyszín, kényelmesen tudtunk készülődni, volt hely bőven, nem volt tömeg vagy kavarodás.
Kilenc előtt pár perccel kimegyünk az udvarra a rajtkapuhoz, Csanya rövid eligazítást tart, majd elrajtolunk. Hamar szétszakadozik a mezőny,  kocogunk a végefelé lazán, sok van még hátra. Talán két páros van mögöttünk, de igyekszem nem foglalkozni ilyesmivel, mert lényegtelen. Épp elég a páros tempóját összehangolni, butaság volna másokhoz viszonyítani magunkat vagy mások tempóját erőltetni.  Négyeshatárhoz érve kialakul egy kis vonat, így haladunk szinte végig az első Kékes érintésig. A csúcshoz közeledve Szasza fotóz, mosoly, pacsi, nyomás!
Szaszafotó
Kékes 1. pipa! Frissítőasztal full extrás mint mindig, pár falat ropit, sajtot, olajbogyót vételezünk, iszunk és nekiindulunk a lejtőnek. Kicsit technikás, nem szeretnék rögtön esni, így viszonylag óvatosan ereszkedek, együtt haladunk Edit és Enikő párosával, dumálunk, be is nézünk egy kanyart, de szerencsére csak pár métert megyünk rossz irányba. Nagyon élvezetes ez a szakasz, gyönyörű az erdő, a lejtőkön szépen lehet haladni. Azért egy kis emelkedő itt is van, de Parádsasvárra szépséges szintút visz. Nem sokat beszélünk, Sznupi szinte mindig előttem halad, de nem reklamálok. Kiérünk az aszfaltra és máris ott a pont.  A pontőrség parádés, Boszi, Ulrik, Speró lesi kívánságunkat. Sok kívánság nincs, eszünk-iszunk, megyünk :) Utolérnek a betyárcsajok,aggódnak az idő miatt, kérdezgetik, hogy szerintünk beérünk-e így. Nem nagyon értem a kérdést...Még az első körnek is csak a felénél vagyunk, minek agyalni azon, mi lesz sokkal később? Menni kell és kész. Ha gyalog akkor gyalog, csak előre. Hamarosan el is hagynak minket. Ezért kellett aggódni?!
Hullámzó a terep, sok megfutható, enyhe emelkedő is van, nekem mégis alig-alig megy a futás, gyakorlatilag minden emelkedőn gyalog megyek fel. Nem lesz ez jó... De haladunk és menthetetlenül elérjük a sárgát és megkezdjük az araszolást felfelé. Szaszáék jelenléte viccesebbé teszi az amúgy durva mászást, vigyorgunk saját ügyetlenkedésünkön ha már jó képet nem tudunk vágni a készülő fotókhoz :-) Hamarosan szelidül az emelkedő, megfutható volna ez a rész, de nem megy, sőt, apró görcsfélék rántanak a vádlimba, ami nagyon nem jellemző! Sznupit érzésem szerint majd szétveti az ideg, de kívül tiszta nyugalmat sugároz, magnéziumot, sót nyom a kezembe és haladunk tovább. A csúcs közeledtét jelzi az egyre erősödő szél is, felveszem a széldzsekit, de így sincs melegem. Végre felérünk, Kékes 2., nagyon örülök a teának, édes kekszet és sóba mártott sajtot nyomok hozzá, tökéletes! László Szilvi szerint Yoyék alig pár perce mentek el.

Ez az egyik kedvenc képem :)  Forrás: terepfutas.hu/Szaszafotó

Elindulunk lefelé a kék háromszögön, kicsit köves, de nem vészesen meredek, jól lehet kocogni. Jól esne a gyorsabb tempó is, de a második körben is szükségem van az izmaimra így nem vagánykodok. Egyszercsak Mariann tűnik fel jobbról, picit elkavartak Yoyoval és a kék keresztről a hegyoldalban meredeken vágtak át. Együtt futunk majdnem a célig, ők egy picivel gyorsabbak, Yoyo már a második tányér levest tolja mikor beérünk. Hat órán belüli első kört szerettem volna, Sznupi is így tervezte, de az első kör végéig nem nézett időt, most örömmel nyugtázza, hogy alig lógunk ki az 5:30-ból. El is szöszölünk jó negyedórát, leves, mosdó, öltözködés, aztán nekiindulunk a második körnek.
Lazának érzem a lábakat, elsőre minden szép és jó, futni kezdünk, de hamar rájövök, elfárasztott ez a 36km rendesen, emelkedőn futva érezhetően száll el a pulzus és jönnek az ólomlábak. Ej, mi lesz itt?!  Szégyellem a pofám, de alig-alig futok, szinte végig gyalogolunk. Vámpiriék mennek el mellettünk lazán, eddig észre sem vettem, hogy mögöttünk voltak :o    Nagysokára érünk a Kékes alá, már megy le a nap, esek is egy szépet valami kőben, de szerencsére nincs nagy baj. Szinte sötétben érjük el a csúcsot, hideg szél fúj, még szeencse, hogy a síházban van a pont. Felvesszük a fejlámpát, eszünk-iszunk, közben befut valaki aki már a célba tart. Jó neki. Veszünk egy nagy levegőt és kifelé...
Hamar kiderül, ilyen terepen harmatgyenge a lámpám. Sznupiéhoz képest mintha mécsest gyújtottam volna :( Nem valami jó így a technikás lejtő, alig látom a köveket, gyökereket, közben a széltől a szemem is könnyezni kezd...hurrá :/  Folyton szólnom kell Sznupinak, hogy lassítson, pedig tudom, hogy sietnünk kéne és mennék is gyorsabban, de így is állandóan megbotlok a nem észlelt akadályokban. A bokaforgató részen  lehagyjuk a Csiga Tours csapatot, majd Parádóhuta előtt  RaZót és Vámpirit. Csodálkozom kicsit, hogy ilyen megfontoltan haladnak, Bogi lenyom engem simán bármikor. No mindegy, haladjunk! Alig várom Parádsasvárt, de közben rettegek is a sárgától. A szépséges szintúton vaddisznók robognak át előttünk, majd ismét dobok egy hasast enyhe félcsavarral, kis híjján a szakadékban kötve ki. Szegény Sznupira a frászt hozom, pedig enélkül és épp eléggé kivan. Persze fizikálisan meg se kottyan ez a táv neki, de ez a tötyörgés a szintidőhöz közel felőrli szép lassan...
Szintidőn belül érünk a pontra, rövid eszem-iszom és egy csepp vállmasszázs, izót kérek a púpba a hosszú mászáshoz és indulunk tovább. Próbálom nyugtatni magam, hogy az első körben is sokat gyalogoltam itt, bele kell férjünk az időbe, de siralmasan lassan megy még a gyaloglás is. Sznupi folyton tíz-húsz méterrel előttem, bevár, hümmög, nem hisztizik, nem reklamál, de nem is túl kommunikatív. A társalgás kimerül két szóban: -Gyere! / - Jövök.    Hamarosan visszaelőz a Csiga Tours aztán a sárga tövében Drakulady is...ez már a vég :( Vergődök felfelé, sötét van, fúj a szél, nem könnyű, de egyszer ennek is vége. Metsző szélben érjük el a ködös csúcsot. Kékes 4. Rápillantok az órámra, nem lesz lazázás lefelé, de sikerülnie kell!
A ponton Ernő úgy fogad, mintha tengernyi időnk volna :) Bedobok két teát, sajt, ropi, és menni kell. Brutál szél van, az első pár percben szétfagyok, de a lejtőn futás hamar felmelegít, pláne mert minden erőmmel koncentrálok az útra, nehogy itt a végén essek el megint.  Nagyon lassan fogy a táv, pedig az első körben ez olyan rövidnek tűnt...igyekszem, de folyton megbotlok valamiben. Ismét beérjük Bogiékat, ők óvatosabbak lefelé. Az aszfaltra érve megkönnyebbülten kocogunk, kisvasút, már csak két kis kanyar van, még 6-7perc lehet a szintidőből, egyszercsak megakad a lábam a járda hibájában és elegánsan hasra-térdre vágódok lendületből. A már felszabadulni készülő adrenalin égtelen káromkodás formájában szakad ki belőlem, végig a lejtőn erre ügyeltem, hogy el ne essek, erre itt, 200méterre a céltól.... Sznupi kétségbeesett arccal vakar fel, közben RaZó és Bogi fut el mellettünk. Sántikálva indulok meg, nagyon fáj a térdem, de látom az órán, hogy futni kell, nincs mese. A sarkon már kézen fogva fordulunk be, nekünk szól utoljára a kolomp, csippan a dugóka, villan a vaku, kezet nyújt Csanya.  12:58:19   Még korán is érkeztünk :-)
Köszönöm Sznupi! Mindent!

Rendezés, útvonaljelölés, frissítés ötcsillagos.  Tökéletes verseny! Sajnálhatja aki nem volt ott! Rendezőknek, pontőröknek millió köszönet!

Fejben dől el...

Ha elhiszed, hogy legyőztek - legyőztek.
Ha elhiszed, hogy nem mered - nem mered.
Ha győzni akarsz, de azt hiszed, nem győzhetsz,
Csaknem biztos, hogy nem te leszel a győztes.
(...)
Az élet csatáit nem mindig
Az erősebb, gyorsabb nyeri,
És előbb-utóbb az győz,
Aki, hogy győzhet, elhiszi.
/Walter D. Wintle/

Aki követ a közösségi oldalakon, már tudja, hogy a hétvégén - életemben először - taekwondo versenyen vettem részt. Már egy ideje gondolkodtam rajta, hogy hamarosan kipróbálom magam küzdelemben versenykörülmények közt, mert edzésen egészen más küzdeni, a kisebbekkel nem akarok durvulni, hiszen magasabb vagyok, ráadásul az anyjuk lehetnék, másképp állnak hozzám, a magasabb övesek meg kénytelenek "lealacsonyodni" hozzám, nem az igazi az sem. No meg sérülést sem akarunk, tehát senki nem pörög maxon :-) A lelkesedésemet csupán a realitásérzékem árnyékolta, hiszen kis kezdő vagyok még ebben a sportban, ráadásul jól benne a korban, a futástól merev izmokkal, az ideálishoz képest néhány kiló plusszal... Aztán a verseny hetében csak meg mertem említeni a Mesternek, hogy gondolkodom az induláson. Nagyon megörült a lelkesedésemnek és gyorsan benevezett (tudhat valamit, jobban hisz bennem, mint én magamban....)

Nem izgultam különösebben, felnőtt B kategória, csak nem lehet olyan durva a mezőny .... Aki régóta csinálja az már A kategóriás, aki hasonlóan későn kezdő öreglány azzal talán elbírok :)
A soroksári új sportcsarnok adott otthont az eseménynek, végül saját autóval, csapattársakkal konvojban érkeztünk szombat kora reggel.  Mérlegelés rendben, 59kg, most elmegy (-62súlycsoport, az előzőhöz 57 alá kéne befogyni). A csapaton izgalommal teli várakozás látszik, a súlyukkal küzdők rávetik magukat a kajára :-), a kicsik rohangálnak, ismerkednek, edzők beszélgetnek, a szervezők a technikát babrálják.
Hamarosan megnyitó, nem húzzák hosszúra, rövid köszöntő után Patakfalvy Mester megnyitja az eseményt, majd átadja az idén sikeres vizsgát tett sporttársaknak a Koreából megérkezett Dan diplomákat.

Közös bemelegítést követően megkezdődnek a küzdelmek, szokás szerint a legalacsonyabb korosztállyal. A csapat egy emberként szurkol, vándorol pástról pástra, mindig ott vagyunk ahol épp csapattárs küzd, ezerrel ordít mindenki, taps, dübörgés, a végén kézfogások, ölelések, gratulák, ha kell, vigasztaló szavak.
Telik az idő, szünetet tartanak, közben megkapjuk a délutáni beosztást végre és kiderül, csak hárman vagyunk a súlycsoportban (pontosabban csak ketten lennénk, a -57-ben meg csak egy lány, így összevonnak), nekem jutott a hálás/hálátlan szerep, hogy küzdhetek az idegen hölggyel, majd kettőnk közül a győztes ellenfele lesz a harmadik lány (csapattársam, Erika), afféle "előnyerő" rendszerben ő már tuti ezüstérmes legalább. Nem bánom, hogy így alakult, küzdeni jöttem, kipróbálni magam, csak azt sajnálom már előre, hogy ha döntőbe jutok, csapattárssal kell küzdjek.

Mester jön, sulykolja belém az egyértelműt, az első meccset meg kell nyerni, csak akkor lesz második. Keresem a tömegben a lehetséges ellenfelet, felnőtt nő az én súlyomban, csak ennyit tudok, fel is tűnik egy hasonló. Alig ismert érzés tör rám, le tudom győzni! Nem "talán" meg "megpróbálom", saját magamat is meglepve, biztos vagyok magamban, nem tudom, honnan jött ez a nagy önbizalom, az elhatározás, de teljes nyugalomban vártam a küzdelmet, a futóktól kölcsönzött mondással "odamegyek, megverem, oszt kész". Kívülről talán nem így látszott, pláne hogy a magabiztos kezdés után egyenlített az ellenfelem, de adrenalintól elöntött aggyal is jól érzékeltem, hogy állóképességben ő a gyengébb, a három menet végére elfáradhat. Állítólag az egész csapat teli torokból szurkolt, de én csak a két edzőt hallottam, az enyémet és az ellenfélét. Ciki, de még a lányom hangocskáját is csak a végén hallottam meg, pedig ott üvöltött, tapsolt ő is. Sikerült! Elfáradtam rendesen, nem vagyok eléggé felkészülve ilyen szintű pörgésre (3x2perces menetek, fél perc pihivel). Nem volt "szép" küzdelem, rengeteg kihagyott helyzet, fantáziátlan támadások, de mentségemre, első versenyem volt. Az utolsó fél percben remek ötleteim voltak, de képtelen voltam már megvalósítani őket, egyszerűen nem bírtam elég gyorsan mozdulni, elég magasra rúgni, elég erővel támadni.

Tehát sikerült. Irány a döntő, persze valamivel később. A második meccsről nem nagyon tudok mit mondani. Rá voltam pörögve az elsőre, hogy ott győzni kell; győztem, leeresztettem. No és ugye csapattárs az ellenfél... Mindenki azt kérdezgette, hogy most mi lesz, játékosra vesszük vagy idegenként próbálunk küzdeni. Végül is, ez egy egyéni sport, mindenki a dobogó tetejére szeretne állni, miért ne vennénk komolyan? Ebben állapodtunk meg Erikával, győzzön a jobb. De valahogy nem tudtam már felpörögni. Nem jött vissza a harci kedv, se az önbizalom és fáradtnak is éreztem magam, fejben szétesve, motiválatlanul álltam oda a pástra, ellentétben Erikával, akit szétvetett az energia :) Valamiért azt gondoltam, lazán kezdünk,  hiszen nem edzünk együtt, alig ismerjük egymást, kis kóstolgatás aztán durvulunk. Nem tudom, miért gondoltam így, de hamar észhez térített egy fejrúgás majd a következő :D Elég csúnya kis küzdelem lett, lassú és gyenge voltam, Erika energikus és fókuszált. Menet közben már nem tudtam mentálisan összerakni magam, megvert és kész.Legalább nem ütött ki :-)

Egyszer fent , egyszer lent, de nem bánok semmit. Mindkettőnknek első versenye volt, mindketten nyertünk egy meccset és egymás mellett állhattunk a dobogón. Az ezüst nagyon szépen csillog, a lányom borzasztó büszke, szereztem rengeteg tapasztalatot (és két nagy lila foltot), tanultam sokat és jól éreztem magam. Beépül.

Mert kedvelem...

...a verset is, de még inkább az embert.


Baranyai Máté: A HOSSZÚTÁVFUTÓ AJÁNLÁSA

Tiszteld mindig a távolságot!
Féld, szeresd az utat, amely elvisz, elvezet!
Mert bár lehet hosszú és veszélyes,

de hidd el csodálatos!
S ha tiszteled, viszont szeret!

Ellenfeledre mosolyogj!
Kívánj neki sok sikert, s ha kell – segítsd!
A küzdelem csak a pályán,
a verseny csak a lábakban,
ám magad soha el ne bízd!

Segítőiddel légy türelmes!
Mint ahogyan ők teszik csendesen veled!
A pályát aki körülállja sohasem ellenség,
viszont csodálattal néz rád!
Ezért tiszteld a tekinteteket!

A célba érve légy alázatos!
Mert lesznek más pályák, új ellenfelek, s talán utak!
Később jönnek el hozzád,
de addig is készülj keményen,
hogy legyen még sok ehhez hasonló...

Szép pillanat!

12óra a parkban

Találtam egy remek mottót egy közösségi oldalon:

Aki győzni akar, annak egyszer-kétszer bele kell szeretnie saját vereségeibe is, hogy hiteles legyen a kiábrándulása.
/Csoóri Sándor/

Ez annyira igaz, hogy valódi villanykörtés-homlokracsapós "Aha" élmény volt olvasni. És ha igaz, akkor van remény, mert nem utálom már az elrontott futásaimat, ezt a mostanit sem :-) De azért elmesélem hogy volt...

Nem terveztem a Balatonalmádi 12órás OB-t, ahogyan szinte semmit sem terveztem az idén, de amikor tudomást szereztem róla, hogy örök példaképem és kedves sokat tapasztalt futótársunk, Lencsés Éva néni ezzel a versennyel tervezi befejezni ultrafutó pályafutását, úgy gondoltam, feltétlen elmegyek, bár nem edzettem ilyen távra, így csak egy kellemes beszélgetős kocogást szándékoztam elkövetni.

3évvel ezelőtt futottam ugyanitt az első 12órásomat - szintén hirtelen felindulásból - akkor 88km és valamennyi méter lett, pontosan 50kör. A számokat bűvölve, könnyen azt képzeli az ember, hogy ha 50kör lemegy egész könnyen akkor sima liba még öt kört futni és elérni a kezdő 12órázók első lépcsőfokát a 100kilométert...Elmondom, baromira nem sima liba. Nem is gondoltam komolyan, hogy csak úgy odamegyek és 100-at futok, de mindenképp meg akartam javítani a korábbi eredményem. Időközben, beszerveződtem a Balatonfüredi FC csapatába, mi több, a női váltó első tagja lettem. Ez annyiban írta át a tervet, hogy megígértem nekik, hogy az első két órát futom és legalább 20km-t megteszek, a többi a többiek dolga :P

Kisebb döccenőkkel, de lett szállásom és eljött a péntek, amikor Ádival levonatoztunk Füredre ahol Máté (Baranyai) várt minket tárt karokkal :-) és kísért el egy remek pizzériába szénhidrátfeltöltés céljából. Jó társaság, jó kaja, jó hangulat, mi kellhet még ? :-) (tényleg, srácok, hol vannak a fotók?) Estére kiegészült a csapat Töcéékkel, majd rövid éjszaka után együtt kocsikáztunk át Almádiba a rajthoz.

Nagyon jó volt a sok ismerős arcot látni, találkozni sok rég nem látott futócimborával! Megismerkedtem leendő csapatom tagjaival is. Még a rajt előtt sor került Éva néni köszöntésére, illetve egy perces néma csenddel adóztunk a nemrég elhunyt Ujj Zoltán emlékének.

És eldördült a rajt :-) Ahogy terveztem, igyekeztem többé-kevésbé egyenletes tempóban, megállás nélkül futni az első két órát a csapatnak, ami sikerült is, bár a 10perces körökből volt, hogy kicsúsztam. A csapattagok (és igazából mindneki más is, segítők, kísérők, szervezők) nagyon lelkesen szurkolt, kérdezgették, hogy segíthetnek-e valamit, kérek-e valamit. Pár kör után kértem a palackomba folyadékot, mert a poharas mutatvány nekem nem nagyon megy és itt még szerettem volna folyamatosan futni. Nagyon hamar elröppent a két óra, átadtam Nórinak a chipet és lazábban folytattam.

A frissítésben is új módszert próbáltam ki most, vittem az UB-n sajnálatos módon megmaradt géleket és az első két óra után meg is ettem egyet. A későbbiekben, nagyjából egyenletesen elosztva, még négy darab fogyott el. A gél mellett csak kevés gyümölcsöt (almát, narancsot és egy falat dinnyét) valamint háztartási kekszet ettem, a központi frissítőasztalról. Csemegeként még megkóstoltam Éva néni tortáját is :) A folyadékpótlást 90%-ban vízzel oldottam meg, egy-két félpohárnyi izoitalt vettem el az asztalról csak. Ez a fajta frissítés abszolút bevált, volt elég energiám, nem éreztem holtpontot, hiányt, éhséget, gyengeséget és a gyomrom is teljesen rendben volt végig. Szerk.: Kimaradt, hogy ezúttal készültem a napközbeni melegre, igaz az Öreg-park árnyas fái alatt elviselhetőbb a hőség is, de azért voltak kitett szakaszok és a meleg az meleg...vittem egy kis vászontörölközőt és Lubics Szilvi mintáját követve, bevizezve a nyakamba tettem, a végét a felsőm pántja alá tűrve, hogy a helyén maradjon. Úgy érzem, használt, be fogom vetni máskor is ezt a módszert!

Nem sorolok fel egyenként mindenkit, mert valaki biztosan kimaradna és azt nem szeretném, de mindenkinek igyekeztem egy-egy bátorító hajrá-t mondani legalább, sokakkal beszélgettünk itt-ott menet közben, próbáltam megköszönni a szurkolást, reagálni a baráti ugratásokra, értelmesen nézni a fotósokra.....hogy mennyire sikerült az más kérdés :-) Délután igazi színfolt volt Pescenye és Mateve feltűnése a pályán és a pálya mellett, bár sok csevegésre nem volt mód, Edit átvette a sütit és elzavart futni :-) Akárcsak Vinca :-) (Hajrá Bozót! Tökjó szálkás a lábad! Jól vagy? Akkor fussá tovább, na szia! Menjé!) Mentem és közben a VB-n futókon járt az agyam. Nem is emlékeztem pontosan, mikor rajtolnak, de sokat gondoltam rájuk napközben és zaklattam a szervezőket, hogy ha belefér az idejükbe és működik a közvetítés akkor adjanak híreket időnként.

 A 6órások és a váltók nagyon mentek, akárcsak a 12órások élmezőnye. Csak csodálni tudtam őket és azon gondolkodni, hogyan csinálják. Hogy kell úgy koncentrálni, úgy kikapcsolni az agyat, hogy órákon át, egyenletesen, folyamatosan csak menjenek a lábak? Ezt kell megtanulnom. Persze, tudom hol lelem meg a választ...

Teltek-múltak a körök, de érzésre nagyon lassan. Ugyan szinte maradéktalanul sikerült tartanom magam ahhoz a tervemhez, hogy folyamatosan a pályán maradok és nem ülök le, állok ki dumálni, enni-inni, vacakolni, viszont túl sok volt a lassú séta amire igazából nem volt szükségem. Van akinek bejön az, hogy fut egy x tempót és közbeiktat meglehetősen lassú tempójú gyaloglást, de nekem nem szabadott volna ilyen társak mellé beállnom. A lassú séta felesleges, ha gyalogolni akarok pihenésül, tudok gyorsan is, futni viszont elég lassan futok, a "résztávozás" nem fekszik. De hát hüjjje vagyok persze és leálltam sokak mellé így, aztán simán otthagytak futva :P

Nagyon sokáig rá se néztem az eredményjelzőre, amikor pedig rápillantottam, láttam, hogy kategória utolsó vagyok így nem is foglalkoztam többet a dologgal. (itt jön a zárójeles ha : talán ha még időben láttam volna, mennyire közel haladunk egymáshoz hárman....de ez már csak spekuláció :-)

Sajnos nem láttam a 6órások eredményhirdetését, de hallottam, hogy plekoklari nyerte a női versenyt aminek nagyon örültem! Szerencsére összefutottunk még és tudtam gratulálni. Mi mentünk tovább ahogy eddig. Már biztosra vettem, hogy Tomán Edina lesz a bajnok, én pedig kibérelem a biztos 5. helyet, amikor megláttam Edinát lassan araszolni magam előtt. Már előzőleg beszéltünk a gyúrósátornál, de azt hittem a masszőr megoldotta a gondjait. Sajnos nem így volt, és mivel hamarosan gyalogolni sem bírt, az első helyről kellett kiszállnia a versenyből. Nem mondom, hogy egyszer nem szeretnék előtte végezni versenyen, de nem ilyen körülmények közt .....Innen is gyors gyógyulást kívánok neki!

Valahogy a hátralévő 4óra is eltelt, több kört mentem gyorsgyalogolva, mert üdítő változatosságként hatott a lassú cammogás után. Jót beszélgettünk így Evetovics Milánnal (cuki a fiad!) amíg le nem szakadt rólam (azért ez valahol vicces volt, hiszen gyalogoltam). Egy rövidke gyömöszölésre befeküdtem a masszőr kezei alá, mert a vádlim, ami eddig sose fájt, most kissé riogatott. Igazából nem sokkal lett jobb, de jólesett. Az utolsónak hitt körben már csak lötyögtem, gondoltam, megállok a chipszőnyeg után, nem érdekes a tört kör, de amikor odaértem, a kezembe nyomták a "csomagocskámat" és kitaszajtottak a pályára :-) Egy pillantást még sikerült vetnem az eddig elkerült eredményjelző képernyőre és gyors számolással megállapítottam, hogy nyavalyás 850méter kell a kerek 89kilométerhez :o) Bakker, ha ezt tudom... - futott át az agyamon, de késő bánat kutya vacsorája (vagy ilyesmi), így tisztességből belehúztam, legalább ez a kerek(ebb) szám legyen meg. Menet közben halkan szidtam magam mint a bozótot, hogy miért nem figyeltem korábban, hol is tartok, és szedtem a lábaimat, hogy meg legyen a hiányzó 850méter. Szerencsére, az aszfaltra fel voltak festve 50méterenként a távok, így nem kellett saccolnom. Simál elértem a 850-ig és még nem fújták le, így továbbmentem, legyen 1000 :-)

Így lett 89,112m mert ragaszkodtak hozzá, hogy pontosan odáig mérjék a tört körömet ahova letettem a jelzőkémet :-) Végülis PB, ha nem is sokkal, de nem tölt el elégedettséggel persze. Ha úgy szemlélem, hogy nem versenyezni, hanem edzeni és társasági életet élni mentem, akkor tökjó! Ha úgy, hogy ez egy országos bajnokság, akkor vérciki.... Nyaralósfutó - ahogy Vajda Anita mondta később.

A csapatunk, csapataink viszont remekül szerepeltek, a váltó amelynek tagja lehettem (köszönöm!) másdik helyezést ért el. Na, nem az én érdemem hanem a másik négy lányé, akik száztizenvalami kilométert hoztak össze még az én kis huszasom mellé! A BFC-s fiúk is dobogósok lettek! Sokan értek el nagyon szép egyéni eredményt is, nem sorolom, de mindenkire rettentően felnézek! Köszönet illeti a szervezőgárdát is amiért biztosították a körülményeket a remek versenyhez!

A verseny végeztével ismét Éva néni került a középpontba és ő meghatottam fogadta a szervezők és futótársak méltató szavait, valamint az emlékül nki átadott ajándékokat. Mondanom sem kell, vastaps kísérte :-) Innen is, puszi, Éva néni! Pár sor mellett, ezt írtam az emlékkönyvébe: Én is épp ilyen "Éva néni" szeretnék lenni egyszer. Természetesen, Éva néni a futást nem hagyja abba, csak ultraversenyeken nem tervez többé rajthoz állni.

Rodrigueznek és Sneci-kének(akik párosban futottak és mellettünk álltak a dobogón) hála fuvarunk is akadt Pest felé, sőt, a metrót is elértem és a vonatomat is! Már két órája vasárnap van amikor ágyba bújok végre, ébresztő fél 6-ra beállítva, hiszen aznap Nike Félmaraton....

Olimpia

Kisgyerekként a téli olimpiát szerettem nézni - már amennyit közvetített belőle a magyar televízió - talán azért is, mert miközben imádtam a telet és a téli mocorgást, téli sportokat nem igazán próbáltam, így különleges volt csodálni a síugrókat a számomra elképesztő nagysáncon vagy a szánkóverseny félelmetes száguldását. Később beköszöntött a parabola antennák és velük az elérhető eurosport közvetítések időszaka és akkor nézhettem (volna) sportot a tévében amikor csak akartam, ahogyan az olimpiai közvetítés is non-stop folyt. Talán épp ezért volt már kevésbé izgalmas :) De azért olykor néztem; az autó/ motorsporton kívül szinte bármilyen sportközvetítés előtt ott tudok "ragadni" most is :-) Idén leginkább a magyarok szereplésével zajló versenyeket néztem/nézem (8 arany bakker!), illetve kifejezett érdeklődéssel egyes atlétikai számokat és persze az életemben új sportként nemrég feltűnt taekwondot. Utóbbit a tévé nem nagyon közvetíti, de ugyebár minden nézhető online is :) Érdekes, hogy míg a futás és a taekwondo azért érdekel, mert ha sokkal gyengébb szinten is, de én is "üzöm" őket, a lovassportok például alig-alig vonzanak, pedig lovagolgatok én is. Talán azért, mert nekem ló nem sport, "csak" szórakozás, kikapcsolódás, csak felülök a hátára és kószálunk. Amit még nézni terveztem az a maraton, de a nőiről lemaradtam, mert vendégeink voltak, a férfiak pedig vasárnap futnak majd amikor túrázni megyünk... Remélem, a paralimpia maratoni száma is követhető lesz valahol, mert ugye Ezüsthegyi Kabóca barátunk ott lesz a mezőnyben!

UBorkaszezon

Attól tartok, ez nem lesz olyan "bozótos" beszámoló, a humorom (ha volt valaha) is Tihanyban maradt valahol a befutóknál... Szándékosan nem írtam rögtön hazaérkezés után, mert az egész esemény hangulata, a barátaim, sporttársaim sikere felett érzett öröm egészen elnyomta a feladás okozta kínt. Mondják, hogy idővel megszépül az emlék, nos, nálam fordítva van, magával sodort az esemény hangulata, elfeledkeztem a magam bajáról,a befutóknak örülve, más feladókat hallgatva és mondogatva, hogy ne bánd, meleg volt, tudsz te jobbat, majd jövőre, már én is majdnem elhittem, hogy megbocsáthatom magamnak, hogy nem értem célba. Aztán hazajöttünk, leülepedett ez a két nap és nagyon fáj...nem fizikálisan, jól vagyok, nem fáj semmim, az fáj, hogy saját hülyeségemmel ástam a gödröt amibe aztán beleestem, és még ahhoz se voltam elég erős, hogy kimásszak belőle. Nem írok részletesen az útvonalról, olyan volt mint tavaly, csak kicsit melegebben sütött le a nyári nap sugára...külső körülmény, alkalmazkodni kell. Ettől még nem kellett volna feladnom. A feladáshoz vezető hibák sorozatát kezdhetném a tisztességes felkészülés hiányával, de mivel ez tavaly sem volt másképp, sőt, idén még picivel több kilométerem is volt, így ezt hagyjuk. Miután biztossá vált, hogy indulok, egyeztettem szállás ügyben és úgy tűnt, meg is oldódott a dolog, Vászolyban alszom, mint tavaly is. Hamar eljött a verseny előtti péntek, Harcsabarna-mobillal repesztettünk a cél (vagyis a rajt) felé, útközben kellemesem szívva egymás vérét :) A tésztaparty klassz volt, nagyon sokakkal találkoztam , beszélgettünk, viccelődtünk, ám kezdett aggasztani, hogy bár szállásom lenne, de nem nagyon van aki lehozzon a rajtba reggel. Próbáltam érdeklődni a jelenlevők közt, hátha még valaki egyéni induló vagy kísérő ott száll meg és beférnék, de nem jártam sikerrel. Hálózsák végülis volt nálam, így eldöntöttem, ott alszom a rajtban (hülyeség No.1) Nem részletezném soká az éjszakát, mert még most is ideges leszek ha rágondolok, legyen elég annyi, hogy kutya meleg volt, és elviselhetetlen mennyiségű szúnyog, légy, bogárka. Védekezésül a fejem búbjáig próbáltam bevackolni a hálózsákba, így is bejutott nem kevés szúnyog miközben puhára főttem a hőségben. Még a zippzár is megadta magát, így minden moccanásnál utat engedett néhány újabb vérszívónak. Minden túlzás nélkül állíthatom, hogy öt percet nem aludtam egyhuzamban. Annyira viszont nem bírtam magamhoz térni, hogy bekuncsorogjam magam az iskolai öltözőbe legalább... Szombat Ötpercenként néztem az órát, végül négy fél körül nem bírtam tovább a zümmögést, zizegést, csípdesést és felkeltem. Már ekkor tudtam, hogy ku..a kemény napnak nézek elébe, de még menthettem volna valamelyest a helyzetet ha bepofátlankodok a suliba egy hideg zuhanyra, valamint ha a rajtig folyamatosan próbálom pótolni az éjjel kiizzadt rengeteg vizet. Nem tettem. (hülyeség No.2)Öltözködésnél rájövök, hogy a hűtéshez szánt két kendőt otthon hagytam.Csak baseball sapi van. (hülyeség No.3) Reggeli, csomagolás, várakozás. Szállingóznak lassan a futók, bicajosok, élettel telik meg a környék. Kicsit spanol a hangulat, a társaság, jönnek Pecsenyéék és mindenki más , meg sem próbálok felsorolni mindenkit, kicsit dumálunk, készülünk. Leadom a fejlámpát és egy-egy gélt a Keszthely utáni pontokra. Övtáska, kézikulacs, rajthoz! Már hatkor is meglepő a hőmérséklet, nagyon meleg lesz ez látszik. Nem kezdek gyorsan, sőt, lassan kocogunk Ádival egy darabig, aztán megyek egyedül, Wojtek Bélával, Nagyné Krisztával, mikor-kivel. Nem megy olyan lazán a futás, talán csak a tudat, hogy nem vagyok kipihent, csak idő kérdése a fejreállás. Vászolyban még tudok nevetni Ispiék marhaságain, a dörgicsei terepet a hőség ellenére élvezem, Szabadkáról érkezett sporttársakkal váltunk itt pár szót. Köveskál után már kevésbé élvezem a dolgot, meleg van, próbálom magam hűteni vízzel, iszom, haladgatok. Valahol beérem a német Udo-t, jó vele futni, szép egyenletesen megy és van kedve beszélgetni, no és beszél angolul :) Sajnos egy bokorlátogatásomnál szem elöl tévesztem és már nem tudom utolérni. Egy kis szakaszon a DK csapat egy tagjához van szerencsém, együtt koptatjuk az aszfaltot, majd a macskakövet, motiváló a társasága. Tördemicen épp nagyon elegem van, nagyon nyomaszt, hogy ennyire lassan értem idáig. Kedvesek a srácok, leültetnek az árnyékba tésztázni, pedig a kezembe kéne nyomni egy tányért, feltöltött kulacsot és egy jól irányzott mozdulattal kitessékelni a pályára. Sajnos elgyengülök fejben és engedek a vendégszeretetnek. Bevárom Ádit és Ebolát is, aztán mégis hamarabb elindulok Csikével. Aranyos tőle, hogy a nyaralásába beiktatta ezt a kis kitérőt és megnézett minket :) Bíztatása jólesik, igaza van, fizikálisan jól vagyok, csak menni kell, várni az estét, akkor jobb lesz. Szigliget előtt elválunk, egyedül döcögök tovább, rettentő rosszul tűröm a bringaútnál megszoruló forró levegőt. Tűz a nap és bár néha mozdul egy kis fuvallat, az is csak a még forróbb levegőt hozza a növényzet felől. Eszembe jut, hogy a ponton egy bringás combjára adtak jeget...én barom, kérnem kellett volna nekem is, bepakolni a topba, sapiba. Muszáj valahogy hűteni a testet,37fok körül van árnyékban, de mi végig napon vagyunk, saccra 40 fok...ha a testhőnk lesz ilyen forró abba bele lehet dögleni konkrétan...Bevárom Ádiékat, de még velük sem bírom tartani a lépést, az agyam folyton megállásért nyúz. Haladok, de gyökkettővel. Mentálisan nagyon odaver, hogy szinte mindeni lehagyott, mögöttem már talán senki sem ér majd célba....talán én se. A Golf Clubnál pancsoló kislányt játszom a kútnál, de csak rövid időre hoz enyhülést. A parton ismét dől a hőség, MJociba botlom (szó szerint) , sajnos a váltójuk már nincs versenyben. Színes, külföldi finiser póló tűnik fel előttem, lassan beérem, megszólítom. Francia, nincs jól. Megyünk együtt tovább, pár szót váltunk közben, bár nem túl közlékeny, pechje van velem :) Ismerős az arca, lesem a rajtszámát, Thierry? AZ a Thierry?! OMG! Együtt futok egy ilyen futóval?! ÉN? Na persze, így könnyű, ha a félprofi halálán van...Nem marad benne a kaja. Sajnálom őt, jobban mint magamat. Ez segít. Nem neki, nekem. Futok vele. Tudom, Vonyarcon Öcsi vár...már régóta várhat, őrülten rohan az idő. Azt is tudom, hogy bízik bennem és rossz érzéssel tölt el, hogy talán csalódást fogok okozni. Nagyon kedves ellátást kapunk a ponton, bár a fröccsöt nem kockáztatjuk. Thierry-t aggasztja a szintidő, mitagadás, engem is, ezért tovább is indulunk. Valahogy aztán mégis lemaradok, egyedül vergődök a part menti úton. Összefutok viszont másokkal, csak pechemre ők már gyalogolnak, én meg olyan hülye vagyok hogy lelassulok melléjük (hülyeség No.4) Gyenesdiáson ők kiszállnak, kapok egy magnéziumtabit búcsúzóul. A ponton is feladó ücsörög a földön..."motiváló" :-/ Minimális esélyt látok csak rá, hogy szintidőn belül Boglárra érjek, pedig van még idő bőven, csak indulni kéne. Túl sok időt tökölök el, megint a helper szindrómám áldozatává válok, külföldi futótársaknak próbálok segíteni, még Szaszát is felhívom nekik, hogy lesz-e szintidő módosítás a hőség miatt. Egyszercsak Thierry-t látom téblábolni...valami kaja kell neki, de nem igazán tudja, mit próbáljon. Az űrkaják sugárban jönnek ki belőle...Háztartási kekszet rág a presszóban vásárolt jégkásával. Megkívánom. Nem őt, hanem a kekszet :) Brutál időveszteséggel indulunk tovább, de legalább haladunk. Sajnos, futótársam továbbra sem túl közlékeny, bedugulok én is és követem. Fura látni egy nagy futót így szenvedni, hatoson kívüli tempóban totyogva, pár percenként belesétálva...Kettőnk közül fizikailag én vagyok jobb állapotban, mentálisan bizonyára ő az erősebb. A keszthelyi pont már tavaly is szörnyű lassan akart eljönni, idén ráadásul módosult is az útvonal ha jól emlékeztem. A parti sétányon már totál kivagyunk, legszívesebben beleugranék a vízbe és egy óráig ki se jönnék, mégis Thierry-t bíztatom mosolyogva, hogy a ponton lesz leves, talán az helyreteszi. Odaérünk, leroskadunk. Ismerős férfi fekszik a fűben...Földing Ottó :o Durva! Szegény, nagyon szarul néz ki :( Én se vagyok valami vidám. 71km...bameg, ennél bármikor megyek többet...bármikor, de úgy tűnik, nem ma. Számolok. Öt órás maraton ha hamar indulok tovább. Nem tűnne nehéznek, bármikor, de nem ma. És akkor valahogy eldöntöttem, hogy nem próbálok tovább versenyben maradni. (hülyeség No. 5) Pedig lett volna esélyem Boglárra időben érkezni, aztán talán az éjjel még kicsit jobban haladni. Többre talán nem, mert előbb-utóbb levert volna a kialvatlanság vagy legkésőbb a másnap délelőtti hőség, de legalább féltávon túl juthattam volna. Francia társammal vagy nélküle. És mégis elköszöntem tőle és hagytam egyedül tovább indulni...(sajnos, nem jutott messzire ő sem :( Abban biztos voltam, hogy nem indulok haza, hanem maradok vasárnapra, mert a befutókat és az eredményhirdetést látnom kell. Hosszabb pihi után elkocogtam-sétáltam a fenékpusztai pontig - ahol találkoztam a Láss egyesület tandemeseivel - majd vissza, mártóztunk a Balcsiban DK-val, elfogadtam egy kávét és megvártam a pontzárás után MárkusÖcsit, aki visszafuvarozott Tihanyba - útbaejtve egy halászlét :) Vasárnap Éjjel értünk Tihanyba, borzasztó fáradt voltam, de vártam is nagyon a befutókat; normális esetben ugye nem látom a többség célbaérkezését. Tébláboltam egy darabig, beért néhány bicajos, de nem bírtam ébren maradni, így elvonultam aludni két órát. Úgy saccoltam, így nem maradok le Szilvi befutójáról. Jól saccoltam. Hajnal négytől aztán szinte folyamatosan a célban lábatlankodtam, tapsikoltam, ölelgettem, kezet ráztam, jégkrémet hurcoltam és ettem, rengeteg ismerőssel találkoztam. Meg sem próbálok mindenkit felsorolni, mert biztos kihagynék valakit.Nagy élmény volt látni mások örömét és tanulságos volt hallgatni azokat is akinek idén nem sikerült körbefutni a tavat. Gratulálok mindenkinek!

Gödöllő 30 éjjel

Pár nappal a túra előtt kezdték emlegetni a fórumon a csajok, aztán Skia hívott konkrétan, hogy kocogjuk le. Nem volt még biztos a hétvégém, de aztán leszerveztem nagyszülőkkel a gyerekőrzést és már semmi nem állhatott az utamba. Itthon elláttam minden állatkát, hogy a várható vihar esetén se ázzon, legyen kajája, vize, stb., aztán fél 8 után kicsivel megjött Skia és suhantunk Gödöllőre. Bendegúz már ott volt, dumáltunk, neveztünk, vártuk a többieket. Hamarosan befutott Pátyalsó és Forgi, majd később Runka és Ernő. Zolibaba dünnyög az itiner felett, régimódi, vacak, stb...hát ez van, feladat adott, oldd meg :P Némi szöszmötölés, szerelékmustra, lámpabemutató után útnak indultunk, Bendegúz futni akart, Runkáék túrázni, Skia vacillált, én viszont ruházatban futáshoz készültem, nem lett volna kedvem rövid-rövidben, szakadó esőben 7órát sétálni...éjjel.... Így végül hárman kocogva folytattuk a parktól, a többiek túráztak. Bendegúz abszolút készült, ivótartályos hátiszatyor, műzliszeletek, Skia minimálban, bár esőkabáttal :) , nálam volt egy gyümölcspüré, egy fél Powerbar vésztartaléknak és kb másfél deci mentatea. Skia igencsak telve volt energiával, ment volna mint a mérgezett egérke, mondtam, hogy menjenek ha akarnak és nem versenyezni jöttem és azt sem tudom, hogy bírja majd a lábam így egy héttel a Mátra után. Nem mentek, inkább lassítottak :-) A parkból kiérve, egyszercsak Dani (Rushboy) rohan szemből, utánakiabálok - Szia, Dani! - szegény meglepve pördül vissza, de aztán megismer. Futották előbb a 12-t, majd jönnek a hosszúra mindjárt. Biztosra veszem, hogy hamarosan hátbavágnak, de aztán nem így történt :P Felüljáró híd után újra bevesszük magunkat az erdőbe, brutális a páratartalom, meleg van, dől rólunk a víz, miközben jól hallhatóan dörög az ég és a villámok is egyre közelebb csapdosnak. Várom, hogy "leszakadjon az ég", de még várat magára a vihar. (nem sokáig...) Szerencsére elég sok a túrázó, kielégítő a szalagozás, így nem kavarunk (még...), de az itiner valóban gyöngécske, legnagyobb hiányossága, hogy nem tartalmazza az egyes helyek nevét, így a turistatérképpel se nézhető össze normálisan. A térképvázlat közepesen informatív. Az erdő szép mint mindig, az útvonal viszonylag változatos, dombocskák, kellemes lejtők, buja növényzettel tarkított részek és tisztások váltják egymást. Az első néhány ellenőrzőponton szinte sorbaállunk a pecsételéshez, annyian vannak, de megy gördülékenyen a dolog. A túrázók kedvesek, elengednek, nem morognak, de mi is igyekszünk udvariasan helyet kérni, jó utat kívánunk mindegyikőjüknek. Talán így kéne tennie mindenkinek és nem lenne konfliktus..... Több helyen kapunk vizet, csokit, műzliszeletet, utóbbit elteszem, helyette a gyümölcspürémet eszem meg. Minden szuper, szépen haladunk, de Kerepesen aztán csak sikerül elkavarnunk. A nagyfeszültségű oszlop előtt megyünk el balra fel....addig mondom, hogy gyanús, hogy nincs szalagozás, míg elhiszik nekem és visszamegyünk. Naná, hogy az oszlop UTÁN és nem erősen balra, csak az úttal párhuzamosan kell haladni. Semmi gond, beletettünk 2kilit, na és? :P A dörgés-villámlás már sorozatos, majd egyszercsak megnyílnak a csatornák és zuhog is az égi áldás. Skia tempót vált, mintha lenne hova menekülnünk a felhőtakaró alól :) Futunk a búzatábla mellett, le-fel, eső szakad, ázunk...lakott terület, HÉV, mi csak zúgunk tovább az aszfalton. Csendesedik az eső, pillantás az itinerre, Gödöllői, Szadai, jóvan. Már az autópálya hídnál vagyunk majdnem, amikor rájövünk, egy lépés kimaradt....még nem is volt 9.EP ami.....a kilátó! Bakker....ott magasodik a hátunk mögött a domb.... Hátra arc, fel a kilátóba. Eső újból szakad, kerülgetjük a túrázókat, ázott kutyákat, gyönyörködünk a tájat pillanatokra nappali világosságba borító villámokban. Kilátó, ázot itinerre bélyegző, nápolyi, tea, tovább.... Merre? Hát lefelé! A száraz időben betonkemény agyag most lesiklópályává változik, a második lépésnél majdnem leülök...onnan óvatosabb vagyok, helyettem Skia tart esésbemutatót sikítással és röhögéssel körítve :) Azé' leéreünk épségben és a már csendesebben, de kitartóan szemerkélő esőben nyomulunk tovább. A már ismerős aszfaltos szakasz után hosszú-hosszú erdei ösvény, majd szélesebb földút. Szalagozás ugyan nem nagyon van, de más út se, így nem aggódunk. Futunk-gyalogolunk, nagysokára meg van az utolsó EP is, inenn még egy kis földút, majd unalmasan hosszú aszfaltos utca a célig, de megérkezünk bőrig ázva, de vidáman. Kívül az 5órán, eltévedés nélkül belül lettünk volna bőven, csúszkálás nélkül még kevesebb lett volna, de nem számít. Izomzat, minden 100%, szuperkompenzáció vagy mi szösz?! :D Oklevél, kitűző, mosdó, zsíroskenyér, tea, búcsúzás... Skia hazahozott kocsival, köszönet érte! Gyors zuhany után ágyikó és négy óra meglepően pihentető alvás. Pici feszülés bal vádliban, ennyi :) Kellemes túrácska, bár a végét én visszavezetném a parkba, az elejével azonos úton, mert ez a hosszú utca dögunalom, nagyon nem passzol a többihez. Tavaly a srácaimmal itt voltunk a nappali túra rövid távján és megdöbbentett, hogy a 6km-ből majdnem 3 egy városi út :-/ Köszi a társaságot Bendegúznak és Skiának! És gratu a túrázó szekciónak!

A Mátra humora

Mátra 115 helyett 88, valójában 95 plusz egy kicsi

 

Régóta szerepel a bakancslistámon ez a túra, de a legnehezebbek egyikeként tartják számon, és magam is ismerem annyira a Mátra hegyeit, hogy tudjam, nem kisasszonyok piknikje, nem könnyű séta, hanem kemény menetelés hegynek fel és le.....és fel és le és fel....  A tavalyi K100 adott egy kis önbizalmat, de aztán UB lett a folytatás, nem Mátra. Azt persze akkor is tudtam, hogy a K100 kertiparty ehhez képest és igazából az ott elért eredmény semmit sem jelent.  Idén aztán másként alakultak a dolgok, nem jártam túrázni, nem volt K100 se végül, csak egy könnyűnek ígérkező és mégis meghalós Dolina56. Futóedzésekből se volt sok, volt viszont heti 2-3 küzdősport, jelentős lábmunkával.  Ilyen előzményekkel neveztem elő a Mátra 115-re. Természetesen, nem vagyok hülye, jól tudtam, hogy az erőnlétem, állóképességem nem megfelelő a 6000méter feletti brutál össz szintemelkedéshez, de meg akartam próbálni, részese akartam lenni ennek a közösségi eseménynek, és nagyon vágytam már rá, hogy ismét olyan közelségbe, olyan kapcsolatba kerüljek a hegyekkel amilyenbe csak a hegyi sportok által kerülhet az ember. 

Előzetesben lebeszéltem Jaat-tal az utazást, ellátott pár jótanáccsal, elolvasgattam a beszámolókat és újra megnéztem az imádott videókat. Szitó Ervin támogatta a projektem egy ajándék fejlámpával, köszönet érte! Igyekeztem az útvonallal is ismerkedni, de oly régen jártam a Mátrában, hogy alig-alig tudtam beazonosítani a dolgokat. A Muzsla utáni rész például teljesen ismeretlen volt számomra. Nem túl sok gondolkodást követően, összeállítottam a csomagomat is, ivótartályos hátizsák, kis szopókás palack pohár helyett, két gyümölcspüré, két póverbár ketté vágva, sótabletta,  hosszú ujjú tech felső, vékony szélkabát, hosszú aláöltöző gatyó, mini esőponcho, fejlámpa, külön táskába váltóruházat és cipő a célba, törölköző(ezt el szoktam felejteni :)  Előző nap megsütöttem a nevezési díjat, csokidarabos kekszet, és mellécsomagoltam még egy üveg mézet, no meg a festett köveket. Reggelire két sajtos-salátás zsemle, mentatea.

Hamar eljött a várva várt nap és rögtön egy méretes, de szerencsére nem végzetes bakival indult. Elaludtam. Mikor Jaat felhívott, azt se tudtam, hol vagyok, mi van...:o  Azt hittem, csak valamit még egyeztetni akar, erre kiderült, nem voltam ott a megbeszélt helyen, feljött a kapuig. Aztakúúúú!  Ugrás ki az ágyból, férjet kiküld a kapuhoz magyarázkodni, öltöz, cuccot felkap, túlzás nélkül 8 perc alatt kint voltam, menetkészen. Fiúk megmosolyognak, elindulunk...

A kocsiban kellemes várakozásteli ám mégis nyugodt hangulat, beszélgetünk, sztorizunk, a Tápiómenti Maratont emlegetjük, no meg a Palóc Lefagysz-ot, és persze az előttünk álló Mátrát, melynek vonulatát hamarosan szélesvásznon láthatjuk. Egyszerre ijesztő és csodálatos. Az idő kristálytiszta, a levegőt harapni lehet mikor Gyöngyösre érünk. Kocsi leparkol, várjuk a rendezői buszt ami a rajtba, a kisnánai várhoz visz. A buszon ismeretlen túrázó mellé ülök, nem beszélünk, csak nézzük a tájat, eszegetünk. 

Kisnána - dobszó, hellójózsikámteisindulsz, tavalyaztmondtamsohatöbbet, milyenidőttervezel, deszépidőnkvan, milyensütithoztál, holacsomag, ittacsomag, hovakellleadni, nincsapróm, köszJaat, Yoyokacillagom, háttemeg, ménemahosszúra, nanáahosszúra, mévanmásis, mingyárajt,vanmárajtcsomagod, írdalá, köszszépenjóutat, ezismegvan, kelletérkép, kellepulcsi, nincsishideg,sziadani, hogyvanalábad, dehülyevagydeokosan, ittacsanyais, jénemindulpontőrlesz, kivelmész, kivelmenjek, mittudomén, futniakarod, dehogyfutok, örülökhabeérek, deúgyöltöztél, ígykényelmes, dejópólódvan, japerszeénaterepfutó, nembajazhalassú, csakügyesen, fejlámpamegvan, pisilnikellettvolna,axaxavagyhogyishívnak, üdvmindenkinek, mingyámegyünk, jélőwandrás, egyszálgatyában, ezsenomrális, tíz-kilenc-nyolc...hajrápusziviszlátacélban

És indul a mandula!

Jaat mellett robogva kezdek, de persze tudom, hogy ez nem az én helyem. Rushboy mellé szegődök, beszélgetünk. Azt állítja, óvatosan fog menni, ahogy a lába engedi, így talán hasonló tempót megyünk. Így is van, daráljuk a métereket, szinte még libasorban támadjuk a Jagus majd az Oroszlánvár csúcsot. Előbbin Csőre Ernő, utóbbin Zoncsi vár, illusztris pontőrsereg várható másutt is, Pygmea, Csanya, Lupus és mások. Gyors pecsét és már mennénk is, de befutnak cseh és szlovák túratársak akikkel Rush külföldi túrákon ismerkedett össze. Csatlakoznak, nagyon jól nyomják és ketten biztosan beszélnek angolul, beszélgetünk is pár szót. Kékestetőre kapaszkodva kicsit lemaradozok, ők szinte hetente mennek százasokat, mint más a sarki boltba, én meg idén nem is túráztam, még a sík Dolinán is ki akartam nyiffanni :o  A síházban találkozunk, terülj-terülj asztalkám van a javából, iszom teát, eszek egy zsíros és egy szalámis kenyeret, paradicsommal, olajbogyóval, sajttal, kánaán :) Felkapok pár szem cseresznyét és suhanunk. A szlovák lánynak magyarázom, miért vannak kordonok fent, csúcsfutás is ma van, de mi szebb úton jöttünk fel :)  Dani bíztat, maradjak velük, de érzem, sok lesz a tempó. Igazam lesz, a nagyon meredek részen leszakadok, csúszkálok lefelé a sárgán, rönköket kell átlépni, egyedül vagyok, követem az ösvényt, egyszercsak műútat keresztezek, de rémlik ilyesmi az itinerből, így megyek tovább. Újabb műút, kilépve Mátraháza tábla...  Basszus! :o  Parádsasvárra indultam...  Itiner elő, vissza kell menni. Túrabotos lány rohan szembe, László Szilvi az, nyomában Yoyoval...elkavartak ők is, de még tovább is mentek jóval...Együtt megyünk vissza, ebből az irányból jól látszik a sárga négyzet letérés...affene...Ezerrel zúgunk le Parádsasvárra(25km), a ponton pecsét és pár falat, én sütit és aszalt barackot veszek, és már megyünk is. Az ő tempójuk sem éppen laza, de emelkedőn gyalogolunk, csak épp Szilvi kétszer gyorsabb úgy is :P El is lép kicsit, Yoyokával másszuk a Kis- majd a Ngy-Lipótot, durva ez a 360méteren lévő faluból megint 756méterre, aztán Galyatetőre 960méterre emelkedni, 5km távon...Yoyo telefonnal videóz, először azt hittem telefonál csak :o , élvezi, hogy ott lihegek mögötte :)))  A csúcs közelében aztán ő is ellép, fut Szilvi után :) Nekem jó gyalog is, így is majdnem egyszerre érünk a ponthoz. Igazi csúcspont, rengeteg kaja, leves, sütihegyek, innivalók. Kanalazzuk a levest miközben a gyorsak már az ajándék körről (Mátraalmás-Galyavár) érnek vissza. Kihasználom a civilizált mosdót, bár addig Yoyoék lelépnek, de aztán nekiindulok a körnek. Épp arra gondolok, Jaat talán pont ennyivel járhat előttem, amikor meg is jelenik szemből :) Lottó ötös :)) 

Élvezem a kocogást Mátraalmásra, bár kissé röhejes, hogy itt érek be olyanokat akiket még a Kékesre felfelé egyszer már megelőztem...csak ugye az eltévedés... A faluból meredek út vezet Galyavár sziklás, szinte félelmetes csúcsára(alig kb 1200méter távon közel 300métert emelkedünk), majd elfúj a szél, felveszem a széldzsekit, de hamar melegem lesz, ugyanis jön Galyatető II.felvonás, még 120méter szint. Az esőfelhők nem bírják tovább, elengedik terhüket. A ponton (38,74km-7óra25perc) már ernyők alatt a technika és a frissítők. Gábor mellé sodor a lét, vele utaztunk reggel, lelkes elsőbálozó ő is. Adja magát a helyzet, együtt indulunk lefelé. Ázunk és ereszkedünk, kis bizonytalankodással a zöld négyzet levágást várva, de megvan és suhanhatunk Mátraházára. A Hatökör uránál a pontőr szerint Yoyo csak negyed óra-húsz perc előnnyel ment át, amit furcsállok (na, ja, megint elkavartak) A mátraházai ponton isteni vajas-téliszalámis-sajtos szendvicset készítek, bodzaszörpöt vételezek hozzá és indulunk is, menet közben tömöm magamba a kaját. A lefelén egész sokat kocogunk, emelkedők gyalog, az eső hol rákezd, hol szinte eláll. Nagyon nem zavar, bár akkor kezd rá legerősebben amikor hosszabban haladunk védelmet nyújtó lombkorona nélkül :P Lajosháza annyira nem hagyott bennem nyomot, hogy képtelen vagyok felidézni, Mátraszentimre(60,54km - 11óra18) viszont emlékezetes, mert kellemesen felmelegített az itt kapott leves és még mellékhelyiségnek nevezhető dolog is akadt az udvarban. Továbbindulva, majdnem csúnyán benézzük az irányt, de szerencsére mindkettőnknek feltűnik a turpisság és párszáz métert megyünk csak feleslegesen. Visszafordulva kit látunk? Naná, hogy Yoyokát és Szilvit :D Cillagomék bejárták Tolnát-Baranyát. Innen ismét négyesben haladunk, mit haladunk, suhanunk egészen Szorospatakig, ami a 806méteren lévő előző ponthoz képest ismét majdnem 500méterrel van lejjebb. Igaz, közben van két kisebb emelkedő. Ernőék a ponton nagyon kedvesek, magnéziummal, kalciummal kínál a sok finomság mellett, elfogadom, ártani csak nem árt. Yoyo nekiáll vacsizni, én csak megragadok egy szendvicset, töltök vizet a púpba és elindulunk Gáborral Ágasvár felé. Ahogy kezd meredekebbé vélni az út, Gábor ellép egy gyorslábú túratárs nyomában. Csendesen fújtatva érem el az Ágasvári th-t, és kezdek neki Ágasvár csúcsának megmászásához. Jó meredek, nem is baj, hogy sötétedik, legalább nem látom, mennyire. A csúcson már sötét van, Csanya pecsétel,  lefelé már fejlámpával jövök, tipegve a sötétben. Kényelmes frissítés után, két túrázóhoz csatlakozva megyek tovább, a szalagozást majdnem elvétik, de nem is bántuk volna nagyon utólag, mert bokaforgató és sáros terep. akárcsak a Fallóskút utáni rész. Fallóskúton Kató néni vár, aki már lenyomott egy Tápiómenti Maratont aznap! Lecsorgunk Mátrakeresztesre és rövid tanakodás után, a nagy kanyartól megyünk kissé vissza a sárga jelzésen a Hidegkúti nyereg felé. Féltem, hogy ez meredek szakasz lesz, de nem annyira vészes, ellenben hosszú, legalábbis érzésre. A turistaháznál alkalmi társaim rövid frissítés után továbbindulnak a hosszú távon, győzködnek kicsit, hogy menjek én is, de már rég döntöttem, bejelentem a pontőrnél lenevezési szándékomat. Hogy miért neveztem le? Jó kérdés. Éjfél volt, 82km-nél jártunk, 11órám lett volna még megmászni a maradék 1800méter szintet egy maratonnyi távon. Most is azt gondolom, sikerülhetett volna, de nem könnyen. Izomzatilag jól bírtam, némi fáradtságtól eltekintve nem volt bajom, de az emelkedőket egyre lassabban tudtam megmászni, így hiába tudtam még futni is lefelé, szenvedősnek, kétesnek tűnt a teljesítés. A szenvedéssel még nem is lett volna baj, de hogy valahol a szintidőért küzdve, déltájban vergődjek a végén...nem, ez a túra megérdemli, hogy felkészültebben visszajöjjek és megcsináljam tisztességesen. 

Tehát lenevezek, levesezek, kókuszgolyó, sütike, kávé, tiszta piknikhangulat, közben jönnek és mennek a hosszútávosok, de nem inog meg az elhatározásom. Összeszedem magam, kérdezgetem, hátha akad valaki a röviden és már indulnék is egyedül tovább, amikor befut Gábor, korábbi időszakos túratársam, nem túl fényes hangulatban. Szegény, Ágasvár után benézte a szalagozást, megjárt valami ismeretlen falut, majd Mkeresztesen is rossz helyen kanyarodott le (talán a régi sárgán?), így kavargott sokat futva feleslegesen, elege van, elfáradt, lenevez ő is, menjünk együtt. Megvárom amig gyorsan frissít és nekilódulunk a maradéknak. Tót-hegyesre elvileg hamar kéne érjünk, de hiába haladunk tempósan, csak nem jön a zöld négyzet. Gábor még telefonos segítséget is kér, menjünk csak tovább, hangzik a válasz, de nehezen hisszük. Közben Jaat-ot is hívom, nem jó híreket kapok, túl van  Múzslán, de megzuhant, csak remélem, összeszedi magát hamarosan. Kísérteties, éjsötét erdőben baktatunk, gyanúsan sokat lefelé, Gábor felveti, menjünk vissza mert biztosan elvétettük a leágazást. Nem engedek, szerencsére, ugyanis pár méter múlva ott virít jól láthatóan a zöld kereszt, majd háromszög. Megkönnyebbülve megyünk tovább, mikor szemből lámpák fénye villan fel, félviccesen mondom, talán Yoyoék tévedtek el megint, bár már a Múzslán kéne járniuk amennyivel gyorsabbak voltak nálam, erre tényleg ők azok!   Visszamentek keresgélni a zöldet, beletettek itt is pár kilit....Megmásszuk a Tót-hegyest, ami valóban elég hegyes, a csúcs tiszta sziklás gerinc....brrrr...a pontőr viszont kedves, palacsintát és vizet kapunk (basszus, ide is felcipeltek egy csomó vizet?!) majd ereszkedünk vissza a zöld háromszögön, aztán a hírhedt zöld négyzet ahol a jelzés valóban tökéletes, csak épp út nincs, botladozunk az avarban a kövek közt. Hamarosan elérjük az utolsó mászókánkat, Világos hegyet, ami ugyan nem nagy, de roppant meredek felfelés is, hát még lefelé. Lupus vár a hegyen pecséttel és jó szóval. Megbeszéljük az élmezőny állását, búcsúztatjuk Carlos pályacsúcsát, és nekilódulunk a célig tartó nem túl izgalmas szakasznak. A hegyről ereszkedés nagyon durván meredek, szinte félek lemenni, onnan viszont javarészt sík vagy kissé lejtős az út, viszont poros, aprókavicsos és a felső réteg nedves (gondolom, a harmattól), így minden lépésnél rétegenként tapad a talpunkra és hullik a cipőnkbe. Idegesítő. Nagyon. Alig várjuk a falut és végre ott vagyunk,felhívjuk Jaat-ot, úgy tűnik, sikerült összeraknia magát, aminek örülünk.  Gyöngyöstarján, cél. 21óra és 9perccel a kisnánai rajt után megérkeztünk. Taps fogad, követ választunk, levest eszünk, én zuhanyzom, kicsit beszélgetünk, aztán  kerül fuvar hazafelé, így eljövünk. Utólag ezt bánom csak, nem a lenevezést. Jó lett volna még maradni, megvárni a többi beérkezőt. De jövök még, vár a Múzsla, a Havas és egy 115-ös kő!

 

Hatalmas köszönet illeti az egész szervezőgárdát, mert ez egy monumentális rendezvény, rengeteg melóval és rengeteg élménnyel! Igazi közösségi esemény, családias, barátságos, feledhetetlen. 

 

 

Dolina 56 - szánalom :/

Vágytam valahova a hétvégén, de kezdetben úgy tűnt, gyerekes programot kell keressek, aztán a gyerkőceim megszervezték maguknak a papás-mamás hétvégét és hirtelen itt állt előttem egy magányos szabadszombat :)  Rögtön a TT naptárra ugrottam (Szekszárd óriási volt, de egy porcikám nem vágyik aszfaltra mostanság) és feltűnt a Dolina túra amelynek téli verzióját Szekszárdról jövet Krisztián említette, mint végig futható, kellemesen lankás útvonalú túrát. És még közel is van!  Ezzel el is döntetett, hogy ide megyek - ismételten bocs Skiától és az úri srácoktól, de megalomániás pillanatomban ez az 56km jobban hangzott:) Mert ugye naná, hogy a leghosszabb távra terveztem...

Előző délután persze nem hagytuk ki lányommal a TKD edzést, így kellemesen elfáradt lábakkal vártam a másnapot (hüjjjeség 1.) Kora reggeli ébresztőt terveztem, jó lett volna legkésőbb 7-kor elrajtolni, ehhez képest alig sikerült 7 után elindulnom itthonról....Szigorúan szabálykövető száguldás Albertirsáig, vasútállomáson kocsi leparkol, övtasi felcsatol(kütyü, telefon, fél zacsi csipsz, kulcs, féllityis palack), irány a nevezés. Hatszáz pénz a hosszú távon, A3méretű színes térképvázlat, itiner, ellenőrzőlap egyben. Hamar indulhattam, rengeteg iskolást kerülgetve akik a rövidebb távok valamelyikén indultak. Már az elején, a Pesti utat elérve gyanússá vált, hogy nem jó az irány, ekkor néztem csak meg az itinert és jöttem rá, hogy másik utcán kellett volna lejönni és van egy kis kitérő a templom felé az útvonalban amit a körülöttem haladók közül kivétel nélkül mindenki kihagyott :/  Kb hülyének néztek, hogy visszafordultam, de nem pistázok szándékosan....Homokos földúton közelítjük meg a horgásztavat, egyben az ellenőrző pontot.  A főuton átkelés nem a nap fénypontja, de nem tehetünk semmit, Albertirsa mellett fut el, kikerülhetetlen ebben az irányban. A következő EP-nél ismét kisebb kavarás, az itiner szerint megyünk balra, majd jobbra, de épp rossz iránynak bizonyul, de lehet, hogy csak én hagytam el másik irányból az EP-t, mindenesetre így legalább megnéztem egy szép nagy kereszteződést :)  Hamarosan kikeveredünk a községből, a temetőnél gyorsan vételezek finom hideg vizet és a "hegynek" vesszük az irányt. A falvak/községek széle itt sosem szép látvány, szegénységről és súlyos nemtörődömségről árulkodnak a porták, a romok, a gaz, a szemét...  De elhagyjuk a civilizációt és élvezzük a tájat. A pilisi pincék előtt beér egy sporttárs, az egyetlen futó akivel találkoztam, kicsit dumálunk, fogjuk még kerülgetni egymást, de ő a negyvenes távon indult amúgy is, így nem jósolok hosszú közös haladást. A pincesor - ami valójában inkább nyaralók sorának néz ki - kifejezetten szép, csupa rendben tartott ház, gondozott telek, előttük virágok, sövény, díszfák, stb. Üde színfoltja ez a környéknek!   Többen is szénát hordanak, egy ilyen lovaskocsinál kedvesen hajráznak és kérdik, messze megyek-e még :) A szokásos ámudozást váltja ki a válasz. Nagyon hangulatos erdei részen kaptatunk fel az Ikerfenyőkhöz, ahol az EP -t csak tábla jelzi, illetve az itinerbe ragasztandó matricát veszünk el magunknak. A dombocskáról lerohanást nagyon élvezem, kár, hogy nagyon rövid és nem is lesz ilyen több. A továbbvezető út viszont szép, burjánzik a növényzet, illatoznak a virágzó fák, különösen az akác illata kivehető és a virágok körül zsongó ezernyi méhecske szárnyzúgása is messze hallik. A madárfütty már fel sem tűnik, annyira megszoktam, de daloltak lelkesen a hőség ellenére.  A már említett sporttárssal másszuk meg a Sas-hegyet, az útvonal másik említésre méltó magaslatát. Pár szó a pontőrrel és a meredekebb úton leereszkedünk, hogy rövid dzsungel hangulat után nekiinduljunk a kitett, napsütötte szántóföldeknek. Hamarosan elválik a két hosszabb táv útja, innen jó sokáig megyek teljesen egyedül, de eltévedni nem nagyon lehet. Kezdem lassan, de biztosan érezni, hogy hülyeség volt a hosszú távot választani, a lábaim se százasok, de leginkább a kraft fogy és rég elmúlt már a reggeli lekváros bukta, az azóta elfogyasztott aprócska búrkifli és műzliszelet nem ad sok energiát. De azért haladok, kocorászva, elérem az 5.EP-t, Hosszú völgy, ami valóban egy szép lankás völgyben található. Friss ásványvizet és almát kapok, valamint a pontőr högy figyelmeztet, hogy az út mellé méheket telepítettek és javasolja, hogy tegyek nagy kerülőt az erdősáv széle felé. Gyalogolva, almát csócsálva megyek tovább, jó indok az alma, hogy miért is nem futok egy szép, enyhe lejtős szakaszon :)  Feltűnnek a méhek, tényleg rengeteg kaptár, saccra száz megvan, a méhészek is ott matatnak velük. Nem kerülöm őket, csak pár méterre, házi méhtől nem félek, nem engem akar hanem a nektárt :) Néhány túrázó hasonlóképp tesz.  Köszöntésemre a méhész, odakiált: Nem kóstolnak meg egy kis friss fedelezést? Kedves tőle, kedvem is volna elfogadni a szíves invitálást, de sajnos tudom, milyen következményei vannak, ha közel éhgyomorra friss, pláne viaszos, mézet zabálok, így megköszönöm, de elhárítom az ajánlatot. Méhészünk széles mosollyal nyugtázza, mikor mondom, hogy mi is méhészkedünk, bár csak kicsiben.  Persze nem én lennék ha egy zümike nem követne kitartóan, de végül különösebb csapkodás nélkül távozik (sajnos valamiért a fényes sötét haj a mániájuk, itthon is folyton megtalálnak - az öreg méhészek azt mondják azért, mert medvének néznek :) hát köszi :))

A méheket elhagyva már bent is vagyunk Káván. A szélső utcák itt sem túl szépek, de szerencsére csak rövid szakaszt megyünk a faluban és ismét kint vagyunk a szántóföld szélén. Megemlítendő viszont, hogy Káván a legszélső utca legutolsó utcai kútja is működik, se tönkretéve se elzárva, mint ahogy a környékbeli településeken oly jellemző:( (pl. Pánd vagy akár Szecső....) Ügyesen beszántották a dűlőutat is, így lehet a kukoricás szélén botladozni, majd az ellenőrzőpont érintése után a fél szántót megkerülve indul a mandula, vagyis egy jó hosszú napos szántóföldes szakasz ismét. Szépnek ugyan szép, de kevéssé tudom élvezni, egyértelműen túlhevültem, magas a pulzus, lesült a képem, vedelem a vizet, de nem oltja a szomjam, nem érzek éhséget, de fogy az energia vészesen és érzem, hogy kezd kidörzsölődni a combom, hiába krémeztem....szép kilátások alig 30kilométernél... (hülye, miért nem indultál harmincon, elég lett volna...) Közben rájövök, hogy van nálam chips, meg is eszem a felét, egy kis vízzel lemosom a combom, hátha szárazon nem dörzsölődik vagy legalább addig se csípi az izzadstág és a kosz. Tötyörgök csak, igazából nincs nagy dráma, kéne egy fenéken billentés, de nincs a közelben senki. A déli forróságban vánszorgok be a Török-hídhoz ami ellenőrzőpont (itt futottam elsején Pándra menet, akkor is melegben). Langyos ásványvíz, fél alma (én kértem csak felet) és indulok is, menekülnék a nap elől, de nincs hová. Baromi erősen tűz, forró a levegő, tiszta sivatag feeling, bár ahhoz kevés a homok...nekem épp elég :P  Hullámzó szántóföldek közt megyünk Pándra, persze nem egyenesen, az nem lenne izgalmas :) Próbálnám uralni a pulzust, de gyalogolva is magas, csigalassú vagyok, (m)elegem van, éhen döglök, röhej, fel kéne adni az egészet, de a kocsim Albertirsán van, tömegközlekedés keresztben nulla, ergo menni kell tovább és kész. Mire ezt megbeszélem magammal, már be is érek Pándra. Tetszik ez a falu, kicsit Úrira emlékeztet. A főutcán haladva szemben kisbolt, eszembe jut, hogy a nevezésből visszajáró pénz nálam van, vennék egy kólát vagy valamit, de a testes asszonyság döbbent arccal int nemet, mikor a nyitvatartást firtatom....(pedig jó üzletet csinálhatott volna, még ha nem is jöttek sokan a hosszú távon)  Ezt a részt nem ismerem, a Hársas-völgyről ugyan már hallottam, de majdnem túlmentem a "bejáratán", mert a msáik irányban is völgy van, csak az út fogy el :)   Itt már tényleg kezdett durvulni a helyzet, gondolom a nap is megütött kicsit, és mentálisan is rosszul hatott, hogy a völgy bejáratánál vártam a pontot, de még sokat kellett menni onnan, végig napon és a vizem is elfogyott. Oké, én voltam a hülye, de ez akkor nem vígasztalt :) Rettentően belassultam és bár nem szoktam magamért aggódni, de azért kicsit megijesztett, mikor random izomgörcsök támadtak rám, hol a lábamban, hol a hasizmom valamelyik részén, és nem igazán tudtam futni. (soha nem szokott ilyen gondom lenni!) Persze a tempó csak nekem volt dráma, szintidő volt bőven, de én futva akartam, 8 órán belül, de inkább jóval belül....És haza akartam érni, mire a férjem is hazaér. Itiner szerint a két pont közt csupán 8,6km a távolság (minimális szint), ehhez képest 1óra 37percembe telt ez a szakasz..áááá  Amikor totál azt hittem, hogy csak nem vettem észre a pontot és kihagytam, feltűnt egy napernyő és egy bringázó gyerek a távolban. Beporoszkáltam a pontra, a pecsét mellé kaptam egy félliteres langyos ásványvizet és siettem volna tovább, ha tudtam volna sietni :)  Így utólag szinte vicces, akkor nem volt humorom hozzá. Felrémlett, hogy ha egyáltalán nem tudok futni akkor innen még hosszú lesz, hiszen 15km hátravan. És nem tudtam futni. Így utólag belegondolva,nem tudom, hogy valóban a testem volt ennyire gyenge vagy már fejben adtam fel és az rontotta a fizikai tüneteket, de kissé átadtam magam az önsajnálatnak és az önostorozásnak. Megérdemeltem. Hogy hihetem még mindig, hogy rendes frissítés nélkül le tudok futni egy ötvenest, nyáron, terepen?! Hüjjje....    Leültem az út szélén, megettem a chips maradékát, megittam a vizet aztán lesz ami lesz, nekiindultam. A következő 5km vetekedett az UB-s támolygással, bár akkor legalább nem görcsölt semmim, csak erőm nem volt :) Letéptem a pulzusövet is, hátha számít, de a hasizmomnak nem azzal volt baja. Arra gondoltam, mennyire szánalmas ez és hogy nem is írok beszámolót, mert az is borzasztó szánalmas volna. Sz@r kis 50-es túrába akarok itt belehalni, mikor épp ma van a T100 ahol nemrég még indulni akartam. Röhej...

Döglődés közben is feltűnt, milyen szép a Gesztenyesor, egy kis árnyas allé a szántóföld közepén. Valahol itt kezdtem magamhoz térni, az ellenőrzőpontnál végre találkoztam túratársakkal is, ez adott némi löketet a továbbhaladáshoz. Az utolsó 10km nyomokban futást is tartalmazott :)  A cél előtti utolsó pontnál isteni illatú húspogácsákat sütögettek, de nem bírtam enni belőle, pedig lehet, nem ártott volna meg, időben meg már úgyis mindegy volt. Túratársak méltatták a tempómat, de inkább csak udvariasan megköszöntem...Jött egy kis csapat, gyerekekkel, ők a nagyvenest nyomták, hát le a kalappal előttük! Az utolsó szakaszban már nagyon nem találtam a szépet, csak a nagyon egyértelmű lejtőkön kocogtam, minden mindegy alapon. Pedig szép ez a táj, a szántóföldeket elválasztó erdősávokkal, kerek kis "szigetekkel", lankás huplikkal, no meg az anyagfal a  gyurgyalag kolóniával. Nagyon cukik, de rettentő büdösek :P

A célban maga voltam a megtestesült demotiváltság....nem vagyok büszke.

A hazaindulás méltó volt ez eddigiekhez, átcaplattam a városon a kocsihoz, majd alig tudtam elindulni, mert a kuplungolásnál a lábam görcsölt, a sebváltón meg az ujjaim :)  Sírni ciki lett volna, így csak megmosolyogtam a hülyeségemet. Azért hazajutottam végül:) 

Hogy minek írtam le mindezt? Pláne ilyen hosszan? Nem tudom. Magamnak. Hátha máskor okosabb leszek.

A túráról, rendezésről:   A Dolina kifejezetten hangulatos alföldi túra, meg van itt minden amiért az alföldet szeretni és utálni lehet, de mégsem annyira sík és monoton, mint a Hortobágy. A rendezés jó, a nevezés-rajtoltatás gördülékenynek tűnt (bár én a végén indultam és a hosszú távon), a hosszú távon nincs tömeg, az útvonal jól jelzett, végig futható. A pontnyitások is futóbarátak, a pontőrök kedvesek, ellátás ásványvíz, 1ponton péksüti, 3helyen műzliszelet, 2helyen alma, a célban a megszokott zsíroskenyér. Ráadásul, a cél az albertirsai strand és a tényleg jelképes 600forintos nevezési díjért meg is mártózhatunk!  

Az útvonalról szép fotókat találtam ITT.

Verseny

Amit érdemes csinálni, azt érdemes jól csinálni.

Vagy:

Amit érdemes csinálni, azt rosszul is érdemes csinálni.

Hogy mi juttatta ezeket az eszembe? Részben a futás, vagyis a futóversenyek. Mert ugye, lássuk be, többségünk szabadidős tevékenységként fut és a büdös életben sosem fog versenyt nyerni (hacsak nem übergyenge a mezőny), akkor minek a versenyzés? Tudom, tudom, magunkat legyőzni ésatöbbi... Talán csak számomra ordító az ellentmondás: a verseny attól verseny, hogy versengünk másokkal a győzelemért, versengük, hogy eldöntessen, ki a jobb, gyorsabb, ügyesebb, stb. Ha nem másokkal versenyzünk akkor minek odamenni? Akkor futhatunk egyedül is...És mégis. Én is elmegyek versenyekre, hiába végzek az utolsó harmadban sokszor. Sőt, urambocsá', olykor szándékoltan bulifutásnak tekintek versenyeket és mégis benevezek, mint minden normális versenyző, hogy aztán bohóckodjak. Ki érti ezt?! :)

Na van ám másik ok is amiért ezen morfondíroztam és ez nem más, mint az új sportunk, a taekwondo. Alig pár hónapja járunk a lánnyal, de már ő volt egy versenyen és itt a nyakunkon a következő kettő, hónap végén forma OB és a goldstars kupa májusban. Gyerek talán megy az utóbbira, a formagyakorlatozást nem igazán kedveli, engem viszont nyaggatnak, hogy kezdők és "túlkorosak" is nyugodtan indulhatnak (és akár nyerhetnek is), ráadásul a formagyakorlatnál meg se vernek :) És itt jön az ellentmondás (vagy nem is az): nagyon nem érzem úgy, hogy ezzel a pár hónapos minimális tudással bármi keresnivalóm is lenne egy versenyen, miközben persze nagyon is szeretnék résztvenni, hiszen a futásnál kvázi megszoktam, hogy esélytől függetlenül megyek. De ez mégis más. A futóversenyeken már annyian vannak, és olyan sok a hobbi kocogó, kezdő futó, hogy a mezőny elnyúlik, sokan vannak a végén is, simán el lehet lavírozni egy gyengébb eredménnyel is. Az ultrában meg még épp az a helyzet, hogy nem annyira népszerű, így a gyengus eredménnyel is látszólag nagyot lehet alkotni. Látszólag. A küzdősportnál kis túlzással életveszélyes kellő felkészültség nélkül odaállni, pláne itt ahol a fejrúgás alap és mindenki a K.O.-ra hajt. A formagyakorlat versenyben persze ilyen veszély nincs, ott csak nagyot lehet égni ha ez ember elbénázza. Én meg olyan vagyok, hogy ha bámulnak, folyton elrontom azt is amit egyébként nagyon tudok. Ami még vicces, szenior kategória lennék :D

Járt utat járatlanért.... 2nd edition

Járt utat járatlanért....

Volt egy ilyen című blogbejegyzésem, ami aztán úgy folytatódott "...csak akkor hagyj el, ha nagyon ráérsz" Na, ez most is beigazolódott! Gyermektelen napom volt, gondoltam elnézek a pándi edzésre, természetesen futva. Ismerem az útvonalat, aszfalton 17km körül van, de van benne egy elég nagy kerülő, amit elvileg simán le lehet vágni a szántóföldek/legelő mentén átvágva. Eseménytelenül teltek a kilométerek Tápióságig ahol is rájöttem, hogy 1.durva meleg van és tűz a nap, 2. baromi éhes és szomjas vagyok, 3. a pulzusom az egekben. Egyik jobb, mint a másik. Viszavettem - a már akkor se acélos - tempóból, majd Tápióbicske előtt lekanyarodtam a műútról, hogy terveim szerint levágjam a felesleges kunkort. Tehénlepényeket kerülgetve ugrándoztam a legelőn, vágtam át kiszáradt nádason, aztán amikor már egész közel voltam a másik úthoz....jött a patak. Vagyis én értem oda hozzá. Nem nagy víz, de épp elég széles ahhoz, hogy átugrani ne tudjam. Lekaptam a cipőm, gondoltam, átmegyek simán, hát nem. Annyira iszapos volt a medre, hogy a második lépéssel combközépig merültem és még nem volt szilárd ott se. Basszus....

Hídnak nyoma se volt a közelben, jobb ötlet híjján elindultam a patak mentén visszafelé (legrosszabb esetben egészen a főútig visszamentem volna) és közben azon vacilláltam, megpróbáljak stoppolni vagy hagyjam az edzést a manóba és fussak haza. Szerencsémre, nem messze volt egy kis hidacska és kivergődtem a műútra. Mestert már nem akartam felhívni, fél öt volt majdnem, elvileg már kezdődik az edzés, biztos voltam benne, hogy rég Pándon vannak. Kocogtam az út szélén és próbáltam stoppolni...nem sok sikerrel. Majd egyszercsak egy meglepően gyorsan közeledő Opel mégis fékezett, abszolút mázli és meglepetés volt, a Mester és a lányai :) Így mégis odaértem az edzésre és utána is visszavittek Ságig, csak onnan futottam haza. Legközelebb újra próbálkozom, egy másik útvonalon:D

Uralom az utat :)

Az a fantörpikus szerencse ért, hogy én tesztelhettem az idei tavaszi szezon egyik újdonságát, az Adidas Supernova Glide 4 futócipőt, természetesen a női modellt. Rögtön meg is szeretném köszönni az adidas hazai képviseletének és legfőképpen az edzésonline-nak a lehetőséget! Aligha lett volna a közeljövőben lehetőségem ilyen kategóriájú lábbeliben róni a kilométereket.

Lássuk, mit ígér a gyártó ezzel a cipővel kapcsolatban:

A Supernova TM Glide 4 FORMOTION^® technológiája alkalmazkodik a futó felülethez, így minden lépés során simább talajfogást biztosít. A külső talp Continental^® gumiból készült felülete a nedves úton is jobb tapadást biztosít, mint a hagyományos gumiból készült cipők a száraz időben. A légáteresztő hálós felsőrész a kényelmen kívül hűsítő érzést is biztosít a nyári melegben. A Supernova textil család a legszélsőségesebb időjárási körülmények között is olyan kellemes közérzetet, komfortot nyújt, hogy csak a futásra koncentrálhatsz.

Valamint:

Az adidas Supernova™ Glide 4W cipőben luxuskörülmények között futhatsz, mert kivitelezése egyesíti a futással kapcsolatos legkorszerűbb nézeteket. Ez a környezetbarát női futócipő FORMOTION™ sarokkal készült, így kényelmes, kontrollált talajfogást biztosít minden lépésnél. A TORSION® technológia biztos támasztást nyújt a talp középső részén, a GEOFIT™ szerkezet pedig kényelmes, tökéletes anatómiai illeszkedést biztosít. miCoach-kompatibilis.

Most pedig a saját tapasztalataim a cipőről:

Külső: Ugyan kifejezetten tetszenek a harsányabb színvilágú edzőcipők is, de valahogy az eddigi futócipőim a visszafogott fehér+kék, fehér-lila, szürke+kék, illetve majdnem egyszínű fekete változatokból kerültek ki. A Supernova Glide 4 sem az a bohóc-cipő, sőt, tulajdonképpen csak háromféle színt visel, fehéret, narancsvöröset és ezüstöt, de a megjelenése mégis látványos, talán a szín élénksége miatt. Természetesen rendeltetésszerű használat során heteken belül egyenszürkévé változik szinte minden futócipő, de addig is, a Supernova Glide 4-ben lehet gyönyörködni. A promóciós szövegek szerint az előző szériához képest csökkentették a talp vastagságát, de kicsit utánaolvasva, ez valójában inkább csak reklámfogás, annyira minimális a változás (0,5mm), de valamennyi anyag biztosan kikerült a talpból, ugyanis a cipő súlya néhány dekával csökkent. Az első talprész és a sarok vastagsága közti különbség (heel-to-toe drop) viszont nem csökkent (szerintem), így nem állítható, hogy a "minimálabb" irányba mozdulna ezzel a cipőjével a gyártó. A sarokrész most is elég méretes, de felpróbálva már nem érezhető annak (persze nem egy strandpapucs :)

A minden oldalon elhelyezett fényvisszaverő rátétek gondoskodnak róla, hogy sötétben is jól láthatóak legyünk. És a fűző! Végre nem fehér :)

Számomra kicsit meglepő volt még a cipő felsőrészén az orr rész gyöngyvászon felületén elhelyezett megerősítő folt, amely bizonyára a nagylábujj cipőromboló hatását hivatott megakadályozni. Kicsit tartok tőle, hogy idővel ennek foltocskának a szélénél fog elkopni a gyöngyvászon, ugyanis körülbelül épp itt hajlik a lépésnél. Ha már a gyöngyvásznat említem, ennél a típusnál sűrűbb méhsejtmintájú az anyag, ami állítólag tartósabb, miközben jobb szellőzést biztosít. Mindenesetre szépnek szép!

Első próba: Kényelmes! Az adidas futócipőknél már megszokott módon egy számmal nagyobb méretre volt szükségem, bár határeset, de inkább legyen picit nagyobb, mint már most érje a lábujjam a cipő orrát. Az orri rész (toe box) kényelmes, az én viszonylag csontos és vékony lábamnak még túl bőséges is, a gyártó igéretéhez híven neutrális talp, nincs arch-support vagyis hosszanti talpboltozat alátámasztás, a sarok finoman öleli körül a lábat, a perem védi az Achillest. Ez utóbbi nekem elsőre picit magasnak tűnt, de később rájöttem, hogy csak a mostanság sokat hordott adidas kanadia terepcipőm ezen része kifejezetten alacsony és emiatt volt az érzés. A lábam és futóstílusom alapvetően neutrális, sőt inkább szupináló, így ideálisnak tűnt a cipő formázása. A talpbetét kellemes meglelpetés a megszokott vékonyka, hamar elhasználódó és akár elcsúszkáló példányokhoz képest, nagyon szépen formázott, rugalmas habanyag és elég masszívnak tűnik. Kivéve láthatóvá válik a miCoach Pacer vagy a legújabb Speed_Cell elhelyezésére szolgáló mélyedés. (a cipővel egyidőben teszteltem egy miCoach Pacert is, lásd külön tesztben)

A boltban kicsit lépegetve máris nagyon kényelmesnek találtam, egészen pihe-puha, rugószerű volt az érzés és azonnal feltűnt, mennyire könnyű cipő. Legszívesebben máris ebben mentem volna haza, de azért még visszacsomagoltam a dobozba :)

Mozgásban: Nem írok le külön minden edzést, az első benyomások igazából nem változtak a távtól, tereptől, időjárástól függetlenül.

Laza futásnál, utcán: Nagyon kényelmes, könnyű, ruganyos, szinte lebeg benne a láb. Érezhetően jól tapad/kapaszkodik az aszfalton, nekem lehetne egy kicsit laposabb a talp, de így is teljesen kényelmes. Nem viseltem zoknit, de sehol nem bántotta a lábam és a szellőzést is épp kellemesnek találtam. Picikét olykor nagynak éreztem a méretet, de ez minden új cipőnél így van.

Dombozás, /hill-repeats/ aszfalton: Emelkedőn és lejtőn, bemelegítő kocogásnál és tempós futásnál is kényelmes, a ruganyosság nem jelent olyan érzést, hogy a befektetett energia vagy a lendület elveszne általa. Felfelé tempózva a talp jól tapad, a cipő kialakítása éppen megfelelő mértékben vezeti csak a mozgást, nem akadályozza az egyéni stílus érvényesülését. Nekem talán nem ártana valami kifejezett szupinálás, vagyis inkább a lábfej első részénk kifelé dőlése elleni forma, bár nem tudom, létezik-e ilyen egyáltalán... Lejtőn nem csúszott előre a lábam a cipőben, kényelmesen alkalmazkodott a többé-kevésbé középtalpra érkező stílusomhoz, összességében nagyon rugalmasnak, átengedőnek éreztem.

Nedves időben, városban: Stílusosan, London utcáin került sor a vizes aszfalton történő tesztelésre :)
Egyben ez lett az eddigi leghosszabb futásom is a cipőben, röpke két óra csak sajnos :( (terveim szerint hamarosan fogunk menni együtt sokkal hosszabbat is, ha szükséges, kiegészítem majd a tesztet) Tehát, nedves aszfalt. A gyártó ígéretének megfelelően, a Supernova Glide 4 az esőtől nedves felületen is jól vizsgázott. Sehol nem csúszott, sőt, érezhetően tapadt többféle városi burkolaton is. Szándékosan vettem éles kanyarokat, léptem útpadkára lábujjhegyen, de nem tudtam kifogni rajta. Végig nagyon kényelmes volt, semmilyen szokatlan vagy kellemetlen érzést nem tapasztaltam két óra elteltével sem (zokni nélkül).

Terepen: Igazán durva, technikás terepre nem volt alkalmam elvinni a cipőt, bár nem is terepfutásra tervezték. A lakóhelyem környéki erdőcskék homokos talaján, vasúti ágyazatkővel borított földúton, illetve füves terepen járattam meg és egyik esetben sem kellett csalódnom. Ugyanaz a ruganyos, könnyed érzés volt, mint aszfalton, a köveket sem éreztem túl erősen és a hepehupás talajon vagy a zsombékos fűben sem éreztem instabilnak. A picit sáros földön is elég biztos léptekkel haladhattam, nagy sárba nem vittem szegény jószágot egyelőre.

Kinek ajánlom?

Elsősorban olyan neutrális vagy kissé szupináló stílusú futóknak ajánlom, akik kifejezetten egy gyors, könnyű cipőre vágynak, de egy lecsupaszított versenycipőnél nagyobb védelemmel. Aki esetleg használt Supernova Glide 2 vagy 3 cipőt és szerette, de kicsit könnyebb, neutrálisabb formában még szivesebben hordta volna, az bizonyára imádni fogja a Glide 4 újításait.

Sajnos az ára a magasabb kategóriában van, de ha olyan tartós is amilyen könnyű, szép és kényelmes, felveheti a versenyt a rivális márkák hasonló árfekvésű és célcsoportú termékeivel.

miCoach Pacer egy nem kütyümániás kezében :)

<

Az Adidas MiCoach rendszer talán már hallomásból ismerős a legtöbb futó számára, lényegében az ismert sportszergyártók aktuális közelharcának egyik megmozdulása, egy pulzusmérőt és footpod-jellegű sebességmérőt egyesít egy edzéstervező-edzést kísérő egységgel, nem hiába nevezik elektronikus személyi edzőnek olykor. Egyfajta átmenetet képez az egyszerű footpod megoldások és a bonyolult gps-szel kiegészített futókomputerek közt. Kistesójáról, a Zone-ról, olvashattunk már itt tesztet.

Tehát, a dobozból az alábbi darabok kerülnek elő:

Vegyük sorra az alkatrészeket és a tapasztalatokat:

1- többnyelvű használati útmutató: Rendkívül egyszerűen használatba vehető az eszköz, ez a pár soros útmutató elegendő is, a többit a weboldalról megtudjuk - feltéve, hogy értünk angolul.

2- USB kábel: ezzel csatlakoztatjuk a kütyüt a számítógéphez vagy okostelefonhoz az adatok átvitele illetve az akku töltése céljából.

3- összekötő kábel mp3lejátszó csatlakoztatásához: A Pacer összeköthető a már meglévő mp3 lejátszónkkal, így egyazon fülesen hallgathatjuk a kedvenc zenénket és kaphatjuk az instrukciókat vagy a lekért edzésadatokat a kütyütől. (Kipróbáltam, működött, de nem vonz a lehetőség, így nem használtam így)

4- , egyfüles fülhallgató: átlagos jack-dugós megoldás, így ha netán elvesztenénk vagy tönkremenne, bármilyen másik fülhallgatót is használhatunk helyette. Ez a félfüles megoldás praktikus, hiszen meglehetősen veszélyes a közterületeken mindkét fülünket bedugaszolva futni.

5 - pulzusmérő pánt és jeladó: Sok pulzusmérőtől eltérően, a pánt textil alapú, amire a jeladó patentos megoldással rögzíthető. A pánt maga mosható. Első kézbevételkor úgy éreztem, túl könnyen lepattan a jeladó egység, de használat közben már nem tapasztaltam ilyet. Könnyen állítható, becsatolható és kényelmes viselet, bár maga a jeladó elég nagy "pukli".

6 - cipőre rögzíthető (vagy kompatibilis cipőbe a talpban kiképzett helyre beilleszthető) szenzor: Praktikus klipsszel érkezik, így nincs probléma ha a cipőnk nem kütyükompatibilis, a fűzőre is rögzíthető a lépésszámlálós típusú sebességmérő. Nekem olyan szerencsém adódott, hogy egy teljesen hozzáillő Adidas Supernova Glide 4 -be tehettem, így kipróbálás után a klipsz visszatért a dobozba, a szenzor pedig elfoglalta helyét a cipőtalp erre a célra kialakított mélyedésében.

7 - a lényeg, maga a vezérlőegység vagyis a Pacer: meglehetősen aprócska, mp3-lejátszóra (azt hiszem az iPod Nano volt ilyen?) hasonlító kis "dobozka", hátoldalán csipeszes rögzítési lehetőséggel, amivel karpántra, nadrág derekára, zseb szélére, övtáska pántjára, stb csiptethetjük. Található még rajta egy tolókapcsoló a be- és kikapcsolásra illetve ezzel választhatunk, hogy előre feltöltött edzést hajtunk végre amihez instrukciókat kapunk vagy szabad edzés lesz (Free) és csak a mérést kérjük. A kis kapszula elején a középső rész maga egy nyomógomb, edzés közben ennek megnyomásával kérhetjük le az aktuális edzésadatokat, valamint kétoldalt is található egy-egy gomb, a "hullámokkal" hangerőt állíthatunk , a "futó emberke" pedig az edzés indítására és pillanatmegállítására való. Egy kis LED van még rajta, ami töltés közben piros-kék színben villog, használatban pedig zölden világít.

Most lássuk a működését röviden (hiszen megannyi helyen fellelhetők már ezek az információk)

A pulzusövet és a stride szenzort nem kell különösebben magyarázni, maga a Pacer viszont okos kis jószág, nem csupán az előbbiek által küldött adatokat tudja közvetíteni számunkra. Amint beüzemeljük az eszközt, kapunk egy saját profilt a miCoach weboldalon ahol rengeteg lehetőség vár minket. Először érdemes beállítani a személyes adatainkat, ami alapján a rendszer pulzuszónákat is javasol számunkra, de aki saját magának szeretné kiszámítani vagy nem tartja megfelelőnek a kapott értékeket, könnyűszerrel átírhatja őket.

A beszélő eszköz hangját is megválaszthatjuk, több női és férfi hangból és több nyelvből választhatunk, de sajnos magyarul egyelőre nem tud.

Az összeállított rendszerrel akár azonnal neki is indulhatunk sportolni, de a miCoach weboldalon számtalan edzéstervből illetve különálló edzésekből is válogathatunk, amelyeket ha kiválasztjuk, rögtön a virtuális edzésnaplónkba vezet és amikor szinkronizáljuk a Pacer-t akkor rá is tölti az összes edzést. Itt az adidas valóban kitett magáért, nagyon sok edzéstervből választhatunk, nem csak futás, kerékpár, edzőtermi erősítő edzés, lazító, bemelegítő, átmozgató edzések is vannak, sőt, külön tervek nőknek és férfiaknak. Ahogy arra a hasonló oldalakon szocializálódott user számít, más miCoach-felhasználó futókkal is kapcsolatot teremthetünk az oldalon.

Ha kiválasztottuk a vágyott edzést, a géphez csatlakoztatott Pacer felbukkanó ablakában kattintsunk a szinkronizálásra és már mennek is át az adatok a kütyüre. Pár másodperc és indulhatunk is!

Bekapcsoláskor kedvesen köszön a rendszer és keresi a szenzorokat. Egyszer tapasztaltam, hogy nem találta a stride szenzort, de pár lépés járkálás után már rendben volt. Eldönthetjük, hogy csak mérjen (Free edzés) vagy választunk a feltöltött edzésekből. Utóbbi esetben folyamatosan kapjuk a fülhallgatón az instrukciókat, gyakorlatilag levezeti nekünk ez edzést mint egy edzpő tenné. Ha bármikor szeretnénk aktuális adatokat kapni, csak megnyomjuk a középső nagy gombot és már mondja is (hogy automatikusan vagy gobnyomásra és pontosan mely adatokat, ezt a számítógépünkön a Pacer menüjében beállíthatjuk). "Szabad" edzés esetén is ugyanígy működik, csak -értelemszerűen- instrukciókat nem ad a rendszer. Bármikor megállíthatjuk és újraindíthatjuk a mérést, kikapcsoláskor pedig összesítést hallhatunk és menti az adatokat. Egyéni részidőket vagy szakaszokat viszont nem tud külön kezelni.

Edzés után a számítógéppel csatlakoztatott eszközről az adatokat pillanatok alatt feltölthetjük a weboldalra, a saját naplónkba és megtekinthetjük a pulzus, tempó, lépésszám, idő különféle kombinációit grafikonon ábrázolva is. Természetesen az összes elvégzett edzést tárolja, számolja a megtett távot, eltöltött időt, stb és folyamatosan követi az egyéni csúcsainkat is, távban, időben. Ha előre tervezett edzés volt akkor tanácsokat, véleményt is kapunk a mi kis "edzőnktől".

Tapasztalatok, vélemény:

Meglehetősen szkeptikusan, ám kiváncsian vettem kezembe ezt az eszközt, ugyanis egyszerű pulzusmérő sportóra kivételével, nem használtam/használok ilyesmit. A rendszer beüzemelését egyszerűnek találtam, a weboldalon az első alkalom után már könnyen elnavigáltam. Kiváncsiságból feltöltöttem egy edzéstervet és egy tesztfutás edzést.

A tesztfutást végül nem csináltam meg, nem igazán tudok értelmezni olyat, hogy tizes skálán x intenzitással fussak, hagytam inkább a manóba :)

A "napi 30perc" nevű edzéstervből kiváncsiságból csináltam meg kettőt. Igazán jópofa, ahogy adja az instrukciókat, lassíts, gyorsíts, még ennyi vagy annyi van hátra, stb és ha kérem, elsorolja az összes aktuális információt, pulzust, tempót, lépésszámot, megtett távot, illetve amit előzetesen beállítottam. Ugyan egy gombnyomással rögtön lekérhettem, de engem kissé zavart, hogy folyamatosan kijelezve nem látom a pulzust, se az időt. A feltöltött edzés adatait nagyon szépen lehet elemezgetni, a táv és ezáltal a sebességmérés meglepően pontos.

Free üzemmódban, vagyis előre feltöltött és instruált edzés nélkül, is futottam természetesen, kiváncsiságom okán sokszor megkértem, hogy regélje el nekem az edzésadatokat, talán ez, talán a vasút közelsége, talán a nem elég jól megnedvesített vagy nem elég szoros pulzusöv okozhatta, hogy az edzést visszanézve a grafikon eltorzult, mintha folyton nullára esett volna vissza a pulzusom :) Így persze az átlag is elszállt. Máskor ilyen nem fordult elő. Ugyanekkor akadt gondom a miCoach weboldallal is, nem volt hajlandó betölteni az edzésnaplót, se az adott edzés részletes nézetét. Talán csak türelmesebbnek kellett volna lennem, mert egy-két perc múlva már gond nélkül működött. Ez máskor is előfordult, valamint zavart, hogy hiába jelöltem be bejelentkezéskor, hogy emlékezzen rám a rendszer ezen a számítógépen, folyton újra be kell gépelnem a jelszavamat - pedig csak én, és csak ezen a gépen babrálom.

Résztávos jellegű hill repeats futásnál még szebb grafikonban gyönyörködhettem, a részletek iránt érdeklődők gyakorlatilag minden lényeges infót kigyűjthetnek a tárolt adatokból.

Mint fentebb írtam, nem csak futóedzésekre használható a miCoach Pacer, ennek szemléltetésére letöltöttem (vagyis feltöltöttem az eszközre) egy No-gym Workout nevű erősítő-átmozgató gyakorlatsort. Tényleg személyi edző hangulatú a dolog, csak - szerencsére :) - nem mond olyanokat, hogy "Jaj, de jó vagy, így tovább!" esetleg "Így a jó, égjen a zsír!" :)) A weboldalon részletesen megtaláljuk az egyes gyakorlatok leírását és mozgóképeket, amelyek segítenek a helyes végrehajtásban.

Végül, némileg kiváncsiságból és viccből, felvettem taekwondo edzésre is a pulzusövet és a Pacert, de csak a pulzusmérés kedvéért, valamint a lányom is kipróbálta egy kis gyermeki ugribugri idejére.

Összegezve:

A miCoach Pacer kényelmes, praktikusan viselhető edzéstámogató eszköz, a mérései kielégítő, sőt, igazán jó pontosságúak. Rengeteg adatot szolgáltat az edzésekről, melyeket opcionálisan hallgathatunk és tekinthetünk meg, elemezhetünk utólag. Az adidas miCoach weboldalon található számos edzésprogram közül mindenki találhat számára megfelelőt, akár első 5km lekocogására, akár sokadik maratoni PB döntésre készül.

Hátrányok: Nincs kijelzője, így menet közben csak hallható információt tud szolgáltatni. Nem kezel részidőket, résztávokat. A Pacer egy töltéssel max 10órát bír (bár USB-n gyorsan és könnyen tölthető) Nem tud magyarul.

Kinizsi

Lesz idén is és remélem, én is ott leszek!Még olyat is remélek, hogy időt javítok...de ezt egyelőre ne erőltessük :P

Nézegettem mások fotóit, ITT például egy nagyon szép sorozat, a túra útvonalának lényeges állomásairól, feliratozva. Tök fura volt az utolsó képeket nézni....szerintem még nem is láttam a Baji vadászházat világosban :) (pedig más túrán biztos voltam már arra....)

Két új cikk

Jövök hamarosan cipő és kütyü témában, de addig is két angol nyelvű cikket hadd ajánljak:

Talent vs training debate revisited at The Science of sport blog

Instead of R.I.C.E, now P.O.L.I.C.E

Sajnos, mostanság biztosan nem lesz fölös kapacitásom, hogy lefordítsam őket, de egy kis zanzásítás talán lesz....

Cipcsi és kütyü :)

No, meg van a tesztcucc! Én, a keveset és azt is gyengén futó, abszolút nem kütyümániás emberke, tesztelhetek egy mondhatni felső kategóriás edzőcipőt és az adidas pulzusmérő+táv+tempó mérő eszközét, a miCoach-ot. Hihetetlen, ugye? Szerintem is.

Úgyhogy igyekszem is felnőni a feladathoz. Egyelőre csak nézegetni, ismerkedni volt alkalmam, de lesz tisztességes futás is! Meg beszámolók, meg képek :)

Első benyomás: Külsőre nagyon tetszetős, szinte versenycipő kinézete van, ha nem nézzük a sarkat , ami azért nem egészen minimál :) Persze ami inkább számít az a drop, a különbség a talp elülső részének és a sarokrésznek a vastagsága között, és ez nem is olyan nagy ennél a cipőnél.

Belebújva kényelmes, kicsit számomra furán magas az Achilles-t ölelő rész hátul, de nem dörzsöl, csak új érzés, mert mostanság az adidas Kanadiában futottam, aminek kifejezetten alacsony a bokarésze .

A miCoach nagyon mókásnak tűnik így elsőre, bár még jobban bele kell ásnom magam az általa kínált lehetőségekbe.

Úri futás, úri társaságban

Kistérségi futókapcsolat-építés

Közös edzés Úri környékén, Skiával (ő tóalmási) és úri futótársakkal. No és Rumba kutyával :)

Igazán remek volt, gyönyörű havas táj, épp kellemes hőmérséklet, jó társaság... Skia lehet hogy szidott kicsit, mert az én kívánságomra ejtettük útba a motocross pályát is, de nekem nagyon bejött :) Klassz ez a környék, élvezetesen szntes részek is akadnak. Őzeket és nyuszit is láttunk! Futólovagjaink egy teára is meghívtak bennünket a végén, köszönjük!

Mondhatni tökéletes edzés volt! Már kicsit kevésbé bánkódom a Kitörés miatt :)

Képek Rolling spori albumában, itt

Teszt

No, nem a blogot tesztelem, hanem cipőt fogok! Jihhhááá! :-)

Téli Sóút

Elég hirtelen döntöttem el, hogy megyek a Téli Sóútra, egészen tegnapig nem volt biztos. Nem a média által agyoncsámcsogott várható "rendkívüli hóhelyzet" bizonytalanított el ;-)

Este kikészítettem a futócuccot: dupla zokni, vékony aláöltöző alsó, télies futónaci, 2hosszúujjú tech póló, téli futófelső, csősál/csőkendő(?), sapka, fülpánt (fülmelengető fejpánt), kesztyű és még idejében rájöttem, hogy a rajt és a cél nem egy helyen lesz, úgyhogy futóhátizsák és csak annyi extra cucc ami belefér.

Reggel fél hetes tápászkodás - jé, esik a hó! - , állatsereglet ellátása, kényelmes reggeli, táskába féllityis palack mézes tea, pénz, sezamki, pótzokni és huss az állomásra. Lusta voltam (és tudtam, hogy hazafelé még fáradt is leszek, nem csak lusta) és kocsival legurultam az állomásra. A 7:57-es vonat pittyre pontosan jött és hamar Tápiószelére repített. Ahogy haladtunk, egyre szebb, egyre havasabb volt a táj. Itt mér reménykedtem, hogy csak a riogatásnak csak ez a része jön be és a szél (->hófúvás) nem....

Úgy döntöttem, a szélanorák-jellegű nacit és a kissé bélelt széldzsekit teszem el, elég lesz a téli futófelső, sapka, kesztyű.

Egy túratárssal társalogva értem a Művelődési Házhoz és gyors nevezés után 9 órás rajttal el is indultam. Beszélgetőtársamnak búcsút intettem, és kocogni kezdtem. Sorra hagytam el a túrázókat, bocsánat, ha valakit nem ismertem meg, eléggé be volt öltözve mindenki :) Azért sikerült egy-két ismerőst találni :)

A házak közül kiérve kezdődött a móka igazán. A táj nagyon szép volt, hó borított mindent amerre a szem ellát (és ugye az Alföldön elég messze ellát) és folyamatosan havazott is, csak épp jött hozzá egyelég masszív északi szél ami éppen baloldalról ért minket az útvonal 90%-án. Ez finoman fogalmazva durva volt. Hamar rájöttem, hogy a futófelső kevés lesz, legalább a vékony szélanorák kellett volna rá, valamint, hogy kell valami az államra, mert szétfagy. Az első ellenőrzőpontnál meg is ejtettem egy kis öltözködést (a pontként szolgáló autó szélárnyékában guggolva - fotó is készült valaki által:) Futófelső a hátizsákba, helyette a bélelt széldzseki, csősál-féle kendő nyakra - ezt fel tudom húzni az államra vagy akár az orromra, sapka helyett fülpánt és a dzseki kapucnija. Elindulva máris éreztem, mennyivel komfortosabb így, bár beletelt egy kis időbe mire az elfagyott arcom és hasizmaim kiengedtek, no meg amig a kezem sikerült felmelegíteni.

Az útviszonyok továbbra is jók voltak, még nem volt igazán sok hó, lehetett futni, csak a szél volt kellemetlen. Azért már látszott, ha így folytatja az időjárás, lehetnek még nehéz perceink (óráink.....)

Pokoltanyánál égett a tűz, reméltem, hogy teát főznek, de tévedtem. Kaptunk viszont valami töltött piskótaszeletet, ezt meg is ettem és indultam tovább. Ez az aszfaltos rész nagyon jól járható volt, az utat néhol bokrok-fák szegélyezték, jólesett hogy ha rövid időre is, de védtek a széltől. Nem volt túl izgalmas egyedül kocogni, de erre készültem. Előszedtem a táskából a teámat és igen bambamód meglepődtem rajta, hogy jégkását találtam tea helyett a palackban :P Azért ittam pár kortyot, kissé felmelengetve a számban.

A harmadik ponton aztán kaptunk finom meleg teát és szabad tűznél pirított kenyeret, frissen sült zsalonnazsírral. Fini volt!

Hamarosan jött a leves is. Feketeleves.

Egy darabig még egészen járható volt az út, keményre fagyott, a szél lefújta a hó jórészét így simán kocogható volt, de egyszercsak változott a táj, a nagy összefüggő szántóknak-mezőknek köszönhetően szabadon játszhatott a szél a hóval és egész komoly kupacokat hordott keresztben az útra.A nehézségeket rövid időre feledtette a hirtelen felbukkanő őzek kecses vágtája a havas tájban. Az útmenti kereszttől egyre nehezebb volt haladni, minden második-harmadik lépésre lábszárközépig süppedtem a hóba, néhol alig látszott az út. A szél persze fújt rendületlenül. Hátrapillantva láttam, hogy jön utánam egy futómozgással haladó alak és közeledik. A Máriácska kegyhelynél már egészen közel volt, így bevártam. Gondoltam, ha gyorsabb is, egy darabig nyulaz nekem. Végül együtt maradtunk a célig.

Társalgáshoz nem igazán volt alkalmas a helyzet, a széltől alig hallottuk egymást, no meg kellett a levegő is bőven, így csendben haladtunk, hol araszolva, hol nyuszimód szökellve a mély hóban. Egy nyuszival is találkoztunk, konkrétan megtámadott minket :P aztán mégis ő szaladt el :)

Abonyi út nehezen akart elérkezni, de csak meglett és a bélyegző valamint egy túró rudi féle édesség is. Nyilvánvalóvá vált, hogy nem sokan mehettek itt el előttünk, mert a vasút mellett végig mély hóban haladtunk, egyetlen felismerhető lábnyomot látva csak előttünk. Amikor kiértünk az aszfaltra, azt hittem, már nincs sok...hát de. Aztán amikor átmentünk a vasúti felüljáró alatt, azt gondoltam, mindjárt itt a cél, a Víg Bakter söröző bizonyára itt van a vasút mellett. Hát nem. Számomra borzasztóan hosszúnak tűnt a városi szakasz a célig, bele-belegyalogoltunk, aztán épp jókor néztünk rá az itinerre és a felüljáróról csigalépcsőn ledöcögve, meg is érkeztünk a célhoz (amit még körül is jártunk és a hátsó bejáraton közelítettünk meg :)

Nagy meglepésünkre, még csak egy túratárs ért célba és még a főrendező Úr sem ért oda. De nem kellett sokat várnunk rá, addig is rendbe szedtük magunkat:) Megkaptuk az oklevelünket, a kitűzőt és egy szép verset , no meg az elmaradhatatlan teát és virslit. A ruháimat is sikerült a konvektoron megszárítani. A vonatindulásig még beszélgettünk újdonsült futótársammal és kiderült, ő is edzesonline felhasználó, ráadásul a közelben lakik :) A dumapartit a vonaton is folytattuk, olyan sikeresen, hogy leszállt velem, pedig eggyel tovább kellett volna mennie. Jól jött, hogy ott a kocsim, így őt is át tudtam szállítani a csatlakozáshoz, majd hazatérhettem levezetésnek havat lapátolni :)

Köszönet a rendezőknek, a segítőknek és alkalmi társamnak!