Övvizsga

Nem is írtam még ide, hogy természetesen sikerrel levizsgáztunk, a lányka zsenge korára való tekintettel fehér övre, én mivel ilyen vén vagyok, sárga csíkra.

Vicces volt, hogy majdnem a fehér övesek vizsgája tartott a legtovább :) Jól átmozgatott minket a Mester, csak úgy szórtuk a fekvőtámaszokat, felüléseket, guggolásokat, és persze a taekwondo alapjai is ott voltak, alap ütések, rúgások, hárítások, az egyes bázis és formagyakorlat. Utánunk következtek a magasabb öves vizsgák, majd a legvégén eredményhirdetés, oklevélátadás. Lánykám rettentően élvezte és a végén nagyon büszke volt magára! Hazaérve, ragaszkodott hozzá, hogy az oklevelét azonnal ragasszuk ki a szobája falára :)

Pályázat

Na, ez az amit nem szeretek túlzottan, de az Inov azt találta ki, hogy a pályázatok értékeléséhez figyelembe veszik egy facebookos szavazás eredményét, ezzel felmérve, hogy melyik futó mekkora "tömegbázissal" rendelkezik. Az ötletről van véleményem, de azért nem bánom ha szavaztok. Mondjuk rám :-)

FB link

Beszóltá?! :D

Férjecskémtől kaptam dobokot, így már én is egyenfehérben nyomulok. Hamarosan joggal viselhetem a fehér övet is :) Remélhetőleg sárga csíkkal.

Judit is nagyon élvezi az edzéseket és lelkesen várja a vizsgát. Remélem, kitart ennél a sportnál, nagyon "jól áll" neki, szépen erősödik, ügyesedik, a Mester és a társak is jó fejek, jó hangulatúak az edzések.

Fussunk, fussunk, pályázzunk!

Már korábban láttam a Multinavigátor oldalán az Inov-8 által hirdetett pályázatot, de nem is olvastam végig először, mert azt gondoltam, profiknak szól, aztán Eperszem vetette fel az Edzésonline fórumán, hogy talán meg kéne próbálni. Vacilláltam még egy kicsit, de végüls igaza van, mit veszíthetünk? Semmit. Mit nyerhetünk? Sokat.

Pályáztam.

Pályázzatok ti is. Soha nem lehet tudni.....

Fogyiklub :)

A múltkor edzésen mérlegeltek a versenyzők - vagyis őket mérlegelték - és persze én is odapofátlankodtam. Itthon sosem volt mérlegünk, utoljára asszem két éve a Piros rajtjában mértem magam, így kiváncsi voltam a kemény valóságra. No persze, túl nagy súlyingadozás nálam nem jellemző, tehát túl nagy meglepetés nem érhetett, de mégis, kicsit rosszul esett az 57 amit a kijelzőn láttam. Tapasztalat, hogy 55 nekem bőségesen elég, de igazából nem is a súly a lényeg, hanem a méret, ugyebár és amig bele nem férek újra a szoknyáimba addig bármit is mutat a mérleg akkor sem leszek elégedett. Sanyargatni persze nem bírom magam, imádok enni, sütiket sütni és kifejezetten szeretek a családommal vacsorázni, tehát minden cukormegvonós, délután x óra után nem evős és hasonló csodadiéta ki van zárva.
A kedvenc weboldalak böngészése során bukkantam egy kis motivációra, a Futóblogon DK és Szasza kezdett fogyiversenybe és invitálták az úri közönség felesleggel rendelkező tagjait csatlakozásra. Végülis miért ne? Becsülettáblázattal működik a dolog, november 18 a céldátum. Egyetlen nehézség továbbra is a mérleg hiánya, de majd megoldom :)
Tehát 57-ről igyekszem az 54 felé. Majd meglátjuk!

U.i.: Természetesen tiltott szerekhez és a trükkös csalásokhoz nem fogok folyamodni. Megtehetném, hogy frissítés nélkül futok félnapot éhgyomorra, tuti lemenne 2-3 kiló is, de csak vízből.

Új sport

Aki máshol is olvas engem, már tudja, hogy új sportba vágtam a fejszémet, akarom mondani a lábamat :)

Judit lányom már régóta nyúz, hogy vigyem valami küzdősportra, miután a foci nem jött be neki, a tánc meg csak alkalomszerűen érdekli. Azt gondoltam, csupán a Kung-fu Panda vagy hasonló váltotta ki nála ezt az érdeklődést és nem tart soká, de tévedtem, igen kitartóan kérdezgette, hogy találtam-e már edzést a közelben. Beadtam a derekam és elmentünk megnézni a szomszéd községben működő taekwondo egyesület edzését. Ha már ott voltunk, persze be is álltunk mindketten :)

Eredmény? Gyerek fülig beleesett a taekwondoba (talán a Mesterbe is :D ) és nekem is tetszett. Rég elhalványult tornaórás emlékeket idézett a sok pörgetős bemelegítő gyakorlat, szembesültem vele, hogy gyenge és merev vagyok, de talán még fejlődőképes.

Három hete járunk (heti 3 másfél órás edzés) és nagyon élvezzük. Fiam is jön velünk olykor, ritkán áll be, inkább a terem szélén játszik, nézelődik, de ragad rá valami így is a koszon kívül :) Judit nagyon lelkes, ügyesen próbálja utánozni a nagyobbakat és őszinte csodálattal lesi a szines öves nagylányokat. Az őszinte csodálat részemről is meg van, pláne mikor elnézem a ducinak tűnő kislányt ahogy lazán lecsússzan spárgába vagy fejmagasságba rúg erőlködés nélkül :)

Kiváncsi leszek, a futással hogy sikerül összhangba hozni az edzéseket és milyen hatással lesz a futásra a rengeteg nyújtás és mezítláb futkosás-ugrálás.

Nike Freeben a maratonon

Ahogy már korábban említettem, Free-ben futottam vasárnap. Már korábban döntöttem, hogy kihasználom a nike által nyújtott tesztlehetőséget és valamelyik pipás cipellőben futom le a távot, aztán nem sokkal a verseny előtt kitaláltam, hogy a legkevesebb csillapítással rendelkező, legrugalmasabb, legátengedőbb modellt, a Free-t fogom választani. A futóblogon felvetett ötletemről DaMartian megpróbált lebeszélni, mondván a Free igazából nem is futócipő, inkább tartásjavító eszköz, semmiképp sem maratonfutásra való. Nem kívántam vitába szállni vele, hiszen jól ismeri a cég termékeit, tudja mit beszél. Én viszont már döntöttem. Ha adnak cipőt, futok benne.

Természetesen adtak, bár a helyszínen is felhívták a figyelmemet, hogy ez a cipő nem a maratonra való. Előzetesben megjegyezném még, hogy Nike cipő először épp egy évvel ezelőtt, a 25. Bp Maratonon volt a lábamon, akkor egy Swift, majd a múltkor a félmaratonon egy Lunarglide, tehát nem ismerem túlzottan a márkát, tapasztalatom kevés van. Free-t még sosem próbáltam korábban.

Egy 39-es méretűt kértem a civilben 38-as lábamra és épp kénylemesnek bizonyult. Ahogy belebújtam, feltűnt, hogy miközben nagyon kellemesen körülöleli a lábam, kicsit furán kifelé fordul a lábfejem elöl, gyakorlatilag az asszimetrikus fűzés vonalát követve. Ez nem nagyon tetszett, de kicsit sétálva még mindig kényelmes volt, így nem törődtem vele.

Gyalogolva olyan érzés volt, mint egy mamusz :) Puha, kényelmes, öleli a lábat, érezni benne a talajt, de nem fájdalmasan, csak érezhetően. Futva kicsit jobban feltűnt a csillapítás hiánya, de nem éreztem túlzottan fapadosnak, volt azért anyag a talpam alatt, csak nem az aszfaltra szánt futócipőknél megszokott habos-rugózós érzet. Néhány kilométer után megállapítottam, hogy nem futok benne másként, nem érzek semmi különöset, nem fárasztja a vádlimat, nem valószínű, hogy gondom lenne vele a táv hátralevő részében. Egyetlen igazítást végeztem el még féltáv előtt, a fűzőt átkötöttem egészen lazára. Igazából tök felesleges bele a fűző, hiszen a nyelv egybe van varrva a felsőrésszel és egészen feljön a rüsztre, tartja magát.

Egyetlen negatívumot tudok említeni, a táv legvégén éreztem enyhe görcskezdeményeket a talpam harántboltozatánál, de egy kis - menet közbeni- lábujjmozgatással el is múltak. Visszagondolva, ilyen tavaly is volt a maratonon, akkor a Swiftben. Mindent egybevéve, nem a cipőn múlott a gyenge eredményem, csakis a jelmezen és a motiválatlanságon.

Hogy ajánlom-e ? Miért ne, igazán kényelmes sétálós-kocogós cipő. De nem maratonra. Elismerem, hogy nem hosszúfutásra való, bár nekem nem lett bajom tőle, talán kevésbé "beavatott" lábakkal sérüléshez is vezethetne egy ilyen kunszt. Az asszimetrikus fűzés lényegét most se értem, nekem csak még jobban kifelé fordította a lábfejem, mint amennyire amúgy is szupinál, így ez nem jött be, de valódi gondot nem okozott.

(katt a képre az olvasható méretért)

Skizo maraton :)

Lelövöm a poént már az elején(bár már talán senkinek sem új), de épp most találtam rá erre a képre (kösz Skam!) és rögtön tudtam, hogy a kedvencem lesz a vasárnapi maratonról :) pedig nem tetszem magamnak rajta túlzottan.....

Még a rajt előtt készülhetett, van még rúzs a számon és - bár bárgyú - de őszinte a mosoly :)))) No, és a lényeg: az EO sátorban kaptak lencsevégre, valamint a kép szélén megbújik Malacka és Zilaci is, így együtt jelképezve mindazt ami megadta számomra az alaphangulatot a maratonra. Nem, semmi malackodáshoz nincs köze a dolognak...jaj, hogy mire nem gondoltok?!

Tehát maraton. Nem is akartam Budapest Maratont futni idén, de ugyebár jelmezes futással nyertem tavaly 3 ingyenes nevezést, így mégis indultam, naná, hogy most is jelmezben. Rengeteg ötletem volt, végül ezt találtam legmurisabbnak és kellőképp kihívásnak. Sajnos a szabás-varrás tanfolyamokat kihagytam mindig, így segítséget kértem a megvalósításhoz Házisárkánytól, aki örömmel vállalta a feladatot és szupergyorsan összehozta a fekete nacimat, fehér szoknyámat és blúzomat egy ilyen szuper szereléssé. Épp olyan lett ahogy és amilyennek elképzeltem! Köszi érte itt is!

Szokásosnak mondhatóan ha maraton előtti szombat akkor tésztaparty, kaja, sör, csevegés, kellemes asztaltársaság Sneci-ke és párja, Tzh és párja, Forgi és Pátyalsó személyében, utóbbival a szokásos, egymás finom iróniával történő ugratása :P , pár szavas üdvözlés sok-sok futócimbivel, Mira jelmezének megtekintése, Kockával megint csak a Rubik kocka-kirakás első lépéséig jutunk, Lydérch-cel bankautomatát keresünk, majd - jobb híján - egyedül vonatozom hazafelé. Persze nem érek haza túl korán - viszont későn - majd az egyéb készülődés mellé még palacsinta és sós süti készítése az éhenkórász edzésonline-os népeknek....hopp, már bőven vasárnap van mire sikerül ágyba kerülni. Reggel huss be a városba, az Örsön Zilaci-mobil vár és repít a cekkereimmel a Ligetbe. Igaz, parkolót fogni majdnem annyi idő, mint odajutni, de sebaj :) Hol öltözzek át? Zilaci kissé kétkedve (vagy döbbenten?) fogadja a "Tükör is kell, sminkelni akarok" megjegyzésemet, de biztosít róla, hogy az autóban akad tükör :P Á, maradjunk inkább az EO sátornál! :)

De előbb tesztcipőért szaladok a Nike járgányhoz, mivel már eldöntetett korábban, hogy Free-ben akarok futni. Tudom, nem is igazán futócipőnek árulják és pláne nem hosszútávra. Akkor is. A fiatalember nem kötekszik - nem mer? :) - rámhagyja a dolgot, már libegek is a sátorhoz a meglehetősen kényelmes, de tényleg nem futócipő érzetű lábbeliben.

A sátor....Tudnék regélni róla, de aki ott volt az tudja, aki meg nem annak úgyse tudom átadni azt a hangulatot. Pen és Sepi, Zilacival kiegészülve, a lelküket kitették értünk, nagyon jó volt a gondoskodásukat élvezni, ehhez a fantasztikus közösséghez tartozni! Sokakkal sikerült itt találkozni, ha csak pár másodpercre is, meg sem próbálom felsorolni, annyian voltunk!

Felöltöm a hacukámat, "sminkelek" és kilibbenek az öltözőből.....hatás az van! =) Zilaci megjegyzése marad meg leginkább: "Ez nagyon beteg!" A többiek egyetértésükről biztosítják :)

Készül a közös fotó, szerényen bedobom magam előre-középre (szörnyű, mennyire kihozza ez a futás az ember furcsa énjét - civilben meghúzódnék a hátsó sorban....) aztán kezdünk szétszéledni, hiszen mindjárt rajt! Feltankolok egy palacsintával és egy kávéval - rajt előtt uszkve húsz perccel - Maaaargit, nóóórmális?! - és elsomfordálok a rajtzónába ahol feltűnik rögtön a 4órás iramfutók és csapatuk...hűlt helyén tátongó űr....(később kiderült, hogy tévedésből a 4perces kilométereket jelző táblához álltak a 4órás helyett :P ) Még beszélgetünk pár ismerőssel, összefutok Lydérch-cel is, aki csak a szokásos formáját hozza :)) és már lövik is a rajtot! Off we go! Have fun! - vigyorgok egy mellettem álló külföldire, nem is nézve a nemzetiségét, de láthatóan érti amit mondok, hüvelykujját feltartva visszamosolyog :)

Az útvonalat nem részletezném, aki ott volt tudja, aki nem megnézheti a térképen :) Az eleje csupa buli, meglepően sok szurkoló a pálya mentén, verőfényes napsütés, a ruhám, cipőm, állapotom csekkolása, laza kocogás a tömegben. Jelmezben azért kicsit más ez, mint futónak öltözve, nem lehet beleolvadni a tömegbe, kicsit a verseny bohócának érzi magát az ember, kötelező mosolyogni, én legalábbis illendőnek érzem reagálni a szurkolóknak, bíztatni a futókat. Az első maratonomon, 2008-ban, Lydérch-cel szintén jelmezben mentünk, ütős volt az is, de egyikünk sem volt a topon, kevés energia maradt a szórakoztatásra, a kifelé figyelésre. Tavaly meg ugye vacak volt az idő, nem is voltak túl fogékonyak a futók a bulira. Most mintha szurkolókból is több lett volna és főleg a fordítóknál, rengeteg futónak sikerült legalább egy félmosolyt csalni az arcára :) A jelmez közepesen futható volt, hüvösebb időben még kényelmesebb lett volna. Vizezni nem mertem magam, hiszen az elázott ruha nem csak látványnak rosszabb, de cipelni se lett volna jó, no meg vizesen méginkább dörzsölhet. A melegen kívül talán csak a szoknya zavart néha, mikor a rakparton fújt a szél és a másik lábamra fújta, megnehezítve a normális futómozgást. Meglepett, hogy a naci nem dörzsölt ki, utólag is csak a szoknyás oldalon vettem észre combhajlatnál egy kis sebet, mert a szoknya súlya itt lehúzta kissé az amúgy rámfeszülő gatyót. A melltartó széle viszont elintézett....csúnyán :)

Na, és a futás. Majdnem féltávig örömfutás, aztán bejelzett a rendszer, hogy sürgősen kis kék helységet kéne keresni, ami eléggé meglepett, mert nem szokott futás közben ilyen gondom lenni. Az első talált példány igencsak "lelakott" volt, így továbbálltam, keserves kilométerek következtek amíg találtam egy másikat. Sajnos Sneci-kével és Pocokharcsával pont itt akadtam össze, sajnálom, hogy nem a legvidámabb oldalamat tudtam mutatni :-/ A kissé ugyan felforrósodott és igencsak szűk kék dobozka látogatása után viszont felszabadultabban tudtam haladni, csak épp az útvonal talán leguncsibb része következett ....amit néhány Futóbolondnak azért sikerült feldobnia a jelenlétével :) A dél-budai kitérő után a rakpartra visszatérve viszont elegem lett. Miből? Nem is tudom. Egyszerűen semmi kedvem nem volt még tizensok kilométert javarészt a rakparti napon megtenni, ráadásul visszacsúsztam eléggé a mezőnyben, még nem zombieföldre, de a már kevésbé motiváló szakaszba, az ismerősök vagy jóval előttem vagy kissé lemaradva....Nevezhetjük holtpontnak is, végülis az is volt, kellett valami vagy valaki aki továbblendít. Elvergődtem a pesti oldalra és hagytam, hogy előzzenek a futók, hátha jön Berzsó vagy Lbtibsz vagy Pocokharcsa és ráfoghatom a lazázást a közös futásra. Kívánságom teljesült, jött Tibor (lbtibsz) és bár nem volt túl kommunikatív, elkocorásztunk együtt egészen a célig. A kedvem fokozatosan jött vissza, kezdtem újra élvezni a futást, Monique-nak is őszintén örültem, mikor megpillantottam, próbáltam buzdítani a lassulókat, sétálókat, még az utálatos Dráva utcai fordító is hamarabb jött el, onnan meg már csak be kell csorogni :) Szerencsémre, szótlan Tiborom mellé akadt egy rövid szakaszra egy beszédesebb Tibor, majd a felüljárón csatlakozott Tibor tájfutó barátja, Imre, aki szurkolni jött ugyan, de futott velünk egy kicsit. A célegyenesben még megpendítem, hogy befutózhatnánk a Suhanj csapattal, de elhúznak, én meg már bunkóságnak érezném ha nem maradnék Tiborral végig. Az utolsó száz méterre összeáll a kis csapat, Tibor futótársaival kiegészülve, négyen kézenfogva lépjük át a célvonalat. Kocsis Árpi vár az éremmel, Tiborhoz irányítom, megérdemli, hatalmas PB-t futott, most először 5órán belül!

Visszasétálok az EO sátorhoz, még be sem lépek szinte, már jeges kólát nyomnak a kezembe, még meg sem ittam, már Zilaci adja a következőt :) Ez aztán a first-class VIP ellátás :) Átvedlés után még jó sokáig dumcsizunk, eszünk-iszunk, végül a szüleimmel és a gyerkőceimmel is ott találkozunk (szüleim szerencsére elég későn érkeznek, a félkegyelmű haverjaimmal már nem kell találkozniuk, Pen, Sepi és aki még ott van teljesen konszolidált, emberi viselkedést mutat =)

Záróakkordként elcsomagolom a megmaradt sütiket :) Egyszerű sétálgató családként hagyjuk el a helyszínt, de a buszon már a lányom nyakában lóg a 26. Spar Budapest Maraton emlékérme. Kérdésére nagyon határozottan válaszolom: igen, lesz még több is!

This is Spartaaaaaa!

Tegnap reggel óta más se jár a fejemben, mint a Spárta felé haladó barátok, ismerősök. Lesem az eredményeket, a fórumot és nagyon-nagyon szurkolok! Hajnalban muszáj volt aludnom kicsit, de durvamód azt álmodtam, hogy ott vagyok velük, csak épp lekésem a rajtot. A London Hotelnél még tömeg van, de a futók már elindultak és a szervezőkkel veszekszem kézzel-lábbal és angolul, hogy engedjenek utánuk....sajnos aztán felébredtem, így nem tudom, elindulhattam-e :))))

Hajrá magyarok!!!!!

Vasárnap 26. Spar Maraton !

Idén nem is terveztem ezt a klasszikus versenyt, de ha már tavaly a jelmezes futással nyertem ingyen nevezést, akkor mégis indulok....és persze ismét jelmezben :-)
Miért jelmezben?
- Kaptam olyan véleményt, hogy a jelmezben futás egyfajta menekülés a kihívás elől, egy álca ami mögé el lehet bújni és rá lehet fogni a gyalázatos tempót, kvázi elbohóckodni egy véresen komoly versenyt. Van ebben is igazság. Szemlélettől, nézőponttól függ. Ahogy írtam már másutt, kicsit szégyellem magam, hogy megint nem lesz hűdekomoly versenyzés, de ez van, nem tudom meghazudtolni magam, nem tudok kibújni a bőrömből, nekem ezek a versenyek nem versenyek, én az élményért megyek, a társaságért, élvezni azt a pár órát a hasonszőrű őrültekkel, hencseregni az EO sátornál, látni a profikat szembe suhanni a rakparton, pacsizni a nálam lassabbakkal, a cél után visszasétálva szurkolni a legkitartóbbaknak a végén....aztán csendesen hazasétálni zsebemben a plecsnivel... Ha bohóckodás, hát legyen az. Ha menekülés, nevezzük annak. Én nem érzem egyiknek sem. Talán lesz idő amikor komoly PB tervekkel megyek oda, nem mondom, hogy versenyezni, hiszen egy ilyen rendezvény annak a maroknyi elitnek verseny, a többieknek maximum harc az órával, a gyengeségeikkel, önmagukkal. De én most nem akarok harcolni. Senkivel és semmivel. Küzdeni egy kicsit jobb középszerűségért? Nem, én csak az élményt akarom. És biztos vagyok benne, hogy élmény lesz! Ugye ti is jöttök? Együtt még jobb!

Aki nem fut, jöjjön szurkolni! A mezőny látványa is klassz, ráadásul minden futó nagyon hálás egy kis tapsért, hajrázásért, sőt a versenyközpontnál a kiállítók sátrai is tartogathatnak érdekességet.

Remélem, ott lesztek, mert én igen! A jelmez meglepi, elsőként az edzésonline VIP-sátor közönsége láthatja :-)

Vár a hármas

Na, legyen itt is, miért ne :)

Tehát úgy indult a történet, hogy már tavaly hallottam erről a versenyről, Rókalacitól, aki jól meg is ijesztett, hogy milyen brutál az útvonal és erre csak 6óra a szintidő. Megnéztem, hát valóban, maratoni távhoz 1740m körüli szintemelkedés és közel ennyi ereszkedés...combos :) Gondoltam, majd jövőre ....

Idén sem volt több bátorságom, addig tötyöltem, hogy merjek-e nevezni mígnem lezárult a nevezés :P Már épp azt tervezgettem, hogy akkor mentális edzésnek egy haláluncsi szigeti 30-ast futok, mikor Pecsenye beírását megláttam: segítőket keresnek a Vár a hármasra. Nosza, adjunk vissza a futókarmának valamit, jelentkeztem. Először úgy tűnt, a fogas svábhegyi megállójánál kezdek mint irányítóember, aztán átmegyünk másik szakaszra, ezért sok futást nem reméltem, de gondoltam, majd a végén lerohanok a HHH-ról, úgyis szeretek lejtőn futni.

Reggel fél ötkor ébresztő, állatok ellátása, buszhoz szaladás, metróra váltás, kis séta és máris Clark Ádám tér, rajt. Örültem, hogy több kedves ismerőst, barátot üdvözölhettem, Pecsenye kedves volt, a szia után azzal támadott : Hol a süti?! :-D Hát süti nem vót....

Rövid egyeztetés, technikai szünet, majd rendező Gyuri szavára el is rajtolt a mezőny. Engem felvittek kocsival a pontomra és olvasgatással igyekeztem elütni az időt az első futó érkezéséig. Tudtam, hogy nem kell soká várnom, ugyanis idén Hajduska Balázs is indult és már szóltak, hogy az első kilométereken perceket vert a mezőny többi részére! Hamarosan meg is érkezett vagyis inkább átrobogott a fogas megállón :) rövidesen követte őt a második, azt hiszem Urbán Zsolt, aztán hosszú szünet következett.....majd a többiek két kisebb bolyban, a végén pedig Kriszta (Nagy Zoltánné) egy fiatalemberrel. (Felvezető motoros dumája : egy virágos gatyós, kalapos néni az utolsó :-)))) Azé' mondtam neki, miket fut az a "néni" :P )

Miután elhaladt a mezőny és konstatáltam, hogy a szemközti cukrászda még nem nyit, felkocogtam a Normafához az ottani frissítősökhöz. Elég nehezen találtam magamra az emelkedőn, de azért felvonszoltam magam :) Édesen hajráztak nekem :P A ponton aztán dumáltunk, szurkoltunk kicsit, a jó üzleti érzékkel hamarabb nyitó rétesesnél vettem Pecsenyének rétest (Editre és Vézsére is gondolva vettem hármat) épp jókor, mert hamarost jöttek is. Pecsenye arca felragyogott a süti láttán és lazán be is gyűrt két rétest :) No, nem voltak valami nagyok, így nem volt nehéz. Társai nem kértek, így nekem is jutott egy almás - finom volt. Miután mindenki áthaladt a ponton, telefon Gyurinak, hogy hova menjek. Szabadon távozhatok, szólt a válasz, de persze várnak szeretettel a célban. Nosza, akkor fussunk! - felkiáltással a mezőny vége után vetettem magam és még a kilátó előtt be is értem Krisztát. Innentől együtt is maradtunk. Ugyan mondta, hogy fussak csak, de igazából jó volt ez így nekem, nem is lettem volna sokkal gyorsabb, talán néhány perccel, mert a lejtőket egyedül jobban megfutottam volna, de úgysem voltam versenyben, akkor meg minek? Kriszta utólag úgy nyilatkozott, jól jött neki a kíséret, akkor pedig abszolút megérte!

Az útvonalat megnézhetitek a térképen, nekem igazából az egész újdonság volt, mert nagyon ritkán járok Budán, no persze voltak más túráról, versenyről ismerős részek, de a 30-35%-os meredekségű utcák igazi unikumnak számítottak. Talán egy Unicum után jobban is mentek volna ezek az emelkedők :P

Valahol a hegyoldalban lehagytunk egy sporttársat, így Kriszta a lantern rouge pozíciótol is megszabadult, majd (talán a Nagykovácsi műútnál?) meglepetésemre beértük a Mateve-Pecsenye-Vézsé-Knight-Levicopter különítményt, de persze a következő masszív emelkedőn el is léptek :P Kavarogtunk a kis hegyi utcákban, bámultuk a csili-vili vityillókat, lihegtem Kriszta mögött ez emelkedőkön és robogtam előtte a lejtőkön (viccelődtünk is rajta, hogy ilyen béna nyúl nincs aki épp az emelkedőn nem megy elöl :))) Szinte folyamatosan azon járt az agyam, menne-e a teljes táv szintidőn belül, milyen lenne még azzal a plusz 18-19kilivel a lábamban. Talán menne, hiszen végülis nem fáradtam el nagyon a végére, de talán fáradtabb lábakkal még lassabb lettem volna a végefelé és kinyírt volna a HHH :-)

A Szépvölgyi úton lefelé csorogva eszembe jutott Yoyoka, fel is hívtam, de már elindult a piliscsabai terepversenyre :-( Kár, hogy nem korábban hívtam :-( Kriszta férje jött buzdítani (hajcsárkodni :P ) , igyekezzünk, igyekezzünk, mert még 400szintet be kell gyűjteni, de menni fog csak gyorsabban Krisztike, menjééé :)))))) Mentünk mi, mentünk :) El is jött a várva-várt emelkedés, elegánsan fújtatva haladtunk fel, fel, kicsit le, majd megint fel és még fel :) Jópofa feliratok ragasztottak ki a szervezők a végefelé "Innen kell hajrázni" "Már csak felfelé" :) Az utolsó kaptatón megint jön Zoli, mondja, mondja, de szerintem egyikőnk se figyel rá ;-) Megyek Kriszta előtt, próbálom "húzni", még egy kis hajrára is kapható az utolsó métereken ahol persze félrehúzódok és csak ő fut át a célkapun....Megvan! Szintidőn bőven belül 5:46! Gratula!

A Hangárnál piknikhangulat, kaja,sör, víz, szőlő, sportbaráti csevej, majd eredményhirdetés ahol minden teljesítőt név szerint szólít Gyuri és átadja az oklevelet valamint a technikai finisher atlétát (tökjó, nekem is kell ilyen!!) és szerencsére nem felejti el az érmeket sem. Nőknél Ganki és Bontovics Timi osztozik az első helyen, az abszolút első Hajduska Balázs, pályacsúccsal! Tombolahúzás emeli még a hangulatot, közönségdíjas a gömböcben rejlő bevásárlószatyor :)))

A muri végeztével a szervezők igyekeznek mindenkit autókba pakolni és lejuttatni a városba, de egyszerre nem férünk be, így elindulunk páran gyalog. Egyszercsak Vézsé viharzik el mellettem, utánalódulok és szaladunk kb 2kilit lefelé míg fel nem vesz az egyik járgány. Vézsé átszállít a Stadionokhoz - köszi érte- így emberi időben haza is jutok.

Nagyszerű kis verseny ez, nagyon ajánlom mindenkinek, kicsit szivatós az útvonal, jó az útvonaljelölés, megfelelő a frissítés, minden adott egy klassz futáshoz! Gratula a teljesítőknek!

Egy kis plusz: nem vicc a 30%-os emelkedő/lejtő, Villám utca, Rézsű u, Határ u, Tamara u, egyik szebb, mint a másik, bár a hirhedt 35%-os Táltos utcán épp csak egy picit futottunk, de körülötte a többi hasonlón bőven :)

Táltos utca

Határ utca (szintén fel)

Villám utca (itt "futottunk" felfelé) 30%

Nike félmaraton - majdnem PB:)

Már elég rég elmúlt de valamiért nem írtam róla.

Ha nincs a tavalyi jelmezes maratonnal nyert ingyenes nevezésem, tuti nem indulok ezen a túlértékelt tömegversenyen, de így, hogy csak az utazásba fájt még egész jó bulinak is bizonyult.
Ahogy mindenki számára ismeretes, jó meleg napot fogtunk ki, bár még mindig azt mondom, az egész időjáráspara túl van lihegve... Igen, meleg volt, sütött a nap, de az útvonalon több árnyékos szakasz is volt, rengeteg frissítőállomás, ráadásul a rakparton még szellő is.

Az edzésonline regisztrált felhasználói külön VIP sátorban készülhettek a megmérettetésre, így én is rögtön ide igyekeztem, hogy letegyem a holmim és üdvözöljem az ismerősöket. Sütikóstolás és némi duma után átlibbentem a Csemete Alapítvány sátrához és felvettem a támogatói pólómat amiben futni szándékoztam. Nem terveztem igazán nagy tempót menni, kicsit tartottam tőle, hogy nagy borulás lenne belőle, így a bemelegítéssel se nagyon foglalkoztam, de végül Csikével beálltunk a közös tánci-tánciba :) Muris volt!

A rajthoz vonulva benyomultam az 1:45-ös iramfutók mögé, persze nem terveztem velük futni végig, de jólesett kicsit "kilőni" az elején és nem a végefelé vánszorogni a kétszáz méter után már sétálgató emberkék közt. Az eleje nagyon kellemes volt, szokásos útvonal, pesti utak, híd, rakpart, az első tizes hamar le is ment, 55perc körül, de éreztem, hogy a második felében nehéz lenne ezt a tempót tartani. Utólag visszagondolva, ha figyeltem volna kicsit az órát és bevállalok egy kis szenvedést, simán futhattam volna egy 1:55-öt, de inkább kényelmesre vettem.

Furcsa volt, hogy mekkora a különbség a mezőny ezen része és a vége között. Itt is voltak belesétálók, sőt páran rosszul is lettek, de mégis sokkal hangulatosabb, motiválóbb volt, mint a 2óra felett célbaérkezők közt a mezőny végefelé lenni. Borzasztó lehangoló tud lenni amikor körülötted szinte mindenki folyton belesétál, szenvedő arcot vág, össze-viszza liheg, fújtat a nézők is unják már, alig van szurkoló, a pálya tájkép csata után...eh

Igazából nem történt semmi érdemleges a második tizes alatt se, jó volt a pesti rakparton a fordítónál lesni az ismerősöket, végre egyszer megfutni a nyugati téri felüljárót és vidáman beszaladni a ligetbe. Végülis nem lényeges az idő, de azért nézhettem volna órát, hogy ne 15másodperccel csússzak ki a 2órából :))

Az mindenesetre bíztató, hogy viszonylag laza futással, nem elfáradva, egy mindenki által nagyon melegnek titulált napon megy a 2órás félmaraton.

A verseny után még sokáig bandáztunk az EO sátornál, majd végül Lydérch elkísért a buszhoz. Klassz nap volt!

Jótifuti beszámoló

Na, nem tőlem, Pecsenyétől :)

De azért kiegészíteném én is.
A futást megelőzően sokat agyaltam rajta egyáltalán mennyi időre sikerül csatlakoznom, hogy jutok oda és hasonlók, mert amikor először felmerült a Debrecenbe kéne menni akkor még felénk gondolkodtunk, de az útvonal végül jóval délebbre kerülte a fővárost. Családdal szerencsére sikerült lebótolni a dolgot és a második nap délutánjára már mehettem és velük lehettem végig. Ezúton is köszönöm a megértést a párom részéről (gyerekek még nagyszülőkkel nyaraltak). A távokat nézve, kezdetben még reálisnak találtam, hogy akár végig is fussak 1-2 napot, de ahogy mindenki által ismeretes, rekordhőség érte el a környéket, így harci kedvem hamar alábbhagyott és tisztességes helytállásra módosult a terv.

Komoly logisztikázás után végül vonattal közelítettem meg Örkény községet ahol Zilaci volt oly kedves és megvárt autóval, majd a csapat után vitt. Elmondta, hogy a helyzet szar ámde nem reménytelen, noszogassam vidáman a csapatot tovább. Mire csatlakoztam, már nem tűnt úgy, hogy nagyon noszogatni kell őket, de valóban látszott, hogy a tűző nap, a meleg és a táv már eléggé kiszívta mindenki erejét , a kezdeti lelkesedés meg már odébb van. Ezen a szakaszon maroknyi csapat voltunk, de a poénkodás ment ezerrel, a futók közt és a buszban egyaránt. Frank Tibort nem ismertem eddig közelebbről (na, azért most se nagyon), de ugyanolyan laza és jófej, mint a többiek. És jéghideg üdítője volt! *cupp*
Ceglédhez közeledve kezdtünk feléledni - én meg lemaradozni - és Véghattinak köszönhetően szuper kísérettel kocogtunk be a városba ahol elképesztően kedves fogadtatásban volt részünk. Akkor úgy gondoltam, ennél jobb már nem lehet, de még tudták fokozni Abonyban és Püspökladányban is.
A szállásunk kollégiumban volt, teljesen elégedettek lehettünk szerintem, maximum a melegre lehetett panasz, de hát nem volt mit tenni. Az emeletes ágy tetején több fokkal volt melegebb, nagyon nehezen aludtam el és pocsékul telt az éjszaka, ami nem jellemző rám.
Másnap üdén és frissen keltünk, Pecsenye mondogatta, hogy nem kell sokat zabálni, Abonyban reggelivel várnak, de én azért betoltam egy kaukázusi kefírt, egy kifliféle bucit és egy óriás túró rudit :) Nem bántam meg...
Abony nem annyira a szomszédban van. Viszont szintén fantasztikus volt a fogadtatás és fincsi a reggeli. Ovis tea, péksüti, zöldség, gyümölcs és négercsók! Gyermekkoromat idézte, habos, laza, édes, roppanós ostya és csokibevonat.....nyammm Szívesen becsomagoltattam volna az egész tálcával, ugyanis a többiek nem sokat ettek belőle. Teli hassal tovább....
A következő szakaszon Horváth Mónival tárgyaltuk ki az UB-t és a sérüléstémát, majd valahol Molnár Petit zaklattam az értelmes kérdéseimmel, miközben lusta pillanataimban kölcsönkértem a bringáját (vagyis gyöngéden lezavartam az épp rajta ülőt :P ) A nagy terveim úgy módosultak, hogy lehetőség szerint folyamatosan a csapattal haladok és nem ülök be járműbe, hogy ebből mennyi lesz futás és mennyi bringa az mellékes. Terv teljesítve!

Ahogy Csaba leírta, sajnos folyamatosan nőtt az időhátrányunk, így történhetett, hogy a rém forgalmas 4-es úton, még jó messze a napi célunktól, ránk sötétedett. Akinek volt világító és fényvisszaverő cucca felvette mind, a többiek beszálltak a kocsikba és így haladtunk tovább, de rá kellett jöjjünk, hogy hosszú és veszélyes út lenne ez még Püspökladányig, így Karcagig mentünk csak (elég volt...) Őszinte tisztelet a Püspökladányban minket váró különítménynek akik a tetemes késés és a késői időpont ellenére, csodálatos kedvességgel és természetességgel (és finom vacsorával!) fogadtak bennünket. A szállás itt is kollégiumi szobákban volt (keleti kényelem!) . Sztori: először a földszinti hálóterem kezdett megtelni srácokkal, Soós Peti invitált, hogy aludjak fölötte. Miért ne? :) Hurcolom be a táskám, az ajtóban megszólít Littleyu: Nem jössz a lányszobába? Van lányszoba?! És ki van ott? Hát az Ispi...... :D Felmegyünk a szobába, erre Mjoci ücsörög egyedül az ágyon. Aha, lányszoba :P De végülis az volt, hiszen Edit kivételével itt aludtak a csajok :) (vagyis részemről aludtam volna, csak nem nagyon sikerült...)

Alig vártam a hajnalt, hogy nyugodtan felkelhessek, mert nem akartam zavarni korábban a többieket. Gyors reggeli készülődés után finom reggelit kaptunk, de tényleg, full extrás volt, szendvicsek, kávé, sütik... Hamarosan előkerült a hajnali futócsapat akik visszamentek lefutni a hiányzó 10kilit. Lélekben szerettem volna velük menni, testben nem annyira :P Nagyon sajnáltam, hogy Németh Zoliék és Ispiék is elbúcsúztak a reggeli után, ráadásul Zilaci sem került elő.
De azért elindultunk, jókedvűen és viszonylag kellemes, enyhén felhős időben. Jódarabig Soós Peti és Rob foglalt le, futballszurkolói kiskonzíliumukat kellett nyelvileg támogatnom :) Olyan fontos nyelvi fordulatok is előkerültek, mint a hangzásbeli hasonlóság szecska és szöcske közt......pedig szerintem még nem ittak, csak vizet és kávét :D
Ezen a napon is nagyon kedves fogadtatásban volt részünk mindenhol és sokan csatlakoztak is rövidebb-hosszabb szakaszokra, aminek igazán örültünk (azért halkan meg kell jegyeznem, elég sokan láthatóan úgy vélték, a kísérőautó a csapat végén valaimféle garancia arra, hogy keresztül-kasul lehet cikázni az úttest teljes szélességében....hát most elmondanám: nem így van)
A célhoz közeledve egyre kevésbé érdekelt, hogy mennyit futottam, mennyit tekertem, futva teszem-e meg a végét és hasonlók, mert egyszerűen eltelített egyetlen érzés, az öröm, hogy itt lehettem a barátaimmal, ezekkel a remek emberekkel, újakat ismerhettem meg és közben még kedvenc sportjaimnak is hódolhattam, mindezt úgy, hogy segítettünk is vele másokat. A vége elég nyüglődősre sikerült, szétszakadozott a csapat rendesen, de végül eljött Debrecen (vagyis mi értünk oda) Itt sokakban feltámadt a lelkesedés, hogy futva érkezzenek be, így nekem is bringa maradt, de nem bántam (ráadásul Molnár Petié amit igencsak megkedveltem - mondanám, a gazdáját is, de talán nem illik ilyen nyilvánosan udvarolni egy majdnem-nős fiatalembernek :)) ...bár gyönyörű szemei vannak....Tényleg, ez ilyen speckó ultrafutó tulajdonság? ;-)

Naszóval, Debrecen. Városszélétől (elég amatőr) rendőri kíséret, fotó a táblánál, cikk-cakk a városban és máris ott vagyunk a Plázánál. KicsiYu-val jól kitaláltuk a befutót, bringát tolva szaladunk, nem mintha bárkit érdekelne rajtunk kívül :) Meglep a fogadtatás, a nagy nyilvánosság, hangosítás, meg minden. Mosoly, kézfogások, néhol könnyek csordogálnak a a sós verejtékpatakok mellett.... és vége, ide tartottunk 4 napon át. Köszöntő és köszönőbeszédek, a legmeghatóbb természetesen a Down-kóros sportoló, Sára őszinte szavai. Ezért jöttünk. Remélem, valóban segíthettünk!

Köszönöm, hogy ott lehettem veletek, Barátaim!

Végetért a Jótifuti - Elkelt a jótisüti

A licit nyertese Márkusöcsi!

Priviben keress meg, légyszives és egyeztetünk!

A jótifuti kasszája 15,000 magyar forinttal gazdagodik nemes lelkű - és édesszájú :) - sporttársunknak köszönhetően! Köszönjük!

Jótifuti - Jótisüti - Segíts, hogy segíthessünk!

Mint már bizonyára hallottatok róla, Pecsenye barátom ismét jótékonysági futást szervez. Íme a plakát


Természetesen én is tervezek futni valamennyit a csapattal, de támadt még egy ötletem amivel segíthetnék. Ismeritek a gasztrobloggerek Segítsüti akcióját? Na, ez is olyasmi volna. Én felajánlok egy adag saját készítésű süteményt, árverésre bocsátom, ti pedig bőszen licitálhattok és a legtöbbet ajánló viszi a sütit, a pénz meg megy a jótifuti kasszájába. No mit szóltok? A süti típusát szavazással is eldönthetjük vagy a nyertessel egyeztetve is történhet, nekem nyolc :P

Azt gondolom, 1000 (egyezer) forint kikiáltási árnak jó is lenne, a licitlépcső rátok van bízva. Az aukció vége mondjuk augusztus 28. legyen mondjuk éjfél :) Licitálni az ehhez a bejegyzéshez írt hozzászólásban lehet.

Egy kis motiváció:


Ha még mindig nem kaptatok kedvet, túró(sbatyu) a fületekbe :P :P :P

Csak lazán

Kóka-Sülysáp köröcske aszfalton

Nagyon lazára akartam venni, ez nagyjából sikerült is. Az elején picit magasabb pulzus talán a meleg miatt is, aztán 1 óra után beálltam utazósra (naaagyon lassú utazósra :) és a pulzus "beragadt" 155-nél. Valamiféle határ ez most, mert úgy kell innen kirugdalni a pulzust, de ha lendületesebben elindulok akkor máris 163-165 meg a csillagos ég :)

Azért az még mindig vicces, hogy lejtőn úgy zuhan a pulzus is, mint a magasság :)

Egy motoros majdnem lement az útról, mert hátrafordulva bámult :-D

Érzésre nagyon kellemes, bár néha frusztrálóan lassú volt. Kivételesen vittem zenét, az UB-s playlistet, és egész jól szórakoztatott. Azt ugyan nem tudom, mit gondolt aki hallotta, hogy valami állat héberül és ráadásul hamisan énekel fennhangon az erdőszélen :)))))

Egy barátságért

Van nekem egy barátom. Furcsa kapcsolat a miénk, több okból is, de barátság, az tény. Nagyon szeretem őt. Az UB-ra is ő készített nekem playlist-et, mert a zenei ízlésünk is kiözel áll.

Pár évvel ezelőtt beteges, de mégis életerős, vidám, majdhogynem átlagos fiatal fiú volt, amatőr hosszútávfutó, 3:30-as maratonista. Aztán az élet elkezdett az addiginál is csúnyább játékot űzni vele...Olyan nyavalyákat pakolt csőstül a nyakába amiből a legtöbbünknek egy is elég volna, hogy végleg megtörjünk. Aggódtam is, mi több, rettegtem, hogy ezt már élő ember képtelen kibírni, de ő kibírta és él. Mi több, a sterilszobából és a kerekesszékből eljutott oda, hogy boldog családi életet él és JÁR! Messze él innen, de ma, magyar idő szerint 3-kor elindult egy 5km-es gyalogláson! Még nem tudom, sikerült-e neki az egy órás szintidő alatt beérni, de lényegtelen is. Ha két óra alatt ér be én akkor is RETTENTŐEN BÜSZKE VAGYOK rá!

A mai futásomat neki ajánlom. Nem hiszek a spirituális izékben, mégis úgy döntöttem, kicsit szétfutom magam,(talán hogy fizikailag jobban tudjak azonosulni? inkább csak jólesett LOL ) majd pontban 3-kor legyalogolom "vele" azt az 5kilométert. Remélem érezted Derek, hogy veled voltam :)

Csak úgy, küldöm nektek is az egyik közös kedvencünket (angolul tudók előnyben, bár nem bonyolult szöveg)

UBészámoló

Prológ

A sztorit mind ismeritek, van ez a verseny, már ötödik éve és én rég tudom, hogy egyszer elindulok és megcsinálom. Kezdetben csak beszámolókból olvasgattam, sporttársaktól hallottam róla és irigykedve néztem a fotókat, hogy ilyet is lehet csinálni ha valaki elég felkészült. Aztán tavaly végül kísérőként jelen voltam, átéreztem, megcsapott a hangulat közvetlen közelről. Egy remek futó társaként élvezhettem végig a versenyt és ez megerősített abban az elhatározásomban, hogy lefutom. Majd. Felkészült ugyanis nem voltam. Sebaj, van verseny jövőre is, szoktam én is mondani néha, pedig hülyeség.Ki tudja, mi lesz jövőre? Hol van az még? Itt és most van. Seize the day, mert talán nem lesz másik. Talán holnap leesek a lépcsőn és sosem futok többé. Eldőlt, most csinálom meg. A nevezés körüli mizériát is mindenki ismeri már, nem ismétlem magam, a lényeg, hogy az UB fantasztikus szervezőgárdája bizalmat szavazott nekem (vagy csak jót akart röhögni ;-) ) és engedett elindulni.

Hamar eljött a verseny előtti utsó nap, várakozással vegyes izgalommal és mégis nyugodt önbizalommal vártam. Utóbbi nem tudom, mire föl volt bennem, de ez volt. A szombati 6-os rajt miatt mindenképpen pénteken utaztunk, Mambáéknál lett helyem végül, bár, hogy este hol hajtom majd álomra a fejem az még rejtély volt. Rajtszámfelvétel és tésztaparty jó hangulatban, szervezés klassz, tészta finom, sör jólesik. Rengeteg ismerőssel találkozom, nem túl udvariasan le is rohanom Soós Petit, nem tud-e szállást véletlenül. Már intézkedik is, Véghatti ugyan vág egy arcot elsőre, de kiböki, naná, hogy elférsz. Szeretem az UNIX-os fiúkat :) Véghatti édesanyjának innen is egy cuppanós a szuper szálláshelyért! Este fél 11-ig ment a helyezkedés, rendezkedés, poénkodás, aztán csend lett (volna, ha nem dumál valaki az alVéghen :P )

És eljött a nap! Azt hittem lekéssük a rajtot egy bizonyos fiatalember szöszölése folytán, de háromnegyedre leértünk, odahajítottam az egyéni frissítőket, lepasszoltam a hátizsákot (öt perccel a rajt előtt még a túrazsákkal ácsorogtam a rajtfolyosóban :P), körbepusziztunk pár ismerőssel és már el is dördült (dudált) a rajt. Viszlát holnap, ugyanitt!

A versenytársak

Egytől egyig csodálatos emberek! Sokakat jóbarátomnak tartok, még ha nem is találkozunk gyakran, nem járunk együtt sörözni, nem ismerjük egymás családját, munkahelyét, egyéb hobbijait sem. De ha találkozunk mégis olyan, mintha ezer éve közeli barátok lennénk. Persze vannak olyanok is akivel nem is ismerjük egymást csak látásból, mégis úgy gondolom itt mindenki barát, nincsenek ellenségek maximum ellenfelek (bár most biztos vannak páran akik egy kanál vízben meg tudnának fojtani ;-)Fel akartalak sorolni benneteket, kedve barátaim, de félek, kimaradna valaki. De úgyis tudják azok akikről szó van :)

A verseny

Előre is elnézést kell kérjek azoktól akik most egy részletes leírást várnak kronológiai sorrendben, településenként a tó körüli utamról, mert ilyen nem lesz. Részben, mert összemosódnak az emlékek és nem tudom már beazonosítani, mi hol volt, részben mert nem is akarok útibeszámolót írni. Élmények, benyomások, sztorik, érzések vannak, ezekből osztanék meg néhányat.

Az eleje, úgy kb Keszthelyig, erre még emlékszem is valamelyest: Örömfutás, élvezet a köbön. Gyönyörű idő, gyönyörű táj, jókedv, haverok, buli, hanta :) Bár a mezőny végefelé futok, nem érdekel, nem helyezésért jöttem, ráérek. Messze még a vége, csak lazán, nyugisan. Itt vannak a nagyobb emelkedők is, könnyű elvesztegetni a drága energiát a fölösleges vagánykodással. Emelkedőn séta, amúgy kocogunk. TÉZÉ, Kriszta majd Dilisuni mellé sodor a lét, futogatunk együtt, bár néha gyanús, hogy talán mehetnék még lassabban, de nem, jólesik, így megyünk sokáig. Lengyel srácokkal s dumálok kicsit, Stefan és Dominik nagyon szépen futnak, el is hagynak később. (úgy látom, a célba már sajnos nem jutottak el) A terepes részt imádom, csúcs, lehetne még több ilyen később is, de tudom, sajnos nem lesz. Ez aszfaltos buli.

Az első néhány frissítőponton Makai Laciék kisbuszos szurkológárdája fogad, puszi nekik érte! Az egyik ilyen helyen odajön Bense Kriszti és azt suttogja "Ispi azt mondta, meg tudod csinálni. Benned van!" Bennem van a Nobel Díj is csak rohadt mélyen, mondom viccelve, de azt gondolom, bakker, ha Ispánki Zoli azokkal a gyönyörű szemeivel kinézi belőlem ezt a 212km-t, akkor meg is kell csináljam azannyaúrisztenit ennek a nagy víznek! Kulacsot is kapok Lacitól, majd Köveskálon a fogantyút is otthagyja nekem hozzá Mamba,szép az élet!

Hamarosan elmaradnak mögöttem a korábbi futótársak, csak remélem, hogy utolérnek még később.Futok, sétálok, futok, hol így, hol úgy. Biztos, bár mozgó (cél)pont a portugál Teresa, aki bár elmondása szerint százas fölöttre nincs hitelesítve, nagyon szépen tolja. Nem az a kiköpött futóalkat, széles csípő, erős combok, de a tekintetében egy tigris elszántsága. Vele sokáig kerülgetjük egymást - végül utánam ért célba. Szigliget váráról küldök egy fotót Run-kának, ne aggódjon már :) Igazából V.Petrának szánom, az ő kedvence a hely, de sajna nem tudom a számát...

Keszthely! Kicsit nehezen akart elérkezni ez a pont, talán épp azért mert nagyon vártam. Szintidős pont is, délután négyig ide kell érni ha versenyben akarunk maradni. Fél három sincs. Leves, gatyacsere, cipőkirázás.(tök jó, az új asics gatyó ennyi idő alatt nem dörzsölt! több vazelinnel százasra is jó lehet:)mellesleg épp egy százasba került :P

A káosz időszaka:

No innen aztán valóban nagy a káosz a fejemben. Nézem az itinert, de képtelen vagyok összerakni, mi hol történt, kivel hol találkoztam. Majd akinek kedve van kiegészíti :)Volt sok hosszú egyenes, rengeteg pár percenkénti séta-futás váltogatás, kísérletezés az arányokkal. Volt evés-ivás, bár már ekkor éreztem, hogy kevés és az sem esik jól. A délutáni nap egyre melegebben sütött, szépnek szép volt így a táj, de nem bántam volna néhány felhőt. Később el is kezdtek gyülekezni a sötétebb fellegek, de pár cseppnél jelentősebb csapadékot nem kaptunk.Haladok.

Közben csendesen óriási PB-t futok 12órán - kb 95,5km, legyen 95, így is messze túl a tavalyelőtti Almádiban teljesített 88-on. Persze korai még az öröm, nem 12órás csúcsot futni jöttem. (azért ad némi hitet, hogy már most tudnék 12órán száz fölött menni) Ezen a szakaszon minden lassú futónak Boglár jár az eszében, ahova este tízig oda kell érni. 16 óra ez 112,6km-re, ami ha úgy nézzük, nagyon laza, de mégis többeknek nehézséget okozhat. Főleg, ha valami probléma miatt kapkodniuk kell, hiszen hosszú még innen az út a célig. Furcsa volt a tavalyi évvel összahsonlítva, mert akkor jóval később rajtoltunk, Boglárra már tök sötétben értünk be. Szólt a zene, égtek a lámpák, sok volt az ember, szurkoltak, buli volt.

Idén még javában világos volt, bár égtek már lámpák, zene is szólt és sokan is voltak, talán túl sokan is. Kicsit meglepetten fogadtak itt Nagy Petiék (fél kilenckor), gondolom a szintidő határán vártak (vagy egyáltalán nem vártak ;-) A frissítősök segítőkészek, lelkesek, enni-innivaló van dögivel, mégis csak levest eszek pogácsával. Hüjje. Átcserélem a rövid ujjú felsőt egy száraz hosszúra, kirakom az esőkabátot a táskából, elteszem a gyümölcspürémet és a szendvicsemet és hajrá! Ja, még megemlíteném, hogy rettentően örültem a civilizált mellékhelyiségnek :)
Esteledik. Nem akarok egyedül maradni éjszakára, szerencsére nem is kell, akadnak társak akikkel hosszabb-rövidebb szakaszokat együtt tehetünk meg. Az éjszaka részben jó: hül a levegő, nem süt a nap, viszont egyedül unalmassá tud válni nagyon, nagyobb az eltévedés lehetősége és persze ott az álmosság is ami idővel mindenki hatalmába kerít. Én is fáradtam, álmosodtam, de ez van, menni kell tovább. Reggel hatig Világosra kell érnünk. Fut-sétál, ha egy percenként akkor úgy. Ezzel is remekül lehet haladni. Óriási előnyöm van a szintidőhöz, nem aggódom miatta különösebben, bár baljós árnyak gyülekeznek, egyre rosszabb a gyomrom, a lábam tökéletesen bírná a futást, de fogy az energia, enni kéne. Ismerős az érzés, mikor az éhségtől jön a hányinger, utána nagyon nehéz bármit is megenni, pedig kell. Kekszet rágcsálok, egy kis vízzel valahogy lemegy, sótablettát küldök utána és hamarosan érzem is a hatást, jobb a közérzetem, megy a kocogás. Parti dizsik mellett haladunk el, aktuális futótársam jót derül a táncikálásomon. Gondolom örül, hogy énekelni nem kezdek :P

Sajnos nem tart soká a vidámság, gyengülök, enni kéne, de mit? Sós kekszet vagy chipset vízionálok, de nincs ilyenem, marad a banán, falat keksz, sótabi. Utóbbi alig ér, máris hátraarcot vesz. Környezetem örömére elfelejtem lekapcsolni a fejlámpát amikor az út menti fű felé támolygok rókabőrterítés ürügyén...Jó és rossz hír egyben, hogy gyakorlatilag nincs ami kijöjjön, bár a sós banán ebből az irányból se finom. Inkább menjünk tovább :) Kissé eseménytelenül telik az út és az idő,még mindig nem aggódom a szintidő miatt, bár időközben hajnalodni kezd én pedig egyedül maradok. De nem baj. Utólag úgy érzem, jobb is így. Nem kapaszkodhattam senkibe, nem huzathattam magam, mennem kellett saját elhatározásból, saját tempót választva, saját erőből.

És sajnos saját zsíron, mert az evés nem ment. Egy idő után annyira elegem lett a gyomromban uralkodó nehéz érzésből, hogy inkább önszántamból megszabadultam a tartalmától. Jó döntésnek bizonyult, hosszú órákkal korábban elfogyasztott mazsolával nézhettem farkasszemet ....Ezek után se lett szuper a helyzet, de határozottan jobban éreztem magam, enni csak óvatosan mertem, inkább ittam, izót vízzel higítva, néhol kólát. Sajnos az energia így is fogyott, hiába voltak szinte tökéletes állapotban a lábak, kedvem egy szál se volt futni. Sétálva viszont lassú voltam, ráadásul majd elaludtam. Azért csak elértünk Világosig, itt éppen Sznopek Józsival azt hiszem. Steve felesége, Erzsike egy angyal, kínálgat mindennel, levest eszek végül és egy pici kenyeret, aztán készít nekem egy szuper citromos teát, ezt valami hihetetlen jó volt kortyolgatni a továbbiakban. Sajnos itt találkozom Horváth Mónival is, nagyon fáj a térde, képtelen terhelni....nagyon sajnálom. Rövid ücsörgés után muszáj elindulni, bár egy pillanat alatt el tudnék aludni a matracon. Olyan fene sok van még innen hátra.Valahogy mégis telnek a kilométerek, összefutok egy bringással, szegény úgy dönt, jön velem egy darabon :) Baromi jólesik a társaság, így nem küldöm el, sőt, még dumálok is szegénykémmel. Ez van, nincs mit tenni, lehet vele ugratni, be lehet szólni, akkor is ilyen vagyok, szeretek másokkal beszélgetni. Almádiba érve előreszáguld, én kocogok tovább.

Alsóörs az abszolút mélypont. Kóválygok össze-vissza, még a kocogásba is belebólintok, lemegyek az útról, majd felbukom a fűben, erre felébredek. Ez ismétlődik. Szerencsére beér Sznupi és Bombával kínál. Sosem iszom ilyen cuccokat, de belátom, most valami kell ami kilök ebből az állapotból. Iszom pár kortyot. Kocogunk a pontig, ott leülök pár percre, Sznupi rámtukmál egy gélt (köszi!) Hét-nyolc percet kómázok a ponton ülve, nem alszom el, mégis álomszerű képre riadok, szintidőn csupán percekkel túl sétálok be a célba "álmomban". Nincs az az isten!- mondom magamban, és indulok. Leerőltetem valahogy a gélt bár borzalmas az íze, biztosra veszem, hogy ki fogom hányni, de nem. Marad és erőt ad. Futok. Átfutok Csopakon, szinte itt a cél.

Füred előtt beérem Ndurance sporit, szegény nincs valami jó állapotban, futott már ő ennél sokkal jobbat is itt. Gyalogol, egész jó tempóban. Én marha leállok mellé dumálni, gyalogolni, pedig tudnék futni. Nem is esik jól a gyaloglás, mégsem hagyom ott. Mamba hív, hogy hol a szöszbe vagyok. Jövök, mondom, kitartás. Nyomjuk a sétányon a tömegben, ezren vannak, furán néznek az őket kerülgető izzadt, elcsigázott, futóruhát viselő egyedekre.

Tihany! Már semmi sem tarthat vissza, menthetetlenül beérünk időn belül, gyalogolva is. Viszont beér Kriszta és hétmérföldes léptekkel el is hagyna ha nem ragadnék rá. Ha már így alakult, nem engedem el, előre elképzelem a közös befutónkat, jobbat alig kívánhattam volna! Így is lesz, bár addig még meg kell mászni az utolsó emelkedőt. És mindjárt vége... hívom Mambát, hogy itt vagyok!...sírós hangon mondja, hogy gyere, várunk, csodás befutód lesz...Célegyenesnek nevezhető kanyargás Tihany utcácskáin, itt már futunk, Krisztával együtt, nem is gyengén, a meglepett Sznupit is állva hagyjuk.Kicsit korai hajrá, kell itt menni még, de egyszercsak feltűnik a célkapu, Péter Attila valamit nagyon magyaráz, de aztán szólnak neki és mondja a nevünket. Együtt "szakítjuk át" a szalagot, csippantunk, kapjuk az érmet és pózolunk egy közös fotó kedvéért

Olvastam tavaly egy mondatot:

So, to summarise the Spartathlon is ugly, stupid and ultimately pointless. See you next year.(Összefoglalva, a Spartathlon, csúnya, hülyeség és teljesen hiábavaló. Viszlát jövőre!)

Összefoglalva, az UB egy marhaság, nehéz is, néha ronda is és valóban semmi értelme. Viszlát 2012 nyarán Tihanyban!

Aki és ami látszólag kimaradt:

Még nagyon sokakkal találkoztam közben, akik említést érdemelnek, de képtelen vagyok felidézni, hol találkoztunk. Nem fontossági sorrendben:

Mjocit még vidáman láttam, levest evett és mosolygott. Reméltem, hogy így találom majd a célban is. Sajnálom nagyon, hogy végül nem így alakult :(

TÉZÉ-t szintén igen vidám hangulatban hagytam el, jó volt vele futni, a történetét már ismeritek....Sajnálom :(

Soós Peti küzdött keményen amikor összefutottunk, sajnálattal kellett tapasztalnom, hogy idén nem sikerült megkerülnie a tavat.

Yoyo és Yu párosa, a Kövidinkák több alkalommal is felbukkant, ennek köszönhetően gőzöm sincs, melyikükkel hol futottam. Yu szegény elég vacakul festett amikor beértem, mentünk picit együtt, de nem tűnt túl közlékenynek. Yoyoka kitett magáért nagyon, eszméletlen tempót ment. Megérdemelten álltak a dobogón végül!

Mateve egy amazon! Elpusztíthatatlan erő és megtörhetetlen akarat van benne. Szép lett volna együtt célbaérni vele.

Combnyak számára ez a verseny tragédia és dicsőség helyszíne egyben. Idén újra dicsőséges győzelmet aratott!

Pecsenye végül kihozta a legtöbbet ebből az alkalomból. Futott, ésszel döntve leállt, majd körbetekert és segítette Editet. SPORTEMBER- így nagybötűvel.

A Béla egy Állat!

Makai Viki, akivel ugyan nem futottam együtt, de a célban belőle kitörő őszinteség nagyon megfogott. De nem ütött meg ...mert Viki nem olyan :))))))

Lubics Szilvi, akivel szintén nem futottam együtt, de ő a női győztes, brutál jó idővel és eszméletlen akarattal!

Kicsi, aki nagy meglepetésemre utánam ért célba. Láthatóan neki sem ment könnyen ez a kör, de megcsinálta! Nagy voltál, Kicsi!

Farkas, aki valójában csupán megölelt méterekkel a rajt után, majd pedig a célban, mégis sokat kaptam tőle.

Böki, aki talán semmit nem mondott, azon kívül, hogy te gyagyás :)

Ádi, aki a Balcsit sajnos idén nem, de önmagát mindneképp legyőzte!

Bocsánat, ha valaki mégis kimaradt. Remélem tudjátok, hogy mindenkinek köszönettel tartozom aki kicsit is gondolt rám.

Epilógus:

A verseny után minden szokványosan és amolyan Bozótosan telt. Az eredményhirdetés megható és felemelő élmény volt, ahogy Attila egyenként felolvasta a neveket és a dobogósokat követve, minden egyéni indulót felszólított a szinpadra.

Yoyoéknak hála lett fuvarom Budára, onnan a BKV-nak hála, buszom és Mtero Pestre, majd a Volánbusznak hála, busz haza. Elfelejtettem enni-inni , így a délutáni túlélésem kicsit csodaszámba ment. Azóta pótoltam némi kalóriát és folyadékot.

Állapotfelmérés, agyalás, nem öntömjénezés-célú gondolatok:

Gyakorlatilag az UB részvételem ilyen szempontból leképezése volt a sárvárinak. Készületlenül, néhány kilis futásokkal a hátam mögött álltam oda, bár most itt volt nemrég a K100 legalább.

Ahogy tavaly Sárváron is, 5-6óra után ezerféle kisebb-nagyobb kellemetlenséget, fájdalmat kezdtem érezni, a törzsizomzat, a medence-tájék szalagjai, a bokám, a vállam, mind jelezte, hogy köszöni, itt van, de unja. Aztán szépen minden elmúlt és maradt csupán a fáradtság (plusz egy kis bokafájdalom, de ez alap). Sokan mondták - akkor is - hogy fájt az, csak az adrenalin elnyomta. Akár igaz is lehetne ez az elmélet, de mégsem, mert a cél elérése után sem tértek vissza ezek a problémák. Természetesen a kocsiban hazafelé ülés után az én mozgásom se volt azonnal higanyszerű, de néhány lépés bemozgatás után minden a legnagyobb rendben volt. Hétfőre csupán a talpamat éreztem kissé - sajnos vagy nem, nagyon előre terhelek, ezt hosszú távon a talppárnák nem szeretik. Izomláznak vagy nehézérzetnek nyoma sincs ( a K100 izomzatilag megviselt rendesen!) A gyomromnak kellett egy nap, hogy visszaálljon minden normálra, de most már oké. Viszont fogytam. Sokat.

Mielőtt megkérdezitek, nem ettem-szedtem semmit. A verseny alatt néhányszor fél pohár izo, 2db sótabletta, 1db koffeintabletta (nem éreztem), 3 korty Bomba, 1db tubusos gél a végén, ennyi volt az "űrkaja". Bizonyára nem ártott volna valami még, bár nem tudom mi. Van egy évem kitalálni.

És csak a refrénje miatt, no meg mert Valaki tudni fogja, miért is hallgattam meg egyáltalán ezt a baromi régi számot Kösz, Derek, a zenét! Hajnalban jól jött!

Egy másik Valaki tiszteletére pedig bontok egy pezsgőt a vacsihoz! :)

UBitervezés

Próbálom kitalálni, hogy is csináljam :) Még van három napom rá...

Mivel még mindig kitartok a régen eldöntött marhaságom mellett, éspedig hogy nekem ezt a karikát kísérő nélkül kell abszolválnom, így amire útközben szükségem lehet azt magammal kell vinnem, illetve előreküldenem arra a pontra ahol várhatóan kelleni fog. Mivel viszonylag sűrűn vannak a pontok és alapvető dolgok, úgymint víz, izo, rágcsa, mindenhol vannak, sok folyadékot illetve kaját nem áll szándékomban cipelni, viszont néha az az öt-hat kilométer is rengetegnek tűnhet, pláne ha meleg lesz napközben, ezért úgy döntöttem viszek egy kézikulacsot amibe igény szerint vizet vagy elkortyolandó izót, teát tölthetek.

Eredetileg nem terveztem táskát vinni, de rájöttem, hogy lenne pár kacat amit valahova tennem kell, így valószínűleg viszem a víztartályos tatyót tartály nélkül. Telefon, zsepi, mp3, sótabi, vazelin, kaja az elejére....meg még ami eszembe jut.

Estére mindenképp előreküldöm a fejlámpát és egy hosszú felsőt, a többi előreküldős pontra pedig kínai tésztáslevest, a tésztája miatt. Ezeken a pontokon lesz szolgáltatott leves, azt szándékozom felturbózni a tésztával. További kaján még gondolkozom, de valószínű, hogy egyszerű szendvicseket fogok küldeni, mert eddig jobban beváltak, mint a csodakaják. Biztosan vannak akik lenyomják a távot mazsolán és géleken, de az én gyomrom nem megy szabira amíg futok és ha csak ilyen trutyikat kap az fájni fog.

A reggelin töröm még a fejem, hiszen a hatórás rajt eléggé korai ahhoz, hogy előtte egy komolyabb reggelizés beleférjen, de üres gyomorral se kéne indulni. Azt hiszem, végül majd elrágcsálok valami péksütit és betolok egy kefírt vagy joghurtot felkeléstől a rajtig, aztán viszek valami szendvicsfélét későbbre.

folyt.köv.

Szülinap és megaszívás

Ahogy már mindenki tudja, ma van a szülinapom. Harmincegy éves lettem én, meglepetés e költemény....ja, mégse. Meglepi viszont volt, a javából! De ne szaladjunk előre!

Tegnap megírtam az ominózus blogbejegyzést az UB nevezés körüli tökölésemről, de valóban nem vártam semmi csodát, csak úgy jólesett leírni a nyafit. Igazából addigra már túlléptem rajta, de azért mára beterveztem egy szivatós szülinapi 31km-t, hogy a maradék kedvem is elmenjen mindenféle romantikus képzelgéstől, hogy én a nagy víz partján, futva Tihanyból-Tihanyba, és hasonló őrültségek..

Nem indultam korán, nehogy megússzam a meleg egy részét, nem ettem sokat reggel, egy tejeskávé és egy minijoghurt csúszott le közel két órával futás előtt (két napja amúgy is szénhidrátmegvonás van, de erről később) és elhatároztam, hogy a vasút mentén futok, terepen, napon. És kutyával :)

Két részre osztottam az edzést, mert nincsenek annyira edzésben az ebek, hogy tűző napon egyszerre 31kilit bármelyiket magammal vonszoljam. Először Rumbával indultam neki, első 3km a községből kijutásra telt, járdán, betonon, ez van... Utána miénk volt a földút a vasúti töltés mentén, javarészt tűző nap, néhol húszcentis árnyat nyújtó fák, nagyon néha egy kis hűs szellő. Rumbát nem engedtem szabadon, mert nem bízom még benne, így viszont néhány gyík és nyuszi miatt kis híjján kirántja a derekamat, hiába szupi rugalmas a póráz. Lassan azért megérti, mit várok tőle és már csak oda-odaszimatol ha érez valamit moccanni a susnyásban. A fordulónál (7,5km) láttam, hogy eléggé felhevült az eb, ezért visszafelé picit lassabban haladtunk az árnyékos részeken és a faluba visszaérve meg akartam itatni, de a vasútállomásnál a felújításkor frissen telepített gyönyörű dizájnos díszkút természetesen el van zárva....A zöldséges udavrán láttam, hogy épp locsoltak, megkérdeztem, hogy megitathatnám-e az ebet, de a buta jószág nem kért.  Picit hagytam az árnyékban hűsölni legalább. Az utolsó két kilin már nagyon kivolt szegénykém, de csak hazértünk. 

Gyors megitattam az ebet, ittam egy nagy pohár vizet és pár korty kólát, fogtam a másik kutyut és huss. (10perc depó)

Indy kutya nagyon lelkesen jött velem, főleg, hogy mostanság nem vittem őt futni. Sajnos tipikus kankutya, minden függőleges tereptárgyat meg kell jelölnie :) de persze ha az a parancs akkor haladunk folyamatosan. Mire elérjük a terepet már rettentő éhes vagyok, logikus, eltelt bő két óra futással, ráadásul előtte se voltam túltöltekezve. Egy fáról szedek pár szem kissé éretlen vadringlót, finom fanyar íze, lédús húsa jólesik nagyon, de se a szomjam se az éhségem nem oltja. Pulzuson látszik hogy meleg van és nem százas a helyzet, lassan kocogva is veri a 160-at bőven :( Próbálom alatta tartani, de megaszívás, frusztrál a tempó és a lábaim se örülnek a tötyörgésnek. Kicsit gyorsabbra váltok, de úgy meg érzem, hogy erős, a tarkómban dobog a pulzus, nem lesz ez jó. Marad a kényszerű lassú tempó (utólag visszanézve-számolva nem is volt olyan vészesen lassú)  Kutya jól bírja, szabadon szaladgál, gyíkot kerget, szimatol, néha lemarad aztán felzárkózik. Jólesik, hogy vele nem kell foglalkozzak, de a nyavalyás pórázt vihetem kézben :) A fordulónál az órámra pillantok, de minek? Csak idegesítem magam, hogy hét perccel lassabb, mint az előző kör ezen szakasza...Ésakkor?! Semmi :)  Visszafordulunk, már Indy se rohangál, sőt, igyekszik mindig az árnyékos részeken haladni. Jó neki, az ő magasságában több árnyék van :) Párszor belesétálunk ha árnyék adódik, hadd nyugodjon a pulzus, hűsöljön a kutya. Közben eldöntöm, ha hazaérek törlöm a korábbi blogbjegyzést, a hozzászólásokat elmentem magamnak ínségesebb időkre, jövő hétvégére pedig betervezem a közelünkben szervezett teljesítménytúrát, 50km Szolnok-Nagykáta, éjjel, végén strandolás ingyen. Azon morfondírozok, talán lefutok előtte Kátáig, vagy tovább...vagy Kátától Szolnokig és aztán a túra, az úgy egy százas, itt a fődemen...  Közben jönnek rám a böglyök, úgy korog a gyomrom, hogy folyton körbenézek, mi a fene morog és alig várom, hogy visszaérjek a civilizációba és igyak-egyek valamit. Megaszívás ez a javából.   Azért egyszercsak eljő az utolsó átjáró is és már a vasútállomásnál vagyunk újra. Kutya már árnyéktól árnyékig szalad, jó is hogy feltűnik egy eperfa amit eddig észre sem vettem, legalább pihizünk pár percet és egy kis cukrot is vételezek. Lila ujjakkal indulok tovább immár a járdán, csak úgy süt vissza a meleg róla, légmozgás semmi, kánikula van, de már gyűlnek a távolban a felhők, nyári zápor közeleg. Az utolsó egy kilométerbe Indy sétál bele többször, de hazajutunk végre és jöhet a jól megérdemelt zuhany és egy fini jeges-meggyes tejeskávé.  Köntösben, kezemben bögrével nyomom be a laptopot és mit látok?  Nem ez volt a megaszívás. Az jövő szombaton lesz :)

Nyaff...

Csak amolyan nem mondhatom el senkinek, elmondom hát mindenkinek nyafogás lesz, nyugodtan kattintsatok át az Indexre valami zaftos pletykáért...

Tavaly Sünit kísértem az UB-n, klassz kis párost alkottunk, azt hiszem mindkettőnk megelégedésére, Akkor Süni felvetette, hogy ha idén futni akarnám, akár szerepet is cserélhetnénk. Köszönettel elhárítottam az ajánlatot. Aztán idén ismét kérdezett, hogy kísérném-e most is. Én marha, rávágtam, hogy talán ott se leszek, de ha igen akkor futva...

Hogy nevezni is kéne? Az valahogy eszembe se jutott.... Aztán mikor rávetődtem a verseny oldalára belémhasított a felismerés, hogy az év végén nevezve jóval olcsóbban megúszhattam volna. Az utolsó díj már igencsak meghaladta a rendelkezésre álló keretet, így szép lassan lemondtam a dologról. No persze, felkészült se voltam/vagyok így jól megideologizálhattam, hogy ennek így kellett történnie, hogy ne csináljak hülyeséget :)

Egészen addig elvoltam így amig Lydérch nem említette, hogy le kell mondja a részvételt, lábproblémák miatt. Mint a kis villanykörte, gyulladt elmémben az ördögi ötlet, hogy át kénbe vennem a nevezését, jóindulatára számítva talán az összeget is barátilag feloszthatnánk emberibb léptékű részletekre és ha a gondviselés is úgy akarja, talán még célba is érhetnék a versenyen. Gyors kérdés ment a szervezők egyikéhez, mert a versenykiírásnál nem találtam nevezés átírására vonatkozó infót. Postafordultával jött is a válasz: lehet!

Csak hát nekem a családdal is le kellett bótolni azt a hétvégét, Lydérch meg már pénteken nem olvasta a mailt....

...az egyéni nevezésnek - és azzal együtt az egyéni nevezés átadásának - határideje pedig 10-e volt....

Major Árpád néven meg már csak nem kéne induljak, hiszen akár sikerülhetne is a kör akkor meg mivan?

Természetesen nem hibáztatok senkit, bőven lett volna időm figyelemmel követni a nevezési lehetőségeket, információkat, ha meg már eltoltam, legalább most igyekeztem volna a döntéssel. Nem várok sajnálozást, se azt, hogy bársonypárnán nyújtsanak nekem rajtszámot :))) Csak jólesett kipötyögni a frusztrációmat

K100 a futótárs szemével :)

(Miki hozzászólása a beszámolómhoz)

Az utóbbi hónapokban, ha Bozót beszólt, mindig húztam magamban egy strigulát. Aztán, most a Kinizsi előtt, egyszer csak jött egy üzenet, hogy menjünk együtt. Ah, eljött az én időm, gondoltam, módszeresen kikészítem, aztán felveszem videóra, ahogy sírva várja a taxit a murvás úton :-)

A Getéről lefelé csillant fel először a remény, a gyengeség első jeleit mutatta, mikor a mud release system felmondta a szolgálatot a cipőjén. Jól irányzott beszólásokkal puhítottam, amivel sikerült is felidegesíteni, de még korainak éreztem az időpontot, csak vártam, gondoltam, az idő nekem dolgozik.

A katlanban kezdett eléhezni, de még nem realizálta, csak a mozgása vált küzdősebbé. Aztán a kihűlés is megkezdődött. Csak mosolyogtam magamban :-) A tokodi pincéknél lefényképezte egy helyi hölgy, mert akart egy képet, amivel elveheti a gyerekek kedvét, ha egyszer Kinizsizni akarnának.

Sajnos itt valami porszem került a gépezetbe, a zsíros kenyér uborkával visszahozta. Csalódottságomban Mogyorósbányán egy perc alatt leküldtem egy mikróban melegített korsó sört.

Innét már semmi se volt a régi, újabb és újabb túrázók próbáltak ránk tapadni, de könyörtelenül felőrölte és lerázta őket. A hullámvasúton dobtam be legdurvább fegyveremet, amitől minden teljesítménytúrázó összeomlik, az eltévedést. Eltereletem a figyelmét, és továbbmentünk, ahol élesen jobbra vissza kellett volna fordulni. Sajnos civil áldozatok is voltak, Gurdon Évike férje, István, és még két túrázó követett minket. 500 méterre távolodtunk a pályától, mikor balszerencsémre visszaértünk a műúthoz, és lelepleződtem. István GPS-sel visszavezetett minket.

Jött a csallánnal benőtt hullámvasút, térdig feltűrt nadrággal gázolt át rajta, és kezdtem elbizonytalanodni. Ki fog itt sírni a végén?

Pusztamarót, Bányahegy, újabb és újabb túrázók próbálnak hozzánk csapódni, majd morzsolódnak le pár kilométer küzdés után. Bányahegyen szerencsére van sör. Szasza rám néz, és azt mondja, jól megyünk, akár még 18 óra is lehet. Bozót célja 17, kihasználom az alkalmat, és feladást javaslok. Nem veszi a lapot.

Korábban azt sulykoltam, hogy Bányahegy után szinte végig futunk. Lelki terhet akartam ezzel létrehozni, cipelje a vállán a már most is szarul vagok, de később még gyorítani kell súlyát. De nem. futunk lefelé, és már síkon is, ha van véletlenül. A kitartóan újra és újra felzárkózó Istvánt végképp lerázzuk.

Koldusszállás. Már csk abban reménykedek, hogy az utolsó hosszú mászás eléri a célját. Itt is akartam elkészíteni a videót, eredetileg is. De csak megy és megy. Van egy trükkös letérés, próbálok továbbmenni egyenesen Szlovákia irányába, de észreveszi. Feladom. Most már legalább olyan szégyen ne érjen, hogy én fakadok sírva. színlelem, hogy nem sirdogálok, csak szipogok. Látszanak Tata fényei. Aszfalt, bicikliút, beérünk. A táborban még megpróbálok eltévedni, spirál alakban közelítjük a célt, de már nem lehet eltagadni, beértünk tervezett időn belül. El vagyok keseredve :-)

Prológ és zoknisztori

A Kinizsi ugyan végetért Tatán a táborban, én viszont még elidőztem kicsit, először mert meg akartam várni Istvánt és Blue-t, másrészt mert nem ajánlott senki fuvart Pest felé, vonat pedig csak hajnali fél ötkor volt.

Ücsörögtem még picit az étkezdében, aztán áthurcolkodtunk egy ismeretlen túratárssal a célirodába. Klassz volt látni a boldog és fáradt beérkezőket (sajnos Istvánt nem leltem), dumálgattunk a rendezőkkel kicsit, majd egyszercsak befutott Blue is. Szegény nem nézett ki valami frissen, véreres szemekkel, reszketve ült le egy székbe, rátukmáltam egy pulcsit, de még azzal együtt is felvehette volna a versenyt bármelyik nyárfalevéllel.... Azt mondta, az izmai jól vannak, csak a gyomra és a talpa tropa :( Sok beérkezőt megkérdeztünk, hátha kapunk fuvart és végül sikerrel jártunk. Egy nagyon kedves úr aki a fiáért jött a célba, elvitt még hármunkat és még benzinköltséget se fogadott el. Nagy köszönet a jóságáért! Blue-t kiraktuk Budaörsön, egy túratárssal pedig a Petőfi hídnál ugrottunk át villamosra. A Blahától inkább gyalogoltam a Keletiig, 100km után már még egy nem számít alapon. Csalódottan állapítottam meg, hogy 5:10-kor megy az első vonatom, így még egy óra kómázás várt a rém ingergazdag pályaudvaron :) Szerencsére nem aludtam be és elértem a vonatot, sőt, a vonaton is csak pár percekre kómáztam, egyszer azt álmodva, hogy Szolnokon ébredek csak fel :P Nem akartam férjet kirángatni az ágyából, inkább hazasétáltam az állomásról, még 3 kilivel megtoldva a hétvége termését. Picit azért jobban elfáradtam, mint tavaly, nem volt túl aktív a vasárnap, mázlimra a srácok is anyuéknál maradtak még :) Állapotfelmérés: enyhe izomláz a combfeszítőkben, de semmi más. Pipa :)

Ígértem, hogy írok a hüle zokniról is:) Ugyebár nem szoktam túllihegni a futáshoz, túrázáshoz használt ruházat kiválasztását, kb mindegy nekem, hogy technikai vagy pamut, ilyen vagy olyan, különösen ilyen triviális dolog esetében, mint a zokni. Sima, hétköznapi olcsó pamutzoknikat szoktam hordani, emellett van néhány Spuris és talán 3 pár Decás Run50 futózoknim, no meg a cipőrendeléshez ajándékba kapott More Mile zokni. A Vivis rajtszámmal lehetett idén valami adidas csodazoknihoz jutni, ilyenem is van, egyszer-kétszer felvettem már, semmi extra. Talán annyi, hogy nem kedvelem az ennyire alacsony szárú zoknit. Ezt kaptam fel a K100 hajnalán is, mindenféle koncepció nélkül.

Tapasztalatok: A kétrétegű dizájn nem teljesen hülyeség, sokan esküsznek a vékony műszálas+vastagabb pamut zokni együttes használatára, de így egybevarrva kicsit fura. Hamar úgy éreztem, gyűrődik a belső réteg (végül kiderült, hogy nem), a lejtőkön futva pedig megnyúlt és hátracsúszott kicsit az egész, szabályosan nyomva így a nagylábujjamat. A túra végén aztán rájöttem, mi okozta a gyűrődés-érzést és miért alkalmatlan ez a zokni terepfutáshoz (nem csak terephez, de ahhoz különösen):

1. elég puha, csak akkor érezni, hogy tele a cipő mocsokkal, mikor már tényleg sok van benne és akár meg is nyomta az ember lábát

2. a belső zokni nem varrás nélküli, ha elcsúszik, dörzsölhet

3. a nagyon rövidre szabott szár miatt bejut a mocsok a zokniba a bokacsont mellett

4. az előzővel összefüggő probléma, a belső zokni lyukacsos szerkezete miatt a zokniba hulló mocsok a két réteg közé tud jutni ahonnan lehetetlen kitakarítani

Szerencsére nem vagyok érzékeny lábú, így végül semmilyen sérülést vagy komolyabb fájdalmat nem okoztak ezek a problémák, de másnak csúnya sebeket is jelenthet fél marék homok és szénatörek ....

Azért elhordogatom ezt a zoknit hétköznapra, nagy nehezen, többszöri mosás után tisztának is tűnik végre, de egy fillért nem adnék érte. Pedig amúgy szeretem az adidas cuccokat (cak drágák :(

K100 másodszor

Mivel is kezdjem? Talán a végével: sikerült terv szerint haladni és célba érni, mi több, volt katarzis a végén. Nem egetrengető és érzelemkitöréses, hanem a belül csendesen robbanó, elgondolkodós és nem a pozitív csalódás, hanem a sikeresen teljesített terv és az ezalatt kapott élmény hozta. Nagy köszönettel tartozom Mikinek aki hozzásegített, nélküle tuti nem lett volna ilyen! Az eredmény se...

Tehát a sztorink ott kezdődik, hogy sok versenyt-túrát tervezgettem az idei évre, de eddig aloig valami valósult meg belőle. Sárvárért is "ölni" tudtam volna, most viszont úgy döntöttem, a K100-at már nem adom! Persze ha már lúd, legyen kövér alapon csakis jobbat akartam menni a tavalyi elbaltázott teljesítésnél, kiavítva az akkori hibákat, de azt is tudtam, hogy egyedül gyenge vagyok, nehéz lesz. Az az ördögi ötletem támadt, hogy a Sötét Oldallal szövetkezek segítségért. No persze a nagyon elit szekciónak a magamfajta max előre köszönni mer, de van egy valaki akit én nagyon kedvelek és bíztam benne, hogy mellém áll ebben nemes küzdelemben. Naná, hogy rábólintott és rövid egyeztetések után kialakult a taktika: 1. együtt megyünk 2. mivel emelkedőn puding vagyok, ott séta, de ahol lejt ott futunk, 3. nem tökölünk sehol, csak amennyit szükséges

És már ott is vagyunk, május 28. szombat reggel a HÉV-en, útban Békásmegyer felé. Nem beszéltük meg előre, mégis ugyanazzal a szerelvénnyel futunk be és indulunk nevezni Mikivel. Mert ő volt most az én hős lovagom, fehér paripa híjján egy Pegában :))

A hosszú sor ellenére györsan haladt a nevezés, szerelékigazítás után 7:25-ös pecséttel rajtolhattunk. A rajtbélyegzőre várva fedeztem fel előttünk Yoyokát, Bökit, Farkast, Bélát és Blue-t akik együtt terveztek menni. Rövid társalgás után ők el is suhantak a rajtból, mi komótosan kezdtünk ahogy terveztük. Elindítottam az órámat, terveztem részidőket nyomni az ellenőrzőpontoknál, de sajnos a másodiknál kiderült, hogy menet közben véletlenül megállítottam :( Miki mért időt, de a részidők max a fejében vannak meg :)

Nyugisan, dumálgatva haladtunk, belekocogva a lejtőkön, még az egész rövideken is. A túra további részében gyakran hangzott el a kérdés: Ez lejt, nem? :) Természetesen azt akarta jelenteni, hogy fussunk! Ahogy haladtunk felfelé egyre több hegy csúcsa látszott felhőbe burkolózni, a Hosszúhegynél már kezdtünk humorizálni az időjárás esetleges rosszabbra fordulásáról, a Pilisi szerpentinen már a világ peremén érezhettük magunkat, ugyanis az amúgy szuper kilátóhelyekről letekintve csupán egybefüggő fehér massza volt látható. Biztosan fotózott valaki, egészen szürreális látvány volt annak aki amúgy ismeri a környéket és tudja, mi szokott ott lenni :)

Aztán szerencsére mégis elkerült minket a vihar, csupán rövid záporocskát kaptunk később. Pilis nyeregnél ittunk egy paradicsomlét, de lenyelni alig tudtam, Miki már haladt is tova, jogosan, hisz azt mondtam, nem pöcsölünk a pontokon fölöslegesen :) Jól haladtunk, kicsit megelőzve az időtervünket, egyelőre bejött a tervezett emelkedőn séta, lejtőn futás. Sztorizgatva, kényelmesen haladtunk, hamar elérkezett Dorog, ami nekem azért emlékezetes mert tavaly itt értem be Nyusziékat, de sajnos egyben itt is szállt el a motivációm a tempósabb haladást illetően. Most átsétáltunk a városon és támadtuk is a Getét. A kellemes hőmérsékletnek és a visszafogott tempónak köszönhetően könnyedén felértünk, pecsét és léptünk is tovább. Esegetett, de nem vészesen, gyönyörű buja esőerdőszerű volt a növényzet, imádtam! A hegyről lejövő technikás szakasz izgire sikerült, ugyanis az ott lévő köveken-sziklákon a Kanadia meglepő módon eléggé csúszott. Tokodi pincék felé szép búzamező mellett kocoghattunk, hogy aztán a falubeliek által prezentált csúcsszuper ponton feltankolhassunk igen ízletes zsíros kenyérből kovászos uborkával. Nyamm! Miközben guggulva tömtem a fejem, egy hölgy megkérdezte, lefotózhat-e, mert olyan aranyosan mutatok ott az esőben :) Jó kis fotó lehet! Nem időzhettünk sokáig, mert az esőben hamar fenyegett volna a kihűlés, ezért komótosan hozzáfogtunk a táv felét jelentő Kőszikla megmászásához. Természetesen rajtunk egy kőszikla nem foghat ki, de mivel tényleg meredek kis jószágról van szó és percekkel korábban tömtem magamba három szelet zsíroskenyeret, nagyon leszabályozva, óvtosan haladtunk felfelé. Nem viseltem a pulzusmérőt, elég volt érzésre menni, de biztos vagyok benne, hogy rengeteget számított az óvatos, jól eltalált taktika.

No, tehát féltáv. Hurrá, már csak még ötven kili :P Pikk-pakk Mogyira érkeztünk, enyhe esőben, itt lovagom javasolt egy meleg kávét aminél jobb ötlete kevés lehetett volna az adott szituban :) Kissé forgó gyomorral néztem amint Miki bedönti a kávét majd azonmód rá a pohár sört is, míg én a tejeskávém szürcsölgettem. Jólesett volna leülni kicsit pihenni, de általános állapotom ellenőrzése után arra jutottam, hogy felesleges. Kint meg voltam róla győződve, hogy Csanyát láttam, de később rájöttem, hogy mégse ő volt. (Rém)látomásokból ennyit :) Épp indultunk, mikor befutott István (Bocska I., tavaly vele mentem Dorogtól a végéig), invitáltam, hogy tartson velünk, majd megegyeztünk, hogy úgyis utolér :P (féltávig egy fél órát vert ránk, tehát reális volt)

Taktika maradt: emelkedőn séta, lejtőn kocogás, ennek szellemében kisétáltunk Mogyiról, fel a domra, majd gurultunk a lefelén. Miki folyton hangoztatta, hogy a szintek jórészét már eddig legyűrtük, innen már csak picike emelkedők vannak..... Hamar Pélin találtuk magunkat, de gyönyörködés helyett csak egy gyors mosdást csaptam a forrásnál és már suhantunk is. István - ígéretéhez híven - utolért minket és egy darabon együtt koptattuk az aszfaltot és az erdő talaját. Sajnos, épp ellentétes ritmusban tudtunk haladni, ő az emelkedőkön haladt jobban, a lejtőn futás kevésbé tetszett a futóműveinek, így nem reménykedtem benne , hogy együtt tudunk maradni. Pusztamarót jött és ment, akárcsak az egyházi üdülő. Egy elsőbálozóval beszélgettünk, eléggé fáradtnak tűnt, de azért jól nyomta és futogatott is velünk. Szegény, nagyon várta már Bányahegyet, nem akartam elkeseríteni, hogy még vagy négy kilométer. Volt egy aranyos jelenet - még valahol picit korábban, de most jut eszembe - amikor Mikinek ecseteltem, hogy tavaly itt még nem vettük elő a fejlámpákat, erre a hátam mögül totál meglepetésszerűen megszólal István, hogy de, itt már kellett a lámpa :) Na, ezek után persze megkaptam,hogy ha nem jön István akkor a csillagokat is lehazudtam volna az égről :P

Éééés Bányahegy! Szerintem a Gete után a túra másik nagy fordulópontja. Szokás mondani, hogy a Getén válik el az ocsú a búzától, vn is benne valami, de talán Bányahegyre is igaz, hogy aki itt nagyon megborul (vagy nagyon leül murizni) annak szenvedés lesz a vége, ha lesz egyáltalán. Tavaly ide már teljes sötétségben értünk, most viszont még tökéletes világosság volt ami a hely hangulatából ugyan elvett egy cseppet, de nagyon örültem mégis. Itt volt Szasza és Judit, jó volt látni őket. Szasza feltöltötte a tartályomat ásványvízzel ami nagyon kedves volt tőle, kaját is kínáltak, de nem kértük. Miközben próbáltam kitakarítani a cipőmet és kicseréltem a nedves rövidujjú felsőt egy tiszta hosszúra, Miki ismertette Szaszával az időtervünket, amire ő kissé gúnyos félmosollyal válaszolt és a 18 órát találta reálisnak. Miki persze kitartott, hogy 17-en bőven belül leszünk és punktum. Mielőtt összevesztek volna rajta :P vettünk egy kólát (öö..izé, Miki vett kólát...), pecsételtünk és indultunk. Még egész sokat tudtunk lámpa nélkül haladni, de aztán felszerelkeztünk inkább, én a tavaly bevált fazonban, kendőt kötöttem a fejemre és arra a fejlámpát, hogy ne nyomja-dörzsölje a homlokomat, így viszont totál hülyén nézhettem ki :) A sötétben megtett szakaszról elég foszlányosak a tavalyi emlékeim, idén egészen más volt. Jobban élveztem, mélyebben megéltem az egész túrát, mint akkor. Ebben nagy szerepe volt a tervszerű haladásnak és a tökéletes társaságnak is. Most komolyan, nem hízelgésből mondom, de vannak emberek akikkel simán nekiindulnék a Szaharának is, most egy ilyen volt mellettem és ez számít. (Miki, Marathon del Sahara? Des Sables? Na? ;-)

Szasza a hosszú, sunyin emelkedő murvás út miatt aggódott, tudva, hogy az emelkdőket nem tudom megfutni és valamelyest igaza volt, viszont voltam olyan jó állapotban, hogy a lejtőkön még mindig egész szépen kocogtunk és a gyaloglótempónk se andalgás volt. Tavaly Istvánnal elkavartunk itt a sárgán, nem vettünk észre egy éles balkanyart és később másokat követve jutottunk vissza a helyes útra. Most is necces volt, épp csak felderengett valami az út mellett, rávilágítottam, hát egy kövön nagy sárga nyíl balra :) Ahhoz képest, hogy egyesek szerint ezen a szakaszon már alig van szint, elég sokat mentünk fölfelé :P Kezdtem is unni néha, vártam, hogy történjen már valami, így a technikás ereszkedős szakaszt szinte élveztem. Miki árgus szemekkel (és fülekkel) lesett, hátha elcsíphet egy gyanús sóhajt, szisszenést :P , de kutya bajom nem volt, tényleg. Persze ha lett volna se árulom el magam :P

A Baji vadászház volt az utolsó ellenőrzőpont a cél előtt és egyben az a pont a túrán ahonnan már tényleg csak be kell gurulni Tatára. Szokás mondani, hogy lefelé még a kaki is gurul, de ne feledjük, sokaknak idáig már úgy beállnak az izmai a sok mászástól és önmagában ennyi gyaloglástól, hogy a lefelé haladás gyakran jobban fáj. Szerencsére velem (velünk?) nem ez volt a helyzet, kezdtem ugyan fáradni és a ponton csupán pillanatnyi megállás után is éreztem a lábaimat induláskor, de semmi komoly gond nem volt, lefelé még futni is normálisan tudtam. Még találkoztunk a minket kerülgető túrázókkal (vagy akiket mi kerülgettünk? :P ) , de a baji templomtól már miénk volt a tér. Szinte kedvem lett volna lezúzni az állomásig majd onnan a célba, de persze hülyeség lett volna egy kis rohanásért és endorfin löketért kockáztatni egy komolyabb izomsérülést. Miki nézegette az órát és valamit mondott, hogy mennyi időnk van, hogy 17órán belül legyünk, de nem igazán figyeltem. Időtől függetlenül, már itt elégedett voltam. Kifogtunk még egy sorompót is, nem esett jól megállni miatta, de sebaj. Képtelen voltam felidézni, hova esik a cél épülete, nincs hova rohannom, így nyugis kocogással érkezünk be. Miki vigyorog, lenyomja az órát és persze viccel, aszondja 17 óra 4 perc :P Látja az arcomon, hogy nem jut el a tudatomig a vicc se, így gyorsan hozzáteszi, á, nem, 16:42, gratu! Én meg, mint Bálám szamara a hegytetőn, nagy bambán, mosolyogva sétálok befelé a díjazásért, majd a kajáért, örülök belül mint az állat, de valahogy nem tud kijönni most ez a kis privát eufória. Ha jól emlékszem, legalább megköszöntem Mikinek, hogy jött velem és segített, valamit még szóltunk a gulyásleves fölött, de aztán nem akartam feltartani, hadd siessen haza a családjához. Kurtán furcsán-visszafogottan köszöntünk el, pedig valahol belül meg akartam ölelni, megszorongatni kicsit, vagy csak még picit ülni ott csendben, mintha még nem lenne vége, hiszen neki jól jött ez a túrakocogás egy hosszabb, alacsony intenzitású edzésnek, de nekem egy kis saját csúcs, egy nagy élmény, talán az első tervszerűen, fegyelmezetten végrehajtott hosszútávú teljesítmény volt. Egy kis személyes katarzis ott, a gulyásleves fölött. Tényleg köszönök mindent, sokkal tartozom.

Kinizsi100 - holnap :)

Jihááá!

Annyi futós és túrázós tervem dőlt dugába (asszem még sose használtam ezt a kifejezést...) az idén, hogy most teljesen rápörögtem a Kinizsire, pedig nem vagyok egy izgulós típus. Most sem izgulok, nem jó szó ez, inkább csak várom nagyon hogy holnap legyen és induljunk :) Még a hajnali 4órás kelést is várom, mert közelebb visz a célhoz, ami ugyebár Tata, de előbb Békásmegyer, mert ott a rajt :)

Tavaly meglehetősen nagy tervekkel, önbizalommal telve vágtam neki és elég nagy pofáraesés volt, no nem maga a túra nehézsége, arra fel voltam készülve lélekben legalábbis, inkább az a motiváció vesztés ami Dorogon utolért. Talán idén más lesz. Úgy érzem, a 100kilométert átlátom fejben és tudom, hogy mi hiányzott tavaly a legalább két órával gyorsabb teljesítéshez. Ha igaza lesz az időjósoknak, az eső nehezítheti a dolgunkat, de talán még mindig jobb, mint a kánikula...feltéve, hogy nem hűl le nagyon a levegő. A késő esti-éjjeli hidegtől kicsit tartok, ha haladunk akkor nem kell sok gönc, de már pár másodperces megállásnál is rettentően lehet fázni és utána nehéz újra felmelegedni. Nem adom fel a minimáldizájnt, átlagos kaja és citromos víz lesz a zsákomban.

Ja, és az indexes Kinizsi Százas topik hagyományának megfelelően, ajándékkötöző szalag/masni lesz a zsákomra tűzve, várva az Ahoj, Bozót! felkiáltásokat :D

Sülysápi futónap

Régóta terveztük a srácokkal, hogy idén is kimegyünk a hagyományosnak számító Sülysápi futónapra, Sápra, ám reggel az ablakon kitekintve mégis úgy tűnt, az időjárás a négy fal közé kényszerít minket ezen vasárnapon. Lydérch sporival is le volt beszélve, hogy jön, futunk, majd lófotózás és gyerekfotózás lesz, így törtem a fejem, hogy mi legyen. Végül úgy döntöttünk, hogy kicsit kivárunk és meglátjuk, változik-e az idő. Nem sokat változott, bár mikor végül nekiindultunk épp nem esett. Lydérchet felvettük az állomáson és irány a versenynek otthont adó sportpálya. Odaérve kiderült, hogy szervezők az eső miatt kicsit csúsztatták a rajtokat, sajnos a lányka számára érdekes gyerek 1-es futamot épp lekéstük....No, sebaj, úgyis esik :(

Kis szöszmötölés-gondolkodás után, Lydérch benevezett a félmaratonra én pedig a rövid távra, fussak egyet én is ha már ott vagyunk alapon. Azt ugyan el nem tudtam képzelni, hogy jelen állapotban még gyorsan is fussak, de reményhal ugyebár....

A rövid táv rajtjáig sétálgattunk, tébláboltunk, aztán levetkeztem és beálltam a rajthoz. Hideg volt nagyon és vigasztalhatatlanul esett. Maroknyi csapat ácsorgott a rajtban, hölgyekből pedig csak mutatóban volt, így tutira vehettem egy dobogós helyet, a kérdés csak a magassága volt :)

A rajt után igencsak meglódult az eleje, én középtájt ráragadtam a biztos női elsőnek tippelt Krisztire és meglehetősen tisztes tempót diktáltunk az első körben. A sportpályához visszaérve feltámadt benne a harci szellem valamint a társai is nagyon buzdították, hogy ne hagyja magát legyőzni (jaj, dehogy akartam én legyőzni....) és kicsit ellépett, én viszont nem éreztem magamban azt az erőt amivel a fokozott tempót egy egész körben tudnám tartani, így a látótávolságot tartva maradtam mögötte a korábbi tempóban (vagy picit lassulva). Nem érdekelt a dolog túlzottan most, érzem még mindig hogy nem vagyok százas, ráadásul totál szétfagyott a lábszáram és a karom is ekkorra, porcikám nem vágyott a versenyzésre. Mindennek ellenére sajnáltam amikor vége lett, mentem volna még csak lassabban és valami nagyobb védelmet nyújtó ruházatban :) A nagy mezőnynek köszönhetően a női második helyezés korosztályos elsőt is jelentett :P A gyerkőcöknek nagyon tetszett a dolog, mindkét körben ordítva buzdítottak mikor megláttak a kanyarban és futottak velem körben a sportpálya füvén :)

A félmaraton rajtját még megvártuk (Lydérch lekéste, rohant a mezőny után :P ), majd a srácokkal hazaszaladtunk átöltözni, kajálni. Kisfiam ki is dőlt, így csak Judittal mentünk vissza a családi futásra és az eredményhirdetésre. Muris volt a kézenfogva rohanó családok versenye, lányom gumicsizmában bukdácsolt, de így is bekúsztunk és utolsók se lettünk :) Az eredményhirdetés szokás szerint hosszas volt a szponzoroknak köszönhetően, hiszen az ovisoktól a felnőttekig minden korosztályban külön hirdettek helyezetteket, egyedi érmek, sapkák, pólók, virágcsokrok, édesség találtak gazdára.

A szomorkás és hideg idő ellenére a Tápiómenti Tömegsport Alapítvány ismét remek versenyt rendezett minden megjelent örömére. Köszönjük! Találkozunk ősszel, a Szecsői Futónapon!

Tavaszi teker(g)és

Dolgom volt a környéken, de végülis ráértem visszafelé, így pici aszfaltozás után Süly temető-Sűrűpuszta-Magdolnatelep kört tekertem, terepen. Erre bringával még nem jártam, futva se ezen az útvonalon. Csúcs volt! Kezdetnek keskeny, zötyögős dűlőút repcetábla mellett (imádom a repceföldeket, nagyonsárga zümmögő-illatozó rengeteg,bár töményen számomra a dögszaghoz hasonlít az illata; viszont csodás krémes mézet ad) nagytányéron megpörgetve kb nulla fékhatás mellett :) Majd a keresztútnál megkérdeztem egy fickót, járható-e a földút tovább bringával. Azt mondta, járható, csak a "folyón" kell átkelni, de van rajta fa keresztbe.... Hát lássuk :P Valóban járható volt, zötyögős, füves, zsombékos, később poros lejtő majd legelő :) De milyen legelő! Előbb szinte száraz, de virágos, perjés, vakondtúrásos rét majd a vízhez közelebb gyönyörű ringatózó élénkzöld mező, virágzó félvad és vad cserjéssel, lengedező fűzekkel, kopácsoló harkállyal, csörgedező patakkal, annak mentén buja sással, haragoszöld cuppogós lápos részekkel, telis-tele mocsári gólyahírrel, illatos mentával, zengő-bongó-zizegő bogárral, kuruttyoló békával...

És az illata! Sosem felejtem el nagyszüleim falujában a legelőt (bár nem voltam ott túl sokat). Épp ilyen volt, mint most ez, csak sokkal nagyobb és tehénillatú. Most csak távolról jött a többihez az állatok semmihez sem hasonlíthtó, édeskés tejes-szénás illata, - bár a birkabogyó jelezte, hogy járnak azért erre még jószágok - de agyam rögtön becserélte a fele vakondtúrást napon szikkadó tehénlepényre, hogy teljes legyen az idill :) Nosztalgikus élmény volt és teljesen elmerültem benne....akárcsak a mocsaras földben :) A "folyón" gond nélkül átjutottam, valóban voltak egy helyen vékony husángok keresztben, ezeken mentem át, de nem nagy víz ez, szinte átugorható (és amúgy sem mély) A másik parton láthatóan nem legeltetnek, mert valószerűtlenül hosszú és álompuha a fű és rengeteg a virág.

Szinte hihetetlen, hogy talán 200méterre sincs a főút és a vasútvonal, túloldalon a község házai...

Legközelebb viszek rendes fényképezőgépet!